Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-13 / 240. szám

2005. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Bozókynak kell Matthäus labdarúgás Másfél milliárdos ajánlat a Fradi megmentésére Huszti Szabolcs (balról) nagy lelkesedéssel játszott a horvátok ellen a szerdai záró fordulóban Három napon keresztül Tápiószentmártonban ta­nácskoztak az ország sportújságírói, melyen természetesen lapunk is képviseltette magát. A szakmai értekezletek mellett több, a nagy nyil­vánosságot is érdeklő ta­lálkozóra, beszélgetésre, bejelentésre is sor került. Géléi József Az nem titok, hogy a fél ország lakhelytől függetlenül Fradi- drukker, így a zöld-fehér klub sorsa szinte mindenkit érdekel. A több száz milliós adóssággal küszködő egyesület elnöke, Fu- rulyás János folyamatos ígérgeté­seivel egyre inkább csődközeli állapot felé kormányozza az FTC- t Nos Tápiószentmártonban ott voltak az olimpiai bajnokokat is felvonultató „Fradit Féltők Társa­ságának” vezetői, akik nyilvá­nosságra hozták - bemutatták a hivatalos iratokat is -, hogy már a nyár közepén olyan befektetői csoport tett ajánlatot a klub meg­mentésére, mely 1,6 milliárd fo­rintot áldozna a klubra. A jelenle­gi vezérkar azonban valamilyen okból kifolyólag mind a mai na­pig nem hajlandó tárgyalóasztal­hoz ülni velük. Október végén pedig a Ferencvárosnak vissza kell fizetnie azt a több száz milli­ós kölcsönt, melyet a nyáron vett fel. Hogy miből, azt egyelőre sen­ki sem tudja. Szerdán délelőtt aztán dr. Bo- zóky Imre MLSZ-elnök volt a szentmártoni tanácskozás meg­hívott vendége, aki felé csak úgy záporoztak a kérdések.- Idén az OTP-nek és a Mól­nak köszönhetően újraindított Bozsik-program, valamint a központi költségvetésből fi­nanszírozott Sport XXI prog­ram révén 700-750 millió fo­rint jutott az utánpótlásra - kezdte mondandóját dr. Bozó- ky Imre. — Közvetett úton talán ennek is köszönhető, hogy az' U21-es válogatott (soraiban a tavasszal még Szolnokon sze­repelt Lipták Zoltánnal) ked­den, a horvátok elleni 2-2-es döntetlennel, másodikként to­vábblépett csoportjából a kor­osztályos Európa-bajnokság 16 csapatos döntőjébe. Örömmel nyugtázta dr. Bozó- ky, Imre hogy végre lezárult a Honvéd és Tomyi Barnabás kö­zött négy és fél éve húzódó ügy: a kispestiek így továbbra is az NB I-ben folytathatják bajnoki szereplésüket. A higgadtságáról ismert ve­zető ezúttal is hozta magát, most sem lehetett kihozni a bé­ketűréséből, pedig a Lothar Matthäus-ügyben, az edzői pa­pírok kérdésében nem kímél­ték a jelenlévők.- Én változatlanul amondó vagyok, hogy Matthäus szerző­dését meg kellene hosszabbíta­ni, hiszen pozitív változást ho­zott labdarúgásunk megítélésé­ben, még akkor is, ha mindez az eredményekben nem mutat­kozik meg. A mai MLSZ-elnök- ségi ülésen remélem döntés születik ügyében. Az élvonal­ban csupán a két feljutó együt­tes, a Tatabánya és a REAC szakvezetőjének nincs meg a szükséges végzettsége, ők hala­dékot kaptak. Mindez az előírás egyébként csak a klubcsapatok edzőire vonatkozik, a válogatott szövetségi kapitányára nem. Bár Kistelei István MLL- elnök is elfogadta az újságírói meghívást, az utolsó pillanat­ban lemondta részvételét, így az MLSZ kontra Magyar Lab­darúgó Liga nyílt összecsapás elmaradt. Magyarország-Horvátország 0-0 Szusza-stadlon, 7000 n., v.: Claus Bo Larsen (Hansen, Norrestarnd - mindhárom dán) Magyarország: Király - Bodnár, Gyepes, Stark, Vanczák - Bá­rányos (Buzsáky), Böőr, Korsós, Huszti - Hajnal, Kovács Z. Horvátország Butina - Srna, Tudor, R. Kovac, Vranjes - Babic, Tokic, Tomas, I. Leko (I. Leko) - Balaban, Klasnic (Bosnjak, Si- mic). A felnőtt válogatottak utolsó világbajnoki selejtezője már tét nélkül zajlott, hiszen az eredménytől függetlenül a horvátok már továbbjutottak, míg a magyar együttes csoportjában a ne­gyedik helyen végzett. Színvonalas lovasverseny Jászárokszálláson A Jász-Nagykun-Szolnok megyei lovasszövetség szezonzáró díjug­ratóversenyét a minap rendezte meg Jászárokszálláson. Kitűnő időben, remek szervezéssel, erős szponzori háttérrel, közel 180 startot láthatott az árokszállási közön­ség. A versenyre a Szolnok megyei lova­sokon kívül Észak- Magyarországról is szép számmal érkez­tek indulók. Mint azt Bíró-Árpádtól, a me­gyei szövetség elnökétől megtud­tuk, Csömör János versenyigaz­gató tanári precizitással szervez­te meg — az önkormányzat hat­hatós segítségével - immáron ti­zennegyedik alkalommal a jász­árokszállási viadalt, amely méltó zárása volt a lovasszezonnak. Eredmények. Stílusverseny kezdő lovasok: 1. Vincze Andrea (Hóvirág) Szolnoki LK, 2. Ba­logh Zsófia (Regiszter), Kis- Cserhát SE, 3. Márkus Edit (President), Jászárokszállási VSE. Stílusverseny kezdő tova/c-1. Fodor István (Dalma) Rétpart Mg.Kft., 2.Teleki Zol­tán, (Cassandra), Karcagi LE, 3. Bene Mihály (Lui-G) Halasi LK. Nyitott versenyszám: 1. Farkas András (Atlanta) Niké SE, 2. Petró Tibor (Mylady) Jászárokszállási VSE, 3. Farkas András (Orion), Niké SE,. B/2 nyi­tott, ifjúságiak: 1. Oroszi Viktória Mónika, (Ledér), Gödöllői LSE, 2. Körtvélyessy Péter (Mózes), Heves LBK, 3. Cserni Zita Fru­zsina (Ürmös), Rétpart Mg. Kft. B/2 nyitott, ifjúsági és felnőtt ka­tegória: I. Bandi Zsanett (Be­tyár), Top-Milk Kft, 2. Fodor Ist­ván (Rusztán), Rétpart Mg. Kft, 3. Szotyori Nagy Kristóf (Cordu­le) Prosper LK. B/3 nyitott, ifjú­sági: 1. Bandi Zsanett (Betyár), Top-Milk Kft, 2. Majláth Csaba, (Rézi), 3. Majláth Csaba (Kasz- per) Gyöngyösi Főiskola. ■ A versenyre a megyei lovasokon kívül É szak-Magyar- országTÓl is sokan indulnak. Csak az Alsószentgyörgy tudott nyerni idegenben A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság soros fordulójá­ban egyedül a Jászalsószent- györgy tudott idegenben nyerni — ráadásul a vendégek szom­szédvárak rangadóján diadal­maskodtak —, a többi mérkőzé­sen a hazai csapatok legalább egy pontot otthon tartottak. Na­gyon megizzadt a győzelemért a listavezető Kisújszállás, Ladá­nyi csupán a hajrában szerezte a mindent eldöntő találatot. Az éllovas mögött nagy a tömörü­lés, hárman is azonos pont­számmal állnak. eredmények: Törökszent- miklós-Jászboldogháza 4-1 (2­0), Csépa-Tiszajenő 2-2 (1-2), Alattyán-Jászalsószentgyörgy 0- 2 (0-1), Jászdózsa-Jásztelek 1- 0 (1-0), Kisújszállás—Jászbol- dogháza 2-1 (1-1), Tiszaderzs- Kétpó 2-0 (0-0), Tiszabura— Öcsöd 4-0, (2-0). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. KíSÚj­szállás 22, 2. Jászalsószent- györgy 18 (22-9), 3. Törökszent- miklós 18 (22-10), 4. Tiszabura 18 (20-12), 5. Jásztelek 14,6. Ti- szatenyő 11 (20-9), 7. Jászdózsa 11 (14-11), 8. Tiszaderzs 10, 9. Tiszajenő 9 (14-12), 10. Csépa 9 (12-12), 11. Jászboldogháza 8, 12. Jászszentandrás 7, 13. Alattyán 5 (7-16), 14. Öcsöd 5 (7-22), 15. Kétpó 4 (4-14), 16. Kungyalu 4 (13-35). Elsöprő hazai sakksikerek a megyében A második fordulót bonyolítot­ták le a megyei sakkcsapatbaj­nokságban. Ezúttal a ■ hazai együttesek elsöprő sikert arat­tak, az öt mérkőzés közül egye­dül Rákóczifalván szenvedett vereséget a vendéglátó. Kiüté­ses győzelmet aratott a Kisúj­szállás, mely mindössze egyet­len pontot engedélyezett a kevi- eknek, de nem akadt izgulniva- lójuk az újszászi és karcagi sakkozóknak sem. Ezzel szem­ben alaposan meg kellett izzad­niuk a végső diadalért a mikló­siaknak, akik csak nagy küzde­lemben kerekedtek felül mada- rasi riválisukon. EREDMÉNYEK: Újszász-Martfű 7:3, Rákóczifalva-Szolnok II. 3.5:6.5, Klsújszállás-Túrkeve 9:1, Törökszentmiklós-Kunma- daras 6:4, Karcag II—Jászapáti 7:3. A hét végén megkezdődik a bajnoki pontvadászat az NB li­es csapatbajnokságban is. Az idei sorozatban négy együttes képviseli a megyei színeket, s közülük egyedül a Jászberény kezdi hazai környezetben (a BEAC Il-t fogadja) az idényt. Jövő szombaton rajtol a férfiak kosárlabda Egyelőre nincs tíz hadra fogható emberük az olajosának 1 Három felkészülési tor­nán van túl a Szolnoki Olaj legénysége, és várja a jövő szombati rajtot, amely a Körmend ellen lesz a Tiszaligeti Sport­csarnokban. Varga Csaba Jó hír, hogy ezt követően is ha­zai pályán szerepelnek Kellyék, méghozzá október 28-án pénte­ken, akkor a Falco KC csapata látogat a Tiszaligetbe. Azután november 8-án kedden lesz meccs, amikor a PVSK vendé­geként lépnek pályára az olajo­sok, ezt a találkozót élőben adja a sportcsatorna. Rá öt napra, november 13-án pedig garantált telt ház előtt az Albacomp ven­dégeskedik majd a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Egyébiránt az október 22- én kezdődő 24. fordulóból álló alapszakasz küzdelmei ápri­lis 19-lg tartanak. Ezt követő­en az 1-8. helyezettek a ne­gyeddöntőben küzdenek to­vább, a párharcok győztesei az elődöntőben találkoznak. A mindig nagy érdeklődéssel kísért negyeddöntők, elődön­tők és a finálé egyaránt há­rom győzelemig tartanak. El­lenben a 9-14. helyezettek csak a kiesés elleni harcban lesznek érdekeltek. Visszatérve a felkészülési tor­nákra, Kecskeméten és Székes­fehérváron egy-egy, Szolnokon három győzelmet szereztek Czi- czásék. Többek között legyőzték az Atomerőműt, a Kecskemétet és Debrecent is, ez utóbbi há­rom gárda ugyebár jelentős sze­repet játszott a tavalyi bajnok­ságban. Azért a helyze t nem túl rózsás, ugyanis Igor Kurasov még mindig nem kapta meg ví­zumát, az Olaj vezetői mindent elkövetnek, hogy minél hama­rabb soraikban tudhassák az orosz centeróriást. Miután Celejt elküldték három játékost tesz­teltek a bedobó posztra, az ame­A Kaszások ellen lehet majd javítani a mérlegen AZ NB l/B-S BAJNOKSÁG máso­dik fordulójában a Vadkaka­sok fiókcsapatához, az egyete­mistákhoz utaztak az újonc he­rényiek. Lehet mondani, hog}’ a szünetig jól tartották magu­kat Baloghék, hiszen ott lohol­tak a jó erőkből álló vetélytár- suk nyakán. A fordulást követő­en azonban rákapcsoltak az egyetemisták, tetszés szerint érték el kosaraikat, és valóság­gal állva hagyták vendégeiket. A következő fordulóban Is ne­héz ellenfele lesz a JKSE-nek, amely pénteken 19.20 órakor a Belvárosi Sportcsarnokban fogadja az Óbudai Kaszások legénységét. DEBRECENI EGYETEM JÁSZBERÉNYI KSE 100-59 (25-18,19-16, 25-8, 31-17) Debrecen, 100 n., v.: Gergely, Szalai. Jászberény: Nagy R. 10/3, Balogh Z. 8/3, Mészáros 15/6, Gudmon, Buzogány 10. Csere: Balogh Gy. 8, Kovács 4, Molnár 4, Nagy B., Rezák T. Edző: Nagy József r i k a i Rogers és a ma­c e d ó n Taqhi nem keltett különö­sen jó benyomást. A szerb Predrag Joksimovics kedd óta edz az Olajnál. Róla azt kell tudni, hogy 28 éves és két méter magas. Az elmúlt szezonban 11 találkozón szerepelt az Eger színeiben, ahol 18 pontos átlagot produ­kált. Egyik Olaj elleni meccsen sem láthattuk, ősszel még nem volt Egerben, tavasszal meg tartoztak neki, azért nem játszott a Tiszaligetben. A múlt héten betegséggel baj­lódó Fülöp Gábor már fel­gyógyult vírusos betegségé­ből, most Hartvich Tamás és Cseh György dőlt ki a sorból hasonló panaszokkal. Még sze­rencse, hogy nem most, hanem jövő szombaton rajtól a bajnok­ság, addig lehet, hogy lesz tíz hadra fogható embere Pór Péter vezetőedzőnek. Az amerikai irányító Thomas Kellyvel úgy tűnik, jó vásárt csinált az Olaj

Next

/
Oldalképek
Tartalom