Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-07 / 235. szám

4 2005. OKTÓBER 7., PÉNTEK AHOL ELÜNK — JASZLADANY HÍRSÁV Ismét megrendezik a Jászsági Hagyma Napját HATODIK ALKALOMMAL szer­vezik meg a Jászsági Hagy­ma Napja” rendezvényt. A főzőverseny résztvevői már reggel elfoglalják helyüket. A vendégeket térzene fo­gadja fél tizenegykor, amit az ünnepélyes megnyitó kö­vet. Délután egykor Berecz Bálint és barátainak nóta­műsorát tartják, kettőkor kihirdetik a főzőverseny eredményét, háromkor a Prímásbemutató veszi kez­detét. Este Nosztalgiabulival várják a látogatókat. Idén útjára indítják a „Szezonzá­ró agrárkiállítást”, megtart­ják a Ladány Expót. r Útépítés lakossági hozzájárulással tíz utcában szeretnének út­alapokat építeni a megyei területfejlesztési tanácstól nyert támogatás felhaszná­lásával. A 35,9 millió forint­ba kerülő beruházás 66,5 százaléka a támogatás, 33,5 százalékát saját erőként kell letenni. Az önkormány­zat is hozzájárul a költsé­gekhez, de szeretne a lakos­ságtól is hozzájárulást be­szedni. Ezzel kapcsolatban tartanak lakossági fórumot ma délután négy órakor a művelődési házban. Civil támogatások regionális forrásokból A NEMZETI CIVIL Alapprog­ram pályázatán 150 ezer fo­rintot nyert a Dózsa Hor­gászegyesület, a Jászladá- nyért Önszerveződő Lokál­patrióta Egyesület 200 ezer forintot, a Sportegyesület 300 ezer forintot, illetve a Jászladány Biztonságáért Egyesület szintén 150 ezer forintot. A közösségek mű­ködési feltételeikhez hasz­nálhatják fel az összegeket. A feszülő izmokért, a fáradságért az elkészült munkadarab a kárpótlás. Türelem is kell, hogy míves munkát készíthessen az ember. Elfogynak a kézművesek portré A szépen csengő üllő hangja egyre kevesebbet hallható Hajdanán jó néhány ko­vácsmester udvarából szállt az üllő csengő hang­ja. Ha valaki mostanság szeretné élvezi ezt a zenét, sokat kell keresgélnie. Banka Csaba Egyre fogynak a mesterek, mert nemigen akad, akinek átadják a szakma fortélyait Pedig még ke­reslet is volna a szép munkára.- Több mint tíz éve, 1992 óta végzem ezt a mesterséget. Előtte - ahogy mondani szoktuk: még az előző rendszerben - a MÁV- nál voltam, dolgoztam ott sofőr­ként, TMK-lakatosként. Végzett­ségem szerint lakatos volnék.- A kovácsmesterséggel mikor ismerkedett meg?- Jászkiséren ismertem egy idős kovácsmestert, Bokor Feri bácsit. Tőle tanultam meg a szakma fogásait. Megismerte­tett a mesterség szépségével, de magamat mégis inkább díszmű- lakatosnak nevezném. A mes­terlevelet is ebben a szakmában szereztem. A hagyományos ko­vácsmesterséghez képest jóval finomabb munka az, amit mos­tanság csinálok.- Milyen munkákat szeret csi­nálni, van-e, amire igazán büszke?- Szépen, ízlésesen kivitele­zett kerítéseket, kandallószer­számokat szívesen formázok. Tetszetősek lehetnek a csillá­rok, gyertyatartók, de készítet­tem már lemezből komódot is. Néhány zsűrizett munka is ke­rült a kezem alól. Próbál az em­ber minél tökéletesebbet alkot­ni. Annak idején kézműveskiál­lításokon is szerepeltem.- Nyáron nagyon meleg van a műhelyben, télen sem kellemes az idő, viszont a megmunkálan­dó anyag mindig nehéz. Mi lehet ebben a szép?- A végeredmény! Tényleg nagyon meleg van. Volt amott a falon egy hőmérő. Az egyik nyáron hatvan fokig mutatta a hőmérsékletet, azután meg szétrobbant... Kifejezetten ne­héz munka, de a végeredmény miatt azt hiszem, megéri a fá­radságot.- Mikor elégedett egy kovács, egy díszműlakatos a munkájá­val?- Soha. Bármilyen tetszetős is mások szemében, mindig meglátok valamit a kész dara­bon, amit javíthattam, vagy másként csináltam volna. Ha nem lenne ez az elégedetlen­ség, akkor talán a jobb, szebb alkotása utáni vágy is kiveszne.-A családban van kire hagy­nia a mesterséget? — Két felnőtt lányom van. Ők biztosan nem folytatják. Amúgy a fiatal fiúk sem vágy­nak az üllő mellé. Volt itt, aki megnézte, milyen is ez a mun­ka, mert tényleg tetszett neki a végeredmény. Két óra sem telt bele, amikor már a melege volt, azután már a kalapács is nehéz lett számára. Nem is lát­tam többet a műhely közelé­ben. Türelem is kell ide, hisz évek telnek el, hogy egy való­ban szép míves munkát készít­sen az ember. A pályázatok beadásához sincs elegendő pénz Az elmúlt évnek megfelelő ösz- szeget tervezhettek a művelő­dési házban idén is a működési költségek finanszírozásához. Mint azt Major Ferencnétől, az intézmény vezetőjétől megtud­tuk, az összességében mintegy tízmillió forintot jelentő éves büdzséből úgy négymilliót tud­nak dologi kiadásokra fordíta­ni. Hogy ez mire elég? Adalék lehet, hogy csak a gázszámlák fizetésére közel egymilliót for­dítanak. A ház működése ugyan biztosított, a szakmai munkára viszont csak annyi marad, ami saját erőből - támo­gatók toborzása, összefogás a civil szervezetekkel - finanszí­rozható, plusz pénz nélkül saját öüetekkel meg tudnak oldani. A pályázatokkal az a baj, hogy ah­hoz mindig kellene önerő is, ami nem feltétlenül biztosítha­tó. Leginkább a művelődési házban működő civil szerveze­teknek nyújtanak segítséget a pályázatírásban, s itt érnek is el sikereket. ■ BCS Elkezdődik a Ladányt elkerülő út felújítása Teljes szélességében lezárják másfél-két héten belül az Új­szász—Jászapáti út egy szaka­szát, mivet. megkezdődik a for­galmas út felújítása. Dankó Ist­ván polgármester a megyei köz­útkezelő kht.-vel folytatott egyeztetést. Ezt követően közöl­te lapunkkal, hogy a 3227-es út 801 millió forintba kerülő javítá­sát a leggyatrább állapotban lé­vő másfél kilométeres, Jászla- dányból kivezető szakasszal kezdik. ■ A közútkezelő, illetve a kivitelező a közlekedők megértését kérik. Egyre kevesebb a mesterember KIHALÓFÉLBEN LÉVŐ mesterség ez, annak ellenére, hogy a ko­vácsoltvas-kerítésekre, lakáskiegészítőkre egyre nagyobb a kereslet. Az üzleteket azonban nem a kézműves termékekkel töltik meg, hanem főleg Olaszországból és Németországból hozzák be az előre legyártott vaselemeket. Jászladány, Kossuth u. 8. Telefon: 57/454-007 • Tüzelőanyagok TAVALYI ÁRON! •Tűzifa AKCIÓS áron! • Építőanyagok széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testiilete pályázatot hirdet Jászladány nagyközség I. számú felnőtt háziorvosi állása betöltésére. Pályázati feltételek: - orvostudományi egyetemi végzettség- háziorvosi szakvizsga előnyt jelent. Pályázathoz csatolni kell: - szakmai önéletrajzot- iskolai végzettséget igazoló diploma- és szakvizsga-másolatot- hatósági erkölcsi bizonyítványt. Bérezés a közalkalmazotti törvény szerint. Szolgálati lakást biztosítunk. Álláshely betölthető: a pályázati elbírálást követően azonnal. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítást nyújt Jászladány nagyközség polgármestere telefonon: 57/454-001. Cím: 5055 Jászladány, Hősők-tere 6. FE6YVERVIZSGA ■ Vadászni vágyók, vagyonőrök, sportlövők, fegyverszeretők Minden kategóriából megszerezheti hatósági fegyverismereti vizsgáját 2005. október 9-én 9.00 órától Szentlőrinckátán, az általános iskolában. Információ: 06-20/434-2353 telefonon.^ «4 ---------------------------------' Itt nem csak az utat, hanem még az alatta lévő talajt is cserél­ni kell, amit csak a teljes útzár mellett lehet elvégezni. A közút­kezelő, illetve a kivitelező már előre a közlekedők megértését kérik. Kerülőút Jászalsószent- györgy felé. A várhatóan egy hó­napig tartó építkezést követően jövő tavasszal folytatják a mun­kát. Szeretnék elérni, hogy a templomnál levő központi ke­reszteződésben körforgalmat alakítsanak ki. ■ BCS A minőségi áru-etőállitás nem cél, hanem alapkövetelmény a Jász-Kofa Kffc-rtéL .... HfiI Hagyományos áruk kiváló minőségben A hagyományos, magyaros ízvilágot termékei­ben megőrző jászladányi Jász-Kofa Kft. mindig kényes volt arra, hogy kizárólag az elvárható legjobb minőségű árut készítse, s kínálja az üz­leteknek. Mint azt a tulajdonos Kólya Pál el­mondta, ennek szellemében újították meg az el- { múlt években húsáru-feldolgozó technológiáju­kat. A beruházások szolgálták azt is, hogy' min­den tekintetben megfeleljenek a legújabb uniós szabványoknak. Fejlesztéseikhez ugyan sikere­sen pályáztak a SAPARD-prog- | ram pénzügyi kereteihez, de a szerződéskötésig már nem jut- | hattak el az önrész biztosításé- j: nak teljesíthetetlen feltételei mi- | att. A cég bővítését ennek eile- I nére sem lehetett halasztani, így jelenleg egy csomagoló- j üzem építését végzik a kivitele­zők. Hűsárukészítményeikkel megyénkén kívül eljutnak He­ves, Bács-Kiskun, Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­be is. (x) Rendszeres kapcsolatban világcégekkel Az 1993-ban megalakult T-Plasztik Kft. 130 fő foglalkoztatásával Jászladány legnagyobb munkaadói közé tartozik. A cég három fő tevékenységi köre a műszakigu- mi-gyártás, a műanyagfröccsöntés és a habfeldol­gozás. Az elmúlt években megvalósított több száz mülió forintos beruházások eredményeként ma már egy olyan feldolgozókomplexum áll a kft rendelkezésére, ahol minden feltétel adott a ve­vők által támasztott követelmények maradékta­lan kielégítésére. Márpedig ezek a követelmé­nyek a legmagasabb minőségi szintet feltétele­zik. A cég folyamatosan szállít az Electroluxnak, a Philipsnek, a Samsungnak, a Carriernek. A rendszeresen megvalósított technológiai fejlesz­tések mellett immár ismét a bővítésen kell gon­dolkodniuk. Jövő tavasszal kezdik egy három­ezer négyzetméteres új üzemcsarnok, illetve rak­tárbázis építését A termelés itt várhatóan az év utolsó negyedében kezdődhet el. (x) az új kihívásokra

Next

/
Oldalképek
Tartalom