Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-28 / 253. szám
6 HAZAI TÜKÖR 2005. OKTOBER 28.. PÉNTEK HÍRSÁV Zsidózott-« kódoltan Orbán Viktor? MEGKEZDŐDÖTT a Fővárosi Bíróságon az a személyiségi jogi per, amelyet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke indított Simon Gábor és Újhelyi Gábor szocialista politikus ellen, valamint a Népszava és a Népszabadság kiadói ellen. A felek azon vitáznak, hogy kódolt zsidózásnak tekinthető Orbán Viktor nyári mondata, mely szerint genetikailag csekély esélye van egy nemzeti baloldal létrejöttének. Orosz József pontatlanul idézte a Fidesz elnökét A FŐVÁROSI bíróság ítélete szerint a Magyar Televízió október 4-ei Nap-kelte műsorában Orosz József pontatlanul idézte Orbán Viktor soltvadkerti beszédét, s közszolgálati műsorban megengedhetetlenül magánvéleményt fogalmazott meg. A műsorvezető nem adott lehetőséget vendégének, Áder Jánosnak a válaszadásra, így Orosz József több pontban is megsértette a médiatörvényt. Elutasították a Fittelina feljelentését bűncselekmény hiányában az ügyészség elutasította a Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentést. Az indoklás szerint az ügyletek idején a cég, amely akkor Gyurcsány Ferenc tulajdonában volt, jogszerűen vonhatta le adóalapjából azt, amit a beruházásra fordított. Szijjártó Péter fideszes képviselő korábban azt firtatta, hogy a kormányfő korábbi cége megkárosította-e az államot. Jogerősen feloszlatták a Vér és Becsületet jogerősen feloszlatta a Fővárosi ítélőtábla a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet, helybenhagyva a Fővárosi Bíróság tavaly decemberi döntését. Domokos Endre János, az egyesület ügyvivője az ítélethirdetés után kijelentette, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Legfelsőbb Bírósághoz, s gondolkodnak egy másik szervezet alapításán. A búzaégető Karsai József újra indul Szili Katalin biztos befutónak tűnik Pécsett Zuschlag János belebukott antiszemita „viccébe” MSZP: régi és új erők szocialisták A pártvezetők nem hátrálnak meg körzetükben Visszatérők és új nevek: az egyéni képviselők csaknem harmada új a szocialisták jelölti listáján. Tibay Gábor A szocialista párt vezetőinek többsége megméred magát egyéniben is: Hiller István pártelnök Pesterzsébeten, Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető a XXII. kerületben, Nagytétényben indul. Kiss Péter, Csizmár Gábor és Baráth Etele miniszter szintén budapesti körzetében készül 2006-ra. Nem kerüli el a kihívást a Somogybán hagyományosan sikeres Lamperth Mónika belügyminiszter sem: 2002-ben Kaposvár polgármesterét, az erős fideszes indulónak számító, azóta a parlamenti politizálástól visszavonult Szita Károlyt győzte le. Bács-Kiskunban, a kiskunhalasi körzetben viták sora előzte meg a jelölést. A körzet korábbi MSZP-s honatyája, Zuschlag János a ciklus közben a Terror Háza előtt tett antiszemita „vicce” miatt lemondott. Újbóli jelölését az MSZP országos vezetése nem támogatta, a politikuslistán sem indul. Az MSZP új jelöltje a Zu- schlaghoz közel álló, vele egy gimnáziumban érettségiző Vá- radi Krisztián matematika-fizika szakos tanár lett. Szintén indul Mezőkovácsházán a „búzaégető” Karsai József, holott a hírek szerint a helyi pártvezetés ellene volt egyéni jelöltségének. Borsod megyében kevés a mozgás: a hagyományosan baloldali Miskolcon újraindul a 2002- ben egyaránt egyéni mandátumot szerzett Fedor Vilmos, Simon Gábor, Káli Sándor és Tompa Sándor. A jelölti helyekből csak kettőt kaptak új indulók. A szintén MSZP-hez húzó baranyai megyeszékhelyen, Pécsett a párt „erős emberei” közül Szili Katalin és Toller László továbbra is biztos befutónak tűnik; több körzetben már most körvonalazódik az MSZP- SZDSZ-együttműködés: Kecskeméten Balogh László megyei szocialista elnököt és Szécsi Gábor polgármestert is közös jelöltnek tekintik. Szécsi kormányoldali indulása különösen pikáns, mivel a 2002-es önkormányzati választáson Fidesz-MDF-jelölt- ként lett a város első embere. nem indítja azonban egyéniben az MSZP Kékes Ferencet, a megyei közgyűlés vezetőjét, holott 2002-ben ő is magabiztosan nyert körzetében. Nem vág neki egyéniben Gráf József agrárminiszter sem - korábban a Reggelnek adott interjújában szólt arról, kiszáll a politikából. Hajdú-Biharban Kosa Lajos debreceni polgármestert a megyei vadászkamarát vezető Forgács Barna hívja ki, várhatóan kevés sikerrel. Debrecen másik újonca az bokszmeccsekről ismerős MSZP-jelölt, Rónai György orvoslátogató, ringorvos lesz. Nógrád négy egyéni képviselői körzetéből kettőben indul új szocialista jelölt. Salgótarjánban amennyire egyértelműnek látszik a kormánykoalíció pártjainak együttműködése, any- nyira kétséges a 2002-es Fidesz-MDF kölcsönös segítség: Dávid Ibolya MDF-elnök többször bírálta korábbi szövetségesét. Gémesi György MDF- képviselő két napja ezzel kapcsolatban azt közölte: ezért megszakítja az együttműködést a pártvezetőveL ringbe száll a Tocsik-ügy egyik - végül jogerősen felmentett - vádlottjaként elhíresült Boldvai László volt MSZP-pénztárnok, aki az ügy miatti kitérő után ismét megméretteti magát. Puszta Bélát, Salgótarján polgármesterét váltja a jelöld székben: Puszta pártbeli konfliktusai után a közelmúltban kilépett az MSZP helyi szervezetéből. Szabolcs-Szatmárban nem indul újra Nyíregyháza polgármestere, Csabai Lászlóné, képviselői székéért Tukacs István szocialista alpolgármester mérek- szik meg. Vásárosnaményben Kapolyi László, a leggazdagabb képviselő, korábbi ipari miniszter erősíti az MSZP-t. Zala megye két körzetében nem volt egyértelmű a jelölés. Lentiben, a 4. számú körzetben a volt igazságügy-miniszter, Bárándy Péter fiát, Bárándy Gergelyt indították volna a helyiek, de ő nem fogadta el a jelölést. Helyette Pásztóhy András, az agrártárca politikai államtitkára indul. Hosszas viták után az MSZP országos elnöksége döntött a nagykanizsai jelölt személyéről: a helyi, később éppen emiatt feloszlatott pártszervezet Fodor Csabát indította volna a vezetés által kívánt Göndör István, a párt frakcióigazgatója helyett. Kormánypártok, ellenzék: együtt és külön Ferihegy karácsonyig elkelhet A lehető leggyorsabban megszabadulna a kormány a Budapest Airport Rt. részvényeitől. Az elválás fájdalmát talán enyhítheti az a mintegy 500 milliárd forintos vételár, amit az üzemeltetési jogért remélnek. A pályázók ugyanis egyre feljebb verik az árat, már nem riadnak vissza a 2 milliárd eurós összegektől sem. A Budapest Airport megszerzése nem rossz befektetés: nettó,árbevétele majdnem 34 milliárd forint volt tavaly, és ebből az adózás előtti eredmény 12 milliárd fölött volt. Karácsony előtt pedig meg is születhet a privatizáció eredménye. ■ Az üzemeltetési jogért 500 milliárd forintos ajánlatot is tettek. „A befolyó összeget a kormány adósságcsökkentésre fordítaná" - jelentette ki korábban Kóka János gazdasági miniszter. A meghívásos pályázaton a brit cég és egy ausztrál befektetési bank, a Mercury diktálja az iramot, a koppenhágai repülőtér üzemeltetője visszalépett. A versenyben részt vesz még a frankfurti repülőtér üzemeltetőjének és a Deutsche Bank konzorciuma, valamint egy német építőipari cég. A Hochtief AG másban is érdekelt Magyarországon: mintegy 34 millió eurós megrendelést kapott az autópálya-építések kapcsán. A végleges ajánlatot valószínűleg november közepéig kell megtenniük a versenyzőknek a legfeljebb 75 százalékos tulajdonrészért, amelyet 75 évre kapna meg a nyertes. A hatályos törvények szerint a cég részvényeinek csak 75 százalékát lehet értékesíteni, az ellenzék szerint a kormány a részvények 100 százalékát is eladná. Márton Attila, fideszes országgyűlési képviselő szerint ez csak úgy lehetséges, hogy a költségvetési törvénybe beépítenek egy burkolt jogszabály-módosítást. „A kormány az összes részvény eladásával feljebb verheti az árakat” - indokolta az eljárást Márton Attila. A privatizáció első fordulója sikertelen volt, a szakszervezetek ugyanis megtámadták az eljárást, mert nem tájékoztatták őket megfelelően az eladásról. A kiírt pályázatot ezért a Fővárosi Bíróság érvénytelenítette. Az ÁPV Rt. ennek nyomán visszavonta a pályázati kiírást. ■ Farkas Károly támogatás A Déméter-ház kialakításához adományt kapott a László kórház A magyar vakcina Kínát és Indonéziát is érdekli Egymillió forintot kapott a Szent László Kórház területén létesülő Déméter-ház. Az összeget a Klauzál Lions Klub gyűjtötte össze egy jótékonysági est keretében az anya-gyermek ház javára. Az esten a klubtagok mellett számos parlamenti képviselő is részt vett. „Minden parlamenti párt képviseltette magát” - hangoztatta Fogarasi Katalin, a karitatív szervezet elnöke. - Emellett eljöttek olyanok is, akik személyesen is érintettek. Láttam a könnyes szemeket, amikor levetítettünk egy rövidfilmet a projektünkről” - mondta Fogarasi Katalin. Az anya-gyermek otthon létrehozása pótolhatatlan segítség a szülőknek és a beteg gyermekeknek. „Előfordul, hogy a kezelés miatt akár fél évig is bent kell feküdnie egy kis betegnek - mondta dr. Kriván Gergely osztályvezető főorvos. - Donorra várnak, sokszor nem is látom az eset végét. A szülők ez idő alatt teljesen kimerülnek. Hónapokon keresztül székeken alszanak a kórházban gyermekük mellett. Ha majd júniusban megnyitjuk az otthont, megoldja ezt a problémát. Egy telefon a szomszédos épületbe, és a szülő öt perc alatt gyermeke mellett lehet” - hangsúlyozta a szakorvos. A csontvelő-transzplantáció osztály vezetője elmondta: az épület rendbehozatalához, valmint belső felszereléséhez összesen 74 millió forintra van szükség. Ezt az összeget főként pályázatokból és adományokból teremtik elő. Az épület kétemeletes, hat család költözhet be az apartmanokba gyermeke kezelésének idejére. ■ Dávid Szonja Az 1,3 milliárd lakosú Kína is érdeklődik a magyar fejlesztésű madárinfluenza elleni vakcina iránt - mondta lapunknak Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Indonézia is fontolgatja, hogy megvásárolja Magyarországtól a madárinfluenza ellen kifejlesztett vakcina gyártási engedélyét, s megkezdi az oltóanyag gyártását. A vakcina nemzetközi forgalmazására márciusban kaphatja meg az engedélyt Magyarország. Kínában egyébként tegnap meghalt egy 12 éves kislány, aki egy madárinfluenzától elpusztult csirkéből evett. Rácz Jenőt a Magyar Broilerszövetség levelében arra szólította fel, hogy korlátozza sajtószerepléseit, mivel még szakszerű nyilatkozatai is pánikhangulatot keltenek. A FAO, az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezete is aggódik, hogy a madárinfluenza miatt túlzott mértékű tilalmat vezetnek be a baromfipiacon. Magyarországon tovább szigorodtak a baromfitartás szabályai, immár a háztáji baromfi is csak zárt térben tartható. Fertőzésveszély miatt elmarad a budapesti madárkiállítás. Három francia állampolgárnál is diagnosztizálták a madárinfluenzát. Thaiföldön fertőződhettek meg. Oroszországban Rotov- ka falunál 90 szárnyas hullott el. A tetemekben kimutatták a H5N1 vírust. ■ F. K.-É. S.