Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-27 / 252. szám
4 FELSŐFOKON 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK SZOLNOKI FŐISKOLA Európa-díjat vehetett át a tanszékvezető Dr. Rácz Margit, a nemzetközileg elismert kutató, akit nemrég neveztek ki a Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék élére, a megyei önkormányzattól vehetett át Európa-díjat. Az elismerés és az új megbízatás is eddigi munkájának az eredménye. Amikor tavaly hazánk belépett az Európai Unióba, kiderült, minden honfitársunknak nagy szüksége van arra, hogy széles ismeretekkel rendelkezzen a közösség működéséről. Dr. Rácz Margit a főiskolán már az Európa Tudományok Tanszék és az Európai Tanulmányi Központ vezetőjeként is ezek népszerűsítésére törekedett. Vezetésével idén tavasszal, uniós csatlakozásunk első évfordulójára a főiskola Európa-hetet rendezett rangos programokkal. Ebben arra keresték a választ, hogy Dr. Rácz Margit, az Európa-díjas tanszékvezető milyen is valójában az Európai Unió jövője. A középiskolások számára uniós témájú vetélkedőt is szerveztek, amelynek győztes csapata ellátogathatott a strasbourgi Európai Parlamentbe. Sőt, magyar európai parlamenti képviselőket is hívtak a rendezvényre, hogy közérthető formában beszéljenek a közösség mindennapjairól. Persze dr. Rácz Margit és valamennyi kollégája a hétköznapokban ig arra törekszik, hogy minél szélesebb körben adjon tájékoztatást e témákról. E tevékenysége és nagy szakmai felkészültsége indokolta a megyei önkormányzati díj odaítélését. Ami a tanszékvezetői megbízatást illeti: a mai magyar felsőoktatásban rendkívül nagy a verseny. Az Oktatási Minisztérium álláspontja szerint hatékonyabb, ha a tanszékek kellő nagyságrendűek. Ennek következtében jött létre a Szolnoki Főiskolán a korábbi két tanszékből a Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék, amely szakmailag ma az ország egyik legerősebb tanszéke, s feladata az európai uniós ismeretek és a vüág- gazdasággal kapcsolatos tudnivalók oktatá- Az új tanszék vezetője rámutatott, szeretnék ezeket a szerteágazó ismereteket úgy egyesíteni, hogy a hallgatók minél többet profitálhassanak az itt folytatott tanulmányaikból. Egy sokat érő diploma felmérés Országos második az idegenforgalmi és szálloda szak A felsőoktatási Intézmény hallgatói bel- és külföldön egyaránt megszerezhetik a diplomájukhoz szükséges szakmai gyakorlatot Az idegenforgalmi és szálloda szakot jelenleg hét egyetemen, illetve főiskolán oktatják. Egy országos hetilap által a megkérdezett nagyvállalatok véleménye szerint a Szolnoki Főiskola a második helyen áll a rangsorban, mint kívánatos toborzási célpont. dr. könyves erika az idegenforgalmi és szálloda szak szakvezetője, tanszékvezető főiskolai tanár szerint jók az elhelyezkedési esélyek és lehetőségek a Szolnoki Főiskola idegenforgalmi és szálloda szakos diplomájával. A főiskolai diplomával rendelkező idegenforgalmi és szálloda szakos közgazdászok elhelyezkedési lehetősége igen széles. A nemzetközi és hazai szállodaláncokban közép- és felsővezetőként dolgozhatnak, egyéb szálláshelyeket üzemeltethetnek. Az utazásszervezés- és értékesítés területén számos utazási iroda közül választhatnak. Az önkormányzatoknál turisztikai referensek, szakértők koordinálják a turizmus térségi fejlesztését, ezért felkészült szakemberekre mindig szükségük van. A turizmussal foglalkozó regionális és helyi szervezetek, turisztikai információs szolgálatok szerepe erősödik, amely előrevetíti a szakemberigényt. A vendéglátó vállalkozások, a természetvédelmi és nemzeti parkigazgatóságok, a kulturális örökség kezelésével és hasznosításával foglalkozó intézmények igénylik a speciális ismeretekkel is rendelkező szakembereket. A főiskola a konferenciapiac bővülésével a kongresszus- és rendezvényszervező vállalkozások, illetve intézmények piaci esélyeit a jól felkészült szakembergárdával erősítheti. Az országos turisztikai irányítószervek, a hazai és nemzetközi turisztikai szakmai és érdek-képviseleti szervezetek, kutatóintézetek, tanácsadó vállalkozások fontos felhasználói a képzett szakembereknek. A közlekedési vállalatok ugyancsak célpiacai az idegenforgalmi és szálloda szakos közgazdászoknak. A szakon végzettek elhelyezkedési esélye jó, hiszen azonnal alkalmazható gyakorlati tudásuk, elméleti felkészültségük lehetővé teszi, hogy nemcsak a turizmus területén képesek helytállni, hanem közgazdász képzettségük egyéb speci- alizációval (banki, szakfordítói, logisztikai, stb.) a gazdasági élet más területére is átalakítható. Felkészítés az egyetemi tanulmányokra az intézmény FELMÉRÉSEI szerint a Szolnoki Főiskolán — elsősorban a nappali tagozaton — végzett hallgatók mintegy 30 százaléka a főiskolai diploma megszerzése után azonnal folytatta felsőfokú tanulmányait, és kiegészítő képzés keretében egyetemi szintű közgazdászdiplomát szerzett. Üzleti sikerek diploma után Most induló sorozatunkban olyan, a főiskolán végzett diákokat szeretnénk bemutatni, akik diplomájukat máris sikeresen hasznosítják, antal Gábor kereskedelmi szakon végzett a Szolnoki Főiskolán. Ma egy abonyi központú kft. kisújszállási fióktelepét vezeti. A vas- és színesfémhulladék-kereskedelemmel és újrahasznosításával nemzetközi logisztika szakirá- foglalkozó cég kereskedelmi nyon tanult, de a nyelveknek, a menedzsereként üzlete- : szakmai anyaggal bővíket köt, a fuvarokat, az j iMb tett angolnak és németanyagmozgatást és a na- - ^ jP; nek is komoly hasznát pi feladatokat szervezi, * veszi. Már csak azért irányítja a dolgozók te- *f)§ ^ is, mivel a cég nemzetvékenységét. Főiskolai közivé szeretne válni, tanulmányai sokat segí- '* - - kelet felé kíván terjesztenek számára. Hiszen például kedni. Egyébként nagyon tudatosan választott munkahelyet. A végzettségének megfelelő állást szeretett volna kapni, emellett mindig is érdekelte a környezetvédelem, a hulladékok újrahasznosítása. Ráadásul ezzel tovább vitte a családi hagyományokat is, mivel édesapja is ugyanilyen tevékenységgel foglalkozik. Rangos elismerés a főiskola hallgatójának Kitüntető plakettet adományozott a ]ász-Nagykun-Szolnok Megyei Lovas Szövetség Lukács Edinának, a főiskola hallgatójának. Az elismerést a közgyűlés elnöke azért adta át, mert az elmúlt négy esztendőben a felsőoktatási intézmény diákja szerezte meg a megye lovaséletében a legkimagaslóbb és legeredményesebb női sportolója címet. Lukács Edina közel tíz éve ül nyeregben, s idén az ifjúsági Európa-bajnokságon ért el kimagasló eredményt. Magyar bajnoki címet szerzett, de a tanintézeti magyar bajnokságon is aranyérmet nyert. Felkarolták a vízilabdasporto A Szolnoki Főiskola nevét viseli a jövőben a megyeszékhely vízilabdacsapata. Az erről szóló megállapodást nemrég kötötték meg. Mindennek előzménye, hogy a felsőoktatási intézmény korábban együttműködést alakított ki a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Ennek értelmében a főiskola segíti a nemzetközileg is jó eredményeket elért élsportolókat a sportpályafutásuk utáni életük elindításában. Ezen elképzelés folytatása a vízilabdaklubbal kötött megállapodás, tudtuk meg H. Szűcs Lászlótól, a testnevelési csoport vezetőjétől. Az iskola vállalta, hogy a Szolnoki Vízilabda Sport Club névadó szponzora lesz. A központi felvételi szabályok betartásával a főiskola felvesz az SZVSC által javasolt és támogatott 5-10 főnyi tehetséges sportolót a költségtérítéses keret terhére. Egyéni elbírálás alapján biztosítja a költségtérítés csökkentésének lehetőségét. A programban részt vevő hallgatóknak ötvenszázalékos kedvezményt biztosít a máTovábbi tervek H. szűcs László elmondta, a felsőoktatási intézmény a fentihez hasonló megállapodást szeretne majd kötni a kosaras lányokkal, valamint a labdarúgókkal kapcsolatban is. sodik diploma, a párhuzamos és a költségtérítéses képzés, valamint a tanulmányok elhúzódása miatt előírt térítési díjaknál. A felsőoktatási intézmény a kerettag diákok számára tanulmányi kedvezményeket nyújt. Egyéni elbírálás alapján a Szolnoki Főiskola a csapattagok számára kedvezményes kollégiumi elhelyezést biztosít. Jelenleg hét vízipólós tanul az iskolában. A megállapodás létrejöttében döntő szerepet vállalt dr. Törzsök Éva főigazgató, Szalay Ferenc sportigazgató, Nagy Andrásáé, a Tanulmányi és Információs Központ vezetője, Bogdán Béla, az SZVSC ügyvezető igazgatója, valamint Hollóy Tamás, az SZVSC szakmai igazgatója. Babay Árpád másodéves kereskedelmi szakos hallgató is a Szolnoki Főiskola VSC néven szereplő OB l-es vízilabda csapatot erősíti Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az iskola viseli.