Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-21 / 247. szám

2005. OKTÓBER 21., PÉNTEK SPORT 15 Rangadó Jászberényben női röplabda extraliga Újabb fiatalt dob a mély vízbe Botos Ferenc MS*»-' M mí Női öltözőben ritkán készül fotó. Ezúttal Botos Ferenc edző kivételt tett, s a taktikai értekezletre beengedte kollégánkat Kéthetes szünet után szombaton folytatódik az extraligás női röplabda­bajnokság, melynek so­rán a Jászberényi RK Iá nyai hazai pályán, hat­pontos meccsen fogadják az örök rivális Gödöllő együttesét. Géléi József Bár vereséggel kezdte az idei szezont a kék-fehér csapat, azt követően zsinórban aratta a győzelmeket - még szettet sem vesztettek Tímárék -, s jelenleg a BSE-vel holtversenyben a má­sodik helyen várja a folytatást.- Mikor a nyáron Kuvaitból visszatértem Jászberénybe, egyértelmű célként fogalmazó­dott meg a klubvezetés részéről, hogy jussunk a legjobb négy közé - felelte érdeklődésünkre a JRK vezetőedzője, Botos Fe­renc. - Nos, szombati ellenfe­lünk, a Gödöllő hasonló cipő­ben jár, azaz hatpontos meccsre készülünk. Bár mérkőzésen nem léptek pályára az elmúlt napokban a jászsági lányok, azért nem töl­tötték tétlenül az időt.- Négy korosztályos váloga­tottunk, Németh Zsuzsi, Szívós Marcsi, Sándor Renáta és Mén­kű Bea Dunavarsányban edző­táborozott a hét végén, ám hét­főtől ők Is bekapcsolódtak a kö­zös munkába. Szükség is lesz rájuk, hiszen például Sándor Renáta kulcsszereplője lehet a Gödöllő elleni, 17 órakor kezdő­dő meccsnek, lévén Székelyhídi Juditra munkahelyi elfoglaltság miatt nem számíthatok a rang­adón, s a mindössze 14 eszten­dős leányzóra vár a feladat, hogy pótolja társát - tudtuk meg Botos Ferenctől. A JRK szombati riválisa szin­tén remek rajtot vett, mi több, egy óriási bravúrral kezdte az idényt: Nyíregyházán győzte le a sokszoros bajnokcsapatot. A rutin (Kovács, Vargáné, Gud- man) és a fiatalos lendület (a Kötél testvérek, Dénes, Kurucz) jól ötvöződik a Gödöllő játéká­ban, így a herényiek csak akkor nyerhetnek a szomszédvár együttese ellen, ha valamennyi játékosa tudása legjavát adja, s igazi csapatként veszik fel a harcot. Szolnoki RK-SI-Dunaferr 0:3 (-21, -22, -20) Tiszaligeti Sportcsarnok, 50 n., v.: Szabó, Csikós Szolnok: Juhász, MEUCHER 10, Gulyás 4, Rácz 4, Tóth G. 6, Besenyei 5. Csere: Pénzes (liberó), Takó 1, Makai 3. Edző: Dyés Gábor Az eredmény alakulása:!, játszma: 7-7,11-7,14-16,17-20,20­23. H. játszma: 6-8,12-15,17-17, 21-22. ÜL játszma: 5-8,11-14, 14-18,19-20. A pont nélkül álló szolnoki csapat csak a szettek hajrájáig tudta követni vetélytársáL A vendégek nyitásfogadásban és ütő­erőben egyaránt fölülmúlták a hazaiakat. Dyés Gábor: - Az elmúlt mérkőzésekhez képest javultunk, de a kiélezett helyzetekben nem úgy játsszunk, ahogy kell. Ruffing Péter: - Sérültjeink hiányát nem éreztük meg, így hoztuk a kötelező győzelmet. ■ vécsé Szolnoki jó sportolókat köszöntöttek a városházán Az elmúlt időszakban ismét szép eredményeket értek el a szolnoki sportolók a honi és nemzetközi színtéren. Közülük Folláth Vivien második lett a perthi maratoni kajak-világbaj­nokságon. Folláth János tanítvá­nya 28 ország kajakos hölgyei között szerezte meg az ezüstér­met. A Szolnoki Mezőgép KGF KKK sportolójának nem ez volt az első jó eredménye, hiszen pá­rosban Világkupa-aranyérem­mel, egyesben Eb-negyedik hellyel, illetve magyar bajnoki érmekkel is dicsekedhetett az elmúlt esztendőkben. Szintén a Mezőgép KGF KKK kajakosa Papp Sándor (edzője: Bordács Balázs), aki a szegedi ifjúsági világbajnokságon a K4 1000 méter távon bronzérmet szerző egységben lapátolt. Sán­dor nem volt ott a köszöntésen, úgy tudjuk, hogy a versenyző az MTK-ba készül. Szenzációs teljesítményekkel hívta fel magára a figyelmet Ka­rakas Hedvig, aki a honi me­zőnyben az ifjúságiak, a junio­rok és a felnőttek között is ma­gyar bajnoki címet szerzett eb­ben az esztendőben. Sőt, Kovács Gábor tanítványa aranyérmes lett a salzburgi ifjúsági Európa- bajnokságon, míg a zágrábi ju­nior Eb-n bronzérmet szerzett. Dzsúdóberkekben ipponher- cegnőnek becézik az 52 kg-ban induló szolnoki hölgyet, aki a Wadokai Judo Klub egyik olim­piai reménysége. • Szintén remekelt Schneider- né Szabó Julianna, aki a Kana­dában rendezett Transzplantál- tak 15. Világjátékán bowling- sportágban párosban arany-, míg egyéniben ezüstérmet szerzett. Ugyanezen az esemé­nyen Mihalcsik István szintén bowlingban a párosok verse­nyében könyvelhetett el arany­érmet. Őket köszöntötték tegnap dél­után Szolnok megyei jogú város elöljárói a városházán. ■ vécsé Büntetőkkel bűnhődött mindkét csapatunk Újabb fordulót játszottak az NB ll-ben;? Együtteseink közül a jászberényi hölgyek azért kap­tak ki, mert a bírók nyolc hét­méterest ítéltek ellenük, ellen­ben ők csak egy büntetőt lőhet­tek a mérkőzésen. A török- szentmiklósiak javára viszont megítélték a büntetőket, ők azonban mind a hetet(!) kihagy­ták, ezért vesztesen hagyták el az újkígyósi arénát. CEGLÉD—JTKF-DSE 28-27 (18-13) JÁSZBERÉNY: Zsibók-Turcsányi 1, Farkas 8, Varga 1, Vasas 5, Fe- derics 2, Pócsik 4. Csere: Busi 6, Szabó, Besze. Edző: Ugrin György. Ugrin György: - Jól játszot­tunk, ezért egy döntetlent min­denképp megérdemeltünk vol­na. A hetesek aránya 8:1, ez sokmindent elárul. ÚJKÍGYÓS— TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE 25-22 (16-11) Újkígyós, 300 néző. Vezette: Árokszállási, Janáky TKE: Polgár-Nyeső 3, Takács 6,"Csató D. 1, Szöllősi, Borda 3, Mészáros 5. Csere: TÓTH (ka­pus), Hodosi, Kis, DOBOS 2, SZUROMI 2, Gál, Villás. Edző: Fejes László. Fejes László: — A hátralévő mérkőzésen nem veszíthetünk pontokat. A belőtt hétmétere­sek aránya ide vezetett, hiszen hétből hetet kihagytunk. Megőrizte előnyét üldözői előtt a Kisújszállás Bár a listavezető Kisújszállás szabadnapos volt a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság soros fordulójában, mégis meg­őrizte előnyét, lévén két legve­szélyesebb vetélytársa - a Jász- alsószentgyörgy otthon, a Tö- rökszentmiklós idegenben - egyaránt vereséget szenvedett. Eredmények: Jászszentand- rás-Tiszabura 2-2 (1-1), Jászal- sószentgyörgy-Jászdózsa 2-3 (0-0), Jásztelek-Törökszent- miklós 1-0 (0-0), Öcsöd-Tisza- derzs 2-0 (1-0), Jászboldoghá- za-Tiszajenő 0-4 (0-3), Kétpó- Alattyán 1-2 (1-1), Csépa-Ti- szatenyő 1-1 (0-1). Az állás: 1. Kisújszállás 22, 2. Tiszabura 19, 3. Jászalsószent- györgy 18 (24-12), 4. Török- szentmiklós 18 (22-11), 5. Jász­telek 17, 6. Jászdózsa 14, 7. Ti- szatenyő 12 (21-10), 8. Tiszaje- nő 12 (18-12), 9. Csépa 10 (13­13), 10. TiszaderZs 10 (12-19), 11. Jászszentandrás 9, 12. Alattyán 8 (9-17), 13. Öcsöd 8 (9-22), 14. Jászboldogháza 8 (8­24), 15. Kétpó 4 (11-16), 16. Kungyalu 4 (13-35). PÉNTEK Labdarúgás. Borsodi Liga: Fe- rencváros-Diósgyőr, 18. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Ti- szaújváros-Jászberényi KSE, 18. Kispályás labdarúgás. Városi bajnokság I. osztály: Szolnok, Tiszaliget, 16.30 SZOMBAT Asztalitenisz. Férfi NB I/B: Tisza- újváros-Szolnok Tisza SE, 15. Cselgáncs. Csapat Eb: Debre­cen, Főnix-csarnok, 15. Kézüabda. Férfiak: BL: Pick Szeged-Barcelona (ml) 16.15, NB I/B: Cegléd-Tiszaföldvár, 19. Férfi NB II.: Törökszentmik- lós-Békéscsaba, 18. Kosárlabda. Férfi NB I/A: Szolnoki Olaj KK-Körmend, Ti­szaligeti Sportcsarnok, 18. Női NB I/A: BEAC-Szolnoki NKK, 17. Férfi NB II.: Karcag-Nyírsu- U, 17. Labdarúgás. Borsodi Liga: Ta- tabánya-REAC, 14.30, Sopron- Vasas, Pápa-Győr, Honvéd-Új­pest, Fehérvár-Kaposvár, 18. NBIL: Budafok-Szolnoki MÁV- Mondi (Sport2), 13. Vecsés- Jászapáti, 14.30. NB III.: Mo- nor-Mezőtúr, Túrkeve-Veterl- ner-Örkény, Kiskunhalas- Spartacus-RSE, Putnok-Jászbe­rényi SE-Vasas, 14.30. Megyei I. mör-Túrkeve, 16. Női NB II.: o.: KUTE-Kunhegyes, Beseny- JTKF-DSE-Gyöngyös, Jászbe- szög-Tiszafóldvár, Martfű-Uj- rény, Bercsényi Sportcsarnok, 18. Labdarúgás. Borsodi Liga: ZTE-MTK (RTL Klub), 11.30. szász, Kun FC-Jánoshida, Fegyvernek-Zagyvarékas, 13.30. Megyei I/B: Nagyiván— Szajol, Cserkeszőlő—Rákóczifal- va, Tiszaszentimre—Tószeg, Kunmadaras-Örményes, Ken- gyel-Tiszagyenda, Kőtelek-Ci­bakháza, 13.30. Megyei II.: Jász- dózsa-Kétpó, Tiszaderzs-Jász- szentandrás, Tiszabura—Kisúj­szállás, Kungyalu—Csépa, Ti- szatenyő—Jászboldogháza, Tö- rökszentmiklós-Jászalsó- szentgyörgy, 13.30. Röplabda. Női extraliga: Jászberényi RK-Gödöllő, Bercsényi Sportcsarnok, 17. Vegyes amatőr torna: Szolnok, Zöld Ház, Szent-Györgyi Albert Á. I., 9. Sakk. IX. országos gyér- gg mek és ifiúsági verseny, Új- j szász, 9.30. Teke. Férfi szuperli­ga: Szolnoki MÁV- Ózd, Körösi u., 10. ** VASÁRNAP Asztalitenisz. Férfi NB I/B: Jász­kun Volán-Apagy, Tiszaparti A Szloska Krisztián vezérelte tl- G., 11. szaföldváriak szombaton este Kézilabda. Női NB I/B: Cső- Cegléden lépnek pályára Debrecen-Pécs, 17. NB II.: Kar- cag-Berekfürdő—Bocs, 14.30. Megyei I. o.: Jászladány-Jász- árokszállás, Jászapáti II.-Abád- szalók, Tiszafüred-Jászfény- szaru, 13.30. Megyei I/B: Szászberek-Jász- kisér, PusztamonosOr—Kende­res, Jászjákóhalma-Nagykörű, 13.30. Megyei II. o: Alattyán- Öcsöd, Tiszajenő-Jásztelek, 13.30. Röplabda. Férfi extraliga: Szolnoki RK-SI—Dág, Tiszalige­ti Sportcsarnok, 15. Vegyes amatőr torna: Szolnok, Zöld Ház, Szent-Györgyi Albert Á. 1., 8. Sakk. Megyei csapat­bajnokság: Jászapáti- Rákóczifalva, Kunma- daras-Karcag II., Martfű—Törökszent- miklós, Szolnok II- Kisújszállás, 9. Túr- keve-Újszász II., 9.30. Teke. Női NB I.: Szolnoki MÁV-Kö- szolg SE, Körösi u., 10. Férfi NB II.: Mezőtúr­Szentes, 10. Vízilabda. Utánpótlás-bajnok­ság: Szolnoki Főiskola VSC- Szeged, Damjanich uszoda, 10. A német Schalke továbbra sem képes nyerni Szerdán este befejeződött a labdarúgó Bajnokok Li­gája csoportkörének har­madik fordulója. A Schal­ke hiába menetel a Bun- desligában, a BL-ben egy­előre változatlanul nye­retlen. Hiába gyengült meg a nyáron a PSV, mégis pontot rabolt a Mi­lántól. Nem ment az Internek sem, a Mancini-legények Portó ban szenvedtek vereséget. A so­rozat meglepetéscsapata, a szlovák Artmédia Skóciában sem adta meg magát, így lassan komolyan kell venni továbbju­tási szándékát. A G csoportban egyértelmű az angol fölény, a Liverpool és a Chelsea tulajdon­képpen már megkezdheti a fel­készülést az egyenes kieséses szakaszra. Eredmények: Fener- bahce-Schalke 3-3, Milan-PSV 0-0, Real Madrid-Rosenborg 4­1, Lyon-Olimpiakosz 2-1, An- derlecht-Liverpool 0-1, Chel- sea-Betis 4-0, Porto-Inter 2-0, Rangers-Artmedia 0-0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom