Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-20 / 246. szám
4 Belelendült az EU-s pályázatírásba a Montágh iskola Segíts magadon, az isten is megsegít. Akár ez is lehetne a közelmúltban megszépült épületegyüttessel gazdagodott Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Egységes Módszertani Intézmény jelmondata. ■ Uniós pályázatot nyújtottak be a sajátos nevelési igényű gyermekek esélyegyenlőségének javítására. A tantestület ugyanis elhatározta: megpróbál tőkét kovácsolni abból, hogy hazánk uniós csatlakozása miatt szervezeti átalakulásra kényszerült A város logopédiai, gyógytestne- velési és gyógypedagógiai ellátásáért is felelős közösség nagy fába vágta a fejszéjét Fennállása óta először - együttműködve a város gimnáziumával, másik két általános iskolájával és családsegítő központjával - EU-s pályázatot nyújtott be a sajátos nevelési igényű gyermekek esélyegyenlőségének javítására - tudtuk meg PÁSZTINÉ NAGY ANDREÁTÓL. A tanulmányt készítő szakembergárda irányítója elmondta, harmincötmillió forint támogatást igényeltek. S bár az elbírálás végeredményét még nem ismerik, ez nem gátolta meg a módszertani intézmény munkatársait abban, hogy azóta — immár önállóan - egy újabb dokumentációt is összeállítsanak. Mégpedig annak reményében, hogy újabb tizennyolcmilliós támogatást elnyerve megteremthessék hat pedagógus képzésének és a digitális iskolai eszközháttér kialakításának lehetőségét. Az oldalt írta, fotózta: Bugány János AHOL ELÜNK ABONY 2005. OKTOBER 20., CSÜTÖRTÖK Félszáz óvodás „száműzetésben" tűzoltó munka A növekvő gyermeklétszám miatt a felújítás nem végleges megoldás Az épület aggasztó állapota miatt költözni kényszerült megszokott óvodájából ötvenhat abonyi gyermek szeptemberben. Bugány János Az ígéretek szerint „száműzetésük” csak az év végéig tartó felújítás idejére szól, ám a vezető óvónő szerint a kicsik következő generációi számára a tízmilliós beruházás sem jelent végleges megoldást. Retkes Ferencnél a problémák gyökerét abban látta, hogy intézményük három épülete hajdani lakóházakból lett kialakítva. Nem erre a célra épültek tehát, és ez — ma már láthatóan — jó néhány hátrányos következménnyel jár. Ezek egyikére példa a Köztársaság úti Gyöngyszemek óvoda esete, amelynek felújítását halaszthatatlannak ítélte a statikai szakvélemény. . - Előbb-utóbb várható volt mindez - vélekedett a vezető hiszen a város közel három évtizeden át nem tudott komolyabb összeget áldozni a hibák kijavítására. Pedig pár éve már a belvíz is megtette a magáét. Az idei viharos nyár pedig megadta a kegyelemdöfést a tégla alapú vályogépületnek, amelynek rövid időn belül három tartópillére is megrogyott. A nyári viharok után veszélyesen megroggyantak az óvoda vályog tartópillérei — mutatta Retkes Ferencné Ezt látva az önkormányzat azonnal cselekedett. Döntöttek az 56 gyermek átmeneti elhelyezéséről. A kicsik szeptemberben így már az Újszászi úti oviban kezdték a tanévet Nemrégiben pedig a képviselők a beruházáshoz szükséges bruttó tízmillió forintot is elkülönítették - pályázati lehetőség híján - Abony saját költségvetéséből. Ebből az összegből várhatóan év végéig helyreállítják és részben korszerűsítik is az épületet — magyarázta Retkes Ferencné, aki azonban azt is elárulta: a beruházás nem jelent majd minden szempontból végleges megoldást A város növekvő gyermeklétszáma miatt ugyanis több férőhely és az előírásoknak megfelelő épületek kellenének.- Intézményünkbe például a jogszabályokban meghatározott 163-mal szemben 217 óvodás jár. Most nyolc helyett tizenegy csoportra való gyerkőccel foglalkozunk — mondta a szakember. Az Intézmény három óvodájába járó gyermekek létszámának alakulása KB1E 1998 217 1999 214 2000 205 2001 199 2002 191 2003 196 2004 200 2005 217 Az utolsó simításokat végzi emlékmű Vasárnap avatják Blaskó Sándor szobrát az alkotó Az utóbbi időben nincsen tétlenségre kárhoztatva a város szobrásza. Blaskó Sándor az elmúlt hetekben meglehetősen mozgalmas időszakát élte egyébként sem unalmas és hétköznapi életének. Ennek egyik látványos bizonyságaként nemrégiben a helyi őszi tárlaton tömegek csodálhatták meg munkáit a Lavatka-kúriában. E bemutatkozási lehetőség mellett azonban a település idei egyik legfontosabb közéleti eseményén is fontos szerepet játszott. Hiszen ő készítette azt a míves díszkutat, amelyet ugyancsak a ■ Az őszi tárlaton tömegek csodálhatták meg munkáit. közelmúltban Orbán Viktor volt miniszterelnök avatott fel Abony központjában. Ekkor azonban már legújabb alkotása is javában formálódott a Temető dűlőben - hatalmas, susogó fák és kisebb-na- gyobb ligetek szomszédságában — megbúvó tanyáján. A minap, ottjártunkkor pedig éppen az utolsó simításokat végezte művén, amelyet az 195ó-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt tisztelegve vasárnap lepleznek majd le a város immár teljessé váló emlékparkjában, a Vértanúk terén. jártunkkor '56-os szobrán már csak apróbb igazításokat végzett a művész Vini-Car: kisbuszban óriási! Megbízhatók és gazdaságosak. E két jelző kivétel nélkül ráillik azokra a kisbuszokra, amelyek Abonyban, a régi négyes főút mellett kelletik magukat a Vini-Car Bt. telephelyén. Toyota Hiace, Ford Transit, Mercedes Vito, Volkswagen Transporter. Akik jártasak a 6-9 személy szállíA cég telephelyére érkezőket Toyota Hiace kisbuszok díszsorfala fogadja tására kialakított négykerekűek világában, azok számára sokat elárul az előbbi felsorolás. Nem véletlenül, hiszen a fenti autótípusok vitathatatlanul e kategória „nagyágyúi”. Hogy miért? A vállalkozás ügyvezetője, Zsemlye Béla szerint ez egyetlen mondatban is megválaszolható. Azért, mert egyszerre ké(>esek megfelelni egy népes család minden igényének, és megbízhatóan, illetve gazdaságosan ellátni a céges személyszállító járművek minden feladatát. S hogy a Vini-Car mivel tudja gyarapítani az erények bőséges tárházát? Nos, többek között rugalmas - akár casco-mentes -, helyben történő hitelügyintézéssel, készpénzes autófelvásárlással és nem utolsósorban az egyéni igényekre szabott választás lehetőségével. (x) Vini-Car Bt. Abony, Ceglédi út 71. (Az autósbolt mellett) Telefon: 30/2-180-787 A tisztes „Ipar” dicsérete Aki úgy véli, értékét vesztett, rohanó világunkban már nem jelenthet élményt számára egy lacikonyhán elfogyasztott ebéd, vagy egy klasszikus kiskorcsmábán eltöltött néhány óra, arról biztosan állítható: még tartozik magának két fontos felfedezéssel. Abony gazdag hagyományainak ismeretében szinte magától értetődő, hogy mindkét út a városba vezet. A korgó gyomrú és a kímélő koszthoz nem ragaszkodó felfedezőnek könnyebb a dolga, elvégre az egykori főúton Szolnok felé haladva el sem tévesztheti a Pecsenyesütőt. Kár Is volna elmenni mellette, hiszen hangulatos környezetben, barátságos kiszolgálás mellett éjjel-nappal hamisítatlan magyaros kínálatból válogathat a betérő. S miután itt egyszer : jóllakott, nem kell sokat győzködni arról sem, hogy a buszpályaudvar közelében alig negyedéve megnyílt — és ugyancsak a Red-Rex Q Kft. nevével fémjelzett - Ipar sörözőt is felkeresse. Stílus és minőség - a hétköznapi ember számára is megfizethető áron. A két egység üzemeltetője szerint ez a helyi ipartestület patinás épületéből kialakított korcsma igazi vonzereje. No és persze a péntekenként élő rock and roll és blueszenével, szombatonként pedig korlátlan nyitva tartással fűszerezett, utánozhatatlan légkör, amely j az igényes kikapcsolódásra vágyó felnőtt korosztályt garantáltan egy életre rabul ejti. (x) Ipar Söröző és Pecsenyesütő Grill Restaurant Telefon: 30/ 63&80Ö2