Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-20 / 246. szám
2 MEGYEI TŰKOR 2005. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK Szolnoki segítség a pakisztáni mentőmunkában Újabb magyar mentőcsapat készül arra, hogy a földrengéssel sújtott Pakisztánban segítséget nyújtson a bajba jutott embereknek. Ezúttal olyan szervezetek közreműködését kérték, amelyek eszközök és emberek szállítására alkalmas hatékony járművekkel rendelkeznek. A tervek szerint ma kora reggel a Ferihegyi Repülőtérről indul útnak egy hazai magáncég Mi-8- as szállítóhelikoptere. Mint arról a Magyarországi Mentőcsoportok Szövetségének titkára, Laczkó Zoltán tájékoztatott, a helikoptert alkalmassá akarják tenni a betegszállításra is. Az ehhez szükséges 12 hordágyat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felajánlotta, a hordágyak rögzítéséhez szükséges eszközöket pedig a Magyar Honvédség biztosítja. A küldetés akár hónapokig is eltarthat. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a szövetség technikai és légi mentő személyzete is kiutazik majd az egyik váltással, és részt vesz a mentési munkákban. ■ HGY Vizsgálat indult a jászladányi kismama ügyében Mint szerdai lapszámunkban hírül adtuk, egy jászladányi család tagjai álláspontjuk szerint a központi orvosi ügyelet bevezetését követően több alkalommal sem kielégítő ügyeleti ellátásban részesültek. Cikkünk nyomán a tisztiorvosi szolgálat jászberényi intézete még tegnap vizsgálatot indított az ügyben, hogy valóban hibázott-e valaki a ladányi kismama rosszullétekor. A fejleményekről a vizsgálat lezárultával beszámolunk. ■ SZS .................... !!-! W! SWH-'! ■■ ■! KÖZÉLETI HÍREK tiszavárkony. A képviselő-testület ünnepi ülést tart ma délután öt órakor a polgármesteri hivatal házasságkötő-termében, ahol átadják a díszpolgári címet is. Öcsöd. A képviselő-testület ma délután kettő órától ülésezik a polgármesteri hivatal tanácskozótermében. Kétsebességes a megye gazdasága top so A szolnoki és a jászberényi térség gazdasági súlya a meghatározó Laczi Zoltán Tanulságosnak nevezte az eddig megjelent tíz Top 50 kiadvány tartalmának összevetését dr. Sziráki András. A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint nyomon követhető a termék- és termelési szerkezet átrendeződése, a feldolgozóipar térhódítása. Felhívta a figyelmet arra, hogy az első kiadványhoz képest 22 helyen történt változás az ötvenek klubjában. Az ismert gazdasági szakember értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy hat vállakózás nem járult hozzá nevének és főbb adatainak közzétételéhez, a kiadvány célja ugyanis éppen a térség tőkevonzó képességének javítása. Tamásné Czinege Csilla, az APEH megyei igazgatója szintén úgy vélte, rangot jelent szerepelni a kiadványban. Hozzátette: a legfrissebb Top 50 újdonságát azok a cégvezetőkkel készült kis interjúk jelentik, amelyek a siker titkára keresik a választ. Elhangzott: az ötven legnagyobb árbevételű vállalkozás körébe'tíz évvel ezelőtt, az első kiadvány készítésekor 850 millió forinttal lehetett bekerülni, míg az ideiben az alsó határ 2,4 müliárd forint volt. A megye gazdaságában változatlanul meghatározók a tucatnyi ágazatot képviselő „ötvenek”. Ezek a cégek adták a kettős könyvvezetésű vállalkozások árbevételének valamivel több, mint felét, az ■ Elkerülhetetlen az államigazgatási és az önkormányzati struktúra átalakítása. Jászberényi Karcagi "örök sas ntrml Mezöt íri A tavalyi megyei nettó árbevétel megoszlása kistérségenként A TÍZ LEGNAGYOBB MEGYEI VÁLLALKOZÁS SORRENDJE (A NETTÓ ÁRBEVÉTEL ALAPJÁN, MILLIÁRD FORINT) ÁRBEVÉTEL EXPORT ÁTLAGOS D0LG. LÉTSZÁM (FŐ) 1. Electrolux Lehel Kft. 124,8 86,2 3294 2.3. Tisza-Coop Rt. 29,8— 4. Szatmári Kft. 15,3 1,8 236 5. Jász-Plasztik Kft. 13,8 1,4 659 6. Cood Szolnok Rt. 12.4 0 713 78. Co-op Star Rt. 10,2 0 715 9. Agribrands Hungary Rt. 8,3 0,410. AXon Rt. 8,9 0,6 43 FORRÁS, APEH MEGYEI IGAZGATÓSÁGA exportból pedig 87 százalékkal részesedtek. Továbbra is mérhetetlenül nagyok azonban a megyén belüli különbségek — mutatott rá dr. Sziráki András. A gazdasági teljesítmény oroszlánrésze változatlanul két kistérségben összpontosul. A szolnoki és a jászberényi körzetben tevékenykedő vállalkozások adják a megyei nettó árbevétel negyven, illetve harminchat százalékát, következésképpen a többi öt - a mezőtúri, a karcagi, a tiszafüredi, a kunszentmártoni és a törökszentmiklósi - kistérség együttesen csupán 24 százalékot képvisel. Miközben a gazdaságban az elmúlt másfél évtizedben megtörtént az átalakulás, az állam nem alakult át az új feltételeknek megfelelően. Ezért nem kerülhető meg az államigazgatási és az önkormányzati struktúra átalakítása - hangsúlyozta előadásában Veres János. A miMegkérdeztük olvasóinkat Ön milyennek ítéli meg megyénk gazdasági helyzetét? KEREK EMÁNUEL JÓZSEF, Jászszentand- rás: - Szerintem aki tehetséges, az tovább tanul, és végül talál is magának munkát. A családom nehéz helyzetben van, mert két unokám van ugyan, de a jövőjük elég bizonytalan a megyében. Az anyjuk egyedül nevelte fel őket. Az egyik eladó lett, míg a másik a családi pótlék elvesztésének veszélye miatt inkább a továbbtanulást választotta. Nehéz jövő elé néznek, sajnos. KREJCSIRI KÁROLYNÉ, Szolnok: Ahogy én látom, térségünkben nincs munkalehetőségük a mai fiataloknak, semmilyen formában. Iskola után a szülők tartják el a frissen végzett szakembereket. Egy fiam és lányom van, két-két fiúunokával. Sajnos nem szeretnek tanulni sem, pedig terveik szerencsére vannak: cukrász, szakács, vagy éppen egyetem az elképzelésük. De nincs is megfelelő szakmunkásképzés manapság számukra. ANDERKA ZOLTÁN, Jászapáti: - jelenleg faipari termelésvezető szakon tanulok, már a második évet taposom. Sajnos azonban még nem tudom, hogy mi akarok lenni. Tovább tanulni is kellene a tanáraim szerint Legalábbis ezt mondják a suliban mindig. Hogy hol lehetne a megyében elhelyezkedni ezzel a végzettséggel, azt nem tudom, még nem is néztem utána. De a testvérem is csak az ország másik végében kapott munkát. JÄGER ZSOLT, Abony: - Igaz nem vagyok szolnoki, de itt dolgozom. Abonyból kell mindennap bejárnom újságot árulni, csak hogy meg tudjak élni. Más városokba is el-eljá- rok, de a környéken Szolnokon van a legtöbb lehetőségem. Az élettársammal élünk ketten, de még így is alig jövünk ki a pénzből, pedig még szociális segélyt is kapunk. Ilyen körülmények között nem is szabad gondolni gyermekvállalásra, gyereknevelésre. _J niszter szerint az egészségügy reformja sem halogatható, hiszen ma 3,7 millió ember fizeti 10 millió ellátását. A pénzügyi tárca első embere úgy vélte, kemény lépésekre is szükség lesz annak érdekében, hogy hazánk teljesíteni tudja 2008-ra a monetáris unió maastrichti követelményeit, s a közös európai valuta, az euró 2010-ben felválthassa a forintot. A legnagyobb bevétel elérésének titka TAKÁCS JÁNOS, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója:- Ha valamilyen versenyből győztesen kerülhetünk ki, annak természetesen örülünk, ilyen az ember természete. Főként így van ez a gazdasági életben. Az, hogy tíz éve töretlen vezető szerepünk, a legnagyobb gyár tudtunk maradni, a folyamatos fejlődésnek köszönhető. Amióta az Electrolux 1991-ben átvette a Lehelt, tízszeresére nőtt a termelési volumen, illetve az árbevétel is. Összességében több mint ötvenmilliárd forintot ruháztunk be Magyarországon, 2004-ben egyetlen év alatt 14 milliárdot fordítottunk hazai gyáraink bővítésé re, korszerűsítésére. A kiemelkedő évet persze nehéz lenne felülmúlni, de 2005-ben is több mint hétmilliárdot fordítunk beruházásainkra. Hogy mindezekért másként néznek-e ránk? Az mindenesetre biztos, hogy mindenki tud rólunk, látják a fejlődésünket. A Top 50 kiadvány is segítségére lehet az embereknek abban, hogy nyomon kövessék munkánkat, bcs \ GYORSSZAVAZÁS| ■ Ön szerint dinamikusan fejlődik a megye gazdasága? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.ulnepíap.hu A szavazás eredményét hétfői számunkban közöljük. | Spórolunk Önnek! Rovatunkban a legolcsóbb élelmiszereket és háztartási cikkeket keressük. Tegnap a legkedvezőbb áron kínált vöröshagyma után nyomoztunk. A lapunk által megkérdezett árushelyeken a következő árakat találtuk: Karcagi piac 40-70 Ft/kg Szolnoki piac 60-100 Ft/kg Fortunata, Szolnok 53 Ft/kg Interfrukt, Szolnok 85 Ft/kg Bottyán Kft., Szolnok 98 Ft/kg Interspar, Szolnok 99 Ft/kg Cseresznye és Napraforgó Szövetkezet, Szolnok 120 Ft/kg Ma a legolcsóbb tojást keressük. Ha alacsony árról van ' tudomása, írja meg szerkesztőségünknek e-mailben az ujneplap@axels.hu címre, vagy telefonálják meg az 56/516-736-os számra! A Jászapáti. A Magyarországi Cigányok Európai Uniós Szövetsége (Maceusz) és a Demokratikus Roma Szervezet (DRSZ) is létrehozta helyi szervezeteit a városban. A közelmúltban megtartott közös alakuló ülésen Fehér János, a DRSZ alel nöke és Róna völgyi Sándor, a Maceusz elnöke elemezte a cigányság társadalmi beilleszkedésének esélyeit, lehetőségeit, tj Szolnok. Ma 14 órai kezdettel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei adóhatóság szakemberei tartanak előadást a megyei kereskedelmi és iparkamara szolnoki székházában a közigazgatási eljárási törvény és az adózás rendjéről szóló törvény összefüggéseiről, továbbá az elektronikus ügyintézésről és aktuális adójogi kérdésekről, lz RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ELETEROL Szolnok. Lapunk Arany ősz játékának nyertesei, negyven nyugdíjas előfizetőnk utazhatott egynapos kirándulásra tegnap Budapestre, ahol a főváros néhány nevezetességét tekintették meg. Tiszafüred. A Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Erdők, Mezők Fürkészel Egyesületének két pályázata is kedvező elbírálásban részesült. A komplex környezetnevelési program megvalósítására 2.5 millió forintot, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére pedig 800 ezer forintot nyertek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól, fi Tiszajenő. Az egyik neves tankönyvkiadó referenciaiskolája lehet a település oktatási intézménye. Ennek jegyében szerveznek a térség általános iskoláiban tanító pedagógusok számára bemutató órákat. Vágó Béla iskolaigazgató elmondta, november 17-én a történelem- és médiaismereteket oktató tanárokat várják, tj Olvasóink véleménye ■ Ön elégedett-e az orvosi ügyelettel? www.ujneplap.hu (százalék) Igen Nemi A központosítás miatt előfordul, hogy túl későn érkezik