Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-30 / 229. szám
2005. SZEPTEMBER 30.. PÉNTEK AHOL ÉLÜNK — J Á S Z J Á K Ó H A L M A 5 Tiszta vizet a pohárba! probléma A lakók szerint büdös, az íze se jó, de lárvamentes Rendszeresen mosatni, fertőtleníteni keli a vezetékeket — mondja Telek Pál, a vízmű vezetője, aki szerint azért iható a víz Egy hétvégén három betörés is történt Aktívak voltak a tolvajok Jászjá- kóhalmán az elmúlt hét végén. A Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől, Lukács Anitától megtudtuk, hogy három betörést jeleztek a helybéliek a múlt héten pénteken és szombaton. A bűncselekmények anyagi károkozása nem volt jelentős, arra azonban épp elegendő - hallva a településen élők panaszait -, hogy a helyi közbiztonságról alkotott vélemény tovább romoljon. Egy idős asszony szombaton reggel vette észre, hogy alsóépületében hívatlan vendég járt. Igaz, ott semmi használhatót nem találhatott, mert zsákmány nélkül távozott. Szintén szombaton reggel fedezték fel a helyi tűzoltó-egyesület tagjai, hogy betörték a szertár ablakát. A betörő innen minden alumíniumtár-- gyat - köztük a tűzoltáshoz szükséges sugárcsövet, gyűjtővillát — elemeit Összességében mintegy 240 ezer forintos kárt okozott Mindezek előtt egy nappal egy, a munkából hazatérő férfi vette azt észre, hogy lakása be- f ■ járati ajtaja már nyitva van. Oda- f bent mindent szétrámolva talált i Műszaki cikkeket és személyes " emléktárgyakat vitt el a tolvaj, mindössze huszonötezer forint értékben. Legalább ennyi kárt okozott a lakás felforgatásával is. Útalapokat épít több utcában az önkormányzat Az utak járhatóvá tételén dolgozik az önkormányzat. Iß. Lukácsi Pál polgármester szerint amíg nem épülhet a faluban szennyvízcsatorna-hálózat, addig nem szabad az utak aszfaltozásán gondolkodni. Ezért építettek — és a következő hónapban is új megépítéséhez fognak - útalapokat a település több utcájában. Az úgynevezett ma- kadámutak megépítését olyan utcákban tervezik, amelyek gyűjtőútként funkcionálhatnak a településen. Jákóhalmán 2002 végéig 7,9 kilométer burkolt út épült. 2003-tól ez év végéig összesen másfél kilométernyi aszfaltutat újítottak fel, és 4.8 kilométer burkolt út épült. Ebből az elkövetkező hetekben 2.8 kilométer hosszú makadámút befejezését tervezik. Sok mindenre jó a jászjá- kóhalmi csapvíz. Fürde- nek benne, locsolják a kertet, a bátrabbak még főznek is vele, de szomjúság oltására alig-alig használja valaki. Banka Gsába Leszoktak a csapvízről az emberek, miután tavaly tavasszal — amikor szúnyoglárvákat találtak az ivóvízben — végképp beadta a kulcsot a negyvenéves vezetékrendszer. Egy olvasónk kérte: nézzük meg, vajon mit csinálnak állandóan a jákóhalmi vízzel. A pohárba engedve néha zavaros, gyakran büdös, az íze pedig folyamatosan pocsék. Igaz, legalább már szúnyoglárva nincsen benne. A településen működő boltok ásványvízforgalma magas, a helybéliek kartonszám viszik a palackos vizet. — Az igaz, hogy nem tökéletes a csapvizünk. Rendszeresen mosatni, fertőtleníteni kell a vezetékeket - mutatott rá Telek Pál, a vízmű vezetője. Elmondása szerint a múlt év tavaszán történt szúnyoglárvafertőzéssel bukott ki a — sok helyen még azbesztcement csővel szerelt - ivóvízvezeték összes hibája. Az már tudott volt, hogy magas a vas-, a mangán-, az ammónia-, illetve az arzéntartalom. A lárvafertőzéskor biológiai teszteket is végeztek. Fonalas-, illetve vasmangán baktériumokat találtak. Áttértek a hypós fertőtlenítésről a klórra. Az addig évente kétszer mosatott rendszert havonta, de az első időben naponta „meghúzatták”. — A vastalanító berendezést 1994-ben építették. A megelőző harminc évben úgynevezett „biofilm” képződött a csövek belső falán. A klór oldó hatása és a magasnyomású mosatás együtt távolítja el a csőre tapadt anyagot. Nem esztétikus látvány, ha ez a pohárba kerül. Az biztos, hogy emberi fogyasztásra alkalmas a víz, egyszer sem kellett felfüggesztenünk a vízszolgáltatást - mondta Telek Pál. Parlagfüvet kaszáltak a helyi gazdák az ántsz-töl nyert pályázati támogatás anyagi lehetőségeit is felhasználva csatlakoztak a gazdák a parlagfűmentesítő akciókhoz. A tisztiorvosi szolgálat civil szervezetek számára kiírt pályázatán százezer forintot nyert a közösség. Ennek segítségével a falu környékén kaszálták a füvet, az allergi- [ át okozó növényeket. Pluszpénzt nyertei a községi könyvtár A KÖZSÉGI KÖNYVTÁR éves beszerzési kerete - amelyet folyóiratok, illetve új könyvek vásárlására fordíthat - összesen 325 ezer forint. Ehhez az összeghez a minap 85 ezer forintot nyert a { | kulturális intézmény az úgynevezett érdekeltségnövelő pályázaton. A plusz- j pénzt népszerű, olvasmá- | nyos regények beszerzésére, illetve újságok előfizetésére költik. Jákóhalmi díszpolgár a címzetes főjegyző JÁSZBERÉNY CÍMZETES főjegyzője, dr. Forgács István vehette át még augusztus 20-án a Jászjákóhalma Díszpolgára kitüntető címet. A címmel egyebek mellett a kitüntetett országos szinten j is jegyzett jegyzői tevékeny- j ségét is elismerték. Ugyan- | ekkor Poór László, a polgárőrség helyi parancsnoka vette át a Jászjákóhalmáért” j kitüntetést. Más néven EGY héttel ezelőtt jászberényi városi oldalunkban a helyi tűzoltókról szóló cikkben rosszul közöltük az egyik lánglovag nevét. A név helyesen Sipos János. A hibáért elnézést kérünk. Minőségjavító program kezdődik A regionális IVÓVÍZMINÖSÉG-JAVÍTÓ programban támogatást nyertek a rendszer megújítására. Megoldódnak a gondok a vízmű vezetője szerint, ha a rájuk eső 260 milliós beruházást befejezik. Új technológiai berendezésekkel szorítják határérték alá a vas-, mangán-, ammónia- és arzénszintet Kicserélik a azbesztcement csövek több mint felét (hét-nyolc kilométer hosszban), új víztornyot építenek. A hálózatot úgy alakítják át, hogy abban mechanikai tisztítást is el tudjanak végezni. A közbeszerzések előkészítése megkezdődött, a regionális program 2006-ban indul. Csak forralva iható a vezetékes víz? kaszab imrénÉ: -Jákóhalmi vizet nem iszunk, legtöbbször még a főzéshez is ajászdózsai artézi kútról hozunk vizet. Kisgyerekek vannak otthon, nem merjük velük megitatni a falu vezetékes vizét. Ha végképp nincs más lehetőség, akkor teának felforraljuk. Biztosan elavultak a vezetékek, nem nagyon tudom, mi az oka. Az azonban biztos, hogy kanosában ülepítve látszik meg igazán, hogy mit is hoz magával a vezetékes víz. Ráadásul rengeteg a csőtörés is. SÁNDOR LÁSZLÓ: -A CSapVÍZ nem igazán alkalmas arra, hogy megigyuk. Most is épp ásványvízért megyek a boltba. A vezetékes vizet esetleg főzésre használjuk meg firdésre, de másra nagyon nem jó. Mondtak mindent tavaly, hogy miként is kerülhetett a szúnyog lárva a vízbe. Rebesgették, hogy talán köze lehet az egészhez a vízműnél fészkelő gólyapámak is, de erről én nem sokat tudok. Az biztos, hogy azóta a „jó öreg ásványvizet” isszuk. Meghalt, mielőtt igazi művész lehetett volna meg a Horváth Péter Honismereti Szakkör és a Tájak-Ko- rok-Múzeumok jászjákóhalmi csoportja. Az 1949-ben született tehetség mindig is festő akart lenni. Elvégezte a gimnáziumot, azután szakmát is szerzett, de örök szerelemként megmaradt számára a képzőművészet. Jászberényben először Sáros András a művelődési központ rajz szakkörén, majd Makay József festőművészek vették a szárnyuk alá, tanítgatták. Kozmóczki Géza vágya volt, hogy a képzőművészeti főiskolán tanulhasson. Sokat fejlődött, így 1975 tavaszán fel is vették oda. A sors azonban nem engedett ennyit, még az év augusztusában meghalt. V SÜSSÜNK fL EGYÜTT! Korszerű űrlűüzemünk egyre bővülő termékválasztékkal várja kedves vásárlóit, a hagyományostól a speciális lisztekig. Flérhetősáneink: 5121 Jászjákóhalma, Damjanich tér 10. Tel.Aax: 57/438-170 •204514* Az Aprftógépgyár-Eberhard G.P.Schmidt Ifjúsági Alapítvány (5100 Jászberény, Sportpálya u. 1., adószám: 18820652-1-16) ezúton teszi közzé, hogy a 2003. évi személyi jövedelemadó 1 %-ából számláján 197.839 Ft került jóváírásra 2004. évben. A befolyt összeg az alapító okirat célkitűzése szerint egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytatók ösztöndíjaként került felhasználásra. Az alapítvány köszönetét fejezi ki a támogatóknak. .20387J. MINI ÉTELBÁR PÉKSÉG ÉS VEGYESBOLT Jászjákóhalma, Fő út 9. Ny.: H P 6-18.30, SZÓ 6.30-12-ig Jászjákóhalma, Fő út 130/a Nyitva: K-V 10-20 óráig Telefon: 06-20/9275-862 HÁZIAS ÍZEKKEL, KEDVEZŐ ÁRAKKAL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET! VÁLLALJUK 15-20 FŐS CSALÁDI RENDEZVÉNYEK LEBONYOLÍTÁSÁT.-204169* I Fehér kenyér 130 Ft/kg f Zsemle 15 Ft/db Sütemények 80 Ft/db j Sajtos, tepertős pogácsa 760 Ft/kg Mindennap friss áruval | várjuk kedves vásárlóinkat! j Meleg étel utazóknak. Igazi magyaros, a hagyományos ízvilágot megőrző ételekkel várja a hozzá betérő utazókat Varga Tamás és családja a jászjákóhalmi Mini ételbárban. A falu belterületén, a 31-es számú főút mentén, a sportpálya szomszédságában található kis étterem délelőtt tíz órától egészen estig nyitva tartva, és főleg a településen átutazók kedvelt helyévé vált. A vendéglőst dicséri, hogy számos törzsvendége van, akik rendszeresen útba ejtik a hangulatos kis helyet. A tulajdonos vallja, hogy a vendég olyan, mint a legény: a hasán keresztül lehet megfogni... Ennek érdekében szolid árakkal és bőséges adagokkal várják az érkezőket. Népszerű a pacal- és lábszárpörkölt, a rántott borda, a rántott szelet, de sokan keresik a lángost is. (X) A fiatalon elhunyt, sokat ígérő tehetséggel rendelkező, jákóhalmi születésű festő, Kozmóczki Géza emlékkiállítását szervezte ! [ ■ ■r P j X * V\ A szakkör tagjai az ország két végében élő rokonaitól gyűjtötték ösz- sze a tárlat anyagát