Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-26 / 225. szám

3 2005. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR A kábítószerrel összefüggő bűnözés sok problémát jelent a megyében. A szolnoki Eötvös téren zavartalanul szívták a marihuánás cigarettát. Szokássá vált a drogozás háborítatlanul Könnyen hozzá lehet jutni a kábítószerekhez ■RP VÉLEMÉNY Fészekrakásra programozott fiatalok TELEKI JÓZSEF A fészekrakó program megszületése óta kereszttűzben áll. Az egyik oldalon sorra készülnek a diadaljelentések, mennyien is tudtak élni a lehetőségekkel. A másik oldal a vészharangot kongatja. politika lett a fészekrakás. Persze nem most. Már az ántivi- lágban is az állam figyelő tekintete mellett húzták fel a lakó­telepeket. Szüléink pedig - ahogy mondták - aláírták a két gyereket és már költözhettek is, hogy aztán nyugdíjazásukig nyögjék a Kocka utca tizedik emeleti másfél szoba összkom­fortot. A ’90-es évek elején ezt is visszasírtuk. Nem is késett a politika válasza, és elindultak a lakástakarék-pénztárak. Ám ami Németországban járható útnak bizonyult, az itt rázós lett. A négyévi kuporgatással összegyűjtött pénz, még a mel­lé járó hitellel is legfeljebb tetőre elég, a teljes fedélhez kevés. A megváltást a kedvezményes hitelekben látták az új ország­lók. Ám akkor leginkább a lakásvásárláshoz nélkülözhetetlen önerő előteremtése adta fel a leckét a fiatal családoknak. Er­re kínált volna megoldást a Fészekrakó program. A legtöbben a törlesztőrészletektől, egy életre szóló eladósodástól féltették a családokat, mégis a kedvezmények igénybevételének szűk­re szabott korhatára törte meg a program lendületét. az otthonteremtők mostanság kivárnak. A fiatalok azt már megtanulták, a programok, akár a politikusok, jönnek-men- nek. Csupán egy változatlan: szülői segítség nélkül, aligha lesz saját fészkük. Ünnepelt a NeST Kft. Az adatok azt mutatják, hogy szűkebb hazánkban is van kereslet a drogok iránt, ha pedig ez így van, akkor a kínálat is je­len van a piacon. A leg- menőbb kábítószerek a diszkódrogok körébó'l ke­rülnek ki. Horváth Győző- A kábítószer-fogyasztás és az ehhez kapcsolódó szervezett bűnözői tevékenység sok gon­dot okoz a rendőrségnek is - mondta Molnár András ezre­des, a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnügyi igazgatója. — Évente 2-3 olyan drogterjesztői csoportot derítünk fel, amelye­ket a szervezett bűnözői sajá­tosságok jellemeznek. Ezekben az ügyekben 100-as nagyság­rendet ér el az egyes bűncselek­mények, valamint a gyanúsítot­tak száma. Molnár András elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a megyében nagy drogel­osztók nincsenek, a helyi ter­jesztői hálózatok többnyire Bu­dapesthez, esetleg Debrecen­hez kapcsolódnak. A rendőrség minden törvényes lehetőséget kihasznál annak érdekében, hogy visszaszorítsa a bűnözés­nek ezt a formáját. Az igazgató kiemelte a rendőrség egészsé­ges életmódra nevelő D.A.D.A- programját. Hozzátette, Szolnokon és a megye többi településén sem működnek olyan diszkók, ahol egyszerre nagy tömegben lehet­nek jelen a fiatalok, következés­képp nincs értelme a rendsze­res rendőrségi razziáknak. Ez­zel a módszerrel csekély a lehe­tősége annak, hogy megtalálják a terjesztőket, az ellenőrzések­kel leginkább csak a tisztessé­gesen szórakozókat zavarnák. A rendőrség elsősorban más módszerekkel igyekszik a drog- dílerek nyomára akadni. A ta­pasztalatok szerint elsősorban a diszkódrogok - az amfetamin tartalmú tabletták számos vál­tozata - a kelendők a fiatalok körében. Egy jó minőségű tab­lettát 2000-2500 forint körüli áron be tudnak szerezni. A megyei fiatalok körében a drogfogyasztás egyre inkább el­fogadottá vált, dacára a sokféle megelőző tevékenységnek - tudtuk meg Szappanos József­től, a szolnoki Humánszolgálta­tó Központ Drogkonzultációs és Információs Központ szakmai A drogot kipróbálok aránya százalékban a 14-18 éves korosztályon belül 1998 2000 2003 2005 (FORRÁS: DROGKONZULTÁCIÓS ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT) vezetőjétől. Egyre kevésbé lát­ják a kábítószer-fogyasztás ve­szélyeit, a drogozás zavartala­TAMÁS 16 éves középiskolás: - Ecstasy kell? Megadjam a tele­fonszámot? Egy perc alatt lehet akár füvet is szerezni. Én nem próbáltam még, nem is vágyom rá, de megismerem azt, aki sze­di. Totál kiütött gyerekkel még nem találkoztam, olyannal vi­szont igen, aki a határán volt. Nem szép látvány... Tapaszta­lat, hogy az a fiatal, aki ás­nul folyik akár a város forgal­mas terein is. A kutatás példa­ként említi a szolnoki Eötvös te­ret, ahol a fiatalok délután za­vartalanul sodorták és szívták a marihuánás cigarettát. A drog gyakorlatilag bárhol beszerez­hető, a szórakozóhelyeken - vélhetően a tulajdonostól füg­getlenül — szokássá vált a disz­kódrogok fogyasztása. A meg­kérdezett fiatalok egy része úgy nyilatkozott: legjobb beszerzési hely az iskola.- Egyre több drogos fiatal ke­resi meg intézményünket. Ebben az esztendőben már 46 jelentkezőt vettünk fel. Kliense­ink között van 13 éves gyerek és 56 felnőtt is - mondta Szap­panos József. ványvizes üveggel járkál egy bu­liban és mégis nyúzott kinéze­tű, az beszedett valamit. Nem kólát isznak, nem is alkoholt, viszont kiszáradnak, ezért kell a víz. Nem jellemző, hogy az ut­cán leszólítanak, de előfordult már. Tudom, hogy szórakozóhe­lyeken is be lehet szerezni, bár ott nem jönnek oda hozzánk, nyilvánosan nem kínálgatják. Csak a józan ész szab határt az „élvezetnek" Ismerősök, magánügyek Demény Istvánná bejárta már az egész világot DEMÉNY 1ST- VÁNNÉ, a JNSZ Megyei Nyug­díjasok Kultu­rális és Érdek- védelmi Egye­sület elnöke, a belvárosi nyugdíjasklub veze­tője bejárta a világot, egy kon­tinenst kivéve. Ausztrália ugyanis kimaradt a sorból. Még ma is egy álom, ami le­het, hogy valóra válik egyszer. Férjével és 12 éves unokájával, Laurával idén Andorrában töl­töttek el tíz napot. Túráztak, kőzetet és növényeket gyűjtöt­tek, és megtekintették a római kori emlékeket is. LÁ Gesztiné Kürti Ilona vert csipkét készít 8ESZTIMÉ KÜR­TI iíona évek óta fogad ven­dégeket falusi turizmus kere­tében. Mivel parasztházai igen népszerűek, nagyon kevés szabadideje marad. Az ello­pott esti órákat jórészt vert- csipke-készítéssel tölti. Incze Józsefnétől tanulta ennek a különleges kézimunkának a fortélyait. Egyrészt megnyugta­tó az értékeket képviselő csip­ke „szövése”, másrészt pedig a nyaralók közül sokan kíván­csiak rá, miként készül a gyö­nyörű csipke. SZS Papp Istvánban buzog a képzőművészhajlam PAPP ISTVÁN kettős életet él. Tószeg polgár- mestere nem rejti véka alá, hogy szíwel-lé- lekkel vállalt hivatása mellett a magánélet­ben alkotó ember. Festészet iránti fogékonysága jó három évtizeddel ezelőttre vezethető vissza. Ekkor még működött az a képzőművész szakkör a községben, amely többeknek adott életre szóló útravalót. Ő azóta sem tette le az ecsetet, sőt vadásztémájú képei mellett ma már faragásainak is so­kan csodájára járnak. BJ Bordás Imre rendszeres vendég a meccseken BORDÁS IMRE, Abádszalók polgármestere még a nagyivá- ni gyepen is­merkedett meg nagy sportsze­reimével, a labdarúgással. Ak­tív pályafutása után is a fut­ball közelében maradt, a sza- lóki serdülőcsapatot például egykor a Pajtás Kupa országos döntőjéig vezette. Emellett ma is tagja a megyei labdarúgó­szövetség elnökségének. Hét végén pedig rendszerint a he­lyi csapatot buzdítja teljes erő­bedobással, amelynek a hang szálai látják kárát. FI Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte szombati nyílt napján a szol­noki NeST Ipari-Technikai Kft. A lemezmegmunkálás specialistájának számító cég a rendezvénnyel nemcsak a NeST-et kívánta ismertebbé tenni, hanem szakembergárdáját is bővítené a lakatos, a hegesztő és a festő szakmákban. A cégismertető mellett a vendégeket ebéd, ze­nés, szabadidős programok várták a nyílt napon. Európa itt épül® tu? g\oHAm muszru OPOtÁTtV PROGRAM OFA-ROP HÁLÓZAT KÉPZÉSI PROGRAM ÉSZAK-ALFÖLD! RÉGIÓ A SZOCIÁLIS GAZDASÁG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ ÉS A HELYI - NON-PROFIT - FOCLALKOZTATATÁSI KEZDEMÉNYEZÉSEKBEN ÉRDEKELTEK SZÁMÁRA Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFAj tájékoztat minden érdeklődőt, hogy a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) 3.2. intéz­kedés 3. komponensének (A helyt foglalkoztatási kezdeményezések.-hosszü távú fenntarthatóságához szükséges szakmai kapacitások kiépítése és megerő­sítése) keretében térítésmentesen Igénybe vehető képzési programokat indít. A FELHÍVÁSRA AZ ALÁBBI CÉLCSOPORTOKBA TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK KÉPVISELŐI ÉS MUNKATÁRSAI JELENTKEZHETNEK:- ROP 3.2.2. komponensben támogatott pályázók és potenciális pályázók- Helyi foglalkoztatási projektek irányítását végző szakemberek- A szociális gazdaság erősítéséi segítő szakemberek- Igény szerint esetlegesen: a már működő foglalkoztatási partnerségek, a ROP 3.2.1. komponensben nyertesek; illetve az egyéb, potenciálisan nníkSöő paktumok A KÉPZÉSEK TÉMÁJA A képzések markánsan a szociális gazdaság fogalma, tevékenységei és az ahhoz, kapcsolódó témák köré csoportosuló anyagokat tartalmaznak. A célcsoport képzése több szempontból differenciált, így a résztvevők szociális gazdaság területén szerzett tapasztalatainak és a bevonódásuk mértéke, illetve a regionális- szükséglet felmérésre alapozott - eltérések szerint. A KÉPZÉSEK HELYSZÍNE ÉS IDEJE Észak-Alföldi Régió - Debrecen, Sport Hotel, Oláh Gábor u. 5. 20ÖS. OKTÓBER 3 - DECEMBER 20. A KÉPZÉSEK TÉRÍTÉSMENTESEK JELENTKEZÉS MÓDJA ■ Jelentkezni az OEA honlapjáról sOL’&.OiäJlu letölthető jelentkezési lapon lehet, melyet vissza lehet juttatni, elektronikus úton a rop@ofa.hu e-mail címre, postai úton az Ol-'A ROF Hálózat Közpopti iroda elmére, 1301 Budapest, Pf.: 84,, a borítékon kérjük, tűntessék fel: OFA-ROP Hálózat, képzési jelentkezés. Jelentkezni lelte! még telefonon (I) 555-2930-as szántón. ‘

Next

/
Oldalképek
Tartalom