Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-20 / 220. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2005. SZEPTEMBER 20., KEDD Gyakoroltak, majd „élesben” kutattak a búvárok Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság átfogó ellenőrzést tart a megyében. Vizsgálják a tűzoltók és esetenként a mentési tevékenységet folytató civil szervezeteket is. A napokban a Magyarországi Mentőcsoportok Szövetségének Csépai Búvárcsoportját is ellenőrizték. Az egyesület búvárait szombat délután egy valóságos tragédia kapcsán is riasztották. Mint azt a szövetség titkára, Laczkó Zoltán lapunknak elmondta, egy eltűnt személy felkutatásában kért segítséget a Kunszentmárton Rendőrkapitányság ügyeletese. Egy kunszentmártoni férfi társaival horgászott a Körös Kunszentmárton és Szelevény közötti szakaszán, a Péterszögben, amikor rosszul lett, és beleesett a folyóba. Kutatását a kunszentmártoni tűzoltóság egységével közösen végezték az egyesület búvárai az örvényekkel teli, meredek partú folyóban. A középkorú férfit holttestére másfél órai keresést követően bukkantak rá. ■ HGY Majdnem kicsi lett a nagyterem a seregszemlén A Napsugaras ősz rendezvény- sorozat részeként szervezte meg tegnap a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete a Szépkorúak Kárpát-medencei költészeti szemléjét Az eseményre félszáz versmondó jelentkezett Komáromtól Békéscsabáig, az ország több településéről. Mivel számtalan érdeklődő is megjelent a rendezvénynek helyet adó MÁV Járműjavító üdülőjében, majdnem kicsi lett az ottani nagyterem. Ez alkalommal is beigazolódott, hogy a korábbi költészeti versenyek helyett a szemle oldja a versmondók feszültségét, s ezáltal felszabadultabban tolmácsolják a költeményeket. A szemle szereplői az oklevél mellé megkapták K. Raffai Éva Emlékek útjain című kötetét, s a versek elhangzása után beszélgettek a szerzővel. Az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett program ismét bizonyította, hogy folytatásra érdemes. ■ SB Nincs vége a szezonnak parlagfű Évek óta harcolunk a szívós gyomnövény ellen A parlagfűről szóló törvény szerint július elsejével lezárult az az időszak, amikor még nem büntettek az allergén növény megjelenéséért. Hiába azonban a büntetés veszélye, azóta is számos helyen ütötte fel a fejét a gyom. Bozsó Anikó A parlagfű idei első megjelenése óta a megyében összesen 68 esetben (ez 50 hektárt jelent) adtak ki közérdekű védekezésre és bírság megfizetésére való felszólítást. Százhúsz esetben (ez 56 hektár) kötelező védekezést és bírságot szabtak ki. Az eddigi 188 esethez kiszabott bírság elérte a 4 millió hatszázezer forintot. Ebből az összegből már közel 1 millió hétszázezer forint, azaz 76 esetben kiszabott bírság folyt be. Most kezd megjelenni a tarlókon is a parlagfű, ahol a csapadékos időjárás hatására akár 10-15 centiméteres nagyságot elérve is képes virágot bontani. Csípés István, a megyei növény-egészségügyi és talajvédelmi szolgálat megbízott igazgatója elmondta, csak két éve kapták fel jobban az allergén gyomnövénnyel szembeni küzdelem kérdését. Mióta megjelent a parlagfű irtásáról szóló törvény, némiképp javult a helyzet. Azóta hatékonyabb, nagyobb területre terjed ki a felmérés, és megsokszorozódott az átvizsgált területek aránya is. Az aug. 15-21. alacsony aug. 22-28. közepes aug 29-szept. 4. magas szept. 5-11. közepes Forrás: ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózat áttekintett terület nagysága idén már meghaladta a 130 ezer hektárt is. Ez bővülni fog az első fagyok beköszöntéig, amikortól már nem lesz virágzóképes. Addig azonban még szórja pollenjét. Úton-útfélen találkozhatunk parlagfűvel. A gyom kiirthatatlannak bizonyul, dacol kaszával, törvénnyel. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint hatékony-e a parlagfű elleni védekezés? SZEBENI KRISZTIÁN, Szolnok- Nincs elég információm, így nem tudom, hány embert érinthet az allergia. A feleségem a parlagfűre érzékeny, gyógyszereket szed, de nagyon fáradékony tőle. Több helyen láttam már parlagfüvet, és nem hiszem el, hogy nem lehet irtani. Ennyire érdektelenek az emberek? Saját terület, saját felelősség; aki nem figyel oda, azt igenis, pénzbírsággal sújtanám. Az önkormányzat pedig többet is költhetne rá. RÉZ TAMÁS, Esztár- Nem vagyok allergiás, de követem az eseményeket, és tudom, rengeteget költöttek rá. Kormányzati szinten elindult egy dolog, amit nem tartok rossznak, de azt gondolom, hogy például civil szervezetek jobban részt vállalhatnának az irtásban. Hirtelen nem lehet eredményeket elérni. Évekkel ezelőtt kellett volna jobban odafigyelni, és az önkormányzatoknak több pénzt biztosítani. SZÉCSI ANNAMÁRIA, Szolnok- Néhány éve lettem érzékeny a parlagfűre. A napokban annyira bedugult az orrom, hogy nem tudtam kifújni sem. Nagyon megijedtem, szinte levegőt sem kaptam. Nagyon sok eső esett, nem tudom, hogy tudták-e abban az iramban vágni, ahogy virágzott a parlagfű. Valamilyen szankciót kellene alkalmazni azok ellen, akik nem vágják a saját területeiken, de nem a pénzbírság a legjobb eszköz. BARTÁNÉ ENGEL ARANKA, Szolnok- Hat-hét éve vagyok allergiás a parlagfűre, egyáltalán a fűfélékre. Tavasszal a fák virágoznak, ilyenkor meg az allergén gyomnövények. Nagyon zavar, hiszen olyankor folyik az orrom, könnyezik a szemem, gyógyszert is szedek rá. Nem tudom, hogy mennyire irtják, de nekem nem enyhültek a tüneteim, az biztos. Úgy lehet hatékonyabbá tenni, hogy büntetik azokat, akik a területükön nem kaszálnak. Hiába oltották, porig égett egy Lada a négyesen Eddig ismereüen okból vasárnap reggel öt óra után-kigyulladt egy Lada személygépkocsi a 4-es főúton Kenderes külterületén — tájékoztatott a Kisújszállási Köztestületi Tűzoltóság. A tűzoltók helyszínre érkezésének időpontjában a gépkocsi teljes terjedelmében égett. A tűzoltók két vízsugár segítségével néhány perc alatt eloltották a tüzet. Az oltást nehezítette a gépkocsiba szerelt gáztartály, amely szerencsére nem sérült meg és nem robbant fel. Tűz ütött ki egy régi parasztház konyhájában is vasárnap délután Tiszabőn, a Tisza utcában. A tüzet a kunhegyesi és a szolnoki tűzoltók rövid idő alatt megfékezték, így az nem terjedhetett tovább az épület többi részére. Karcagon egy terménytároló silóban kapott lángra a napraforgó ugyancsak vasárnap. A tűzoltók a termény nagy részét ki tudták engedni a tárolóból, így annak nagy része nem semmisült meg. ■ HGY Dögönyöző lesz a mezőtúri strand medencéjében A gyógymedence és a mellette lévő strandmedence felújítására fordítják azt az összeget, melyet a regionális fejlesztési tanács pályázatán nyert az önkormányzat. A megítélt 35 millió forintból idén 15 milliót kapnak meg. További húszmilliót 2006- ban utal át a tanács, Mezőtúr városa pedig hétmillió forintos önerővel egészíti ki a beruházást, amely a tervek szerint jövő év tavaszán zárul le. Az elképzelések alapján a gyógymedence közepén fedett padot alakítanak ki, kétoldalt pedig dögönyözőt létesítenek. A strandmedencében ugyancsak padot építenek ki. Mindkét medencét újracsövezik és vízforgatóval látják el, s keresik a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben a gyermek- és a versenymedencét is felújítsák. Az uszoda továbbfejlesztésével téliesített gyógymedence kialakítására nyílhat lehetőség a későbbiekben, sőt szauna, szolárium és masszázsterem létesítését is tervezi az üzemeltető Mezőtúr és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. ■ SZS RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ELETEROL Kunhegyes. Szeptember 24-én, szombaton immár hatodszor rendezik meg a városban az úgynevezett Mihály-napi sokadalmat. Ezen a reggeltől késő estig tartó eseményen lesz főzőverseny, kulturális bemutató, néptánc, kerékpárverseny, lovas- és mazsorett- felvonulás, tűzijáték, utcabál stb. Évről évre annyira népszerű a rendezvény, hogy több ezren látogatják helyből és a környékbeli településekről. DSZM Kunszentmárton. csupán egy percre hagyta nyitva gépkocsiját egy férfi, de ez az idő elég volt a tolvajnak arra, hogy a járműből kiemeljen egy övtáskát, a benne lévő tizennégyezer forint készpénzzel és egy mobiltelefonnal együtt, mrfk Nagyrév. A földgázra történő átállás miatt a vállalkozásoknak és a fiataloknak is vonzóbb lehet a település. Burka István rámutatott, jelenleg sajnos helyben alig van munkalehetőség. Az állástalanok aránya egyébként nagyjából negyvenszázalékos a településen, mga Rákóczifalva. Közel egy esztendeje annak, hogy az uniós normák miatt bezárta vágóhídját a helyi Szabados Hús Kft. A cég zöldmezős beruházásként új üzemet épített a település szélén, a 120 millió forintos építkezéshez az unió 42 millió forintot adott, pe Szolnok. Kiegészült és teljessé vált Szolnok Megye Néprajzi Atlasza. A szöveges rész már korábban megjelent, a napokban kikerült a Kunszentmárton. Bővítik és felújítják a városban a bíróság régi épületét. Képünkön az új épületszárny falait húzzák fel a szakemberek. nyomdából a térképlapokat tartalmazó kiegészítő kötet is. ba Szolnok. Fokozatosan gyarapodik a Szolnoki Panteon a Damjanich múzeum folyosóján. Novemberben Czibulás Péter színművész, januárban Hild Viktor könyvtár- és múzeumalapító, március 15-e tiszteletére Damjanich János tábornok emléktábláját avatják fel. Verseghy Ferenc költő, író, nyelvész tiszteletére 2007-ben, születésének 250. évfordulóján állítanak emléktáblát, ba Tiszafüred. Egységes település- kép kialakítására újabb 1,2 millió forintot nyert az önkormányzat a közelmúltban. A mostani támogatás egy pénzügyi, gazdasági megvalósíthatósági terv elkészítését biztosítja, fi Tiszainoka. Egy Lada tankját feszítették fel ismeretlenek, mely egy ház udvarán parkolt. Az elkövetők azonban nem jártak sikerrel, mert benzin nem volt az üzemanyagtartályban. Talán ezen felindulva kitörték a ház fakerítését, és magukkal vitték a tanksapkát, mrfk Tiszavárkony. A napokban került sor az Endre király út rekonstrukciójával kapcsolatos helyszíni ellenőrzésre. Mint Mészáros Zoltán polgármester elmondta, már készül az ajánlattételi felhívás is. A település pályázaton nyert forrást a munkálatokhoz. A 125 millió forintos beruházáshoz az ön- kormányzatnak tízszázalékos önerőt kellett biztosítania. A munkáknak 2006 nyarára kell elkészülniük. MGA