Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-02 / 205. szám
2005. SZEPTEMBER 2., PENTEK 9 MEGYEI TÜKÖR HIRSÁV Mint a keselyük, úgy csaptak le műszaki hiba miatt hagyta a szolnoki lengyel piac melletti parkolóban autóját egy férfi. Mire visszatért járművéhez észlelte, hogy azt feltörték és abból elloptak egy CD-mag- nót, hangfalakat, ruhaneműket és akkumulátort, illetve megrongálták a csomagtartó fedelet és a hátsó lámpabúrát. A tulajdonosnak közel kétszázezer forint kárt okozott , az ismeretlen elkövető, (mrfk) Mérges lett az anyuka, megrongálta a játékgépet kenderesen egy feldühödött anyuka a minap egy helyi sörözőben hamutállal betörte a kocsmában elhelyezett játékgép üvegét. Mint kiderült, az anyuka 35 éves fia a játékgépen játszott, amikor az édesanyja megérkezett és kérte, hogy hagyja abba a játékot, amin már nagyon sok pénzt elbukott. Mivel a fia rá sem hederített, így haragjában a hamutálat a játékgépnek dobta. Az asszony húszezer forint kárt okozott a gépben, (mrfk) Aláírásgyűjtés a „haláladó” ellen Az örökösödési illeték eltörléséért indított aláírásgyűjtést az MDF. Az „összefogás a haláladó ellen” elnevezésű akcióhoz megyénk kilenc településén csatlakoztak. Az örökösödési illeték a legigazságtalanabb és legerkölcstelenebb adónem - fejtette ki érdeklődésünkre párt megyei elnöke. Petronyák László szerint ugyanis ez az adó nem számottevő a költségvetés bevételeiben, viszont jelentős terhet ró a családokra. Az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Svédországban, Izraelben már eltörölték ezt az adónemet. Az MDF többször felemelte szavát az örökösödési illeték ellen, ám javaslatuk ezidáig süket fülekre talált a parlamentben. A mostani aláírásgyűjtéssel a törvénymódosításnak szeretne nagyobb sújt adni a kisebbik ellenzéki párt. Szolnokon már az első napokban közel háromszázan adták a nevüket a kezdeményezéshez. ■ TJ Bugyik, dzsekik garmadával heti piac Jászkaraj enőre kell szerdán menni, ott mindent lehet kapni Aki jól akar szórakozni, netaiántán venni is valamit viszonylag olcsón, és a nyelve sem rest az alkudozásra, annak adatik tudtára, hogy jó idő' esetén valamelyik szerdán látogasson el a jászkarajenői heti piacra! De korán pattanjon ki az asszony mellől, mert ez az igazi össznépi látványosság a napfelkeltével kezdődik, és mire reggeli fél kilencet mutat a toronyóra, már csak romjai maradnak a korábbi nyüzsgésnek. D. Szabó Miklós A legidősebb piacozó Vágó Gyuri bácsi, aki noha lassan eljut a kilencvenegyhez, hatvan esztendeje úgy hozzá tartozik a piachoz, akár a helypénzes. Hogy mit változott az évtizedek során a kínálat, arra a szemüveges, bajszos, kalapos nyugdíjas így válaszolt:- Valamikor olyan jószágfelhozatal volt itt, hogy a Hortobágyon érezte magát az ember. Tehenet, lovat, üszőt, kacsát, libát, malacot, tyúkot, pulykát lehetett kapni, ezek uralták a karai piacot.- Most meg?- Most meg annyi bugyogót, melltartót lenget a szél, hogy talán elég lenne egy Szolnok nagyságú város női lakosságának is. Ez az alku már megköttetett, elkelt egy csokor virág Azért akad itt más is: például Abonyból eredeti akácméz, literje ezerért, vegyes méz hétszázötvenért. Azután szilva nyolcvanért, szőlő százötvenkétszázért, görögdinnye harmincért. A sárgarépák, petrezselymek mellett néhány pár női cipő is kelleti magát. A i Csete Ambrus kínálata olyan, akár a világ: színes, érdekes krumplit százért, az uborkát öt- venért mérik. A csomag zokni ára kétszázötven, a jelzés szerint öt pár simul egymás mellett benne. Az egyik legérdekesebb eladó minden bizonnyal László Ida, aki női cipőket, lábbeliket árul, és mellesleg a második verseskötete is megjelent már. Sípos László nyugdíjas az időjárást szidja.- Régen volt ennyire kedvezőtlen, mint most. Szőlőm van, fehér, és leszedtem vagy húsz kilót. Amikor kiválogattam a javát, a piacra valót, ha hiszi, ha nem, öt kiló maradt belőle. Nincsen ilyen baja a piac legsúlyosabb egyéniségének, az örökvidám Csete Ambrus úrnak, aki most azért keveset fogyott és aznap reggel mindösz- sze 160 kilót vallott be. Ambrus fiúunokájával - aki a tanév utolsó normális napját töltötte a tatával, amit szünetnek hívnak - régiségeket árul. Akad itt szigetelőszalag és kerékpárpumpa, könyv és gázálarc, kaszanyél meg anyacsavar, a gyerekek szeptemberi bosszantására iskolatáska, illetve dugóhúzó. De ha valaki nagyon keresi, antant katonai derékszíj, esetleg kisebb, régi típusú szőlőprés is adódik a felhozatal, szóval a kínálat között. Nem csak nyugdíjasok, ifjak is látogatják a piacot. Köztük az egyik Bálint Ottó Bence, aki benne van a korban, mert szeptemberben betölti a második évét. Anyuci kerékpárján hátul ülve, boldogan szemléli a világot: neki érdemes volt kijönni, mert csokit majszol, míg a kerékpár kormányára akasztva őszibarack, paradicsom, krumpli került a szatyrokba. Reggel kilenc után már az utolsó árus is elhagyta a terepet. Ki kocsival, ki kézikocsival, ki kerékpáron vitte haza a megmaradt portékát. Csak néhány papírt, kartont lebegtetett az augusztus végi szél. Lehet takarítani, rendet rakni, hiszen a jövő szerdán minden kezdődik újra. Elölről... Segélyt küldenek Hargitának Ma indul útnak az a közel egymillió forint értékű segélyszállítmány Hargita megyébe, mellyel a megyei önkormányzat és a katasztrófavédelmi igazgatóság közösen igyekszik az árvízi károkat enyhíteni. Az 1250 kilogramm mosószert, valamint három búvárszivattyút tartalmazó szállítmányt Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen fogadják. A megyei közgyűlés hamarosan dönt a Hargita megyében megrongálódott családi házak helyreállításához való hozzájárulásról. ■ TI Mária-napi búcsú a Széchenyin A szolnoki „Széchenyi-lakóte- lepért” Egyesület 2005. szeptember 3-án (szombaton) tartja hagyományos Mária-napi búcsúját és kirakodóvásárát a lakótelepen. A helyszínen, a piros iskola előtt tartott tegnap tájékoztatót a sajtó munkatársainak Szalay Ferenc, az egyesület elnöke. Elmondta, a rendezvényt a nyár lezárásaként tartják, immáron nyolc éve. Idén is könnyed programokkal, vidámparkkal, légvárral, büfével várják az érdeklődőket, s mindenki felhőtlenül töltheti el szabadidejét. Szombaton tíz órakor főzőverseny kezdődik, ahol mindenki szabadon választott ételt készíthet. Nevezni még a helyszínen is lehet. Kora délután pótaműsor, néptánc, az erős emberek bemutatója teszi látványossá a programot, de nem elhanyagolható azt sem, hogy igazi sztárvendégek is szórakoztatják majd a közönséget. Előreláthatólag 15 körül lép színpadra Bódi Guszti és a Feketeszemek, fél öttől Szikora Robi és a Gidák. Hat óra előtt nem sokkal eredményt hirdetnek, akkor jutalmazzák a főzőverseny, valamint az évek óta sikeres Virágos erkély, élőkért program résztvevőit. Ebben az évben először nemcsak lakóház, hanem egy egész utca is nyert, ez pedig nem más, mint a Karczag László utca, ahol minden ház előtt rendezett, virágos előkerttel találkozott a zsűri. Este fél nyolckor a Salsa Tropical kubai táncegyüttes gondoskodik a jó hangulatról. A rendezvény 20 órakor tűzijátékkal zárul. ■ Letenyei Ágnes A jövő'hangulata Mgdtoglllfrl* BNV AKCIÓ 2005. szeptember 12 - október 7-ig A részletekről érdeklődjön kereskedő partnereinknél. \ \ X w> Wfa. Tm Rundo Danubia Coppo Mediterrán Magyarország Betoncserép Gyártó Kft. Tel,: 69/569-950 E-mail: vcvoszolft@mediterran.hti Internet: www.mediterran.hu Standard Ahogyan az ország más oktatási intézményeiben, a Perfekt Rt. Iskoláiban Is megkezdődött az új tanév. Képünk a marketing, reklámügyintéző és protokoll-ügyintéző egy éves képzésre beiratkozó osztályról készült