Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-14 / 215. szám

Szélesre tárja kapuit a megyei múzeum raktára Dr. Horváth László, a Damja­nich múzeum igazgatója és dr. Kaposvári Gyöngyi igazgatóhe­lyettes tegnap a múzeum prog­ramjairól tájékoztatott. Szeptember harmadik szom­batján, ahogy dr. Horváth László fogalmazott, a szokásosnál is szélesebbre tárja kapuit a múze­um. A hagyományos múzeumi nap során ismét megnyílnak a raktárak, látogatható lesz a res­taurátorműhely, tárlatvezetése­ket tartanak, a gyermekek pedig bábjátékon szórakozhatnak. A látogatók betérhetnek a múze­um új raktárába és a tabáni táj­házba is. Szeptember 22-től Chlumetzky Ildikó kerámiáit lát­hatják az érdeklődők a múze­umban. Kiemelkedő jelentőségű lesz a Ferenczy-család gyűjte­ményéből összeállított tárlat, amely október 3-án nyílik meg a Szolnoki Képtárban. ■ B. A. 2 Csak orvosok írták alá a beadványt Amint azt hírül adtuk, bead­ványban fordultak a szolnoki Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati részle­gén dolgozók az intézményt fenntartó megyei önkormány­zat egészségügyi és sportbizott­ságához és az orvosi kamará­hoz. Szerintük az osztályt veze­tő dr. Némedi Mária főorvos nem képes maradéktalanul el­végezni az irányítással kapcso­latos teendőit, mióta a megyei közgyűlés a kórház fejlesztési igazgatójává is kinevezte. Dr. Némedi Mária a következőkről tájékoztatta lapunkat: „az emlí tett beadvány aláírója nyolc or­vos volt, akik közül vélemé­nyük megváltozását ketten írás­ban, illetve szóban kifejezték, egy kolléga pedig nem jelent meg a bizottsági ülésen. A leírt vélemény nem a 142 dolgozót foglalkoztató csecsemő- és gyer­mekosztály véleménye, és még egyszer kijelentem: a betegellá­tást soha semmilyen hátrány nem érte - korábbi cikkekből valós adatokat lehet erre talál­ni. Az pedig, hogy én mennyi munkát vagyok képes elvégez­ni, rám tartozik (és természete­sen nem két fizetést kapok, mert én még a „jó bolond” gene­ráció vagyok).” ■ SZS Jászalsószentgyörgy. cD-re vettek a település Szentgyörgy Himnuszát a helyi templomban. A produkció­ban több mint negyvenen vettek részt, köztük a szolnoki Bartók Kó­rus Molnár Éva vezetésével, kiegé­szülve számos művésszel. A lemez j bevételének 50 százalékát a szer- j zők — a zeneszerző Tóth János, aki egyben a település polgármestere is és Gaál Áron költő — felajánlot­ták a templom felújítására, a másik | felét pedig közösségi célokra, bgy Jászjákóhalma. Pályázati pénzt nyert el a község a római katolikus temetőben megépítendő ravatalo­zóra. Az észak-alföldi régió terüle­tfejlesztési tanácsának döntése szerint a decentralizált terület- és térségfejlesztési célelőirányzat má­sodik döntési körében húszmillió megyei tükör 2005. SZEPTEMBER 14., SZERDA Óriási harcsa akadt a horogra horgászszerencse Hamar feladta a küzdelmet a kétméteres folyami ragadozó A hal megakasztója, Kapocsén Mihály a kétméteres, óriási harcsa meiiett Óriási harcsát fogott egy rákóczifalvi horgász teg­nap a Tiszán. A több mint kétméteres óriást csak ketten tudták a csó­nakba emelni. Pókász E. -- Bugány J. Kapocsán Mihály hajnalban in­dult szokásos horgászútjára. Beevezett a csónakkal, bedobta az első horgot, majd éppen a csalit rakta fel a másodikra, amikor hatalmas erővel húzni kezdte egy hal a vízben lévő zsinórt. Tapasztalt horgász lé­vén rögtön tudta, nem minden­napi zsákmánnyal akadt dolga.- Integettem a közelben hor­gászó cimborámnak. Ő azon­ban nem kapcsolt azonnal. Ke­délyesen visszaintegetett, mi­vel azt hitte: csak a szokásos módon üdvözölni szeretném. Persze miután látta, hogy kitar­tóan kalimpálok a ladikban, gyanút fogott és a segítségemre, sietett. Innentől már ketten bir-S koztunk a harcsával — mesélte ” Mihály. - Engem is meglepett,! hogy alig húsz perc alatt sike-E rül kifárasztani. A ragadozóhal valós méretei­ORSZÁGOS HARCSAREKORDOK Abszolút rekord (2004): 112 kg Az idei legnagyobb harcsa: 85 kg Az utóbbi hónap csúcstartója: 57,55 kg (FORRÁS: MAGYAR HORGÁSZ) vei akkor szembesültek igazán, amikor beemelték a csónakba. A 2 méter 10 centiméteres, 75 kilogrammos óriás igazi mér­cének számít. Természetesen Kapocsán Mihály életében is ez az első számú fogás tegnap óta. — Mindig ugyanazzal a csali­val, zöld mocsári gilisztacso­korral próbálkozom. Ezúttal is egy jó maréknyit raktam fól a horogra, s szinte azonnal ráha­rapott a hal. A rengeteg hús és belsőség egyelőre a Kapocsán család hű­Az idei legnagyobb megyénk idei legnagyobb hala akadt horogra tegnap Rákóczi- falván - állítják egybehangzó­an a hozzáértők. A Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szö­vetségének elnöke, Nagy Gyula szerint az ekkora nagybajuszú már igazi kuriózumnak számít. Különösen az elmúlt évi adatok tükrében, amelyek éppen a fo- lyónak ezen a szakaszán tanús­kodtak siralmas fogási eredmé­nyekről. A Tisza érintett részét hasznosító Halász Kft. ügyveze­tője ugyancsak nem tud arról, hogv horgász ennél nagyobb halat akasztott volna január óta megyénkben. A cég halá­szai közül viszont a Dóba térsé gében tevékenykedő szakember a májusi áradások idején egy 82 kilós és egy hatvan kiló fe­letti harcsát is fogott. Csorna Gábor azonban elárulta, a mostani rekord méretű zsák­mányának jobban örül, hiszen a gyönyörű hal és legyőzője is bizonyítja: korántsem élettelen ez a folyószakasz. tőjébe kerül. Várhatóan egy nagy bogrács halászlét készíte­nek belőle hamarosan. A hal fe­je pedig minden bizonnyal a családi ház egyik dísze lesz. Csempészcigit foglaltak le egy családi házban Több mint 12 ezer doboz ma­gyar adójegy nélküli, ukrán zárjegyes cigarettát foglaltak le szombaton a vám- és pénzügy- őrség nyomozóhivatala megyei kirendeltségének emberei Tö- rökszentmiklóson, egy családi házban. Hegyvári György főhad­nagy, kirendeltségvezetőtől megtudtuk, a dohányárut, amit a háziak már félig kipakoltak a furgonból, lefoglalták, ugyaner­re a sorsra jutott a jármű is. A jövedéki orgazdasággal meg­gyanúsított tulajdonos nem nyi­latkozott az áru eredetéről, sem arról, mi volt a szándéka a ren­geteg cigivel. ■ H. Gy. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint fel lehet számolni a feketemunkát? KUN MIHÁLY, Szolnok — Nem számol­ható fel. Sze­rintem a tör­vénynek min­dig lesznek olyan részei, amelyek megen­gedik a „kiskapukat”. Kibúvók eddig is voltak, ezután is lesz­nek. A vállalkozók elég szűkö­sen élnek, úgyis foglalkoztat­nak munkásokat. Többször jártam úgy, hogy szerelőt hív­tam, és utólag közölte, hogy mennyi a munka számlás, il­letve a nélküli ára. Persze a számla nélkülit választottam, hiszen úgy olcsóbb. HEGEDŰS FERENCNÉ, Tiszasüly: — Egyhamar nem fogják fel­számolni, hi­szen nincs ha­tásos módszer. Rengeteg ellen­őrzésre lenne szükség, ez az egy lehetőség van arra, hogy abbahagyják a feketefoglal­koztatást. A felügyelőségnek ki kell járnia ezekre a területek­re, és keményebben fellépni. Egyszerűen az emberek szem­léletében, gondolkodásában kellene alapvető változás. A munkavállaló érdeke is ezt kí­vánná. JOÓ ILDIKÓ, Szolnok — Szerintem nem lehet visz- szaszorítani a feketemunkát. Amíg az embe­rek nem látják be, hogy nem csak az fontos, hogy a zsebük­be vándoroljon a pénz, hanem ha beteg, legyen biztosítása is, addig nem fog menni. Növelni kell a fizetéseket, változtatni az adózási rendszeren, akkor érhetnek el valamilyen ered­ményt. A múltkor a gázszerelő megcsinálta a munkát ná­lunk, de meg sem kérdezte, hogy kérek-e számlát. m FIGUS FERENC, Szolnok — Én tíz éve nyugdíjas va­gyok, nem iga­zán érdekel ez a dolog. A fe­ketemunka visszaszorítása at­tól is függ, hogy milyen meg­szorító intézkedést hoznak az ügyben. Ameddig a külföldi „munkavállalók” jelen vannak a hazai munkaerőpiacon, ad­dig nem tudják visszaszorítani a feketefoglalkoztatást. Sokkal olcsóbban elvégzik a munkát, mint aki be van jelentve. A ha­tékony ellenőrzés lenne a leg­jobb megoldás. I RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL forintos támogatást ítéltek meg Já- kóhalmának — tudtuk meg Lukácsi Pál polgármestertől, bgy Jászkisér. Minden helyi általános iskolásnak ingyenesen biztosították a tankönyvet. Az önkormányzat en­nek érdekében 1,2 millió forintot tett hozzá az állami tankönyvtámo­gatások összegéhez. Ezen túl a kö­zépiskolás korú helybélieknek egy­szeri ötezer, míg a felsőfokú oktatá­si intézménybejáróknak hétezer fo­rintos támogatást fizettek ki az el­múlt napokban — tájékoztatott Haj­dú László polgármester, bcs Kunhegyes. A Nagy László Szak­képző Iskola, Gimnázium és Kollé­gium intézményében az idei tanév­ben hét első osztály kezd. Két gim­názium, egy szakközép-iskolai és Szolnok. Béres Klára ünnepélyesen adta át tegnap a Hetényi Géza megyei kórház onkológiai centrumának azt a gammakamerát, amelynek beszerzé­sét a Béres Alapítvány jótékonysági koncertje tette lehetővé. A közel tízmil­lió forint értékű műszer — amely első és egyetlen ilyen jellegű eszköz me­gyénkben — nélkülözhetetlen az emlőrákműtétekhez. Segítségével ponto­san behatárolható a rákos sejtekkel „fertőzött" terület. négy szakiskolai. Az őszi becsenge- tést több mint kétszáz új kisdiák várta, dszm Kunmadaras. Két helybeli lakos hétfőn szóváltásba keveredett. A rendőrség ézerint egyikük ugyanis a másik lucernaföldjének szélére állt traktorral, aminek az lett a vé­ge, hogy az idős, traktoros férfit ököllel kétszer orrba vágta és mell­kason rúgta vitapartnere. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést, orrcsonttörést szenvedett a bántal­mazás során. MRFK MeZŐhék. Nem hiába ajánlotta a megyei területfejlesztési tanács az észak-alföldi döntéshozók figyelmé­be a mezőhéki tanyák villamosítá­sának tervét. A térségfejlesztési ke­retből ugyanis több mint ötmillió fo­rintos támogatást ítélt meg az el­képzelések valóra váltásához, tj Szolnok. Változás volt a Tisza Tánc- együttes élén: Simon Gyula az új művészeti vezető. Elődje, Varga Pé­ter, az Állami Népi Együttes szólis­tája és tánckari asszisztense sok elfoglaltsága miatt mondott le a művészeti vezetői posztról, ba Tiszaroff. Segédmotoros kerékpár­jával közlekedett hétfőn délután egy 16 éves fiatalember, amikor az egyik útkereszteződésben valaki váratlanul megdobta őt egy vako­latdarabbal. A kemény tárgy betör­te bukósisakjának elejét, és sérü­lést okozott. Kiderült, hogy a „me­rénylő” egy 14 éves fiú volt, ellene közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult nyomozás, hgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom