Új Néplap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-09 / 211. szám
15 2005. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK SPORT Az Idősebbik Hangay testvér, Róbert Jó Játékára Is nagy szükség lesz a hét végi Magyar Kupa-mérkőzéseken Ismét a Damiban a Domino vízilabda Ma délután 4-kor Magyar Kupa-negyeddöntő Szolnokon Immár a negyeddöntőknél tartanak a vízilabdacsapatok a Magyar Kupában. A sorsolás szeszélye folytán a Szolnoki VSC - akár csak a csoportmérkőzések során — ezúttal is a Domino-BHSE gárdájával találkozik. Varga Csaba A felek első összecsapását ma 16 órakor játsszák a Damjanich uszodában, míg a visszavágóra szombaton délben kerül sor a fővárosban. Mint hírül adtuk, a szolnoki gárda csoportjából kiharcolta a továbbjutást úgy, hogy hatalmas csatában legyőzte a BVSC- t, a másodosztályú Hódmezővásárhelyt pedig húsz góllal verték, és csak a Dominótól szenvedtek vereséget. így másodikként kvalifikálták magukat a negyeddöntőbe. A felek vasárnapi összecsapását a bajnoki címvédő Domino magabiztosan 12-5-re nyerte. A sztárok közül „csak” Benedek Tibor állt Kovács mester rendelkezésé^. i.. . . Az más kérdés, hogy soraikból Györke Zsolt kapus, Faján Viktor és Kovács Olivér már jó néhány kemény és fontos összecsapáson szerepelt.- Lehetett volna szorosabb is a Honvéd elleni meccs, ha néhány játékosom nem elégszik meg a továbbjutással, hanem a vasárnapi matinén is koncentrál. Ezúttal sokkal jobban szeretnénk megszorítani a fővárosiakat. Sajnos nem a legjobbak az előjelek, hiszen Cseh Sándor és Ridzyk Zoltán játékengedélye még mindig nem érkezett meg, ráadásul a sérüléssel Boros Zoltánra és David Broome-ra sem számíthatok a negyeddöntőben. Most már beindul a nagyüzem, hiszen a Magyar Kupa-mérkőzések után a jövő héten a nálunk edzőtáborozó Nagyváraddal kétkapuzunk. Ezután Kaposvárra utazunk, ahol egy felkészülési tornán veszünk részt. Mindezeket követően a Szolnokon edzőtáborozó új-zélandi juniorválogatottal találkozunk, és az idén is hivatalosak leszünk a szentesi felkészülési tornára — zárta mondandóját a vezetőedző. Medencében a pólósutánpótlás Szolnok Kupa néven nemzetközi tornát rendeztek a minap, ifjúsági korú legénységek részvételével. Az utánpótlástornát a Vízilabda Klubokat Támogató Egyesülettől kapott pénzből bonyolították le a szolnokiak. Eredmények. Szolnoki VSC-He- liopolis (egyiptomi) 11-5, gól: Retkes, Hangay Z., Rudner 2-2, Nagy M. Toronyi, Héjjá, Pillió, Novák 1-1. SZVSC-Kassa (szlovák) 9-8, gól: Hangay Z. (4), Retkes (2), Lázár, Toronyi, Szappanos (1-1), Szolnok-Eger 6-6, gól: Hangay Z., Lázár (2-2), Rudner, Molnár (1-1). Végeredmény: 1. Szolnok 5 pont, 2. Kassa 4, 3. Eger 3, 4. Heliopolis 0. Ibrahimovics szertefoszlatta a reményt labdarúgás Lothar Matthäus maradna, és büszke a csapatára Vele vagy nélküle Annak ellenére óriási tapsvihar fogadta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitányát, Lothar Matt- hüust, hogy csapata Zlatan Ibra- himovic hosszabbításban szerzett góljával 1-0-ás vereséget szenvedett a svédek elleni világbajnoki-selejtezőn, s ezzel minden reményét elveszítette a vb-részvételre. - Még mindig sokkhatás alatt állok. Köszönetét szeretnék mondani a játékosoknak és a szurkolóknak, mert azt hiszem, mindenki nagyszerű meccset élt át, csak sajnos nem megfelelő végeredménnyel. Még mindig túl sok lehetőség kell nekünk a gólhoz. A csapat hozzáállása megfelelő volt, így nem érheti kritika. — Büszke vagyok az együttesre - mondta a német szakvezető, aki azonnal hozzátette, szívesen maradna posztján a következő Európa-bajnoki selejtezőkre, de - jegyezte meg - a döntés nem az ő kezében van. ■ MTI Lothar Matthäusnak kellett vagy húsz mérkőzés, közben kipróbált 75 játékost, hogy megtalálja csapatát. Közben nyertek a fiúk tét nélküli mérkőzésen a skótok és németek otthonában, de nem voltak partiban a horvátokkal és a svédekkel, nem bírtak a bolgárokkal Budapesten. Az utóbbi három volt fontos, vébéselejtező. Biztató, hogy lassan alakul a csapat, jól játszottak az argentinok, a máltaiak és svédek ellen is, de meg kell tanulni győzni. Marad a remény: talán a legközelebbi, 2008-as Eb-re kijuthatunk. Vajon Lothar Matthäussal vagy nélküle? ■ vécsé Gera Zoltán nélkül ma már elképzelhetetlen a magyar válogatott Csak a döntőben kaptak ki a kosaras Baglyok Amatőr férfi kosárlabdacsapatok számára rendeztek tornát a minap a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban. A KSK Kupa elnevezésű mérkőzéssorozaton hat csapat vett rész. A Jó hangulatú palánkcsaták nem jöhettek volna létre a szponzorok segítsége nélkül. Eredmények. Molekula (Szolnok)-Carpicorns (Kecskemét) 68-53, legjobb dobók: Honhalml 33/12, Vass 14. Baglyok-Záhony 67-48, ld: Forgács 15/12, Vadkerti 15/3. Molekula-Oroszlány 61-70, ld: Honhalmi 27/12, Lipták 13/9. Baglyok-Albakompocska (Székesfehérvár) 63-17, ld: Hovgárd 16, Forgács 12. Harmadik helyért: Záhony-Molekula 97-34, ld.: Vass 9, Barcsik 8/6. Döntő: Oroszlány-Baglyok 62-50. Ld.: Ács 10/6, Tari 10/3. ■ vécsé Féltucat gólt szerzett a Jászalsószentgyörgy LABDARÚGÁS. JASZ-NAGYKUN. SZOLNOK MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARUGÓ BAJNOKSÁG. 4. FORDULÓ lászboldogháza-Kisújszállás 04(0-2) Jászboldogháza, 100 n., v.: Molnár József. Jászboldogháza: Gö- möri - Kóny a (Vári), Nagy, Juhász, Bontovics (Tóth), Bodor, Báder (Nádasi), Urbán, Tran- gusz, Nagy-Szűcs (Konkoly), Berkó. Kisújszállás: Láng - Farkas, Agócs, Zsoldos, Seres, Monoki f., Újfalvi (Bognár), Iványi (Melnikoff), Monoki P. (Juhász), Ladányi, Hídvégi (Rácz). Gólszerzők: Ladányi (1.), Monoki F. (33.), Zsoldos (52.), Ladányi (76.). Ifi: 4-1 Kungyalu-Alattyán 1-0 (1-0) Kungyalu, 50 n., v.: Dobos Zsolt. Kungyalu: Farkas — Illés, Kosa, Hegedűs (Tóth), Szegedi, Jobbágy, Bíró, Szántó, Kovács, Ká- tai (Szabados), Dutkon. Alattyán: Rácz - Holló, Palotai, Szíj jártó, Gál, Móczó, Tóth G., Tóth D., Forgó L, Fekete (Józsa), Forgó Á. Gólszerző: Kátai (20.), Kiállítva: Bíró (44.) Jászalsószentgyörgy-Öcsöd 6-1 (3-1) Jászalsószentgyörgy, 150 n., v.: Major István. Jászalsószentgyörgy: Lakatos - Fogler B., Túri, Muhoray T., Kátai, Gyárfás (Fogler D.), Szöllösi, Muhoray A., Bathó, Suki, Terjéki (Horváth). Öcsöd: Molnár A. — Sze- leczki, Kiss L, Földi, Danczi, Kóródi (Dezső), Erdei (Farkas), Nádudvari, Tóth A. (Jakab), Szilágyi, Kovács Zs. Gólszerzők: Suki 3, Szöllösi 2, Terjéki, ill. Danczi. Ifi: 8-1 Törökszentmiklós-Tiszajenő 2-1 (2-0) Törökszentmiklós, 70 n., v.: Kertes József. Törökszentmiklós: Hagyó - Kókai, Deák, Mida, Lóié, Vékás, Szilágyi (Molnár), Medvegy, Ramos, Rupa, Ke- menczei (Sebők). Tiszajenő: Matkovics — Horthy, Hornyik, Kis, Klemenc, Makai, Kovács (Farsang), Terjéki (Fejes), Elbakour, Ábrahám, Molnár (Süllei). Gólszerzők: Medvegy (17.), Lóié (23.), ill. Molnár (72.). Ifi: 17-0 Tiszatenyő-Jászdózsa 2-2 (1-2) Tiszatenyő, 50 n., v.: Munkácsi László. Tiszatenyő: Iglódi - Szilágyi, Bontovics, Nagy I. J., Tóth Z., Meggyes Z., Meggyes L, Hegedűs (Kinyig), Huszka, Frankó, Erdei (Nagy II. ].).Jászdózsa: Herédi - Borics, Simon, Rédei, Kiss J. (Túri), Kovács, Koncsik, Gulyás, Nemoda, Kiss A. (Ka- bács), Kiss Gy. (Varga). Gólszerzők: Bontovics, Frankó, ill. Kiss J., Kiss Gy. Kiállítva: Meggyes Z. (75.). Ifi: 6-1 Csépa-Tiszabura 0-1 (0-0) Csépa, 200 n., v.: Barta Tibor. Csépa: Benkó - Herpácsi (Ho- vodzák), Nagy, Harmatos, Tóth, Ürmös, Talmácsi, Gálfi (Szen- ka), Bódi (Mukus), Hegedűs (Réti), Tibrik. Tiszabura: Fehér J. — Fehér E. (Csonka), Tyukodi, Ratkai, Túró, Fehér L, Bodó (Puzsoma), Szilágyi, Berta, Farkas (Lakatos), Fehér M. Gólszerző: Berta (62.). Ifi: elmaradt Jásztelek-Jászszentandrás 1-0 (1-0) Jásztelek, 50 n., v.: Kormos Gábor. Jásztelek: Fekete - Bolbás, Paál, Szűcs, Mészáros, Hidas, Varga, Horváth, Szebenyi, Nagy, Pálinkás. Jászszentand- rás: Jobbik - Perlaki, Banka V., Banka N., Antal, Juhár, Szabó P., Oláh, Gyenes, Gonda, André. Gólszerző: Szebenyi A felnőtt bajnokság állása: 1. Kisújszállás 9 pont (10-1), 2. Jászalsószentgyörgy 9 (114), 3. Tiszabura 9 (7-4), 4. Törökszentmiklós 9 (6-3), 5. Tiszatenyő 7 (12-6), 6. Tiszajenő 6 (9- 7), 7. Jásztelek 6 (4-2), 8. Csépa 4 (8-6), 9. Tiszaderzs 3 (8-9), 10. Alattyán 3 (4-7), 11. Jászboldogháza 3 (4-9), 12. Kungyalu 3 (5- 11), 13. Jászszentandrás 3 (3-9), 14. Jászdózsa 1 (3-11). Az ifjúsági bajnokság: 1. Törökszentmiklós 9 pont (30-3), 2. Csépa 9 (19-2), 3. Jászboldogháza 9 (19- 3), 4. Tiszatenyő 9 (21-6), 5. Jászalsószentgyörgy 4 (6-1), 6. Tiszabura 3 (5-3), 7. Jászdózsa 3 (7-9), 8. Tiszaderzs 3 (3-9, 9. Kisújszállás 3 (5-11), 10. Alattyán 3 (7-17), 11. Jászszentandrás 0 (2-10), 12. Öcsöd 0 (2- 23), 13. Tiszajenő 0 (2-30). Negatív világcsúcsot állított fel a Nagyrév Nagy valószínűséggel negvilág- csúcsot állított fel a Nagyrév megyei másodosztályban szereplő labdarúgócsapata azzal, hogy már a negyedik fordulót követően kizárták. S hogy miért vett búcsút a szövetség a tiszazugi gárdától? A versenykiírás értelmében amennyiben egy klub az adott bajnoki esztendőben négyszer nem áll ki soros ellenfelével szemben, önmagát zárja ki a sorozatból. Nos, a nagyréviek „éltek” a lehetőség gél, s 360 perc játékidő alatt letudták a penzumot. A nagy kérdés már csak az, vajon miért neveztek be egyáltalában a pontvadászatba, ha eszük ágában sem volt pályára lépni?