Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-05 / 182. szám

2005. AUGUSZTUS 5., PENTEK 5 AHOL ÉLÜNK A település jövőjét védik egészségvédelem Az anyatejes táplálás világnapján Hosszú évek után végre nem csökken tovább az eddig tapasztalt gyermek- születés a községben. Er­ről is beszélgettünk Pap Illésné Radó Éva védőnővel. — Korábban évi hatvan születést is regisztrálhattunk, majd ez a szám folyamatosan csökkent — mondja a Kengyelen 1987 óta dolgozó törökszentmiklósi védő­nő. - A rossz tendencia annak tudható be, hogy a községben alaposan megritkultak a mun­kahelyek. Manapság már csak negyvennel számolunk, de nemrégen hál’ Istennek beállt, s mostanában stagnáló állapot­ban van ez az adat. A védőnői feladatokat Medgyesné Csatos Klárával látjuk el a faluban. Feb­ruártól pedig egy új gyermekor­vos jött a településre, dr. Kozma Katalin személyében, jelenleg nyolc állapotosunk van és 19 csecsemőnk. Naponta négy-öt családot látogatunk meg, és ki­jelenthetem, komolyabb gondok régóta nem ütötték fel a fejüket nálunk. A hagyományos gyer­mektünetet, a tetvességet is az áüag alá tudjuk szorítani. Világ­napja apropójából azt is hadd mondjam el, hogy a kismamák körében a legalább hat hónapos anyatejes táplálást hangsúlyoz­zuk, hiszen egészség tekinteté­ben a tápszerek meg sem köze­lítik a természetes anyagot - mutatott rá a kétgyermekes vé­dőnő. Pap Illésné Radó Éva védőnő (balra) a község gyermekeinek szolgálatában él Tartalmas programokat biztosítanak Hat éve működik a kisközség- pítvány által ben Gyermekjóléti és Családse­gítő Szolgálat. A szociális szolgáltatónak ötödik eszten­deje Kávási Ilo­na a vezetője. Az egykori martfűi óvónő eleinte egyedül dolgozott az in­tézményben, majd az E^ély Ala­a településen. A szolgálat egyik fő feladata, hogy egyfajta szoci­ális hálót vonjon a családok, fő­leg a gyerekek fölé, mindeköz­ben tartalmas programokat kí­náljon számukra. Ezeket az ese­ményeket a helyi újságban meghirdetik, az iskolában ki- plakátolják. A programok válto­zatossága és megrendezhetősé- ge érdekében az intézmény égi­sze alatt 28 fős tagsággal meg­ideiglenes munkatársnak kiközvetített Mezei Arankát két éve kine­vezték mellé. Mint arról beszámoltak, Ken­gyelen sok a nagycsalád, köz­tük a 4-5 gyermekes família. A 18 éves korosztályig bezáróan ([pintegy kij^nqgzáz gyermejt él alakult egy ifjúsági egyesület, amely ötletekben, de főleg anyagiakban is támogatja a szolgálat működését. Hetente két alkalommal tartanak foglal­kozásokat, a gyerekek nyáron leginkább strandolnak, túráz­nak, táboroznak, míg tanév közben interneteznek, életveze­tési és háztartási útmutatókat adnak, illetve kézműves-foglal­kozásokkal múlatják az időt. Szökőkút is lesz a főtéren A település nem kis áldozatok árán az európai uniós előírá­soknak megfelelő fajátékokat telepített a község legszebb parkjában. Az immáron szabvá­nyos játszótér hamarosan to­vább épül-szépül. Hozzávetőle­gesen 12 millió forintból ugyan­is térburkolattal látják el a terü­letet, fásítást végeznek, sétáló­mat alakítanak ki, de még egy szökőkúttal is gazdagodik a községi park. A falu közepén ál­ló, 1934-ben felszentelt római katolikus templom, s a szom­szédságában a reformátusok ál­tal 1929-ben épített templom ezáltal hamarosan csodálatos zöldövezetbe kerül. A játszótér-felújítással kezdődött a program KENGYEL Bizonyított a főnök asszony A Kengyeli Vágóhidat egy hölgy irányítja, s nagy valósínűséggel nincs is az országban még egy üzem, melynek női vezetője van. Túriné Pócs Éva is úgy tudja, vágóhídi főnök a gyengébb nem képvise­letében nincs még egy széles e hazában. — Én különösebben nem tartom furcsának, még annak ellenére sem, hogy valóban fiúsítottnak érezhető e poszt. Belecsöppentem ebbe a szakmába, és tulajdonképpen meg is szerettem. A törökszent­miklósi önkormányzatnál hoz­zám tartozott a helyi vágóhíd irányítása. Kapcsolatokat te­remtettem, az elméletet ekkor sajátítottam el, majd amikor az üzemet bérbe adták egy kft- nek, melynek magam is tagja Jelenlegi helyéről hamarosan a Sallai utcába költözik a Család- segítő és Gyermekjóléti Szol­gálat. A szociális szervezet a régi helyét kinőtte, ezért új in­gatlant kellett feladatának eredményes ellátása érdeké­ben kinézni. Ezt a szintén voltam, a gyakorlati tapasztala­tokat is megszereztem. Ezek után már nem az ismeretlenbe indultam el, amikor először bérbe vettem, majd megvásá­roltam a Kengyeli Vágóhidat. Bizonyítani akartam korábbi munkatársaimnak, bi­zonyítani a családom­nak, de legfőképpen magamnak. Nap mint nap új kihívásoknak kell megfelelnem, en­gem ez éltet A vagyo- nom a vágóhídban van, ezért minden megteszek, hogy ez a regionális üzem piac­képes legyen a térségben. Mdst az motivál, hogy minősítsem a létesítményt, hogy megszerez­zem a továbbéléshez szükséges EU-s számot. De ha a fene fenét eszik is, akkor is megcsinálom - jelenti ki magabiztosan férfi társait is megszégyenítő mó­don a törökszentmiklósi asz- szonyság. nemrégen átadott fogorvosi rendelő mellett találták meg a község vezetői. A felújítás és átalakítás javában zajlik. A mintegy hatmillió forintos be­ruházással a tervek szerint még az idén végeznek a kivite­lezők. Új helyen a szolgálat A Sallai utcában kap helyet a családsegítő szolgálat Újabb fejlesztés előtt a vágóhíd A Kengyeli Vágóhíd egyik nevezetessége - ke­resett feldolgozott magyar húsárui mellett -, hogy folyamatosan megújul. Négy évvel ez­előtt az üzemet tulajdonló Túriné Pócs Éva már végrehajtotta azokat a fejlesztéseket, melyeket az akkori hazai és uniós környezetvédelmi, ál­lat-egészségügyi és higiéniai előírások megkö­veteltek. A közeljövőben azonban újabb átala­kítás, technológiai fejlesztés vár a vágóhídra, amely még az idén a leg­frissebb irányelveknek is megfelel. Az üzemben jelenleg heti száz sertést vágnak, amelyeket állandó, megbízható tenyésztőktől szerez­nek be. A vágóhídról kikerülő ter­mékeket saját üzemeltetésű kengye­li, törökszentmiklósi és martfűi hús- szaküzletben találhatják meg. (x) / / / KENGYELI VÁGÓHÍD 5083 KENGYEL, KOSSUTH U.46/A. 06 70/3670442 fCBA:a Kengyelen is ■ Új zászló alatt várja vevőit Kengyel egyik legjobban feltöltött boltja. A korábban Reál , Élelmiszerként ismert egység immáron a teljesen magyar érdekeltségű CBA üzletlánc J emblémája alatt kínálja áruit. Szabó Attila, a . marketet üzemeltető Kengyel-Ker Kft. ügyvezetője szerint sikeres volt a váltás, és I ezt leginkább a vásárlókör érzékelheti. A 96 négyzetméteren hasznos területtel elterülő CBA-üzlet hetente megújulva, havonta négy akcióval várja vevőit. A számos, ked­vezményes áron kínált CBA-termék mellett különféle leárazott háztartási és élelmisz­eráru roskadozik a polcokon. Ezek jelentős terjedelme miatt nehéz lenne néhányat kiemelni, érdemes inkább az áruválaszték | sokaságát, illetve az alacsony árakat szemé- | lyesen megtapasztalni, (x) magyar ABC hódít az áraival!

Next

/
Oldalképek
Tartalom