Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-29 / 201. szám

2005. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ GÓLZÁPOROS ÖSSZECSAPÁSOK A NYÁR BÚCSÚZTATÓN - SPORT, 11. OLDAL Nem boldogult az újonc Baktalórántházával a szolnoki MÁV- Mondi legénysége *10. OLDAL SPORT A herényiek játékosedzője, Rácz Róbert a kapuból irá­nyítja társait. ♦ll. OLDAL Elmaradt a bajnokavató lovassport A mostoha időjárás elmosta a döntőket Pénteken és szombaton kifogástalan körülmények között zajlott a bajnokság Péntektől vasárnapig tar­tott a Korosztályos Orszá­gos Díjugrató Bajnokság, melynek a tiszaligeti Tu­risztikai Szabadidő Köz­pont adott otthont. Az utánpótlás legnagyobb honi seregszemléjén négy korosztály képviselői szálltak nyeregbe. vécsé Mint azt Bíró Árpád versenyigaz­gató elmondta, 150 lovas, 152 ló­val kvalifikálta magát az orszá­gos bajnokságra. Bár az egy hét­tel ezelőtti időjárás nem kedve­zett a szervezőknek, két napon át esett az eső, a példa nélküli össze­fogás eredményeként ekkor még sikerült versenyre alkalmassá tenni az addig iszaptengemek tű­nő terepet Nyilván mindezeknek köszönhető, hogy évek óta Szol­nokon, nevezetesen a Turisztikai Szabadidő Központban területén randevúzik a mezőny. A pénteki elő-, illetve a szom­bati középdöntőket követően vasárnap rendezték volna meg a rendre óriási érdeklődéssel kísért finálékat. Igen ám, de is­mét közbeszólt az időjárás, a va­sárnap hajnali és a délelőtti fel­hőszakadás versenyre alkal­matlanná tette a pályát.- Félbeszakítottuk a versenyt- közölte lapunkkal Bíró Árpád- Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, ám ezúttal tehetet­lennek bizonyultunk. A Magyar Lovasszövetség Díjugrató Szak­ága fog majd dönteni, hogy mi­kor és hol lesz a finálé. Hóna­pok óta dolgoztunk a szervezé­sen, sajnos nem volt szeren­csénk. A külön- és tiszteletdíja­kat tegnap kiosztottuk, ezzel bejezettnek nyilvánítottuk a szolnoki viadalt. Reméljük jövő­re nem fog velünk kibabrálni az időjárás. Bronzérmet szerzett válogatottunk KÉZILABDA Miután a Tóth László edző irá­nyította magyar válogatott meg­nyerte középdöntőbeli csoport­ját a férfi junior világbajnoksá­gon, így az éremért játszhatott a hétvégén. A szombati nyíregyházi elő­döntőben a dánokkal találko­zott az együttes. Az első har­minc percben egyértelmű, hogy Többen szép jövő előtt állnak a mieink akarata érvényesült, hiszen az első félidő huszonötö­dik percében már három góllal is vezettek Puticsék. A második játékrészben azonban a dánok kerekedtek felül, nemcsak hogy remekül védekeztek, melyhez jó kapusteljesítmény is páro­sult, támadásban is eredménye­sebbnek bizonyultak a mieink­nél. A hajrában már négy gól is volt az északiak előnye, a végén ebből kettő lett: 33-31-re nyer­tek. A másik elődöntőben szin­tén vert helyzetből támadt fel a szerb-montenegrói válogatott, amely 32-30-ra verte a némete­ket. A vasárnapi magyar-német bronzcsata is hatalmas csatát hozott. Válogatottunk különö­sen az első félidőben játszott eredményesen, hiszen 14-8-ra is vezetett. A fordulást követően alaposan feljöttek a talán túlsá­gosan is agresszív németek, ám csak megközelíteni tudták együttesünket, amely a szó szo­ros értelmében kiharcolta a 28- 27-es győzelmet, és ezzel bronz­érmes lett a világbajnokságon. Tegyük hozzá, hogy a nagy ké- zilabdás nemzetek közül a své­dek a 15., a franciák a 14., a Ko­reai Köztársaság együttese csu­pán a 12. helyet volt képes meg­szerezni. Reméljük, ezeket a fi­úkat még nagyon sokat fogjuk látni, hiszen közülük többen is szép jövő előtt állnak. A világbajnokság döntőjében: Szerbia-Montenegró-Dánia 35- 40. ■ vécsé Rajt előtt a Nike félmaraton A BSI szeptember 4-én, vasárnap 10 órakor ren­dezi a Futás Évének jubi­leumi 20. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton- ját a Városligetben, amel­lyel a hagyományokhoz hűen kezdetét veszi az őszi futószezon. A verseny a városligeti Olof Pal­me sétányról rajtol, a Kós Kár­oly sétányon található célba a Vajdahunyad váron keresztül vezet az út. Idén is egyéniben (21 097,5 m) és párban (13+8.1 km) lehet teljesíteni a „legyőz­hető távolságot”. A Nike Félma­raton a Magyar Köztársaság fél­maratoni országos bajnoksága is egyben, így hazánk legjobb hosszútávfutói a bajnoki érme­kért is küzdenek. Nevezni személyesen a BSI nevezési irodájában (1138, Bu­dapest Váci út 152.) hétköznap 9-17 óra kötött, illetve Interne­ten és postán lehet. Bővebb in­formáció a BSI (061) 273-0940- es telefonszámán kérhető, vagy a www.futanet.hu honlapon ol­vasható. Tríplázott a Kovács-Janics duó kajak-kenu Sarudiék ismét az ötödik helyen A magyar versenyzők összesen hat arany-, há­rom ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek a Zágrábban rendezett vi­lágbajnokságon. A szombati 1000 méteres dön­tők során győzött a Kökény Ro­land, Kucsera Gábor, illetve a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó, továbbá a Paksy Tí­mea, Viski Erzsébet, Szabó Szil­via, Bóta Kinga összeállítású női kajaknégyes, második lett Benedek Dalma (k-1), a Koz­máim György, Kolonics György kenupáros pedig harmadikként zárt. A vasárnap délelőtti 500 méteres finálékban második si­kerét könyvelhette el a Kovács, Janics páros, kellemes meglepe­tésre ezüstérmet szerzett a Koz- mann, Kolonics kettős, míg Vis­ki (k-1), valamint a Paksy, Sza­bó, Benedek és Bóta alkotta női kajaknégyes harmadikként ért célba. A szolnoki Sarudi Pál, akárcsak a poznani Eb-n az ötö­dik helyen befutó kenu kvar­tettben lapátolt. A 200 méteres döntők során nyert — és ezzel csakúgy, mint az egy hónappal ezelőtti Eb-n tríplázott - a Ko­vács, Janics páros - Kovács pá­lyafutása 13., 14. és 15. vb-ara- nyát gyűjtötte be a horvát fővá­rosban, így a magyar örökrang­lista élére ugrott), valamint az Eb-n szintén diadalmaskodó Kodier Viktor, Béé István, Gyer­tyános Gergely, Babella Balázs összeállítású kajaknégyes, míg Szabó Szilvia (k-1) második­ként haladt át a célvonalon. Az OTP Személyi Kölcsönt egyszerűen és gyorsan felveheti, most alacsonyabb törlesztőrészlettel*, svájci frank alapon! Kölcsönösszeg Kedvezményes havi törlesztőrészlet** 300 000 Ft 6900 Ft Ui 000 Ft [ 630 000 Ft 9901 Ft i ______ 13 712 Ft THM 18.2 9V21.69%* Akctó Któttutama 2006. augusztus 15-tól 2005. szeptember 30­* « t t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom