Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-26 / 199. szám
12 2005. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK INTERJÚ — HIRDETÉS Jééé, hát maga a Buga Jakab! beszélgetés a hetvenöt éves Szabó Gyula színművésszel, a „Magyar népmesék hangjával” Gyerekfejjel Amerikába indult, a kunszentmártoni Körös-hídig jutott Színészi pályája egy üzemi színjátszó csoportban kezdődött. Innen jelentkezett néhány társával együtt a Színművészeti Főiskolára, ahova első nekifutásra felvették. Méghozzá olyan időszakban, amikor tizenkét- ezren(!) jelentkeztek ebbe az intézménybe. Pályafutása során szinte minden híres színházi szerepet eljátszott, de filmekben is sokat foglalkoztatták, és számos tévéjátékban is szerepelt. Mesemondása egyenesen legendás. A hetvenes évek elejétől az ő hangján szól a Magyar népmesék sorozat. Szabó Gyula 1979 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. A neves színművész a napokban töltötte be 75. évét. Születésnapja alkalmából hatalmas tortával és sok-sok ajándékkal köszöntötték barátai a Lakitelek Népfőiskolán. Itt beszélgettünk vele.- Valahol azt olvastam, hogy eredetileg nem színésznek, hanem papnak készült. Aztán a körülmények folytán sorsa egészen másképp alakult, ám végül mégis pap lett. Thália papja. Milyen ma a viszonya Istennel?- A Krisztust üldöző Saulból lett (Paul) Pál apostol írja egyik levelében: Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. S bár valóban Thália szolgálatába szegődtem, közel kerültem elképzeléseimhez, és mindvégig ugyanazt cselekedtem, amire templomba járó kisgyerekként vágytam. Amikor még állandóan futkároztam... Tanyasi gyerek voltam. Eső után gyakran óriási nagy szivárvány, sokszor dupla szivárvány ragyogta be az alföldi eget. Édesanyám, aki nagyon vallásos volt, olyankor mindig megkérdezte tőlem: Látod? — és a szivárványra mutatott. Éppen azt nézem — válaszoltam én -, de az micsoda? Hát szivárvány - mondta édesanyám. De mi a szivárvány? - faggattam tovább. Hát egy híd - magyarázta anyám, azon föl lehet menni a mennyországba, Jézuskához. Attól kezdve, ha nem látott senki, mindig szaladtam a szivárvány felé, hogy felmehessek rajta a mennybe, Jézuskához... — A híd később is felbukkant az életében...- Már kitört a háború, amikor egy alkalommal a barátommal elindultunk világot látni. Úgy terveztük, Amerikáig meg sem állunk, s ott majd beál- lunk cowboynak. Elértünk a kunszentmártoni Körös-híd- hoz, és át akartunk kelni rajta. Marcona őr vigyázta a hidat, elzavart minket. Késő ősz volt, hideg, a folyó átúszására gondolni sem lehetett... Akkor elhatároztam, azért is át fogok kelni a vízen. És ötven évvel később egyszer csak jött a meghívó a tengerentúlról. Repülőre ültem, és átkeltem a nagy vízen. Láttam az óceánt, mindent az égvilágon, és eljutottam oda, ahova annyira szerettem volna. Mint Ady írta Az Értől az óceánig című versében. S még csak bűnt sem kellett elkövetnem hozzá... — Számos színdarabban játszott, de filmekben is sokat szerepeltették. Ugyanakkor legendás mesemondóként tartják számon. Felismerik az emberek az utcán?- Jó néhány éve álltam a Fehérvári út egyik forgalmas kereszteződésében. Mellettem idős néni. Látom, tétován tekint körül, hiába vált zöldre a lámpa, nem mer lelépni az úttestre. Hova tetszik menni, nénikém? Segíthetek? — kérdeztem tőle. Hááát, ide megyek, ebbe az izébe, tüdőgondozóba. A tüdőmmel piszkálnak állandóan - magyarázta reszkető hangon. De olyan nehéz itt átmenni... Azért kérdeztem, hogy segíthetek? — karoltam bele. Jééé! A Buga Jakab! - kiáltott fel meglepett csodálkozással, amikor a túloldalon elbúcsúztam tőle. A Buga Jakab... - ismételte még sokáig. — Tavaly volt egy súlyos autóbalesete...- Igen. Egy kisfiú elém vágott a biciklijével az egyik pesti temető mellett. Nem akartam, hogy baja essék, inkább én mentem bele az árokba, és egy hatalmas kanadai nyárfának ütköztem, majd egy másiknak. Kinyíltak a légzsákok, í de még így is akkora ütést kap- Z tam, hogy néhány pillanatra 3 elvesztettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem és kinyitottam a szemem, minden hófehér volt. A színészvér rögtön megszólalt bennem: Lám, milyen gyönyörűre van meszelve ez a mennyország... Aztán, ahogy tovább siklott a tekintetem, megláttam a temetőt. De jó - gondoltam -, ha valami bajom esett, legalább nem kell ide-oda hurcoljanak, rögtön a ravatalozóba vihetnek;,, Csak később jöttem rá, hogy a vakító fehérség a légzsáktól származott. Akkor már emberek vettek körül, akik aztán kiszedtek a ronccsá zúzódott autóból.- Egy alkalommal azt mondta: nagy színész csak az lehet, aki járt a pokolban, az önismeret poklában. Ön valószínűleg megjárta ezt a poklot, mert szinte minden elismerést megkapott, amit színész elérhet. Érdemes és kiváló színész, Jászai- és Kos- suth-díjas, két éve pedig az Aphe- landra Alapítvány díját is átvehette, melyet kimagasló színészi alakításai mellett humánumával érdemelt ki Milyennek látja a világot a hetvenöt éves Szabó Gyula?- Ilyen értelemben vett látóköröm nem alakult ki. Nem ez volt a dolgom, és nem is volt rá időm. Túlságosan lekötött szerepeim kidolgozása, megkom- ponálása, megformálása. A nagyszerű színész és nagyszerű költő Petőfi azt mondja Színészdal című költeményében: „Csak árny, amit teremt a költő képzelet, mi adjuk meg neki a lelket, életet.” Hát én életem során nagyon sokféle fajta embernek próbáltam visszaadni a lelkét, lelke tisztaságát, becsületét, néha még picit javítottam is rajta. S ha már eddig ezt tartottam a legfontosabbnak, gondolom, ezután sem lesz másképp... »5 A ■ Sz. A. SZIGMA B Acélszerkezet-gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Postacím: 5200 Törökszentmiklós, Váci Mihály út 39. Telephely: 5200 Törökszentmiklós, Pánthy u. 57.; Dózsa György út 23. Telefon: 56/590-787, Fax; 56/590-788 E-mail: Szigmab@axelero.hu A törökszentmiklósi SZIGMA B Acélszerkezet-gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. tevékenysége során a megfelelő árat, határidőt és minőséget tartja legfontosabb tényezőnek. A Bállá Imréné, Bállá Imre (képünkön), Dudics Mihály által irányított SZIGMA B üzletpolitikáját tulajdonképpen a megrendelő határozza meg, partnereivel együttgondolkodva érte el eddigi sikereit Főbb tevékenységek — A cég három fő tevékenység közül egyik a precíziós szállítószalagok, hegesztett szerkezetek, típus- és egyedi épületváz-szerkezetek, középnehéz szerkezeti elemek, lépcsők, korlátok, gépek, gépelemek, tartályok, silók, kazántartozékok, fémszerkezetek gyártása, szerelése, de adott dokumentáció alapján bármilyen lakatosmunkát elvégez a kft. Ebbe a sorba tartozik egy olaszországi tésztagyárt ó-technológia gépsorainak kimunkálása, valamint közintézmények számára hulladék-, illetve kerékpártárolók, öltöző- és szerszámosszekrények gyártása is.- A társaság vállal elektrosztatikus porszórást, porfestést is. A saját gyártásokon kívül egyedi szerkezetekre — megrendelésre — bármilyen színű, matt, illetve fényes felületet képez. Szakmailag felkészült csapat dolgozik a Szigma B egységeiben A cég bármilyen lakatosmunkát elvállal- A vállalkozás különlegessége a fémek, falfelületek, stb. tisztítása, homokszórással, mely feladatot telephelyén, vagya helyszínen is elvégez. A sokoldalú Szigma B üzleti eredményeit folyamatos fejlődés, fejlesztés alapozza meg, ezt bizonyítja, hogy megrendelői köre egyre szélesedik. Referenciái a megye összes területén megtalálhatók, illetve folyamatos megbízást teljesít számos kis-, közép- és nagyvállalkozásnak, cégnek, többek között a Gyermelyi Tésztagyárnak, és a Masterfoods Magyarország Gyártó Kft-nek is. Jól együttműködik a helyi önkormányzattal és az Iparfejlesztési Kft-vel. Stratégiájának kiszámíthatósága és sikere miatt számos pályázatot nyújt be gépek, berendezések beszerzésére, továbbá telephelyén az üzemcsarnokot is bővíti. (x) A festést porszórási technológiával végzi a társaság A műszaki ellenőrzéssel Batonay Dániel van megbízva I