Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-19 / 194. szám

2005. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK 9 MEGYEI TŰKOR HIRDETÉSEK Megtáncoltatták az elnököt látogatás Dicséret a turné jól szervezettségének A Kristall-Balalayka a megyeházán, zene és tánc az elnöki Irodában Megyei turnéja közben a Kristall-Balalayka orosz folklórzenekar tegnap a megyeházára látogatott, ahol a művészeket Tokár István, a megyei közgyű­lés elnöke és dr. Bozsó Pé­ter főjegyző' fogadta. B.A. Zene és énekszó szűrődött ki tegnap délután Tokár István iro­dájából, a Kristall-Balalayka ze­nekar köszöntötte az elnököt és a főjegyzőt. A fogadás minden protokolláris kötöttséget mellőz­ve úgy kezdődött, hogy a Szara- tovból érkezett zenészek előad­tak egy dalt, majd táncra perdül­tek, és az együttes egyik hölgy­tagja táncba vitte Tokár Istvánt, akinek a fotó tanúsága szerint ez korántsem volt ellenére. Azután komolyabb dolgokról is szó esett. Szergej Rjabov, az együttes művészeti vezetője köszönetett mondott a turnéhoz nyújtott tá­mogatásért, és műsoros CD-ket adott át Tokár Istvánnak, aki ezt ajándékcsomagokkal viszonoz­ta, amelyek a megyét bemutató CD-ket és „megyei ízeket” rejtő kis üvegeket tartalmaztak. Szer­gej Rjabov és az együttes többi tagja egyöntetűen dicsérte a tur­né jól szervezettségét és a közön­ség részéről megnyilvánuló lel­kesedést és szereteteL Tokár István rövid tájékoztatót tartott Jász-Nagykun-Szolnok megyéről, majd búcsúzóul az orosz művészek még egy dalt adtak elő. Ezzel azonban nem ért véget a megyeházán tett láto­gatásuk. A díszteremben a hiva­tal sok munkatársa várta az együttest, amely rövid, de ferge­teges sikerű műsort rögtönzött nekik. Szépkorúak, de ifjú szívűek találkozója rendezvény Minden évben más-más településen tartják Tóth András Huszonegy megyei idős otthon négyszázötven lakója kereke­dett fel tegnap kora reggel, hogy találkozzon egymással és jól szórakozva együtt töltsön egy egész napot Túrkevén. A város ötven férőhelyes idősek otthona rendezte meg tegnap a megyei hasonló intézmények szépkorú, de ifjú szívű lakóinak hetedik kulturális és sportren­dezvényét a Ványai Ambrus gimnázium és szakközépiskola tornacsarnokában. Az idősek találkozóját min­den évben más-más települé­sen tartják. Tavaly például Új­szászon gyűltek össze szép számmal a szépkorúak. Az öreg ember nem vén ember mondást megerősítő eseményen a részt­vevők kulturális és sportverse­nyeken bizonyíthatták tudásu­kat, azt, hogy nem múlt még el felettük az idő. A kulturális ver­senyeket komoly zsűri bírálta el. A túrkeveiek nagyon készül­tek a megméretésre, aminek meg is lett az eredménye, mert mindenki jól érezhette magát, elfeledhette gondját, baját. A lelkes dolgozók által segített idősek produkciói koruknak megfelelően színvonalas volt, mindenki kihozta magából a maximumot. A rendezvény si­keréhez sokat segítettek helyi vállalkozók, valamint a megyei és a városi önkormányzat ­■ A túrkeveiek nagyon ké­szültek a megméretés­re, aminek meg is lett az eredménye, mert mindenki jól érezhette magát, elfeledhette gondját, baját. tudtuk meg Szabó Attilától, a helybeli otthon igazgatójától. A túrkeveiek honosították meg a vándorzászlót, amely ezután mindig a rendező településre kerül. .......................fi !o«m acípg! nvqi'fa A kisújszállásiak nagy sikerrel adták elő Maszlag Juci és Pattantyús Pali lakodalmát WSHIMt ATISZAVIDEK ÁRUHÁZ SZUPERMARKETJÉNM AKCIÓJA .1/ AUGUSZTUS CS^ri 22 én: 1>IAPIU* briós (Szabó Pékség) AUGUSZTUS 31-IG ÓVÁRI SAJT Kunsági finomliszt 1/1 Milli krémes réteges joghurt 799 Ft/kgJ WL 65 Ft/knll » 69 Ft/dbv Coop -a jó szomszéd* Már 10 éve. 2005. augusztus 22-én délelőtt 10 órakor a TISZAVIDÉK ÁRUHÁZBAN tartjuk - a Tisza Coop által szervezett - az „ELKÜLDJÜK MELEGEBB ÉGHAJLATRA nyereményjáték SORSOLÁSÁÉ SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! n-Z'úJ3~ I Jj-J Szeretne barátjával, barátnőjével egy jó filmet megnézni a szolnoki Cinema City multiplex mozijában? Válaszoljon kérdéseinkre, küldje be megfejtését, s akár Ön is lehet a szerencsés nyertes! Lapunk és a szolnoki Cinema City közös játékán minden héten kétszer két belépőjegyet nyerhetnek azok a szerencsések, akik beküldik válaszaikat a feltett kérdésekre. A jegyeket hétfőtől csütörtökig lehet felhasználni, természetesen arra a filmre, amelyik leginkább elnyerte játékosunk tetszését. Az előző Játékunk nyertesei: Pintér Alexandra - Szolnok,Pálszabó Jánosné - Szolnok Kérdések: KI a főszereplője a Charlie és a csokigyár című filmnek? Mely napokon lehet diákigazolvánnyal diáklegyet vásárolni? A válaszokat a következő címre küldjék 2005. augusztus 24-ig: Cinema CHy - Szolnok, 5000 Szolnok, Ady Endre u. 28/A A Q 9 9 ©üWiSdKíl) ©El § 99 3000 YfT fi ® , “üiIMJi ottj a IMS végét a családi Előfizetőinknek szóló nyári játékunkban hotente megjelentetünk egy-egy rejtvényt* Fejtsék meg, s a helyes megfejtést küldjék be címünkre. Minden héten 5 szerencsés család az általa választott strandra 4 fő részére szóló 1 napos belépőjegyet nyerhet. Beérkezési határidő minden héten csütörtökön. Megfejtés:.............................................................. Né v: Cím ;tnn Kor: merni Dátum: ................................... Tel. szám Szolnok _J Tiszakécske Q Cserkeszőlő ,_] Berekfürdő _J A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatási Címűnk: 5001 Szolnok, Mészáros l. u. 2. Ingyenes zöldszámunk: 06-80-200-690 ______mmkuxemmi oem».sam:n-aMoni5 4 A I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom