Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-19 / 194. szám
8 A megbízható iparos aranyat ér pancservilág Jogorvoslat papíron No az iparosokkal szembeni panaszok száma, jogorvoslat elvileg van. Marad az ismerősök ajánlása. Szilágyi Etelka Ha nem sikerül az ismeretségi körből megbízható szobafestőt, parkettást vagy egyéb mesterembert találni, jóformán csak a telefonkönyvre vagy a postaládánkba bedobott „önajánló” szórólapokra hagyatkozhatunk. S hogy a fogyasztó óvatosságára szükség van, jelzi, hogy - a szolgáltatások minőségével, a szerződésekkel kapcsolatos jogvitákkal (is) foglalkozó - a kamarai békéltető testületekhez bejelentett panaszok 35 százaléka az építőipari szakmunkákra vonatkozik. A legtöbb fogyasztói kifogás évről évre Pest megyéből érkezik: míg 2004-ben országosan 1800 hasonló panaszos ügy volt, Pest megyében több mint 270 (2005 első három hónapjában már 141) kifogást nyújtottak be a lakásfelújító szolgáltatást végzők ellen. Vállalkozót a szakmai szervezetek többnyire nem ajánlanak ki. Ennek egyik oka Décsi Endréné, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézművestagozatának elnöke szerint az, hogy a kötelező tagsag megszűntével jócskán megcsäppanf a kamarák, ipartestületek taglétszáma. S a szakmai szervezetek úgymond nem rangsorolhatnak és felelősséget sem vállalhatnak a vállalkozó munkájáért. A tipikus esetek között a rossz minőségű munka (hólyagos tapéta, egyenetlen burkolófuga) mellett számos olyan ügy van, amely tanulságul szolgál a megrendelőknek. Például - főleg nagyobb felújításkor - a megbízott iparossal ajánlott a munkákról, azok díjáról, határidejéről írásos szerződést kötni, befejezéskor számlát kérni, a díjat csak a megelégedésre elvégzett munka végén kifizetni. S mivel az árak miatt nagy a díjak szóródása, a megbízás előtt érdemes 3-4 mestertől is árajánlatot kérni. Emellett - mivel a törvény szerint a vállalkozó köteles megelőlegezni a kivitelezés költségeit -, ha mégis adunk előleget, az az összköltség 20-30 százalékánál ne legyen több. Ha a szolgáltatásnak az áfát és anyagköltséget is tartalmazó díja magasabb 20 ezer forintnál, a vállalkozói jótállás időtartama 6 hónap. Ha panaszunk van, ez idő alatt orvosol- tassuk. Ha hanyagnak ítéljük a munkát, ne fizessünk, hanem próbáljunk egyezkedni: a „mester” javítsa ki a hibát Ha ő a panasszal nem ért egyet, s a javítást nem végzi el, az érintett ingatlan helye szerint illetékes kamarai békéltető testülethez ingyenesen fordulhatunk panaszunkkal. Általános szakiparimunka-díjak* Falcsempézés, járólaplerakás ________________400-6500 Ft/m; Ha gyományos parketta lerakása 2500-6000 Ft/m! Parkettacsiszolás 1300-2500 Ft/m: Szalag- és laminált parketta lerakása 800-1500 Ft/m! Festés 1200-3500 Ft/mJ Tapétázás 800-2500 Ft/m1 Betonfalvágás 10 000-15 000 Ft/m2 Villanyszerelés 850-900 Ft/óra Nyílászárócsere (anyaggal, átlagos kétszobás lakás esetén) 500-800 ezer Ft Nyílászáiócsere (anyaggal, 100-120 m!-es családi ház esetén) 800 ezer-1,5 M Ft •ANYAGKÖLTSÉG NÉLKÜL FORRÁS: REGGEL-GYŰJTÉS A bejelentésnek tartalmaznia kell: a fogyasztó nevét, a kifogásolt szolgáltatás pontos címét, a vállalkozó nevét, székhelyét, a panasz rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait (számlák, szerződés másolatát), és az iparos panaszunk elutasításáról szóló írásos nyilatkozatát. (Ez utóbbit kötelező a vállalkozónak adni.) A békéltető testület elnöke az eljárás megindulásától számított 30 napon belül meghallgatást tűz ki. Ha ez eredménytelen, az elnök felszólítja a vállalkozót: nyilatkozzon, elfogadja-e a tanács döntését. Ha igen, a tanács határozata kötelező érvényű, s végrehajtható. Az illetékes bíróságtól kérhető végrehajtási záradék. Amennyiben a vállalkozó nem nyilatkozik, a békéltető tanács által hozott határozat csak ajánlás jellegű. NYERTESEK 2005. 08.18. Részvény Richter Utolsó ár (R) 30780 Változás (%) Millió Ft +2,60 1729 MTelekom 961 + 1,69 692 TVK 5650 + 1,44 3 Raba 745 + 1,36 52 Émász 10770 +1,17 73 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Karpot Utolsó ár (Ft) Változás (%) 1002 -4,57 MiWÓFt 6 Danubius 5500-3,51 1 Fotex 329-2,66 72 Mól 19400-2,34 4741 Econet 68-1,45 17 A BUX-index 2005. augusztus 18-án Változás: 0,07% Előző napi záróérték: 20632 Nyitóérték: 20598 Záróérték: 20646 21100 21000 20900 20800 20700 20600 20500 20400...................................{ ..... 20200--------------------------1----09 .00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT A BUX-index az elmúlt napokban MNB-árfolyflniOk Hivatalos devizaárfolyam 2005. augusztus 18-án €/Ft $/Ft €/$ i f mmm i 243,75 198,69 1,22 0,31 Ft +0,02 Ft Ocent 21000 .................20844 19 600._____________________ port 08.1108.12 08.15 08.16 08.17 08.18 /"P FORRÁS: BÉ" GAZDASÁGI TÜKÖR t 2005. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK )i árucsoportok egyes termékeire * bébi termékek, * férfi-, női alsóruházat, * háztartási textíliák,£■■ * kemping cikkek, * kertibútorok Érvényes a budapesti, pécsi, szolnoki és a tatabanyai INTERSPAR hipermarketekben, a készlet erejéig. A lakossági gáz ára csak jövőre emelkedik Ebben az évben már nem drágul a lakossági gáz - erősítették meg lapunknak. Hivatalosan annyit tudtunk meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, hogy az árak támogatási rendszerének igazságosabbá tételén jelenleg is dolgozik a tárca, a társminisztériumokkal közösen a cél az, hogy ez mielőbb megvalósuljon. Néhány napja a Mól vezérigazgatója elmondta, hogy jelentős gázáremelkedést vetít előre az olajárak magas szintje. Az olajjegyzés mozgását kilenc hónapos késéssel követi a földgáz árának emelkedése. így, ha tartósan megmarad ez az árszint, csak jövőre mutatkozik meg a gázbeszerzési árakban. A legutóbbi drágulás júliusban volt, átlagosan 7 százalék, de csak az ipari fogyasztók számára. A lakossági kisfogyasztókat csak részben terhelte a drasztikus emelés, ami a kormány által alkalmazott árkompenzációnak köszönhető. A mostani rendszer a szakértők véleménye szerint igazságtalan, szerintük olyan szabályokra lenne szükség, ahol a kormánytól nem az elfogyasztott mennyiség, hanem a rászorultság alapján kapnának támogatást a fogyasztók. A kormány átalakítja a gázárszabályozást, új kompenzációs rendszer léphet életbe januártól. A lakosság támogatásához az idehaza kitermelt földgáz után befizetett többlet-bányajáradék biztosít forrást A Mol a tavalyi 46 milliárd forintnál idén jóval többet vár, elérheti a 70 mil- liárdot. Abban mindenki egyetért, hogy vége az olcsó földgáz korszakának. ■ O. T. Megtévesztésért bírságot kapott az Aegon A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK Állami Felügyelete (PSZÁF) egymillió forint bírságot szabott ki ügyfelek megtévesztésére alkalmas marketingtevékenység miatt az Aegonra. A biztosítótársaság azt állította, hogy az ő cégük vonja le a befizetésekből a legkevesebb költséget, (ot) Meghosszabbítaná a korlátozást Ausztria A TAVALY csatlakozott uniós tagok munkaerejére vonatkozó korlátozást meghosszabbítaná Ausztria. A védelmet 2009-ig biztosan kérik, a további két év pedig a munkaerő-piaci helyzettől függ - mondta Martin Bartenstein gazdasági miniszter, (ot) Végre jókorát esett az olaj ára a piacon KÖZEL HÁROM dollárral csökkent a kőolaj ára. New Yorkban szeptemberi határidős szállítással 67,10-ről 63,25 dollárra esett, (ot) Óriás mobiltelefon-gyár lesz hazánkban MAGYARORSZÁGRA helyezte át európai központját Finnországból a Hon Hai Precision Industry Co. Az üzemet Európa legnagyobb mobiltelefon-gyártó telephelyévé akarja fejleszteni a tajvani vállalat. Már befejezte a hazánkban épülő gyár bővítésének második szakaszát is. (ot) yfct WÉSXÍMM 1 i v