Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-15 / 190. szám

2005. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ 5 SZABADIDŐ Mutassuk meg a fortélyokat! kézművesség A saját készítésű kézművesalkotásnak nincs párja Meglepődhetünk, hogy a gyerekek mennyire élvezik a foglalkozásokat Gyermekfőzőcske Nyár, szünidő, nem túl jó idő. Mit lehet ilyenkor tenni? A gye­rekek már az összes társasjáté­kot elunták... Főzzünk együtt velük! Játékos tanulás, ráadásul az utolsó morzsáig el is fogy majd minden. HALACSKÁS HALPÁSTÉTOM Hozzávalók: 50 dkg krumpli, 1 kis tonhalkonzerv, 2 evőkanál tejßl, kis mustár, só, bors, né­hány csemegeuborka, 1 olívabo­gyó A krumplit hajában megfőz­zük, majd lehűtjük, megpucol­juk. Villával törjük össze, majd adjuk hozzá a tonhalat, a tejfölt, sózzuk, borsozzuk, esetleg egy kis citromlével is ízesítjük. Egy lapos, ovális tálra halat formá­zunk a masszából, majd a felka- rikázott uborkával pikkelyeket rakunk, az olivabogyóból pedig szemet csinálunk a halacskás halpástétomunknak. GÖNDÖRVIRSLI Hozzávalók: virsli, sajt, olaj A virsliket hosszában elne­gyedeljük, vagy elnyolcadoljuk. Minél vékonyabb szeletekre, annál jobb. Pici olajban teflon serpenyőben sütögetni, be fog göndörödni! Megszórhatjuk re­szelt sajttal! TÚRÓTORTA - SÜTÉS NÉLKÜL Hozzávalók 50 dkg túró, 4 tojás, 20 dkg cukor, 1/2 csomag mar­garin, 3 dl tej, 1 csomag zselatin, 3 dl szörp vagy gyümölcslé, tet­szőleges gyümölcs. A túrót kikeverjük a tojások sárgájával, a cukorral és a mar­garinnal. A 3 dl tejben oldjunk fel 1/2 csomag zselatint felme­legítve, és ezt .adjuk a túrós masszához. Öntsük tortaformá­ba és tegyük hűtőbe. Ha jól ösz- szeállt, rakjuk ki gyümölccsel a tetejét. Vonjuk be a tortát a ma­radék 1/2 csomag, 3 dl szörp­ben feloldott zselatinnal. Te­gyük újra hűtőbe. TÚRÓ RUDI Hozzávalók 1/2 kg túró, 2 cso­mag vaníliás cukor, 2 evőkanál cukor, 1 tasak étkezési zselatin, 2 dl tejßl, 1 csomag étkezési cso­ki, esetleg lekvár vagy mazsola A túrót a tejföllel, a cukorral és a vaníliás cukorral kikever­jük. Felfőzzük a zselatint, bele­öntjük a túróba, majd jól elke­verjük. Őzgerinc formába önt­jük - akár lekvárral rétegezve —, majd mélyhűtőbe tesszük. Kb. 3 óra múlva megdermed, de nem szabad, hogy megfagyjon! Az őzgerincből kivéve egy tálra rakjuk, a csokit felolvasztjuk és rásimítjuk. Nincs szebb, mint egy sa­ját készítésű ajándék, hi­szen az alkotásba szí- vünk-lelkünk is beleke­rül. Ezért vonzódunk a kézműves­darabokhoz, legyen az egy mac­kó, egy üvegmécses vagy egy díszes gyertya. Érdemes időt szánni rá, s esetleg a gyereke­ket is megtanítani az egysze­rűbb fogósokra. Gondoljunk be­le, melyiket választanánk szíve­Egészségesebb akar len­ni, vagy az akar maradni? Elég lehet hozzá napi fél óra séta. Nem csak az edző- és fitneszter- mekben végezhető mozgás az egyetlen út az egészséghez. A tapasztalatok szerint a legjobb, amit bárki megtehet az egészsé­ge érdekében, az, ha sétál. A séta legyen legalább 30 perces, lendületes ütemű, de nem túl megerőltető, heti 5-ó al­kalommal. Jótékony hatását va­lószínűleg nem fogjuk rögtön sebben: egy tucatárut vagy egyedi darabot? Nem vitás, ez utóbbihoz jobban vonzódunk. Hiszen a mai uniformizált vi­lágban felüdülés olyan tárgyat, holmit látni, amely kézzel ké­szült, és amelynek nincs párja. Hát még, ha mi magunk készít­jük el! A textilművességet inkább a hölgyek szokták választani, így a hímzés, szövés, csipkekészí­tés, ruha- és viseletkészítés, se­lyemfestés, gobelinkészítés érezni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszeres sé­ta hosszú távon nagyon jó ha­tással van a szervezetre, segít megelőzni a stroke, a cukorbe­tegség, a csontritkulás kialaku­lását, valamint csökkenti a hi­pertónia, sőt a depresszió tüne­teit is. Úgy tűnik tehát, hogy a rend­szeres séta tökéletes fizikai ak­tivitás. Nem csak hatásos, ha­nem biztonságos is, ami főként a mozgást most kezdők vagy új­rakezdők szempontjából na­gyon fontos. éppúgy körükben kedveltebb, mint a gyöngyfűzés, csuhé- és szalmafonás, babakészítés, vi­rágkötés, lószőrfonás is, és ugyancsak többségben vannak a nők a tojásdíszítés, mézeska­lács-készítés területén. Akad­nak persze keményebb, férfia­sabb anyagok, nagyobb fizikai erőfeszítést igénylő technikák is, ezek inkább az apukákra várnak. A nyári szünidő különösen alkalmas rá, hogy szabadság Kevésbé terheli a térdet és az ízületeket, mint a futás, és nin­csenek káros mellékhatásai. Ha mindenki csak félórányi üte­mes sétát beiktatna a napi ru­■ Szakemberek szerint, ha valaki eddig semmit nem mozgott, akkor már egy kevés mozgás is elő­nyös hatással bír. tinjába, azzal 30-40%-kal csök­kenne a krónikus betegségek gyakorisága. Szakemberek sze­rint, ha valaki eddig semmit idején, egy-egy hűvösebb na­pon leüljünk a gyermekeinkkel, beavassuk őket kedvelt időtöl­tésük fortélyaiba. Talán ma­gunk is meglepődünk majd, mennyire élvezik a gyöngyfű­zést, üvegfestést, s egyéb olyan tevékenységet, amelynek ered­ményeként az ő kezük alól is míves munkák kerülnek ki. Fejleszti a kreativitásukat, fantáziájukat éppúgy, mint a kézügyességüket, s ami a leg­fontosabb: nem unatkoznak! nem mozgott, akkor már egy kevés mozgás is előnyös hatás­sal bír. Mivel a séta hatása meglehe­tősen összetett, nehéz megmon­dani, miért is olyan jó. Természetesen a séta nem le­het gyógyír minden betegségre, és csodákra sem képes. Azok, akik soha életükben nem mo­zogtak rendszeresen, nem spor­toltak, nem fognak egyetlen hét alatt az összes lehetséges vagy meglévő betegségükből fel­gyógyulni. De sosem késő el­kezdeni. Ki az úr a házban? Minden szóra engedelmeskedő kutyákat, cicusokat csak a tévé­ben látni. De hogyan szoktathat­juk mi is jó viselkedésre kedven­ceinket? Kedvenc kutyánk, macs­kánk sokszor olyan kiváltságok­ra tesz szert otthonunkban, hogy lassan úgy érezzük, hogy már nem is mi vagyunk a ház urai. Ahhoz, hogy a családban min­denki megtanulja, hol a helye a házi hierarchiában, szeretett há­ziállatainkat is meg kell ismertet­ni néhány alapszabállyal. KUTYAETIKETT étkezés. Csak az után etesse meg kedvencét, ha ön már csilla­pította éhségét Azt se hagyja, hogy kutyája 5 percnél hosszabb ideig egyen. Tüos területek. Ne engedje, hogy elfoglalja ágyát, ka­rosszékét! A kutya azt is vegye tudomásul, hogy bizonyos terüle­tekre nem mehet: például a háló­szobába, a forgalmas bejárati aj­tó, egyéb ajtó közeli terek, illetve a lépcsőfeljáratok közelébe. Szó­fogadás. Napi öt-tíz percet szán­jon rá, hogy olyan gyakorlatokat végeztessen a kutyájával, mely­ben erősödik az eb engedelmes­ségre való hajlandósága. Fegye­lem. Ne engedje, hogy kierősza­kolja figyelmét, például, hogy bökdösse önt egy kis simogatá- sért Nagyon hatásos Uyenkor, ha ezekről nem vesz tudomást és el­néz az ellenkező Irányba. MACSKAILLEM szobatisztaság. A macska köny- nyen felfogja a macskavécé funk­cióját Legtöbbször már az is elég, ha a cicus első mancsait párszor beleteszi a homokos ládi- kába, és kaparó mozdulatokat végez velük. Viselkedés. A lakás­ban tartott házitigrist csak úgy lehet leszoktatni a karomélesí­tésről, ha betesz neki a szobába egy kaparófát. Ha rajtakapta a ci- cust, amint a körmeit feni, vigye el a bútortól és tegye a fához. Táplálkozás. Ne a konyhában etesse kedvencét, és evés közben se dobjon le neki semmit az asz­talról. Lehetőleg mindig ugyan­akkor etesse, még hétvégén is! Nyelvtanulás örömmel Szabadidőnk egy részét minden­képp érdemes nyelvtanulásra szánni. De vajon hogyan tanul­junk? Abban minden nyelvtanár egyetért, hogy a legmodernebb oktatómódszerek sem hatéko­nyak, ha a tanuló nem elég kitar­tó. A szorgalom leginkább annak függvénye, mennyire érdekelt va­laki a nyelvtanulásban. Motiváci­ót nem csak a muszáj jelenthet, sőt eredményesebb lehet az, akit nem csak a hivatali előmenetel ösztönöz. A nyelvtanulásban az átlagon felüli nyelvérzékűeknél és a szorgalmas magotoknál is eredményesebbek azok, akik kedvtelésből, örömmel tanulnak nyelveket. Nyelvtanfolyamot aszerint válasszunk, mi a célunk. Nyelvvizsga? Nyelvtudás gyor­san? Gyakorlás, szintentartás? Milyen heti óraszámra jut időnk? Vannak általános, normál ütemű és intenzív csoportok. Fontos, hogy találjuk meg azt a módot, amellyel örömet szerez a nyelvta­nulás. Foglalkozzunk minden­nap a nyelvvel. Érdemes mindig szövegkörnyezetbe ágyazott sza­vakat, nyelvtani formákat tanul­ni, paneleket, amelyeket később használni lehet a társalgásban. És ami a legfontosabb: ne féljünk megszólalni a tanult nyelven, ak­kor sem, ha hibás! Nyárbúcsúztató a Hobby büfében Augusztus utolsó szombatján nyárbú­csúztatóra várnak mindenkit a szol­noki Holt-Tisza-parti Hobby büfében. Augusztus 27-én este héttől - természetesen megfelelő időjárás esetén -nyárbúcsúztató kerti partit szerveznek a Vízpart körúti büfében, ahol színvonalasan kialakított kerthelyiségben és a klimatizált belső teremben szórakozhatnak a vendégek. Stílusosan roston sült és bográcsban főtt ételekkel kínálják az est résztvevőit, s amíg a felnőttek mulatnak, a gyermekek a játszótéren próbálhatják ki ügyességüket. Nyárbúcsúztató ide vagy oda, a Hobby büfé továbbra is nyitva tart, az ősz folyamán változatlanul várja a beté­rő vendégeket éppúgy mint a rendezvényekre Szolnok, Vízpart krt 27., (800 méterre az Evezős csárdától) Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig: 7.00-22.00, péntek-szombat: 7.00-24.00 vasárnap: 7.00-22.00 érkezőket. A büfé ugyanis kiválóan alkalmas akár 100-120 fős rendezvények lebonyolítására, de kisebb kerti partiknak is otthont ad. (X) iw mmmm SZEMVIZSGÁLÓ SZALON SISK99 2005. AUGUSZTUS 15-SZEPTEMBER 30-IG n m o SZEMVIZSGÁLAT: 50 % SZEMÜVEGKERETEK: 20 % NAPSZEMÜVEGEK: 10-20% KONTAKTLENCSÉK: 10% MULTIFOKÁLIS, VÉKONYÍTOTT SZEMÜVEGLENCSÉK: 10% Szolnok, Baross út 22. Tel.: 56/426-401 Nyitva tartás: H-P.: 9-17.30-ig SZ 9-12-IG Szemvizsgálatra időpontegyeztetés telefonon vagy személyesen. P Fél óra séta az egészségért i k i

Next

/
Oldalképek
Tartalom