Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-08 / 184. szám

MEGYEI TŰKOR 2005. AUGUSZTUS 8., HÉTFŐ — HIRDETÉSEK ISMÉT MÁSODIK. A Gillette Venus Miss Balaton Szépségverseny siófoki döntőjében első udvarhölgynek választották meg a 19 éves, törökszent­miklósi Polgár Krisztinát (balról), aki két évvel ezelőtt Is második helyezést ért eL A Balaton királynője a 19 éves, budapesti Gombosi Adrienn lett HIEEK A játékos ember Valkó Mihály Eredetileg arról a riportfilmről akartam szólni, mely a szabad­ságra engedett Zalatnay Sarol­táról készült, elterelt azonban tőle, első szándékomtól az az összeállítás, melyet szerdán este a köztévében adtak, ugyanis olyasvalakivel találkozhattunk, ha csak felvételekről is, akit a bölcs színészkirály, Kállai Fe­renc egyenesen Isten nagy aján­dékának, ritka példánynak ne­vezett. S bizony mondom, csak holta után szoktak annyi szépet és jót mondani egy emberről, mint amennyi ezúttal az élő An­tal Imréről hangzott el, aki elérte immár a 70. évet. Persze kö­szöntéskor sem ildomos az ün­nepelt esetleges hiányosságait emlegetni, itt azonban még az udvariasság legkisebb árnyéka sem vetődött a dicsérő szavakra, melyekkel a pályatársak — így Szinetár Miklós, Sztankay István, Kalocsai Zsuzsa, Vitray Tamás, Sas József- őszintén illették őt Egyébként szép, formás, színes, gazdag csokrot kötött neki és nekünk szerepeiből a televízió, megtoldva egy-egy kedves gesz­tussal, azok megnyilatkozásá­val, akikkel együtt dolgozott, kikkel jó sorsa hozta össze. S kell-e annál nagyobb elismerés, mint mikor azok adják, akik közveüen pályatársak! Hisz ál­talában a fordítottja, az irigység működik ilyenkor. Pécsi Ildikó külön is kiemelte segítőkészsé­gét (a Néma levente paródiájá­ban láthattuk őket együtt), hogy miként súgott neki is, amikor emlékezete véleüenül kihagyott, merthogy Antal Imre még a má­süt szövegét is tudta mindig. Nem volt színész — zongoramű­vésznek készült, s tán híres pia­nista is lett volna belőle, ha jobb kezének ujjai időközben nem bénulnak meg mégis profi módjára játszott filmekben is, lásd a Bors-tévéfilmsorozatot. És a színpadon, az operettben hogy táncol és énekel, remekül (Me- nelaosz a Szép Helénában, Mis­ka pincér a Csárdáskirálynő­ben). Nem volt humorista sem, mégis paródiák egész sorában hivatásos nevettetőket volt ké­pes túlszárnyalni, bámulatosan. Ha pedig műsort vagy játékot vezetett - HaUó fiúk, halló lá­nyok! -, még Vitray is megiri­gyelhette volna könnyed nyelvi eleganciáját, mely különben ak­kor is érvényesül, amikor né­metre vagy olaszra vált. (Sophia Lorent is olasz nyelvű vicceivel vette le állítólag a lábáról.) S ami igazán páratlan: finom iróniája és még finomabb öniróniája, hogy mindig tudja nézni önma­gát kívülről is, hogy legforróbb sikerei folytán sem száll el vele a világ.Az a megnyerő, elbűvölő személyiség ő, a homo ludens (játékos ember), akiben akkor is ott érezhetjük a humánumot s a nagyfokú intelligenciát, amikor netán fejére bohócsipkát tesz; az a jókedvű embertársunk, aki­nek mindig van kéznél egy vic­ce, s akinek, habár öregszik is, azért a szíve mégis fiatal marad. Maradjon is, még sokáig, újabb hetven esztendeig. Hogy ez már vicc lenne? A130. évfordulót ünnepük Idén 130 éves az ország legrégibb kórusainak egyike, a MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara. Néhány vezetőjét arról kérdeztük, hogyan ün­nepük a jeles évfordulót, és milyen tervekkel vág­nak neki a következő esz­tendőnek. B. A. Juhászné Zsákai Katalin kar­nagy, Ábel Tibor, a kórus titká­ra, Zsák Miklós vezetőségi tag és Juhász Zoltán kórustag első­kórus életében. A hazai szerep­lések között mindig a vasutas­kórusok Szolnokon megrende­zett országos fesztiválja áll az első helyen. Talán a három év­vel ezelőtti hangulatos rendez­vények emléke, talán a 130. év­forduló miatt, idén az ország va­lamennyi vasutaskórusa jelen volt a fesztiválon, amely ezúttal is kitűnően sikerült. Emlékeze­tes esemény volt még a buda­pesti kórusverseny, ahol férfi­kari és folklór kategóriában ezüst diplomát kapott az együt­tes. A kórus rendszeresen föl­lép városi rendezvényeken, és fontos eseménynek tartják az jönni. Mostanában már szép­számú közönség előtt zajlik a koncert. A cserkeszőlői „edzőtábor” is nevezetes esemény az együttes életében. Az intenzív próbákon több heti munkát tudnak elvé­gezni néhány nap alatt, és az együttlét a közösség szellemét is erősíti. Sok szponzor segíti a kórus munkáját, velük is rendszere­sen találkoznak, ilyenkor együtt fociznak, tekéznek, sak­koznak, teniszeznek, sőt meg is énekeltetik a szponzorokat, akiknek a zenei fejlődése lu- hászné Zsákai Katalin szerint ahol férfikari és folklór kategó­riában ezüstérmet nyert az együttes, és válogatóversenyek nélkül megszerezte az indulás jogát a 2006-ban Kínában ren­dezendő következő kórusolim­piára. A brémai szereplés mel­lett Görögországban, Olaszor­szágban és Lengyelországban járt még a kórus az elmúlt né­hány évben. A 130. évfordulót itthon ün­nepük, az egész évi program ennek a jegyében készült. Az ünnepi hangversenyt augusz­tus 27-én tartják a városháza dísztermében. Ezen a koncer­ten a kórus repertoárjának szí­A MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikarának néhány vezetője: Juhászné Zsákai Katalin, Ábel Tibor, Zsák Miklós és Juhász Zoltán sorban az utóbbi öt év történé­seit sorolták. Öt évvel ezelőtt szintén ünne­pelt az együttes, az egy és ne­gyedszázados évforduló ugyan­csak nevezetes esemény volt a évadzáró koncertet, amely zárt körű rendezvényből vált rangos kulturális eseménnyé. Először csak a családtagokat, barátokat hívták meg, majd egyre többen jelezték, hogy szeretnének el­dicséretes haladásról tanúsko­dik. A kórus rendszeresen részt vesz külföldi fesztiválokon, kó­rusversenyeken. Ezek közül az utóbbi évekből legemlékezete­sebb a brémai kórusolimpia, ne-java szerepel a műsorban, mindaz, amit az énekesek a leg­jobban szeretnek énekelni, és amit az eddigi tapasztalatok alapján a közönség legszíveseb­ben hallgat. Tömeges volt a madárpusztulás A nyár eleji szokatlan hi­deg és szeles időjárás, majd a kánikula, most pedig az elmúlt napok özönvízszerű esőzései nem kímélték a fiókákat, de még a felnőtt madara­kat sem. A fehérgólya-szaporulatnak csak mintegy harmada vészelte át a kedvezőtlen időt. Szakértők szerint több ma­dárfaj egyedszáma töredékére esett vissza, a kutatóbázisokon, gyűrűzőtáborokban a tavalyi­hoz képest feleannyi madarat fognak. A szélsőséges időjárás nem minden fészekaljat semmisített meg, az érzékenység ugyanis fajfüggő. Megtudtuk továbbá, hogy a parti madarak, a nádas­ban és zátonyon fészkelők van­nak legjobban kitéve a meteoro­lógiai viszontagságoknak, így idén kevesebb kócsagot, csért és gémet látunk majd a sekély tavakon. Emellett komoly káro­sodás érte a fehér gólyákat és a fecskéket is. Bár a fecske védet­tebb helyen fészkel, az idősza­kos táplálékhiány miatt itt is el­pusztulnak a fiókák, több dög­lött fiatal madarat találtak az épületeknél. Megfigyelték, hogy a rétisas magasabb peremű fészekkel védekezett a szél ellen. A ma­darak enyhébb viharokkal szemben még tudnak védekez­ni, de tartós időjárási anomáli­ák ellen az ilyen túlélési stra­tégia sem lehet mindig haté­kony. Leginkább a tojások és a pár napos fiókák vannak ve­szélynek kitéve: az ázott, le­hűlt madarak legyengülnek, táplálék hiányában pedig el­pusztulnak. ■ Mészáros Géza Játékunkban a kérdéseinkre helyes megfejtést beküldők közül a szerencsések nyereményeiket beválthatják a X. Szolnoki Ételkorzó ideje alatt, augusztus 16-20. között Szolnokon, a Plaza-parkoló mellett. Nyereményeink: DREHER söröző: 3 db 1000 Ft értékű fogyasztás Jisza Száltó: 2 x 2 fős halételből (halászlé, ponty) készült ebéd vagy vacsora ajándékcsomag Kérdéseinkre a helyes választ megtudhatja az Új Néplap aug. 1-i számából! .................................................................................................................................................' Kérdéseink: 1. Mikor volt az I. ételkorzó? .............. 2. Mi volt az ételkorzó első elnevezése? . Kik voltak az alapító vendéglátósok?. Beküldési határidő: 2005. 08.15. (hétfő) taclm: Új Néplap, 5001 Szolnok, Pf.: 105. Jelige: .^TELKORZt^’ Készüljünk az őszi nyelvvizsgára! Ugyan még javában tart a szünidő, számos diák a meg­érdemelt szórakozás fnellett már a sulikezdetre gondol­va nyelvtanfolyamokon kívánja magát képezni. Erre ad lehetőséget a Student-Way Nyelviskola, amely már most egy októberi nyelvvizsgára készíti fel hallgatóit A Student-Way Nyelviskola augusztus 15-től 26-ig 30 órás intenzív nyelvtanfolyamot, illetve 60 órás intenzív nyelvvizsga-felkészítőt szervez fiataloknak, angol és német nyelvből. Manapság elengedhetetlen követelmény, hogy a kö­zépiskolás diákok még érettségi előtt egy, sőt két kö­zépfokú nyelvvizsgával rendelkezzenek. Ezt a tényt igazolják a felsőfokú intézmények is, amelyek a nyelvi kérdésekkel egyre kevésbé kívánnak foglalkozni. A szolnoki székhelyű Student-Way Nyelviskola munka­társai több éve a közép- és főiskolás diákok sikeres nyelvvizsgára való felkészítése mellett kötelezték el magukat. A Nyelviskola tanulóbarát rendszere orszá­gosan is szinte egyedülálló, hiszen az itt nyelvet elsa­játító hallgatóknak lehetőségük van a legoptimáli­sabb körülmények között, kis létszámú csoportokban (6-8 fő), saját korosztállyal, barátaikkal együtt tanulni. A Student-Way egy New York-i anyanyelvi tanárral biz­tosítja a nyelvvizsga-felkészítés hatékonyságát. Az ok­tatás egész tanévben folyamatosan, több szinten zaj­lik, szintzáró vizsgákkal. Az ECL az Európai Unió által kifejlesztett nyelvvizsga, feladatsoraiban sok hasonlóságot mutat az emelt szintű érettségihez. Beiratkozás és énleldődés Helye: Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola (KERO), Szolnok Ideje: 2005 augusztus 11-12. (csütörtök-péntek), 15-17 óra között További információk: Student-Way Nyelviskola (20/5424-071) I I I FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom