Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-07 / 157. szám

2005. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 5 SZABADIDŐ A „kenyérszakértő" Idén például különleges be­vonattal rendelkező, a nagyob­bacska virágcserépre megszó­lalásig hasonlító edényekben sültek a hagymával és szalon­nával ízesített kenyerek, óriási sikert aratva. Pedig ha bele­gondolunk, se nem új, se nem egyedi az ötlet: őseink már év­századokkal ezelőtt sütöttek cserépedényben. A pékmesternek bizony volt ideje kitanulni a szakma min­den csínját. Alig 13 évesen kapta először kezébe a pékla­pátot, azóta maga sem tudja számon tartani, hány kenyeret sütött. A napi munka robotjában azonban némi változatosságot jelentenek a versenyek. Több­ször megjárta a magyar csapat tagjaként a pékek világverse­nyeit, számos díj, elismerés, meghívás fűződik a nevéhez. A következő heteket például a kanadai Vancouverben tölti egy holland kollégája meghívá­sára. S hogy kettejük közös mun­kájának milyen eredménye lesz, talán kiderül majd a jövő évi rákóczifalvi kenyérsütőver­senyen... A kenyér ugye lehet fi­nom foszlós fehér, mag­vas, rozsos, sötétebb, korpás, szinte fekete. No de baconszalonnával megszórt, hagymával ízesített, ráadásul virág­cserépben sült kenyeret ugyan ki látott már? Bárki, aki végiglátogatta a rá­kóczifalvi kenyérsütőverseny­re nevező pékeket. A hagyomá- • nyos, kemence melletti vetél­kedésnek ugyanis van egy jellegzetes, évről évre visz- szatérő szereplője, Tőkés Tibor, aki előszeretettel mutatkozik be valami újdonsággal. Több mint három évtized alatt valószínűleg unalmassá vált egy­szerűen csak finom kenyeret sütni, így az Erdélyből 15 esztendeje Buda­pestre áttelepült pékmester min­dig kigondol vala­mi egyedit Grillezzünk! Itt a kerti partik időszaka. Vígan sütögethetünk, s miközben a gondosan elő­készített finomságok a tűz fölött pirulnak, nekünk csak annyi dolgunk van, hogy hátradőljünk szé­künkben és kortyoljunk egyet borospoharunkból, kellemes baráti társaság­ban töltve szabadidőnket. Persze ennyire azért nem egy­szerű a helyzet, hiszen a sütés megkezdése előtt azért van né­mi tennivalónk. Először is meg kell terveznünk a menüt a résztvevők létszámától függő­en. Egy főre átlagosan 20-25 dkg húsfogyasztást számítha­tunk tekintve, hogy a nők keve­sebbet, míg a férfiak gyakran többet esznek. Célszerű többfé­le húst vásárolni, hozzá zöld­ségféléket és kenyeret. TÜZES GRILL-TÁNYÉR Hozzávalók: 4 szelet sertéstarja, 1 zacskó mirelit kukorica, 2 pa­radicsompaprika, 1 nagy fej hagyma, 2 szál zöldhagyma, 2 babérlevél, cseresznyepaprika- krém, olaj, ecet, só, bors, ca- yenne-bors, őrölt köménymag A tarjaszeleteket kiveregetjük. Borssal, cayenne-borssal, őrölt köménymaggal bedörzsöljük. Kevés cseresznyepaprika-krém- mel bekenjük. A megtisztított hagymát felkarikázzuk, a szét­morzsolt babérral együtt a hús­szeleteken szétosztjuk. Végül le­öntjük kevés olajjal és alufóliába csomagoljuk. Egy-két napig pá­coljuk. A fóliából kicsomagoljuk és faszénparázson vagy sütőben megsütjük. Sütés után sózzuk. Kukoricasalátával kínáljuk. Eh­hez a mirelit kukoricát sós víz­ben megfőzzük, a paradicsom- paprikát kockákra vágjuk, a zöldhagymát felkarikázzuk. A le- csöpögtetett kukoricát összeke­verjük a többi zöldséggel, majd olajos-ecetes mártással leöntjük és legalább egy órát érleljük. ROSTON SÜLT CSIRKEMELL ZÖLDSÉGEKKEL Hozzávalók 4-5 fő részére: 1 kg csirkemellfiié, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg padlizsán, 15 dkg zeller, 15 dkg karalábé, 15 dkg cukki­ni, 1 fej saláta, só, bors, 1 evőka­nál oregano, 1 evőkanál ka­kukkfű, olaj a sütéshez A csirkemelleket kiklopfol- juk, sózzuk és borsozzuk. A zöldségeket felkockázzuk, ser­penyőbe tesszük, kevés olajon a fűszerekkel együtt megsütjük. Eközben a csirkemellet is fel­kockázzuk, és egy másik serpe­nyőben, kevés olajon a fűsze­rekkel együtt szintén megsüt­jük. Tálalásnál a salátaleveleket közepes darabokra tépjük, így helyezzük a tányér közepére, tetejére halmozzuk a zöldsége­ket, azokra a csirkemellet, vé­gül az egészet meglocsoljuk a maradék fűszeres olajjal. Mivel töltjük szabadidőnket? Egy kilenc európai országot érintő felmérés kimutatta, hogy a nők közül a magyarok dolgoz­nak legtöbbet, és a háztartás még mindig a hölgyek reszortja. Kiderül továbbá, hogy a szabad­idős tevékenység hazánkban gyakorlatilag egyet jelent a tévé­zéssel. A férfiaknak sokkal több a szabadidejük, mint a nőknek, utóbbiak ugyanis éppen kétszer annyi időt töltenek házimunká­val, mint az erősebbik nem. A szabadidős tevékenységek kö­zött a vártnak megfelelően a te­levízió vitte el a pálmát: a képer­nyő bámulása ugyanis az összes ilyen tevékenység felét teszi ki Magyarországon. Ezt követik a szociális kapcsolatok, az olva­sás, a sport és hobbik, továbbá a kultúra. Lényeges eltérés, hogy a nők összehasonlíthatatlanul több időt töltenek tévénézéssel és barátaikkal, míg a férfiak in­kább sportolnak és a hobbijuk­kal foglalatoskodnak. A hagyo­mányos nemi szerepek a házi­munkák felosztásánál is egyér­telművé válnak. A nők feltűnően több időt fordítanak főzésre, mo­sogatásra, takarításra, mosásra és gyereknevelésre, míg a férfi­ak szinte kizárólag a kerti mun­kákban és a szerelési-javítási műveletekben jeleskednek. HÍRSÁV Fesztiválokon is használható egyre népszerűbb hazánk­ban az üdülési csekk, amely a minimálbér értékéig, 57 ezer forintig adómentes. Ie- lenleg Magyarországon kö­zel háromezer olyan hely van, ahol elfogadják ezt a csekket. Idén ezek azon mű­vészeti fesztiválok látogatá­sához is felhasználhatók, amelyek megrendezésére a kormány pályázatok útján közpénzt ad. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szociálisan rászorultnak te­kinti azokat az aktív dolgo­zókat, akiknek a havi átlag bruttó keresete 75 ezer fo­rint alatt van. Az inaktív dolgozók közül azok a szoci­álisan hátrányos helyzetűek, akiknek a jövedelme havi bruttó 57 ezer forint alatt van. Szabadidős térkép a megyéről szabadidős-, illetve turista- térkép segíti a kirándulók tájékozódását Szolnokon és vonzáskörzetében. Több ci­vil szervezet összefogásá­val, valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztéri­um, a város, illetve a me­gyei Természetbarát Szövet­ség támogatásával jött létre a reprezentatív kiadvány és az ebben feldolgozott útvo­nalhálózat. Három fő irány­ra fűzték fel a környék lát­nivalóit. A térképen is sze­replő, kijelölt turistautak hossza jelenleg megközelíti a 130 kilométert és ezeken belül akad jó néhány sza­kasz, amely mozgáskorláto­zottak vagy babakocsival út­ra kelő családok számára is járható. Fazekasvendégek A KORONG MESTEREI CÍmŰ nemzetközi kiállítássorozat keretében július 8-án Szabad­kán mutatkoznak be a mező­túri fazekasok. A népi kéz­művesség hagyományait őrző mesterek bemutatókkal, vá­sárral várják az érdeklődő­ket. Királyi születésnap Egyévesek a vadaspark oroszlánjai Akár egész napos kikapcsolódást nyújthat a család­nak az abonyi va­daspark. Kellemes környezetben, eg­zotikus állatok várják az érkező­ket. A legnépszerűbbek ter­mészetesen a „kisoroszlánok”, melyek alig néhány hónapja ér­keztek Nyíregyházáról. A szokat­lanul szelíd testvérpár most ün­nepli első születésnapját, ami oroszlánéknál még kamaszkor­nak számít ugyan, méretben azonban igencsak tekintélyt pa­rancsolóak már mindketten. Ko­ruknak és vérmérsékletüknek megfelelően vadásznak minden­re, ami mozog, de leginkább egy­másra. Játékos harcuk igen szó­rakoztató gyereknek és felnőtt­nek egyaránt. Természetesen számos egyéb látnivaló is várja a park látogatóit, így többek között zebrával, lámával, struccal és majmokkal éppúgy találkozhat­nak az érdeklődők, mint a ba­romfiudvar lakóival. Akár egész napos programot kí­nál a park: erdei sétá­ra, lovaglásra, séta­kocsikázásra éppúgy lehetőség van, mint bográcsozásra, nyár- salásra. Rendeztek már itt osztálytalálko­zót éppúgy, mint nyugdíjasprogramot, de természetesen legjobban a gyerme­kek élvezik a vadas­park által nyújtott szolgáltatásokat, (x) NYITVA TARTÁS: MINDEN NAP: 8.00-19.00 ÉRDEKLŐDNI A 30/9681-432- ES TELEFONSZÁMON LEHET. portré Vancouverbe készül a pékmester

Next

/
Oldalképek
Tartalom