Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-07 / 157. szám
2005. JULIUS 7., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Tolvajt fogott a szabadságos rendőr strandlopások Nem használják a vendégek az értékmegőrzőt Minél nagyobb a tömeg a strandokon, a tolvajok annál könnyebben tulajdoníthatják el az őrizetlenül hagyott értékeket. Felvételünk illusztráció Arról, hogy elviselhetetlenül elszaporodtak volna a szolnoki strandokon a lopások, szerencsére nem beszélhetünk, ám a jelenség a fürdők megnyitásával egy időben folyamatosan érzékelhető: a tolvajok rendre igyekeznek megkeseríteni a pihenni vágyók életét. HGy A villámgyorsan „dolgozó” tolvajok nyomát azonban leginkább bottal ütheti a rendőrség, ugyanis a tettesnek bőven van ideje elmenekülni a helyszínről, míg a tulajdonos, aki felügyelet nélkül hagyta értékeit, felfedezi a hiányt.- Tapasztalataink szerint a strandüzemeltetők megtesznek mindent vendégeik biztonsága érdekében - nyilatkozta lapunknak Szűcs Zoltán alezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Mint mondta, a vendégeket veszélyeztető lopás veszélyére a hangosbemondó segítségével, illetve írásos formában is felhívják a figyelmet és biztosítják az értékmegőrzőszolgáltatást, de felügyelik a strand mellett kiépített kerékpártárolót is. A kapitányság is bekapcsolódik ebbe a munkába, a nappali járőrszolgálat ugyanis igyekszik szemmel tartani mindkét szolnoki strandot. Az viszont tény - tudhattuk meg -, hogy valamilyen oknál fogva a fürdőzők nem élnek az értékmegőrzés adta a lehetőséggel. Táskáikat, amelyek rendszerint értékes holmikat, iratokat tartalmaznak, bízva a szerencsében, inkább őrizet nélkül hagyják. Épp ez történt kedden délután a tiszaligeti strandon, amikor egy tolvaj három felügyelet nélküli táskát „talált” és igyekezett meglépni velük. Csakhogy egy férfi felfigyelt a 16 éves fiúra, amint a pénzt, mobiltelefont, ruhákat tartalmazó táskákat épp a strand kerítésén igyekezett áthajigálni. Az illető szerencsére rendőr volt és bár szabadságát töltötte, pihenni jött a strandra, intézkedett. A menekülni szándékozó fiút visszatartotta, míg a segítségül hívott, szolgálatban lévő kollégái a helyszínre értek. Szűcs Zoltán elmondta, a fiatalkorú gyanúsított beismerő vallomást tett, a tervek szerint őt gyorsított eljárásban állítják bíróság elé. Nem lesz vidám aratás gabonagondok A termény elhelyezése adja a legtöbb feladatot (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Minden valamire való gazda első dolga az, hogy terménytárolót épít, de a kisebb termelőknek ez nem éri meg. Ezért az egyik legfontosabb feladat, hogy az értékesítésig el tudják helyezni a raktárral nem rendelkező gazdák gabonáját. A nehézségeket fokozza, hogy az állam jelentős raktárkapacitásokat adott bérbe kereskedőknek. így pedig jó, ha 19-20 ezer forintot adnak majd a legkiválóbb, „kifényesített” búza tonnájáért, ami éppen hogy fedezi a költségeket, azaz a termelőnek ezen semmi haszna nem lesz. Az unió tagállamai közül továbbra is hazánkban van csak ilyen megalázóan alacsony ára a búzának. Arra megy ki a játék, hogy a termelő minél olcsóbban odaadja a búzáját - hangzott el az ülésen. A testület tagjai - bár minden segítséget megígértek a kiszolgáltatott gazdáknak - reményüket fejezték ki, hogy nem kerül majd búza a szabad ég alá, netalán - tiltakozásképpen - valamelyik forgalmas főútra. A szakemberek egyes kereskedők magatartásán kívül éles kritikával illették a gabona minősítését is. Mint elmondták, az európai szisztémával ellentétben nálunk 20-25 paramétert vizsgálnak, így nem csoda, ha ebből egy nem megfelelő. A sajátos hazai gyakorlatot jól példázza, hogy amikor kevés volt a búza, senki sem forszírozta az adott minőségi jellemző betartását, majd rá egy évre, amikor sok termett, mindenki ebbe kötött bele. Ráadásul amikor eny- nyi adalékanyagot használnak a kenyérsütéshez, hókuszpókusznak nevezhető az egész minősítési rendszer. Az egyik legnagyobb baj a bizottság tagjai szerint, hogy a hazai termékelőállítást agyonszabályozzák, miközben a külföldről érkező árutömeget nem ellenőrzik kellőképpen. Új helyen a központ (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Csontsűrűségmérésre egyébként orvosi - akár háziorvosi - beutalóval lehet jelentkezni a központban, a társadalombiztosító évi egy vizsgálatot térít Hogy a betegnek valóban szüksége van-e az évenkénti vizsgálatra, azt orvosa határozza meg. Ezt követően időpontot kell egyeztetni a laborral - melynek telefonszáma 56/512-978-ra változott a költözés miatt -, s legfeljebb kéthetes várakozási idő után kerül sor a teljesen fájdalommentes vizsgálatra. Az utóbbi évek kutatásai bebizonyították, hogy ez a technika számít a legkorszerűbb és legbiztosabb módszernek az os- teoporózis (csontritkulás) korai felismerésében. Mindez mostantól még könnyebben érhető el a könnyen megközelíthető, város- központban elhelyezkedő rendelőintézetben. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. Az 1944-ben deportált hozzátartozókra gyászünnepségen emlékeznek július 11-én, vasárnap délelőtt tizenegy órakor az izraelita templomban, majd azt követően a temetőben, de kunhegyes. Aratónapot tart szombaton az Ilosvai Varga István Művelődési Ház az egykori hármaskerület tagjai számára. A rendezvény fővédnöke Herbály Imre, a megyei közgyűlés alelnöke. A versenyre kiskunok, nagykunok és jászok érkeznek a hivatalban lévő kun- és jászkapitányokkal. Az ara tó verseny közben lesz lovasbemutató, főzés, este pedig aratóbál. DE mezőtúr. A város képviselőtestülete elfogadta a második féléves munkatervet. Ebben a szokásos munkarendeken kívül a liget rendbetételéről, a városban élő megváltozott munkaképességű emberek esélyeiről, valamint az önkormányzati kommunikáció helyzetéről szóló beszámoló is szerepel, szs Szolnok. Az elmúlt héten már mindenhol regisztrálták a nyári gyomok virágporszemeit. A legerősebben allergén pázsitfűfélék pollenjei egyre magasabb koncentrációban vannak jelen, de az útifű és a hárs is egyre inkább megkeseríti az allergiával küzdők életét. A csalánfélék pollenszórása emelkedőben van, illetve a penészgombák spórái is egyre magasabb szintet érnek el. szs Tiszafüred. Kigyulladt a vasút menti avar Tiszafüred és Poroszló között kedden este. A tüzet, amit feltehetően egy vonatból kipöckölt csikk okozhatott, a füredi tűzoltók oltották el viszonylag rövid idő alatt. HGV Nagykörűben felújították a néhány éve átadott különleges stílusú buszmegállót. Egyelőre nem módosul a szemétdíj közgyűlés Kevesebb technikai dolgozói álláshely Egyelőre nem változik a hulladék elszállításának díja Szolnokon, ugyanis a közszolgáltatóval a mai napig nem egyezett meg a város. Fodor Beáta Tegnap délután a közgyűlés soron kívüli ülésen tárgyalta azt az előterjesztést, amelyben a hulladék elszállításának díjfizetési időszakát hosszabbítanák meg december 31-ig.- Erre azért van szükség, mert a közszolgáltatóval nem sikerült minden tekintetben megegyeznünk, a kétpói regionális hulladéklerakó is várhatóan csak január elsejétől fogadja a hulladékot — magyarázta a módosítást Barta István alpolgármester. A tárgyalások elhúzódnak, addig pedig nem változik a fizetendő díj. A szolnoki iskolákban július elsejétől összesen hatvanöttel csökkent a foglalkoztatott technikai dolgozói álláshely. Valójában nem tudni, hány embert érint ez a leépítés, mert több iskolában (nem pedagógusként) megbízási szerződéssel is alkalmaztak dolgozókat. Nem a munkanélküliek számát kívántuk gyarapítani - tette hozzá Botka Lajosné polgármesterasz- szony - egyrészt intézményösszevonások, átszervezések Megszavazott módosítás Precedens értékű előterjesztésről is tárgyaltak a honatyák, ugyanis Szolnokon első ízben van példa arra, hogy egy vállalkozó fogorvos magántulajdonában folytasson egészségügyi alapellátást. Ehhez viszont szerz& désmódosításra van szükség, amelyet az ülésen végül megszavaztak a résztvevők. történtek, másrészt a Közoktatási törvény meghatározza az oktatási intézményekben foglalkoztatottak számát, így a technikai létszámra vonatkozó előírásokat is. Az ingatlan rossz befektetés? (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Hitelt nem tudnak vagy nem mernek felvállalni a karcagiak, így a lakáscseréről is lemondanak. Korábban szinte verekedtek a társasházi lakásokért, ma inkább családi ház iránt érdeklődnek, mert azt olcsóbban vásárolhatnak. Csökkent a külföldiek érdeklődése a magyar magáningatlanok iránt, Berekfürdőn sem vásároltak az idén tartalom csökkentő hatása így kiegyenlíti egymást. Ennek köszönhetően az ingatlanpiacon komoly fellendülésre nem számíthatunk. Ha valakinek ma van befektetésre szánt pénze, azt ne az ingatlanpiacon helyezze el, hanem a pénzpiaci alapok között nézzen szét. Korábban az adó- kedvezmény vonzóvá tette az ingatlanokat, ma azonban már A megyében az első negyedévben százhatvannégy lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt üdülőt, sőt a korábban megvettek közül kettőt el is adtak az idén a németek. Az építőanyag-gyártók infláció körüli (három-öt százalék) emelést szeretnének érvényesíteni, és erre rakódhat még a kereskedők árrése. Tehát ez elvileg áremeléshez vezet. Az építőanyagok áfájának tervezett csökkentése januárban lép hatályba — teszi hozzá Erdei Zoltán, egy szolnoki építőipari beruházócég vezetője. A kivitelezők zöme viszont attól fél, hogy a vásárlók megvárják ezt a lépést, elodázzák a vásárlást, ezért valószínűleg már szeptemberben realizálódik az öt százalékos áfacsökkenés. Az infláció áremelő illetve az áfaKicsitől a luxusig Az első három hónapban tovább folytatódott a kis lakások térnyerése, Szolnokon a garzont vagy az ötven négyzetméter körüli lakásokat keresték. A másik véglet, vagyis a luxuskivitelű, magas presztízsű lakások iránti is tovább nőtt az érdeklődés. A beruházóknak kedvez az a tény, hogy tavaly a 20 millió forintnál drágább lakásokat az új tulajdonosok rendszerint hitel felvétele nélkül sze rezték meg. 10-12 éves megtérüléssel kell számolni annak, aki lakást vásárol és bérbe adja azt. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS