Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-04 / 154. szám
2005. JÚLIUS 4., HÉTFŐ SPORT 15 Sarudi: Plovdiv, Poznan, Zágráb kajak-kenu Ismét kitettek magukért a Mezőgép KGF fiataljai Sarudi Pál három világversenyen Is érdekelt lesz a közeljövőben Szombatról vasárnapra alaposan megváltozott az időjárásfelelős véleménye, ugyanis szombaton még esős, szeles, ellenben vasárnap már verőfényes, napsütéses idő fogadta a kajak-kenu-program résztvevőit a szolnoki Holt-Ti- szán. Ezúttal az U23-as korosztály legjobbjai mérettek meg, akik a közelgő plovdivi Európa-bajnok- ságra válogatóztak. vécsé Szombaton legkorábban a férfikajakosok keltek, akik reggel kilenc órakor az 1000 méteres előfutamokkal kezdték meg menetelésüket. Hadvina Gergely, a Szolnoki Mezőgép KGF KKK versenyzője nem okozott csalódást és simán tovább jutott futamából. A középdöntőben azonban nem volt szerencséje, ugyanis a tizedik időt érte el, és ezzel nem fért be a fináléba. Vasárnap javított, hiszen 500 m-en döntős, kilencedik lett. A szolnokiak mostanság legjobb síkvízi kenusa Sarudi Pál, ahogy kell, úgy nyerte ezres előfutamát és kvalifikálta magát a fináléba. Nem szabad elfeledkezni a hölgyekről sem, közülük Folláth Vivien, aki már-már maratoni specialista, többek között magyar bajnok és Világ Kupa második helyezett, most a sík vízen is kipróbálta magát. Jól tette, mert az előfutamot megnyerte, a fináléban pedig a harmadik helyet szerezte meg Szabó Gabriella (KSI) és Keresztesi Alexandra (Szeged) mögött.- Szerettem volna egy kicsit előrébb végezni, de a körülményekhez képest jól sikerült a verseny. Természetesen továbbra is a maratonra koncentrálok, hiszen júliusban két számban is indulok a tyni Eb-n - tudatta velünk a szolnoki hölgy. Sarudi számára sajnos nem sikerült az ezres finálé, hiszen zuhogó esőben, viharos balos ellenszélben szoros küzdelemben csak az ötödik helyet szerezte meg. Vasárnap azonban kiderült, hogy a mezőgépesek kenusa ott lesz a bolgár városban, ugyanis az 500 m-es távon Balázs Péterrel (BSE) az oldalán megnyerte a futamot. Annak ellenére, hogy 350 méternél még csak a harmadik helyen tanyáztak, ám a hajrában állva hagyták ellenfeleiket, és elsőként robogtak át a célvonalon.- Ez volt a taktika, haladjunk együtt a mezőnnyel, majd jöhet a hajrá. Szerencsére maradt szuflánk a végére, és miénk lett | a győzelem — nyilatkozta Sarudi, | akinek Erdős Attila a mestere. Ezzel még nem volt vége, hiszen a szolnokiak közül a Folláth VivienSzakács Szilvia duó is vízre tette hajóját a 500 méteres távon, ahol negyedikek lettek. Ebben a számban a várakozásnak megfelelőben a Janics Natasa- Keresztesi Alexandra kettős diadalmaskodott. Tegyük hozzá, a kétszeres olimpiai bajnok Janics egyes hajóban sem talált legyőzőre, rajt cél győzelmet aratott. Mint kiderült, Folláth Viviennek az 500 méteres páros csak amolyan bemelegítésnek számított. A leányzó ugyanis vízre tette egyes hajóját és elindult, hogy letudja napi 28 km-es edzés adagját.- Hiába, akinek nyakán a maratoni kontinensviadal az nem lazíthat - indokolt Folláth János, Vivien edző-édesapja. Jól megy a szolnokiaknak Nem lehet panasz a szolnoki kajak-kenusokra. Tudniillik Sarudi Pál tagja a poznani Eb (július 28-31.) és zágrábi vb (augusztus 24-28.) csapatnak, mindkét felnőtt világversenyen a C4 500 méteres hajóban fog lapátolni Mindezeket megelőzve Balázs Péterrel az oldalán a C2 500 méteren próbál majd szerencsét a plovdivi U23<ts Eb n, amely július 15-én kezdődik. Sőt, mestere, Erdős Attila sze- ■ rint valószínű, hogy tanítványa helyet kap majd a C4 1000 mb teres távon startoló együttesben is. A még fiatalabbak közül Papp Sándor helyet követelt magának a szegedi ifjúsági vébén - augusztus 4-7.-, az 1000 méteren induló kajak kvartett csapatban. Folláth Vivien pedig egyesben és párosban is vízre teszi hajóját a csehországi Tyn- ben, ahol maratoni Ebt rendeznek július 23-24-én. Ha lehet hinni az esélyeknek akkor a szolnoki versenyzők érmekkel térhetnek majd haza az elkövetkező hetek világversenyeiről Bodrogi már harmadik összetettben kerékpár Tour de France A belga Tom Boonen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 2. szakaszát, melyen Bodrogi László hosszú időn át szökésben volt, s két részhajrá során 12 másodperces időjóváírást szerzett, így összetettben feljött a harmadik helyre. A Challans és Les Essarts közötti 181,5 km-es etapon a Credit Agri- cole magyar klasszisa három társával együtt már a rajt után 15 km-rel megszökött. A kvartett legnagyobb előnye 4:10 perc volt, azaz virtuálisan Bodrogin volt az összetettben élen állónak járó sárga trikó, hiszen az első szakaszon mindössze 59 másodperc volt a hátránya a vezető amerikai David Zabriskie-vel szemben. Az első részhajrában ugyan még nem végzett az első három között, ám a 69,5, illetve a 150 km-nél lévő sprintet már megnyerte, így kétszer hat másodperc időjóváírást szerzett, melynek köszönhetően az ötödikről a harmadik helyre lépett előre az összetettben! Bodrogit 17 km- rel a cél előtt fogta be a mezőny, de így is fantasztikus teljesítményt nyújtott, s nagyszerű formát mutatott, amely- lyel sporttörténelmet írt, hiszen virtuálisan viselte a sárga trikót, illetve ilyen előkelő helyen még soha nem állt magyar versenyző az összetettben. A mezőnyhajrát Boonen nagy csatában nyerte meg Bodrogi csapattársa, a norvég Thor Hushovd, valamint az ausztrál Robbie McEwen előtt. A sárga trikót hétfőn is Zab- riskie öltheti magára. A szakasz krónikájához tartozik még, hogy Jan Ullrich 5 másodperccel csökkentette hátrányát az elmúlt hat alkalommal győztes, ezúttal is legnagyobb favoritnak tartott, s jelenleg második Lance Armstronggal szemben. Bronzérmesek férfi párbajtőrözőink vívó eb Dobogó nélkül a női tőrözők A magyar női párbajtőr- és a férfi kardcsapat is a negyedik helyen végzett a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A Tóth Hajnalka, Révész Júlia, Szász Emese, Hormay Adrienn összetételű együttes az Ukrajna elleni bronzmérkőzésen az összecsapás feléig tartotta a lépést, a meccs második részében ugyanakkor többnyire az ellenfél adta a találatokat, így elmaradt az éremszerzés. A Nemesik Zsolt, Decsi Tamás, Kása Miklós és Lengyel Balázs alkotta kardcsapatnak sem jött össze a harmadik hely megszerzése, miután tíz tussal kikapott a románoktól. A balulsikerült elődöntőt követően a harmadik helyért rendezett összecsapáson a magyar férfi párbajtőrcsapat (Fekete Attila, Imre Géza, Kovács Iván, Boczkó Gábor) könnyedén legyőzte a fehérorosz válogatottat, így bronzéremmel zárta a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságot. A román válogatottól vereséget szenvedett, így nem jutott elődöntőbe a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Katalin és Varga Gabriella alkotta magyar női tőrcsapat. HÍRSÁV vízilabda. A magyar női vízilabda-válogatott százszázalékos teljesítménnyel zárta a Világliga B csoportjának oroszországi selejtezőtornáját Kirisiben. Faragó Tamás együttese a vasárnapi zárófordulóban Hollandia legjobbjai ellen nyert 10-6-ra. kosárlabda. Münchenben elkészítették a női kosárlabda Euroliga 2005/06-os idényének csoportbeosztását: az előző kiírásban negyedik Mizo- Pécsi VSK egy hatosba került a címvédő Szamarával, és a másik magyar csapat, az MKB-Euroleasing Sopron is rendkívül nehéz ellenfeleket kapott. A csoport: Mizo-PVSK, Szamara (orosz), Valencia (spanyol), Namur (belga), Mondeville (francia), USK Praha (Csehország). B csoport: MKB-Euroeasing Sopron, Brno (cseh), Gdynia (lengyel), Bourges (francia), Schio (olasz), lekatyerinburg (orosz). salakmotor. A magyar színeket képviselő Matej Ferjan győzelmével zárult a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság németországi középdöntője, amelynek Stralsund adott otthont. A viadalon Ferjan 13 ponttal diadalmaskodott, három futamgyőzelmet aratott, s kétszer végzett a második helyen. A magyar licences motoros mögött a lengyel Slawomir Drabik, a cseh Ales Dryml, a szintén lengyel Tornász Gapinski és a szintén cseh Bohumil Brhel végzett, ez az öt versenyző jutott be az október 9-i, olaszországi kontinensfináléba. ökölvívás. Újabb győzelemmel javította hibátlan mérlegét az Erdei-meccs elmaradása miatt kissé zilált hamburgi bokszgálán az Universum Box-Promotion nagyközépsúlyú ökölvívója, Balzsay Károly. A 25 éves magyar öklöző ellenfele a francia Youssef Temsoury volt. Balzsay az első menetben még csak méregette riválisát, majd a szünet után nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, és a menet derekán egy remek balegyenessel padlóra küldte ellenfelét. Temsoury ugyan felállt, de edzője jelezte a mérkőzésvezetőnek, hogy nem kívánják folytatni a találkozót. Balzsay profi pályafutásai nyolcadik győzelmét könyvelhette el, ebből hatszor idő előtti sikert aratott. A balkezes bokszoló legközelebb szeptember 10- én, Karlsruhéban lép ringbe. Alonso sima győzelme FORMA—1, FRANCIA NAGYDÍJ SchUUli ÍSUlét a dobogón Az élről induló Fernando Alonso nyerte az 56. For- ma-l-es világbajnokság Francia Nagy díj át, így összetettben 24 pontra növelte előnyét a második helyen célba érkező Kimi Räikkönennel szemben. A harmadik a hétszeres világbajnok, címvédő Michael Schumacher lett. A Renault spanyol pilótája hatodszor lett első az F-l-ben. Femando Alonso (1. hely, Renault): - Nagyon, nagyon jó volt a versenyem. Az autóm ismét tökéletesen működött, az első körtől kezdve kiváló tempóban mehettem. Az utolsó tíz kör már nagyon lassan telt el, mert már vártam, hogy ünnepelhessek a közönséggel. Örömömet fokozta, hogy a főlelátón, a célegyenes mellett elsősorban a Renault-gyár munkatársai szurkoltak. Ők remek hangulatot teremtettek. Kimi Rdikkönen (2. hely, McLaren-Mercedes): - Picit csalódott vagyok. A pénteki motorhiba az egész hétvégémet tönkre tette. Csak két pontot veszítettem, vagyis a műszaki gond nem okozott nagyobb problémát, de én győzni jöttem a Francia Nagydíjra. Michael Schumacher (3. hely, Ferrari): - Sajnos az elején túl sok időt veszítettem, tizennyolc körön át autóztam 7Yulli mögött. Később Is belekeveredtem a forgalomba, így örülök, hogy végül harmadik lettem. Végeredmény: 1. Alonso, 2. Räikkönen, 3. M. Schumacher, 4. Button (angol, BAR-Honda), 5. Trulli (olasz, Toyota), 6. Fisi- chella (olasz, Renault), 7. R. Schumacher (német, Toyota), 8. Villeneuve (kanadai, Sauber-Petronas) Állás, versenyzők: 1. Alonso 69, 2. Räikkönen 45, 3. M. Schumacher 40,4. Trulli 31,5. Barrichello (brazil, Ferrari) 29, 6. Heidfeld (német, Williams- BMW) 25, 7. Webber (ausztrál, Williams-BMW) 22,8. R. Schumacher 22. Csapatok: 1. Renault 89, 2. McLaren-Mercedes 71, 3. Ferrari 69, 4. Toyota 53, 5. Williams-BMW 47, 6. Red Bull-Cosworth 22, 7. Sauber-Petronas 13, 8. Jordan-Toyo- ta 11, 9. Minar di-Cosworth 7, 10. BAR Honda 5. Győzelmével Alonso a pontversenyben Is növelte előnyét 1