Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-21 / 169. szám
8 2005. JÚLIUS 21, CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Környezetkímélő talajerő-utánpótlás Él megyénkben egy olyan ember, aki elmondhatja magáról, hogy tesz is a magyar mezó'gazdaság megmentése érdekében. Kálmán Dániel agrármérnök és feltaláló legújabb szabadalmával ismét hatalmas elismerésre tett szert külföldön és hazánkban is. ra épült a pályázat. A kidolgozott technológia lényege, hogy a növények számára felvehetet- len állapotban lévő szerves és szervetlen foszfor mozgósítására szolgáló termésnövelő mikrobiológiai készítményt hoztak létre. Mivel a foszfát nem vízoldható, ezért nagy tömegben halmozódott fel a feltalajban évtizedeken át. Ezek aztán fokozatosan savanyítják el a talaj termő rétegét, mely a talaj pusztulásához vezethet. A kísérletek kezdetén az ország több régiójából gyűjtöttek be talajmintát, melyekből azonosították a foszforbontó mikro- szervezeteket. A laborban aztán kiválasztották a legjobb törzseket, és ezek segítségével végezték el a nagyparcellás kísérleteket. Közel 16 éven keresztül folytak a kutatások és engedélyezések. Életét és munkásságát — még a nyugdíjas évek alatt is — a mezőgazdaság jobbá tételének szenteli. Bózsó Anikó Az EKO 2005 Innovációs Környezetvédelmi verseny keretében nyújtotta be pályázatát, melyben bemutatja legújabb felfedezését. A találmány a Pho- mobil fantázianévre hallgat. A visegrádi tagországok és a Magyar Feltalálók Egyesülete olyan feltételekkel írta ki a pályázatot, hogy találjanak egy olyan technológiát, amely segíti a környezet jobbá tételét, van gazdasági jelentősége, illetve valamilyen formában újrahasznosítja a talaj anyagait. Kálmán Dániel esetében a talaj foszfáttartalmának újrahasznosításáVégeredményben olyan olcsó, jól használható technológiát sikerült kidolgozni, hogy csupán 5 ezer forintot tesz ki a hektáronkénti befektetés, ami akár 3060 ezer forintos hektáronkénti megtakarítást is jelenthet. Az újrahasznosítási technológia nemzetközi berkekben is elismerést váltott ki, többek között a Génius 2000 Feltalálók Olimpiáján aranyérmes lett. Ha sikerül e technológia segítségével feltárni a talaj rejtett foszforkészleteit, akkor a talajpusztulási folyamat megállítható, sőt jelentős terméstöbbletet is eredményezhet a csökkentett foszforműtrágya-adagolással. Iszik vagy... Szolnokon a Pintér utca - a Papírgyárral Szembelévő utca, a jelzőlámpáknál — elején van egy kút. Rajta felirat: ivóvízkút, mellette egy másik, az alábbi szöveggel: „Nem ivóvíz! A kút vizének magas arzéntartalma egészségi kockázatot jelent, emberi fogyasztás mellőzendő!” Lapunk megkereste a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt.-t, ahol visszautasító, fenyegető hangnemben - az urat megnevezni nem szeretnénk - annyit mondtak: ne keltsünk riadalmat a városban, azt a táblát nyolc évvel ezelőtt ottfelejtették. Majd hozzátette: tíz percen belül a helyszínre mennek, és leszerelik a táblát, valamint kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy ebből újságcikk szülessen. Egy aprócska probléma azonban adódott. Kollégánk még a hétfői nap folyamán készített egy fotót, amely egyértelműen bizonyítja, hogy két tábla van a kúton. Mindenki döntse el belátása szerint, hogy iszik a kútból vagy sem! u NEM IVÓVÍZ Ivóvíz, nem ivóvíz!? Lopás, mint létszükséglet kirekesztettség A drogosok és az illegális lakásfoglalók is hasonló helyzetben vannak A megélhetési bűnözés általánosságban ismert fogalom. A laikusok egy része bűnözési kategóriaként, majdhogynem bocsánatos bűnként ismerik el „törvényszerű” létezését. Akadnak, akik nem tesznek különbséget lopás és lopás között, minden vagyon elleni bűncselekményt az anyagi haszon- szerzés, ha úgy tetszik, a megélhetés motivál. Horváth Győző Az ismertté vált bűncselekmények zömét a vagyon elleniek teszik ki. Ez koránt sem új megállapítás, a bűnözés szerkezetét általában ez határozza meg. Ezen a kategórián belül is a túlnyomó többséget azok a kisebb súlyú, kis kárértékű bűnesetek teszik ki, amelyek között feltehetően azok a cselekmények is felfedezhetők, amelyek a megélhetési bűnözés kategóriájába illeszthetők.- A megélhetési bűnözés nem büntetőjogi, hanem elsősorban szociológiai fogalom - vélekedik a kérdésről a büntető- jogász, Balázsáé dr. Busku Terézia, megyei főügyészségi ügyész. - Ettől függetlenül viszont valóban előfordul - folytatta -, hogy valaki azért lop, hogy a saját és családja mindennapi betevőjét biztosítsa. Ugyanakkor kevésbé jellemző, hogy ezek a lopások közvetlenül valamilyen élelmiszer megszerzésére irányulnak. A betöréseknél inkább a továbbértékesítésre szánt szeszes italok és a dohánytermékek eltulajdonítása dominál, a besurranó tolvajok is főként a készpénzre „utaznak”. Tipikusnak mondhatók azonban a hideg évszakok idején elkövetett falopások. Ezeket ugyanis azért követik el, hogy legyen mivel fűteni a lakást. A szociológus szerint a megélhetési bűnözés hátterét a társadalmi kirekesztettség helyzetében lévő, szegénységben élő emberek alkotják. Szarvák Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia szolnoki intézetének munkatársa úgy látja, ők azok, akik e kirekesztettség tüneteként, következményeként a biológiai létszükséglet kielégítésének átmeneti megoldását látják a lopásban. Ezt támasztják alá a településkutatási adatok is. Az élelemszerzés, a tűzifa biztosítása mellett a társadalmilag kirekesztett, függővé vált drog- fogyasztók is a biológiai szükségletük kielégítése céljából követnek el olyan bűncselekményeket, amelyek által biztosítani tudják az anyag beszerzéséhez szükséges fizetőeszközt. HasonEnni muszáj Megyénkben csupán néhány hét alatt jó néhány olyan lopás történt, amelyek hátterében semmiképp sem feltételezhető a profizmus, azaz a bűncselekmények szervezett módon való elkövetése. Többnyire baromfllopásokról van szó, de jellemző, hogy élelmiszereket, zöldséget, gyümölcsöket tulajdonítanak el. A tyúklopások jellemzője, hogy az éjjel elkövetett bűncselekménynek másnapra már nem marad nyoma: a „ bűnjelet” ugyanis nyomban elfogyasztja a család. ló a helyzet az illegális lakásfoglalókkal is. Esetükben is a létszükség kielégítése a cél. Nyitva tartás: H.-V. v/mOom 645/kg Creme Goldessa Szendvicskrém • Friss sajtból • Többféle ízben - 200g Aromata Kávéfilter papir • Nr. 4, lOOdb Bellarom Excellence Mogyorós csokoládé Tokaj-Hegyalja híres hegyoldalain termett, a furmintra jellemző elegáns savakkal rendelkező, a pincemesterek által "magát itató"- nak nevezett kellemes, . harmonikus bor. 1 TOKAI Lervia Tusfürdő • Többféle illatban • 300ml Tokaji Furmint • Félédes, minőség • 0,75! * Heti akció - érvényes: 07.21 -07.27-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén. Szolnok Délibáb u. Lidi Magyarország MVM=maximáli$an vásárolható mennyiség Kereskedélmi Bt. Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a bőséges készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük 1027 Budapest megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Araink tartalmazzák Tölgyfa u. 1-3. (székhely), az áfát és forintban értendők. A termékek más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák. Tel.: (1) 346-Ó510 Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben.