Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-14 / 163. szám

2 2005. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR A szolnoki vásárlók örömére megnyílt a CBA élelmiszer-áruház a volt Domus épületében. Az országban a 35. CBA áruház új színfolt az üzletláncok körében. Véghajrá a jászapáti gimnáziumfelújításban Beruházási szemlét tar­tottak kedden a fenntartó önkormányzat, a bonyolí­tó és a kivitelező képvise­lői a felújítás alatt álló jászapáti gimnáziumban. A szemle eredményéről Tokár Istvánt, a megyei közgyűlés elnökét kér­deztük. Bistey András — Havonta tartunk szemlét a két nagy beruházáson, a tisza- ugin és a jászapátin, amit a me­gyei önkormányzat címzett tá­mogatással nyert el. Mind a két helyen kértük a kivitelezőtől és a bonyolítótól, hogy készítsen ütemtervet a szerződésnek megfelelően, és ezt rendszere­sen ellenőrizzük. Az ellenőrzé­seken a kivitelező és bonyolító vezetője, a megyei önkormány­zat részéről a beruházási és közbeszerzési iroda vezetője, valamint a közgyűlés alelnöke és én szoktunk részt venni. Jászapátin kedden délután volt ilyen megbeszélés. hogy felgyorsítja a munkát, és a szeptemberi iskolakezdést min­denképpen biztosítja.- A finanszírozás milyen ütemben történik?- A munkának mindig csak azt a részét fizetjük ki, amit el­végeztek, és amit igazolt a mű­szaki ellenőr.- Mennyire tartja megalapo­zottnak a kivitelező ígéretét?- Megnézzük, mi történik au­gusztus 2-ig, és akkor szembe­sítjük saját magunkat és a kivi­telezőket azzal az ígérettel, hogy a festő-, az asztalos-, a burkoló- és a kőműveslétszámot megnö­velik, meggyorsítják a munkát.- Hajlandó-e az önkormány­zat kompromisszumokra?- Szóban azt az engedményt tettük, hogy ha az oktatás idő­ben megkezdődhet, akkor haj­landók vagyunk szerződésmó­dosításra, azaz a tornaterem befejezési határideje egy hó­nappal csúszhat.- Mit tesz az önkormányzat, ha szeptember 1-ig nem fejezik be a munkát?'- Pillanatnyilag nincs okom kételkedni a kivitelezők szava­Baranyai Lőrinc munka közben. Tordáról érkezett a csataszögi képzőművészeti alkotótáborba Az Alföldön több a levegő és a fény Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal július 11-e és 22-e között képzőművészeti alkotótá oort rendeznek Csataszögön. Ott találkoztunk Baranyai Lő- rinccel, aki Tordáról érkezett Csataszögre. Baranyai Lőrinc a Tisza-partra készült a táborozás második napján, de a rossz idő miatt kénytelen volt letenni a tervé­ről, ezért találkoztunk a műve­lődési házban, ahol egyedül fes­tett a színházterem sarkában.- Tordáról érkeztem, ?arga Zoltán körjegyző hívására. Ő kezdte szervezni a kőtelki alko­tótábort, és én nyolc éve mi ír jár­tam ott, akkor kezdődött íz is­meretségünk. Egy önkormány­zati lakásban helyeztek el min­ket, és a szabadban, vagy itt a művelődési házban dolgoz ink. Az asztalon félig kész akva- rellek hevernek.- Ha nem dolgozhatok a sza­badban, másféle képeket festek, amelyekre képzelet és valóság összeolvadása a jellemző.- Melyek voltak pályájának fontosabb állomásai?- Kolozsváron képzőművé­szeti középiskolába jártam, majd Bukarestben reklámgrafi­kát tanultam. Egyik plakátom sikeresen szerepelt egy fran­ciaországi pályázaton. Bár egész életemben rajzoltam, vi­szonylag későn jelentkeztem képzőművészeti kiállításokon. Erdélyben Tordán, Kolozsváron és más városokban szerepel­tem egyéni és csoportos tárla­ton.- Mi vonzza az Alföldre?- Azért szeretek itt festeni, mert úgy érzem, az Alföldön több a levegő, több a fény. A szí­nek is mások, mint nálunk, egészen szokatlan árnyalatok­kal lehet találkozni...- Mit tapasztaltak?- A jászapáti beruházásnál már az elmúlt alkalommal is le­maradást tapasztaltunk az ütemtervhez képest. Akkor a kivitelező bejelentette, hogy újabb erőket csoportosít oda, al­vállalkozókat vesz igénybe. Tegnap azt állapítottuk meg, hogy körülbelül három hét le­maradás van, ami veszélyezteti a szeptember elsejei iskolakez­dést. A kivitelező azt ígérte, Beruházási szemlén a jászapáti gimnáziumban. A képen dr. Kalmár Pál- né igazgató és Tokár István hihetőségében, de ha augusz­tus 2-án azt látjuk, hogy a kivi­telezés üteme nem gyorsul, fel­bontjuk a szerződést Ez szá­munkra nem jó, mert a közbe­szerzési törvény a fennmaradó munkákra ismételten közbe­szerzési pályázatot ír elő, tehát ez növeli a kivitelezés idejét, de nem engedhetjük meg, hogy be nem tartott ígéretekkel a me­gyei önkormányzatot rossz hír­ben tüntessék föl. a polgármester Hajléktalanok raboltak DSZM Leesett egy gólyafészek Zagyva- rékason, és a benne lévő öt kö- lyökgólya közül egy elpusztult. A többit Kurucz László polgár- mester elszállította a Horto- bágyra, a tiszafüred-kócsújfalui speciális madárkórházba, aho­vá az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg mada­rak. Itt nevelik tovább a gólyafió­kákat mindaddig, amíg önálló életre képesek lesznek, hiszen a kicsiket a baleset után a szü­lők elhagyták. MEGNYÍLT A CBA Egy fiatalember kért se­gítséget hétfőn kora d §1- után a rendőrségtől, mert hajléktalanok támadtuk meg és rabolták ki a szol­noki buszpályaudvar kö­zelében. A gyanúsítotok egyikét órákon belül f 1- fogták. HGy A fiatalember utazni a tart, ezért igyekezett a buszpál) aud- varhoz. Két férfi azonban oda­ment hozzá, cigarettát kertek tőle, majd durván bántalnr azni kezdték. Amikor földre k( rült, még meg is rugdosták. A táma­dók nem érték be ennyivel, a fi­atalember táskáját is elvették, és a benne lévő pénzzel, érté­kekkel elmenekültek. A szaka­dó esőben az áldozat megpró­bálta üldözőbe venni a rablókat, de hiába. Mást nem tehetett: se­gítségül hívta a rendőröket. — Abban, hogy a gyanúsítot­tak egyikét sikerült viszonylag rövid időn belül elfognunk, nagy szerepet játszott az, hogy a rendőrség különböző szolgá­lati ágainál dolgozó munkatár­saim kiváló együttműködésén túl nagyon segítőkésznek mu­tatkoztak azok a közelben lakó emberek, akik szemtanúi vol­tak a sajnálatos eseményeknek. Maga a sértett is olyan személy­leírást adott támadóiról, ami alapján nagy eséllyel kutathat­tunk utánuk a városban — mondta lapunknak Szűcs Zol­tán alezredes, a Szolnoki Rend­őrkapitányság bűnügyi osztály- vezetője. Az egyik gyanúsítot­tat, egy Szolnokon élő 53 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit egy elhagyott városszéli garázsban fogták el. A helyszí­nen megtaláltak több olyan hol­mit, ami a nem sokkal azelőtt elkövetett rablásból származ­tak. A férfit, akit ittassága miatt csak később tudtak kihallgatni, őrizetbe vették, társa felkutatá­sára pedig továbbra is nagy erő­ket mozgósított a kapitányság. fegyvernek. Nem fogadta el a helyi képviselő-testület aria javaslatot, amely szerint íz „Újtelepi ABC” mellett m 3g- szűnne a közterületen ár ásí­tás lehetősége. A testület az árusítás idejét, módját a ké­sőbbiekben a jelenleginé pontosabban kívánja szabá­lyozni. MG JÁSZJÁKÓHALMA. A Horváth Péter Honismereti Szak <ör kétnapos kiránduláson fel­kereste az osztrák Köp- csény vára mellett Po­zsonyt, majd a szintén Szlo­vákiában lévő testvértel e- pülést, Nagymácsédot - tudtuk meg Fodor Istvár Fe­renc szakkörvezetőtől. Az 1999-ben létrejött testvér­ROVIIEN TELEPÜLÉSEINK ELETEROL kapcsolat óta több kölcsö­nös látogatáson ismerke­dett egymással a két telepü­lés, most az akkori és jelen­legi polgármester fogadta a magyar szakkörösöket, és bemutatták nekik a község nevezetességeit, bgy kuncsorba. A nyári szünetet kihasználva megújulnak a község intézményei. Felújít­ják az általános iskola öt tan­termét, és megkezdődött a kultúrház festése. A munká­latok várhatóan július végére befejeződnek, szs pusztamonostor. Ebben az évben is részt vett a telepü­lés általános iskolájának kül­döttsége a nemrégiben meg­rendezett „Monostor iskolák” találkozóján. Idén Monostor- apáti adott otthont az ese­ménynek. A gyönyörű Káli­medencében található tele­pülésen változatos progra­mokkal várták a résztvevő­ket. BCS Szolnok. Az év közben je­lentkező rendkívüli feladatok megoldására, valamint az ön- kormányzati feladatok meg­oldását segítő pályázatokhoz szükséges saját erő biztosítá­sára, „vis maior helyzetek kezelése és pályázatok önré­sze” tartalék előirányzatára 100 millió forintot különítet­tek el a költségvetésben. A felhasználásról a közgyűlés dönt. ba FOTÓ: CSABAI ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom