Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-13 / 162. szám

2005. JULIUS 13., SZERDA UTAZAS m - v..,»*,, «Ka II ■ | ' || 'x / Jk ■ Ég Utravalo Horvatorszagba utazóknak nyaralás Érdemes sokat kirándulni ebben a szép tengerparti országban * I /* Lv - ■* * ..... ^’'A, " Szokványos tengerpart Horvátországban menni Krk városába. A Krk- szigeti hídon az átkelés 30 ku­néba kerül, ebben benne van az oda-vissza út. A sziget végében van Baska, az ország talán leg­szebb fürdőhelye. Aztán ott van Opatija, ez a csodás város. En­nek kiépítésében Bécs játszotta a főszerepet, meg is látszik raj­ta! A plitvicei vízesés szintén kihagyhatatlan. Ide célszerű szervezett, buszos utazást vá­lasztani. Egyrészt nem veszélytelen az út, másrészt abból a sofőr így sokkal többet élvezhet. | A Crikvenicával szomszédos J Selce szép halászfalu, ezt is lát- = ni kell. És még sorolhatnánk a csodásabbnál csodásabb helye­Szép ország ez a Horvát­ország, csak egy baj van vele: hamar elröpül az ott töltött idő. Bár a pihenés a nagy konkurens Balaton mellett is gyorsan telik, azért az jelez valamit, hogy míg horvátot a mi tengerünk partján nem látni, addig annál több magyar tölti szabadságát a gyönyörű Adria mellett. Tóth András A horvát tengerpart csak egy ugrás, hirdetik manapság, utal­va az elkészült autópályákra. Igaz, Szolnokról alaposan neki kell rugaszkodni az ugráshoz. Ahhoz ugyanis, hogy legalább a letenyei határátkelőhöz apró du­nántúli falvakon keresztül eldö­cögjön az utazó, sok idő kell. A 350 kilométeres utat minimum öt és félóra alatt lehet megtenni Kecskeméten, Dunafóldváron és Nagykanizsán keresztül. A magyar és a horvát határát­kelőn egy barátságos legyintés­sel tessékeltek át, és máris oda­át voltunk a horvát oldalon. A határállomástól pár méterre le­vő benzinkútnál megállapíthat­tuk: itt sem sokkal olcsóbb a benzin. Ha egy kuna 35 forint, és odaát egy liter 95-ös 7,7 ku­na, akkor bizony az a 270 forin­tot alulról veri. Nagykanizsán ezzel szemben egy kútnál 251 forintért adtak egy litert az energiaforrásból. Nem csoda, ha csordultig tankoltuk egyébként nem annyira szomjas autónkat. Még egy mondat a benzinről. Összesen 20 ezer forintért jár­tuk meg az utat úti célunkig, Crikvenicáig (ami 630 kilomé­ter Szolnoktól) és vissza úgy, hogy odakint közel 300 kilomé­tert még autóztunk. A határ után aztán nekilen­dülhettünk a tükörsima horvát autópályának. Sajnos ebben is vannak mítoszok: nem minden­hol 130-as a tempó, sok helyen csak 100-zal lehet hajtani. Rá­adásul a Rijeka előtti jókora sza­kaszon csak sima országúinak minősíthető az autópálya, ahol 80-as a maximális tempó. En­nek betartását a csoda tudja ho­gyan a szegélyfalba tökéletesen beleolvadó horvát rendőr kézi traffipaxával precízen ellenőrzi. Az igaz viszont, hogy az autó­pályán jól lehetett haladni, torló­dás ugyanis sehol sem volt. Az autópálya a crikvenicai kijáratig összesen 85 kunába került. Két­szer kellett fizetni: egyszer 49, másszor 36 kunát. Vigyázat: a kapunál talán saját zsebre is dolgozik az autópálya-társaság alkalmazottja. Erre utalhat, hogy egy alkalommal az átnyúj­tott 40 kunából egy lipát sem adtak vissza, ellenben hango­san sziával köszöntek. Vélhető­en azt a két, félliteres ásványvi­zet ellensúlyozták, amelyet in­gyen nyújtottak át mindenkinek az autópálya elején... A Crikvenicát jelző táblánál lefordulva kezdődik istenigazá­ból a nagy kaland, hiszen a me­redek lejtőkkel és emelkedőkkel tarkított országúthoz nem iga­zán szokott az alföldi autós. Kel­lő koncentrálással azonban meg lehet úszni a pár kilométeres etapot, ami a vezető számára azért is nagy kínszenvedés, mert nem kalandozhat el a te­kintete, márpedig a panoráma csodálatos. A több helyen már hiányzó és elgörbült útkorlát is figyelmezteti az utazót, veszé­lyes terepen jár... A szállást el­foglalva irány a tengerpart, amely hol kibetonozott, hol ka­vicsos. De egy biztos: a víz kristály­tiszta! A tengerparton fürödni mindenhol lehet, ingyen. A nap­ernyő egész napra 15 kuna, de ágygyal együtt is bérelhető, per­sze már többért. Napvédő krém használata ajánlott! Tengerparton természetesen elmaradhatatlan a számtalan vendéglő, kávézó. A horvátok el­lentmondásosak: míg az autó­ban még a lejtőn is nyomják a gázt, addig ráérősen ücsörög­nek és beszélgetnek a teraszo­kon, padokon. Egy bőséges ebéd 50 kunából elfogyasztható. Egy kisüveges kólának 8-tól 15 kunáig terjed az ára. Kötelező fagyit nyalni! Négy vagy öt kuna egy gombóc ára. Érdekes, de mindegyik fagyiárus nagyon vicces, mókás, de roppant ked­ves fiatalember. És kötelező en­ni a fánkból is! Crikvenica kelle­mes hely. A története évezredes. Mi, magyarok is szerepet ját­szottunk üdülőhellyé való kiépí­tésében, bár már ez is a régi tör­ténelmi időkbe nyúlik vissza. Gyönyörű apartmanok, sok kis bolt, köztük minden második­ban aranyat árulnak. Sok a gyü­mölcsárus, ezeknél mézédes dinnyét, barackot stb. lehet vá­sárolni. A nagyáruházban min­den kapható, csak parkolóhely­ből van kevés. A parkolássalegyébként nem árt vigyázni, mert a rendőrök minden tilosban álló autót el­szállítanak! Vannak persze ki­vételek: ami szabad a horvát autósnak, az nem szabad a külföldinek... Horvátországban kirándulni kell, mert rengeteg az izgalmas hely. Érdemes el két, ahol a vízben búvárkodni, úszni vagy a parton csak úgy szemlélődni, pihenni, sétálni, árusoknál böngészni lehet. Mindez a Kvarner-öbölnek csak egy szelete, és akkor még hol van a többi rész, a dalmáciai partokról nem is beszélve! És hogyan lehet szót érteni a horvátokkal? Legalább három nyelven: angolul, németül és olaszul, de aki még tud oroszul, az is elél vele. Szinte mindenki beszél három nyelven, ami mintha kissé felsőbbrendűvé is tenné őket velünk, magyarokkal szemben. Bár ha azt veszem, hogy a már említett nagykanizsai ben­zinkúton a fiatal pénztáros hölgy szinte segítségért kiáltott, amikor a lengyel autós fizetni szeretett volna, és megpróbálta megértetni magát angolul, ak­kor talán érthető a horvátok magatartása... Abádszalóki hagyományőrzők az Atlanti-óceán partján Bretagne. A francia föld legnyugatibb része valósággal befúródik a tengerbe, amellyel örök a harca. A szél és a hullámok ereje szabdalta partjait komor sziklacsip­késsé, néhol szeszélyes öblöket vájva beléjük, a vörö­ses színű gránit pedig felőrlődve finom homokot terített az óceán partjaira. Bretagne-ban nem pompáz­nak mindenütt magasba szökő gótikus katedrálisok vagy kőcsipkés középkori főúri kastélyok, de mégis az ódon épületek, várkastélyok nehéz, kemény gránitból kifaragott erőteljes és egyszerű formái, a szobrok és keresztek különös, olykor misztikus hangulatot árasz­tanak. Báli István A bretonok valójában az angol szigetországból elűzött kelták, akik a VI. és a VII. században telepedtek meg Alsó-Bretagne- ban, amelyet akkor hagytak el a gall-rómaiak, a Skandináviából be-betörő kalózhadak folytonos támadásai miatt. Az angol­szászok elől menekülő breto­nok rövid idő alatt sajátos civili­zációjukkal a saját képükre for­málták e vidéket. A breton nép különállását, identitásának megőrzését leg­jobban bizonyítja, hogy a régió­ban virágzik a népművészet, szinte minden falunak megvan a saját népviselete. A tiszta kel­ta breton nyelv főként az ősi da­lokban él tovább, a népi muzsi­ka és a népi tánc ugyancsak az önálló nemzeti múlt emléke­ként marad fenn. A „biniou”, a breton duda hangjainál perdül­nek táncra az öregek és fiata­lok. Minden ünnep valóságos népünnepély. így volt június vé­gén a Rennes, az egykori breton fővároshoz közeli, ezer lelket számláló kis településen, Monterfilben is, ahol minden évben megrendezik a gallok nagy ünnepét, amely a Bretag- ne-régió keleti részén élő „ősla­kosoknak" a gall-rómaiak utód­jainak ad lehetőséget hagyomá­nyaik ápolására, művészetük, legendáik, szokásaik és ma is élő, virágzó nyelvi kultúrájuk bemutatására. A gall vagy a (brit-római) ősi nyelv, egyik a bretagne-i régió­ban beszélt két nyelv közül me­lyet csak a ’70-es évektől ismer­tek el hivatalos regionális nyelvként. Ma már tanítják kö­zépiskolákban, sőt érettségit is tehetnek belőle a diákok. Egyre több egyesület vállal­kozik a régióban arra, hogy ápolja a gall történelmi és kul­turális hagyományokat. így a monterfili la Jaupitre Egyesület is, amely tavaly Abádszalókon járt, és breton, gall népi játéko­kat mutattak be a Tisza-tó part­ján. Ezúttal viszonzásként a Ti­sza-tó Régió Ifjúságáért Egyesü­let népi játékokat bemutató cso­portja utazott el az Atlanti-óce­án partjára és elevenítette fel a magyar hagyományokat a paimpont-i erdő szélén, amely nem volt más, mint a lovagkor Kerekasztal-legendáinak Brocéliande-ja. Arthur király­nak és Meríinnek, a varázsló­nak birodalma. A kétnapos nép­ünnepély a legendás erdőben kialakított alkalmi színpadon a breton és gall dudások, éneke­sek és mesemondók fesztiváljá­val kezdődött, majd másnap az erdő melletti hatalmas tisztá­son gall fotballal és a breton né­pi birkózók küzdelmével folyta­tódott. Eközben a falu apraja és nagyja hagyományos gall és breton ételkülönlegességeket készített (az ezer lélekszámú kis faluból 300 önkéntes vett részt a rendezvény előkészíté­sében és lebonyolításában!). A tenger gyümölcsein, az osztrigán, rákokon és langusz­tán kívül, a hagyományokhoz híven sertéssült került a vendé­gek asztalára, melyet a nemzeti itallal, a „cidre”-vel, vagyis az almaborral hörpintettek le. Az ünnepi lakoma kezdetén egy egészben sült malacot fúvós ze­nekar kíséretében, nagy ováció közepette, méltóságteljes szer­tartással a polgármester és a fő­szakács vitt körbe a több száz főt befogadó sátorban. Ebéd után már az alkalmi sportpályákon hódolhattak a breton hagyományőrző sportok­nak a látogatók. Főleg az erőt és az ügyességet próbára tevő játé­kok domináltak, mint a hordóhú­zás, a szalmabáladobás, rúdki- tartás különböző súlyokkal, a bothúzás, a kötélhúzás vagy a breton teke. Nagy sikere volt és sokan kipróbálták az abádszaló- kiak által hozott játékokat is, mint a kun-tolást, a kun-kobak- húzást, a patkódobást, a lengő te­két, a karikahajtást, a függőbili- árdot Az abádszalóki Simon Sán­dor pedig mutatványával - egy társa által kézben fogott újságot vágott miszlikbe karikás ostorá­val - ejtette ámulatba a nézőket. Az abádszalóki küldöttséget fogadta a falu polgármestere is, aki elmondta, még nem járt Magyarországon, és nagy örömmel látogatna el jövőre a Szalóki Nemzetközi Népijáték- fesztiválra. Reményét fejezte ki, hogy Monterfil és Abádszalók, ahol mindkét településen a ha­gyományőrzés, a kulturális ren­dezvények fontos szerepet tölte­nek be a kulturális sokszínű- c ség, az identitás megőrzésében, 1 az idegenforgalom fejlesztésé- | ben, a nagy távolság ellenére í testvételepülési megállapodást is köthet majd a közeljövőben. Nagy sikere volt a magyarok bemutatójának, mint például a kun-tolásnak Is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom