Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-12 / 161. szám

4 2005. JÚLIUS 12., KEDD FIGYELŐ VÉLEMÉNY Lakva ismerszik meg az otthon TELEKI JÓZSEF AZ Építőipar, akár A történelem, ismétli önmagát. A históriák­ban, ami először tragédia volt, az később komédiaként jele­nik meg, a honi építőknél azonban mintha fordított lenne a helyzet. Annak idején - az ántivilágban - paródiák sokasága született a munkaverseny frontján tető alá hozott otthonok­ról, ahol semmi sem működött úgy, ahogy kellett volna. Mos­tanság azonban még a viccelődéstől is elment a kedvünk. Az otthonunk pedig továbbra is lakva ismerszik meg. Igaz, azt túlzás lenne állítani, hogy most is kezünkben marad a ki­lincs, vagy a vécéből visszafelé folyik a víz. Annál gyakrab­ban előfordul, hogy az új lakás falait már az első télen penész lepi be, vagy hogy a szomszédból még a csoszogás is áthallik. A hibák kijavítása helyett pedig - pont mint régen - indul­hat a pereskedés, már ha az ember fiának a lakásvásárlás után van még ereje és főleg pénze ügyvédre, bíróságra. úgy tűnik, a tisztességet a verseny sem pótolja. Néhány éve pe­dig még hittük, aki nem a vevő megelégedésére végzi a dol­gát, az aligha számíthat újabb megrendelésekre, így aztán ki­hullik a rostán. A kivitelezőket is meg lehet érteni. A halan­dóknak már-már megfizethetetlen szinten fagytak be a lakás­árak. Az építési költségek viszont folyamatosan emelkednek. A vállalkozó pedig - tisztelet a kivételnek — ott spórol, ahol tud, no meg ahol nem látszik. És még az is lehet, hogy csak az igényeink lettek európaibbak. HÍRSÁV Kölcsönből a deviza a nyerő LAKÁSHITELEKNÉL folytató­dott a deviza alapú kölcsö­nök diadalmenete - derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiból. Az adatok szerint a csökkenő jegyban­ki alapkamatszint sem elég ahhoz, hogy a forint alapú kölcsönök felé terelje a la­káshitel-igénylőket. A jelen­ségben a törlesztőrészletek mellett az is szerepet játsz­hat, hogy a kamatszint csökkenése a támogatott konstrukcióknál késve je­lentkezik. (tj) Lejáró adóhatáridők AZ UTOLSÓ NAP A MAI, hogy késedelem nélkül befizethető több adó és járulék. így pél­dául a magánszemély, az egyéni vállalkozó, a mezőgaz­dasági őstermelő jövedelem- adójának előlege, az átalány­adó és az eva előlege, a vál­lalkozói, az egészségbiztosítá­si és nyugdíj-, a társadalom- biztosítási járulék, illetve az egészségügyi hozzájárulás. (tj) Internet nem csak pedagógusoknak A SZAJOLIAK csupán egy gombnyomásra kerülnek a világhálótól. A település ön- kormányzata ugyanis több mint egymillió forintot nyert pályázaton „köztisztviselők és pedagógusok internet-hoz­záférésének megvalósításá­ra”. Ám nemcsak a tanárok és a hivatalnokok érik majd el a világhálót, a tervek sze­rint ugyanis a pénzből há­rom számítógépet vásárol­nak, melyet a közösségi ház­ban helyeznek el. (tj) Csökkenő árak a mezőgazdaságban AZ AGRÁRTERMÉKEK termelői árszintje az év első öt hónap­jában 11,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A KSH gyorsjelen­tése szerint míg a növényi termékeknél az árak negyed­ével estek vissza, addig az ál­lati termékeknél 6,7 százalék­kal nőttek. Ugyanakkor a me­zőgazdasági termeléshez fel­használt termékek és szolgál­tatások árszínvonala 1,9 szá­zalékkal csökkent, (tj) Nagykörű Község Önkormányzata pályázatot hirdet általános iskolai igazgatói munkakör- 2005. szeptember 1. napjával kezdődően - 5 év időtartamra történő betöltésére. Pályázati feltételek:- pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség, továbbá pedagógus szakvizsga- legalább 5 éves padagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat- a nevelés-oktatási intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, ill a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre szóló alkalmazás- büntetlen előélet és cselekvőképesség. A pályázathoz csatolni kell:- részletes szakmai önéletrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel- iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Bérezés és kinevezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben előírtak szerint. A megbízás elnyerése esetén szolgálati lakást tudunk biztosítani. A pályázat benyújtási határideje az Oktatási Közlönyben történő megjelenést követő 30. nap. A pályázatot Nagykörű község polgármesteréhez (5065 Nagykörű, Május 1. út 1. Tel.: 56/494-019) lehet benyújtani. A pályázat iránt érdeklődők a pályázat elkészítéséhez szükséges tájékoztatást a fenti telefonszámon vagy személyesen kaphatják meg, továbbá lehetőséget biztosítunk az intézmény megismerésére. A pályázat a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül kerül elbírálásra. Első körben lekörözött társmegyék területfejlesztés Egymilliárdos támogatásból két és fél milliárdnyi beruházás Vízforgatóra és korszerűbb medencére Is futja a negyvenmillió forintos támogatásból a tlszaföldvárl strandon Tarolt megyénk a régiós területfejlesztési pályáza­tokon. Bár az Észak-Al­föld másik két megyéjé­ben több fejlesztési tervet fogalmaztak meg, ám mégis a legtöbb nyertes szűkebb hazánkból került ki. T. J. A korábbiaknál is nagyobb ér­deklődés kísérte az Idei terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályá­zatait. Bár augusztus végéig még be lehet nyújtani új fejlesz­tési elképzeléseket, ám eddig a rendelkezésre álló összeg több mint négyszeresét igényeltek. Az 5 milliárd forintos keretre 463 támogatási kérelem érke­zett a régióból, mintegy 20 mil­liárd forintos nagyságrendben. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ből 104 pályázatból - az első körben, az április közepéig be­érkezettekből - 39-et támoga­tott a tanács, valamivel több mint 1 milliárd forint összeg­ben. Mindez a tervek szerint közel két és fél milliárd forint értékű beruházást indít el. A legnagyobb összegű hozzájáru­lásra az önkormányzati intéz­ményrekonstrukciók számít­hatnak. így a karcagi Gólyafé­szek Otthon felújításához 56 millió, a tiszaburai Tóparti Ott­hon korszerűsítéséhez 42 mil­lió forintot szavazott meg a ta­nács. De igen jelentősnek mondható a különböző turiszti­kai beruházások támogatására TERÜLETFEJLESZTÉSI (TRFC) TÁMOGATÁSOK A2 ÉSZAK-ALFÖLDÖN Régió Hajdú- Jász-Nagykun­Szabolcs­Bihar Szolnok Szatmár-Bereg Beérkezett pályázat 463 134 104 225 Támogatott pályázat 99 30 39 30 Igényelt támogatás* 20,24 6,04 4,48 9,71 Megítélttámogatás* 3,54 1,06 1,02, S - M ~ ’ MILLIARD FORINT : FORRÁS: ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS fordított forintok is. A tiszafóld- vári és a kunhegyesi strand víz­forgatóval való ellátását 40-40 millióval, míg Tiszafüreden egy új szálláshelyek létesítésével já­ró munkahelyteremtő beruhá­zásra 35 milliót ítéltek meg. A nyertesek között ugyanak­kor több munkahelyteremtő, il­letve termelőberuházás-pályá­zat is van. A teljesség igénye nélkül: a szolnoki Béres Gyógyszergyár termékpaletta bővítéséhez 30 millió, a Coop Szolnok a Tisza- tó térségének kereskedelemfej­lesztéshez 20 millió, míg a kun­szentmártoni Unitiadé Kft. gép­parkjának növeléséhez 25 mil­lió forint támogatást biztosított a tanács. Nem csökkent az építkezési kedv Közép- és Észak-Magyar- ország adatai szerint nőtt, a többi régióban vi­szont visszaesett a lakás- építési kedv. Az új enge­délyek több mint felét a Szolnokon tervezett tár­sasházak építésére adták ki a hatóságok. _________ Fo dor Beáta A megyében az év első három hónapjában százhatvannégy lakásra adták ki a használatba­vételi engedélyt, ami három százalékkal haladja meg a ta­valyit. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért ada­tok alapján a kisvárosokban negyven százalékkal több la­kást építettek az első negyed­évben, mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. Szolnokon már ötödével kevesebben, a községekben lényegében ugyanannyi új lakást vehettek használatba tulajdonosaik. Építtetők szerint vizsgálva egyelőre egyértelműen na­gyobb a magánszemélyek ré­szesedése a lakásberuházá­sokból, százhuszonkét lakás készült el így. A kivitelező épí­tőipar jelentősége nőtt, a gaz­dasági társaságok öt százalék­kal több lakás finanszírozását vállalták. Ebben az időszakban önkormányzat egyáltalán nem szerepel az építtetők között - olvasható ki a KSH tájékoztató­jából. Országos mérés alapján ki­derül, hogy a nyolcvan és száz négyzetméter közötti ingatla­nok részaránya a megyei jogú városokban emelkedett, és ugyanez volt igaz a száz-száz­ötven négyzetméteresekre is. A kétszáz négyzetméter feletti lakások - azaz jobbára a na­gyobb családi házak - aránya csak a kisebb városokban nőtt. Régiónkban a birtokba vett ott­honok háromnegyede három szobával rendelkezik, negy­venkét százalékuk négy- vagy több szobás. Az országosan tapasztalható hatszázalékos csökkenéssel szemben az év első negyedév­ében a tavalyinál tizennégy százalékkal több lakásépítési engedélyt adtak ki a megyei hatóságok, így háromszázti­zenhárom új lakás kivitelezése kezdődhetett el. Rászállnak az evásokra adó Növekvő terhek, szigorodó ellenőrzés Nehezedik az egyszerűsí­tett vállalkozási adót fize­tő vállalkozások helyzete a következő időszakban: ez év második felében legalább háromszor annyi evás vállalkozót fog ellen­őrizni az adóhatóság, mint az első hat hónap­ban. A jövő év pedig az adóterhek növekedése mi­att lesz nehezebb e vállal­kozói körben. Május végéig az adóhatóság összesen 69 evaellenőrzést vég­zett, amelynek keretében még a 8 millió forintot sem érte el a megállapított nettó adókülönbö­zet - tudtuk meg az APEH-tól. Az összes vizsgálatból 43 utóla­gos evás ellenőrzést fejeztek be, 26 esetben pedig evabecsléses- vizsgálatot végeztek. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utólagos ellenőrzések keretében egy vizsgálatra átlagban mintegy 49 ezer forint adómegállapítás jutott, amely jóval kevesebb, mint más adónemeknél - így különösen az áfában vagy a tár­sasági adóban — szokott lenni az átlagos adókülönbözet-meg­állapítás. Május végéig egyébként a 75 milliárd forintos eva-előirány- zatból már 42 milliárd teljesült, ez azt jelenti, hogy öt hónap alatt az éves bevételi terv 56 százaléka már befolyt a közpon­ti költségvetésbe. A Pénzügymi­nisztérium éves prognózisa - éppen a jelentős időarányos túl­teljesítés miatt — már 92 milli­árd forint éves evabevétellel számol. Az adórendszerben jövőre tervezett változások egyébként kedvezőtlenül érintik az evaala- nyokat, hiszen önmagában a normál áfakulcs 25 százalékról 20 százalékra való csökkentése százezer forintonként 3 ezerrel csökkenti az eva megfizetése után maradó bevételt, Nehe­zebb időszak köszönt az evá- zókra abból a szempontból is, hogy az adóhatóság ígérete sze­rint a második félévben „rá­szállnak” ezen adózói körre, va­gyis az eddigieknél több ellen­őrzést végeznek. (VG) Kézikönyv a spóroláshoz Megyénkben a túrkevei szék­helyű Nimfea Természetvédel­mi Egyesület terjeszti azt az Energia Klub gondozásában nemrégiben napvilágot látott kiadványt, amely a háztartási gépek kiválasztásához szolgál hasznos tanácsokkal. A kézi­könyv célja, hogy segítséget nyújtson olyan eszközök vásár­lásában, amelyek - alacso­nyabb energiafelhasználási igényük miatt - jelentős össze­get spórolhatnak meg tulajdo­nosaiknak. Emellett a kötet ar­ra is rávilágít, hogy az energia­hatékony berendezések nem­csak takarékosabbak, de a kör­nyezetet is kevésbé szennyezik, így a környezettudatos élet­módhoz elegendő némi odafi­gyelés a háztartásigép-vásár- lásnál. (bj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom