Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-12 / 161. szám
2 MEGYEI TŰKOR 2005. JÚLIUS 12., KEDD % Megvásárolt és felújított ingatlanok Fegyverneken két ingatlant is vásárolt az önkormányzat. Az egyik a helyi őrsparancsnok szolgálati lakása lett, a másik a nemrégen nyugállományba vonult református lelkészé. M. G. A Felszabadulás úton vásárolt két ingatlant a helyi önkormányzat felújíttatta, azokba a napokban beköltözhettek lakói. Az egyik épület Tóth Csaba őrsparancsnok szolgálati lakása lett, amely bérlemény önkormányzati tulajdonban marad. A másik Fehér Ákos, tavaly év végén nyugállományba vonult református lelkész otthonává vált. A lelkipásztor a szintén felújított lelkészi lakásból költözött át, ahová Szabó József esperes által kinevezett utódja, Pálinkás Gyula került. így ez utóbbi ingatlan árát csupán megelőlegezte az önkormányzat az idős lelkésznek. „A hobbim egybeesik a szakmámmal” kitüntetés Magyary Zoltán Díjat kapott Kéri József Kéri József a szolnoki polgármesteri hivatal gazdasági és városfejlesztési főosztályának vezetője. A köztisztviselői nap alkalmából megkapta a Miniszterelnöki Hivatal által alapított Magyary Zoltán Díjat. Bistey András- 1992-től hat éven át dolgozott az USAID, az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatala programjában. Mi volt ennek a lényege?- Az USAID tíz témát futtatott Magyarországon, ezek egyike volt a költségvetési modernizáció. Európában először Krakkóban, másodszor pedig Szolnokon volt programköltségvetés. A kísérlet arra irányult, hogy milyen módon, kik, milyen alapon állítják össze egy település költségvetését, hogyan ismerik meg az emberek, mennyire szólhatnak bele. Ez a kísérlet fejlesztést és képzést jelentett. A képzésben vettem részt, mint az USAID egyik ön- kormányzati szakértője.- Szolnok mit profitált ebből?- Nagyon sokat. Ez az az időszak volt ’92-től, amikor tanulni kellett az önkormányzatiságot a hivatalnak, a politikusoknak és a civil szervezeteknek is, amelyek kontrollszerepe igen fontos.- Hogyan látják el ezt a szerepüket Szolnokon?- A háromszáz civil szervezet közül tizenöt-húsz a környezetében lévő jelenségeket rendszeresen összegyűjti, és továbbítja azokhoz, akikre az tartozik. Időnként kényelmetlen kérdéseket tesznek föl, és ezt a politikusok talán nem Is nagyon szeretik. Én biztatom őket erre. Ugyanis ha nem beszélünk meg témákat, félreértések keletkeznek. Sok fórumot, egyeztetést, beszélgetést kell folytatni. Az egész rendszernek az a lényege, hogy a civil szervezetek és a hivatal, az önkormányzat között valódi tartalmas párbeszéd legyen. Ennek lehetnek vadhajtásai is, de ez természetes. Mind a két félnek meg kell tanulnia az együttműködést. Ha belelátnak a dolgokba, rájönnek, hogy az önkormányzatnak kicsi a mozgástere. Hiszen az oktatást, az egészségügyi ellátást, a közművelődést biztosítani kell...- Sokan azt mondják, a költségvetés számai száraz és unalmas dolgok, de ön lelkesen beszél róluk. Okozhat örömet ez a munka?- Ha nem okozna, el lehetne tölteni harminckét évet ezen a pályán? A hobbim egybeesik a szakmámmal. A számok mögött emberek és feladatok vannak, egy hetvenezres város mindennapjai. Az ember egy dolgot biztosan megtanul ezen a pályán: a legfőbb érték a szakmai tudás, és az, hogy ezt mennyire tudja érvényesíteni.- Beszéljünk még személyesebb dolgokról. Hol született, hol járt iskolába?- Kunmadarason születtem, ott is jártam iskolába. Akkoriban gimnázium is működött a községben, és szerencsém volt, mert a debreceni egyetemről jártak oda nagyon jó tanárok. 1970-ben, amikor leérettségiztem, föl is vettek a Pénzügyi és Számviteli Főiskola költségvetési szakágazatára, ahol el is dőlt a sorsom. A városi tanácsnál kezdtem dolgozni, négy év kivételével ebben az udvari épületben.- Mit csinált az említett négy évben?- Alpolgármester voltam az első ciklusban, és az irodám a másik épületben volt. Alpolgármesterként is pénzügyekkel, gazdasággal kellett foglalkozni. A politikában is szakembernek tartottam magam, nem voltak és ma sincsenek politikai ambícióim. A politika absztrahált világ, én a reális világot, a tényeket, a valóságot szeretem. Szolnokra költözik át az Abonyi Vadaspark? kiútkeresőben Ha marad, nem lát esélyt a fejlődésre a show-zoo tulajdonosa Személyes ellentétek és a fokozatos ellehetetlenülés érzése motiválta döntését — állítja az Abonyi Vadas- park életre hívója és működtetője, aki nemrégiben úgy határozott: ha tárgyalásai eredményre vezetnek a szomszédos megyeszékhely polgár- mesterével, akkor szedi a sátorfáját, és tízesztendős magánállatkertjét Szolnokra költözteti. Bugány János- Elegünk lett az állandó civa- kodásból - summázta döntésének okát Tóth Tibor, aki szerint a Pest megyei kisváros eddig nem hogy segítette volna, inkább hátráltatta munkáját. Mindezek után rengeteg küzdelemmel, kiadással, kudarc- és sikerélménnyel a háta mögött a vadaspark tulajdonosában egy hónapja érlelődött meg az átte- lepülés gondolata.- Bár ennek az erdőnek a bérletéről 2000-ben harminc évre írtunk alá szerződést a helyi önkormányzat vezetőjével, úgy érzem, Abonyban lassan bezárult előttem minden fejlődési lehetőség. Ha el kell hagynom, hiányozni fog, hiszen számtalan emlék és egy évtized minden ideje, lelkesedése, harca, energiája ide köt. Ám jó néhány álmatlan éjszakán volt alkalmam gondolkodni a jövőn. így ma már kellően eltökélt vagyok ehhez a fontos döntéshez, amely természetesen az enyémmel együtt hűséges segítőtársaim: a családom életében is meghatározó lehet. Mindezek után Tóth Tibor közel egy hónapja azzal a szándékkal ült tárgyalóasztalhoz Szolnok polgármesterével, hogy amennyiben sikerül alkalmas területet találniuk, akár ez év októberétől munkához lát, hogy jövő áprilisra állatkertje már a megyeszékhelyen nyithassa meg kapuit. Bár kezdeményezése pozitív fogadtatásra talált, a konkrét megállapodásig egyelőre még nem jutottak el Botka Lajosnéval - árulta el lapunknak a szakember, aki azonban hangsúlyozta: bízik benne, hogy néhány további egyeztetést követően végül kedvező döntés születik majd költözésük ügyében. Mibe kerülne az újrakezdés? A show-zooként ismert park irányítója szerint jóval kevesebbe, mint ha a szolnoki önkormányzat egy városi állatkertet szeretne létesíteni. Míg ugyanis az több száz milliós kiadással járna, addig az abonyi vadállomány áttelepítése és a szükséges kifutók megépítése 40-45 millió forintból is kijönne. Tóth Tibor szerint tehát az egészhez mindössze egy megfelelő fekvésű, körülbelül hét hektáros területre és némi támogatásra volna szükségük. A szakember azonban állítja: ennyi ráfordítás a megyeszékhelynek is megérné, hiszen az abonyi létesítmény évente átlagosan regisztrált mintegy 30 ezer látogatójának már a kezdetek óta több mint kétharmada Szolnokról érkezik. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL FEGYVERNEK. A helyi képvise- lő-testület állást foglalt a 4-es számú főút települést elkerülő szakaszának nyomvonalával kapcsolatosan. Azt a változatot támogatta, hogy a 34- es főúttal közös csomópontot alakítsanak ki, és ne a Nyugati-főcsatornán átívelő hídról kelljen a fegyvernekieknek visszajönni a településre, mg jászalsószentgyörgy. Tetten érték a vastolvajokat. Két szolnoki lakost fogtak el a rendőrök szombaton délután, akik éppen egy csarnok tetőszerkezetét bontották meg, és a vasanyagot egy utánfutóra pakolva próbálták meg eltulajdonítani. A rongálással közel kétmilliós kárt okoztak, mrfk JÁSZJÁKÓHALMA. Pénzváltás címén jutottak be egy idős személy otthonába a tolvajok. A sértett figyelmét elterelve 36 ezer forint készpénzt loptak el a lakásból, mrfk A Raktárak rejtett ritkaságai sorozatban a hónap műtárgyaként látható a szolnoki Damjanich Múzeum vitrinjében az 1861 mintájú gyalogostiszti kard. A bemutatott fegyver az utolsó olyan hazánkban viselt kardtípus, melyet még háborúban Is használtak. vezseny. A Vezsenyiek Baráti Köre szervezésében a német felnőtt cserkészek meghívására tegnap tizenhat általános iskolás gyermek utazott a németországi Hohenzolnerbe, ahol a királyi várkastélyban tizenhat napot töltenek el. A vezsenyi önkormányzat a kiránduláshoz busszal és útiköltség-térítéssel járult hozzá — tudtuk meg Fábián Jánostól, a Vezsenyiek Baráti Köre elnökétől, a település alpolgármesterétől. BGY < a i FOTÓ: A SZERZŐ