Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-01 / 152. szám
2 2005. JÚLIUS 1, PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Bekötőút épül a bevásárlóközpontokhoz A nyár végére elkészül az a bekötőút, amely a 4-es főútról a Szanclai bevásárlóközpontok felé vezet. A város legnagyobb felújítási munkája a Gépipari teljes körű átépítése lesz, az iskola tornacsarnokkal is bővül. Fodor Beáta Úgy tűnik, az év második fele az útépítéseké lesz, ugyanis egyszerre több projekt indul el -jelentette be tegnapi városházi sajtótájékoztatóján Botka Lajosáé polgármester asszony. - Útfelújításra 470 millió forintot szánunk, amelyhez elsősorban pályázati úton kívánunk támogatást szerezni. Az Észak Alföldi Regionális Tanács döntésére várunk, hozzájuk szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújítására nyújtottunk be A gazdasági fejlesztés alapja Az iskola rekonstrukciója a város gazdasági fejlesztésének alapja, ugyanis a tervek szerint az épületben a Térségi Integrált Szakképző Központ is helyet kap. A beruházást várhatóan 2007-ben fejezik be, az első ütemben a tornacsarnok építése kezdődik el, majd lecserélik a korszerűtlen, energia pazarló épületgépészeti rendszereket és a nyílászárókat. Az iskola nem zár be teljesen, a tanévben az órákat a tagintézetben tartják meg. pályázatot. A belváros úthálózatának, valamint Szandaszőlős, a Tallinn városrész és a Széchenyi városrész főközlekedési útjainak felújítását a közeljövőben kezdjük el. A burkolatlan utak leburkolására közbeszerzési eljárást indítottunk, várhatóan 2006 első télében fejezzük be az 1 milliárd 200 millió forint értékű beruházásokat. Befektetői csoport pénzéből valósul meg a szandai bevásárlóközponthoz az a 613 méter hosszú útszakasz, amely az új Tisza híd felől, a 4-es és 442-es főútról fogadja az autósokat. Az önkormányzat határozata alapján a1 Média Markt kivitelezője akkor kap használatbavételi engedélyt, ha új nyomvonalat épít. A kétszer egy sávos útszakasz nyomvonalát már kijelöltük - tette hozzá a polgármester asszony —, jelenleg a befelé vezető sáv kivitelezési munkái folynak, az átadás határidejének augusztus 30-át jelöltük meg. A bevásárlóközpontoktól kifelé vezető sávot azoknak a beruházóknak kell majd kiépíteniük, aki a jövőben szeretnének betelepülni erre a területre. Az utak kezelése és karbantartása viszont már az önkormányzat feladata. A Gépipari, Közlekedési Szakközép és Szakképző Iskola és Kollégium épületegyüttesének felújítására és bővítésére 887 millió forint címzett támogatást nyert a város - jelentette be Botka Lajosné. Az udvaron új tornacsarnok épül, az épület pedig hat tanteremmel, kiszolgálóhelyekkel és három tanári szobával bővül. HÍRSÁV A szecesszió vidéke - a vidék szecessziója A több éves munkával újjászületett Szolnoki Galéria július 5-én a Szecesszió vidéke — a vidék szecessziója című kiállítással nyílik meg. Tegnap a már majdnem kész tárlat tárgyai között tájékoztatták az újságírókat a felújításról és a kiállításról. Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a raktár és a galéria felújítása együttesen 940 millió forintba került, ebből a galériára kerekítve 486 milliót költöttek. Az épület-nemcsak kiállítóhelyiség lesz, konferenciákat, hangversenyeket is lehet benne tartani. Dr. Vígh Annamária a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezetője tájékoztatása szerint a szecesszió-kiállítás 19 megye múzeumainak összefogásával jött létre. Dr. Vándor László a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége elnöke rámutatott, a most nyíló szolnoki kiállítást vándorol- tatják, eddig 13 megye jelentkezett a bemutatására. Dr. Horváth László, a Damjanich múzeum igazgatója pedig utalt arra, hogy megyénkben tovább gyarapodik és megújul a múzeumi hálózat, amiben a fenntartónak hatalmas szerepe van. (ba) Sporthétvége a ligetben a szolnoki TiszALiGETi strandon július 2-től augusztus 28- ig minden hét végén változatos programok várják a für- dőzőket. A rendezvények szervezésével a szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncesz- sziós Rt. vezetőségének nem titkolt célja, hogy visszahódítsa a szolnokiakat és környékbeli települések lakóit. A fürdővendégek a lubickolás mellett a színpadon különböző kulturális és sportprogramokon vehetnek részt, kipróbálhatják a mászófalat is. Hétvégenként éjszakai is kinyit a strand, szombaton este 9 órától hajnali fél egyig úszhatnak a vízimádók. (fb) A végéhez közeledik a rendszer kiépítése hulladékgazdálkodás Kötelező lesz majd a heti egyszeri edényürítés Sokan hallgatták meg a hulladékgazdálkodási rendszert ismertető tájékoztatót Szerdán este egy tájékoztató keretében mutatták be a Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer jelenlegi helyzetét. Az ismertetőn elhangzott, a rendszer kiépítése már az utolsó stádiumba lépett, hiszen jövő év január 1-jével használatba kerül. Bozsó Anikó A konzorcium része huszonnégy település és két beszállító, Tiszabő és Kisújszállás. Az új hulladékgazdálkodási rendszer lényege a régihez képest, hogy a lakossági hulladék begyűjtése után a nem szelektíven gyűjtött része a szolnoki tömörítőbe kerül, onnan pedig a kétpói hulladéklerakóba jut. A szelektivitás megoldására Szolnokon hoztak létre egy válogatót, ahonnan felhasználás céljára szállítják el a válogatott és bálázott hulladékot. A lakosság aktív részvételének segítése érdekében Szolnokon 110 szelektív hulladékgyűjtő sziget és jelenleg egy — a későbbiekben három - hulladékudvar áll rendelkezésükre. Ennek alapvető előnye, hogy a szelektív gyűjtéssel és azok felhasználásával akár 30-40 százalékkal csökkenthető a lerakókba kerülő hulladék. Szolnok városában a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódóan ez év december 31-ig kell elfogadnia a közgyűlésnek, egy új rendeletet, mely a lakosságra vonatkozó változásokat tartalmazza. Ebben megfogalmazzák többek között, hogy minden lakossal vagy használóval külön szerződést fog kötni a szolgáltató. Mindenki szabadon választhat gyűjtőedényt, melyet átvesznek és nem megvesznek a lakosok. Választható lesz a szemétdíj befizetés módja, bár a díjszabás még további tárgyalások témája. A többlet hulladék tárolására szolgáló gyűjtőzsákok is forgalomba kerülnek. Mindezek mellett kötelező lesz a heti egyszeri edényürítés, melynél kikötik, hogy csak reggel hat és este nyolc óra közötti időszakban lehetnek az utcán az edények az esetleges további szemetelés elkerülése érdekében. Szemétszállítás a régi úton Tóth András Egyelőre a meglevő úthálózaton lesznek kénytelenek a szemetet szállítani a kétpói hulladéklerakóhoz Szolnokról. A kétpói regionális hulladéklerakó építési projektben benne szerepelt egy közveüen út építése Szolnoktól Kengyelen át Kétpóig. Ezt azonban az Európai Unió nem támogatta, így hiába készült el az út építési engedéllyel rendelkező terve, nem valósulhat meg a kiépítése. Azóta több próbálkozás is volt, hogy milyen forrásból lehetne megépíteni az utat, de pillanatnyilag nincs rá megoldás — tudtuk meg. Az út közel 16 kilométeres lenne. Megépítése több mint 3 milliárd forintot igényelne, hiszen több csomópontot és egy hidat a Nagykunságifőcsatorna felett kellene megépíteni. Az útról azonban nem mondtak le az érintettek. Építése attól függ, hogy a 2007-től életbe lépő nemzeti fejlesztési tervben lesz-e olyan jogcím, amire vele kapcsolatban lehet pályázni. Amíg tehát nincs közvetlen út a kétpói hulladéklerakóig, addig kénytelenek lesznek a 4-es és a 46-as úton szállítani a szemetet. Versenyeredmények A megyei pedagógiai intézet a Közoktatási törvényben meghatározott feladatai alapján szervezi megyénkben az általános és középiskolai tanulók részére a tanulmányi versenyeket. Ez több mint harminc megméretést jelent, amelyek között országos és megyei meghirdetésű versenyek is találhatók. A vetélkedők évente több ezer tanuló tehetségfejlesztését szolgálják. Ebben a tanévben a tanulmányi versenyek első három helyezettjeiről, valamint szaktanáraikról kiadványt állítottak össze. Az egységes szerkezetbe foglalt adatok összesített megjelenése folyamatában ad áttekintést a tanulók által elért eredményekről. TA Hőlégballonnal a város felett A környezetvédelmi világnap alkalmából június 9-én a RE- MONDIS Szolnok Rt. szervezésében általános iskolások tekintették meg Szolnokon, az Újszá- szl úton megvalósult hulladékátrakóállomást és válogatócsarnokot. Ez a csarnok egyébként a megyeszékhely és térsége hulladékgazdálkodási rendszerének egyik fontos eleme. A programban részt vevő diákok környezetvédelmi totó szelvényt töltöttek ki, melyben a városban és közvetlen lakókörnyezetükben előforduló hulladékgazdálkodási kérdésekre válaszoltak. A helyesen válaszolók közül hét gyermeket sorsoltunk ki, akik július 2-án (szombaton) hőlégballonos városnézésen vehetnek részt: Sós Dorottya, Abonyi Zoltán, Tánczos Ivett, Szabó Dorottya, Sebők Krisztina, Barta Bence és Bartos Csaba. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a gyerekeknek mi a véleményük arról, hogyan lehetne Szolnokot szebbé és tisztábbá tenni. A tanulók által adott válaszokból kiderül, nagyon jól látják, mennyire nincs megbecsülve környezetünk és mit kellene tenni a tisztaság érdekében: „Mindenki a szemetesbe dobja a szemetet ", „Mindenki gyűjtse szelektíven a szemetet”, „Az emberek ne szétdobálják a szemetet, hanem szedjék össze”, „Sehogy, Szolnokon már nem lehet segíteni”, „Utóirat: Szelektíven jobb a világ!”, „Több szemétgyűjtő konténer és több kuka a sarkon”, „Őröket tenni a kukákhoz, és ha valaki szemetel megbüntetni”, „Több szelektív hulladékgyűjtőt kellene létrehozni”, „Nem dobok el szemetet és rászólok másra, ha ő szemetel", „Több fa és virág kellene”, „Többet kellene takarítani”, „Minden ház elé kukát(szelektív)” „Az emberek ne dobják el a cigarettát vagy ne dohányozzanak” (X) REMONDIS FOTÓ: CSABAI ISTVÁN