Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-08 / 132. szám
FOTÓ: CSABAI ISTVÁN 20 05. JÚNIUS 8., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Már a következő tanévre készülnek oktatás Van, ahol akkorra kérték a könyveket, amikor fizetőképes lesz az iskola Jogszerűen verték-e a szurkolót a rendőrök? Felvételünk a szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában készült, ahová szintén megérkeztek a tankönyvek A vakáció még el sem kezdődött, és vannak olyan iskolák, ahol a diákok már megkapták jövő évi tankönyveiket. Nem mindenhol van ez így. Letenyei Ágnes A szolnoki Újvárosi Általános Iskola igazgatója, Hajdú Ágnes elmondta: évtizedek óta augusztus végi szállítással rendelik meg a tankönyveket. Ez az iskolának jól bevált módszere, hiszen az első tanítási napon mindenki megkapja a könyveket. Az elsősöknek kiosztják, a többiek osztályszinten megkapják és szétosztják. A Fiumei úti iskolába is augusztusban érkeznek a tankönyvek, csak a kiosztási rendszer más. Az igazgató- helyettestől, dr. Láncziné Kiss Máriától megtudtuk, hogy az iskolakezdést megelőzően az intézmény kapujára információkat ragasztanak ki a diákok számára; ezekből kiderül az is, hogy mikor van a tankönyvosztás. így a megadott napokon a szülők vagy a gyerekek mehetnek érte. A jászfelsőszentgyörgyi iskolába két hete érkezett meg a tankönyvek nagy része - tudtuk meg Tax Tamás helyettestől. Amelyeket nem kapott meg az iskola, azokat még le sem gyártották. Ez azonban nem okoz problémát, hiszen a könyveket az iskola szeptemberig tárolja, a diákok ugyanis csak akkor kapják meg. A kisújszállási Kossuth Lajos Általános Iskola megbízott igazgatója, Varga Vincéné kérdésünkre elmondta: bonyolult volt az idei rendelés, hiszen az állami normatíva és a tankönyvrendelés szabályai megváltoztak. Augusztusra kérték a szállítást több okból. Addigra az iskola is megkapja a támogatásokat, tehát akkor lesz fizetőképes, és a szülőket sem szerették volna év végén ezzel terhelni, hiszen elég költséget jelentenek ilyenkor például az osztálykirándulások. Az első tanítási napon minden kisdiák hozzájut a tankönyveihez. Ösztöndíj diákoknak és tanáraiknak útravaló Újabb jelentkezők várhatóak a határidő lejártáig Útravaló címmel indított ösztöndíjprogramot a kormányzat a szociálisan rászorult, valamint a tehetséges diákok, illetve az őket segítő tanárok támogatására. A június közepére kiírt pályázati határidő a napokban lejár. Molnár G. Attila A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégiumban hétfőig harminckét tanuló jelezte részvételi szándékát a programban, de a június 15-i határidőig még újabb jelentkezőkre is számítanak. Ez egyben ezt is jelenti, hogy újabb mentoroknak, támogató tanároknak is be kell lépniük az eddigiek mellé. Az oktatóknak azonban ez feltehetően nem lesz nagy teher. Hiszen eddig is figyelemmel kísérték a diákok tanulmányi előmenetelét, s lényegében á jövőben is ezt kell tenniük. Mindez szoros tanár-diák kapcsolatot feltételez. Szorosab- bat, mint mondjuk egy osztályfőnök-gyermek viszony. Az intézmény diákjai az Út az érett- ségihez-alprogramban vesznek részt. Az elbírálás aszerint történik, hogy halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű vagy éppen kistérségben élő diákról van szó, vagy olyanról, aki a tanárával együtt pályázik, s jobb tanulmányi átlaggal rendelkezik. Az elnyerhető támogatás Meghatározott számú diákkal Az Útravaló program több alprogramból áll: Út a középiskolába, Út az érettségihez, Út a szakmához, illetve Út a tudományhoz. A mentor szerepét betöltő tanárok csak meghatározott számú diákkal foglalkozhatnak. egyébként tíz hónapra jár. A tanulók havi háromezerötszáz, a mentorok négyezer forintot kaphatnak. ' Á program által kínált lehetőségeket persze nem minden oktatási intézmény tudja maximálisan kihasználni. A szolnoki Kassai úti Általános Iskolában például a hetedik és nyolcadik osztályos diákok az Út a közép- iskolába-alprogram kategóriáinak nem igazán felelnek meg, tudtuk meg Várnái Éva igazgatóhelyettestől. Bár tehetséges gyermekek járnak az intézménybe, szerencsére túlnyomó többségükben nem hátrányos helyzetűek. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL örményes. A képviselő- testület idén 7,412 millió forintot hagyott jóvá szociális jellegű kiadásokra. Ebből a rendszeres ellátások között tervezték az aktív korú nem foglalkoztatottak támogatását, az időskorúak járadékát, 120 fiatal rendszeres gyermekvédelmi támogatását, alanyi jogú ápolási díjakat, s ezek járulékait, illetve a lakásfenntartási támogatásokat, felnőtt és gyermek étkezési díjkedvezményeket. MG SZOLNOK. Kinevezték a Vörös- kereszt területi szervezetének új titkárát. Mostantól Hajdú Ágnes látja el a szolnoki szervezet vezetői feladatait. SZS Szolnok. A Contact Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat adott helyet tegnap a Megyei Ifjúságvédelmi Konferenciának, ahol a bűnmegelőzési fórum munkájáról, e témakör: ben tanácskoztak a szakembe- j rek. Kistérségi ifjúsági és bűn- : megelőzési fórum néven újra : alakították a szervezetet, meg- : választották az elnököt, és a • titkárt. Szeptemberben újra ta- : lálkoznak, hogy megbeszél: hessék a legaktuálisabb fel• adatokat, lá : tiszasüly. Az önkormányzat : két évre elosztva négymillió : forintos támogatást kapott a | megyei területfejlesztési ta- x nácstól a községháza nyílászá- | róinak cseréjére. Baksay End- | re polgármestertől megtudtuk, | a hiányzó összeget önerőből £ kell biztosítania a település- : nek. Ez várhatóan még mint- : egy kétmillió forintot jelent ■ majd. mga Jó ütemben halad az Alfa-Nova Kft. fűtőtáwezeték-felújítási munkája a szolnoki Széchenyi-lakótelepen. A több mint 500 méteres csővezetéket, valamint a szigetelést újra cserélik. Panasszal élt a rendőri intézkedés ellen az a szolnoki szurkoló, akit Pakson márciusban egy kosármeccs után állítottak elő a Tolna megyei különleges rendőri osztag munkatársai. Pókász E. Négy drukkert állítottak elő az ominózus március végi mérkőzést követően a terrorelhárításra kiképzett, ám azon a mérkőzésen a vendégszurkolókra felügyelő rendőrök. Végül hárommal szemben indítottak eljárást, kettőnél szabálysértés, egy esetben pedig vétség lett a vád. Az előző két esetet gyorsan lezárta a paksi bíróság, írásban figyelmeztették a szolnokiakat, egyéb következménye nem lett az ügynek. A vétséggel vádolt fiatalember végül úgy döntött, hogy panasszal, illetve följelentéssel él a rendőri intézkedéssel kapcsolatban, így az ellene folytatott eljárással párhuzamosan a Tolna Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal is vizsgálódik az előállítás körülményeivel kapcsolatosan. Elsősorban arra kíváncsiak az ügyészek, hogy jogszerűen jártak-e el a kommandósok az előállítás során. Privát megelőzési akció veszély Sok helyen láthatatlan a jelzőtábla A Mártírok útján nem csak a jelzőtáblát bújtatta el a felfutó növényzet, de a Szapáry út felől érkezőknek is akadályozta a kereszteződés belátását A biztonságos közlekedésnek számos feltétele van. Az, hogy a közlekedési jelzések jól láthatóak legyenek, alapvető dolognak számít. Problémák azonban adódhatnak. HGy ~- Mint gépjárműoktató sok olyan helyen megfordulok Szolnokon, ahol az út menti túlburjánzó növényzet veszélyt jelent a forgalom biztonságára - mondta Barabás László, a Favorit autósiskola vezetője. Van, ahol a jelzőtáblákat nem lehet észrevenni a köréjük nőtt falombtól, másutt az útkereszteződés biztonságos belátását nehezítik meg vagy teszik lehetetlenné a túlságosan megnőtt növények. Barabás László elmondta, muszáj volt ez ellen tenni valamit, mert az eltakart jelzések miatt bármikor baleset történhet. Az oktató kézbe vette az ügyet - és a sövénynyíró ollót -, majd nekilátott a veszélyes növényzet „fazonigazításának”. Előbb a Bercsényi úton tette láthatóvá a táblát, majd a Szapáry és a Mártírok út kereszteződésében fogott privát baleset-megelőzési akciójába. Bizony, máshol is elkelne a segítsége. HÍRSÁV Uberális (rá)ébresztő kampány indul legújabb kampányával az SZDSZ az állampolgárokat arra kívánja rádöbbenteni, hogy a mindennapokban liberális értékeket követnek — állította a párt megyei aíelnö- ke. Fodor György emlékeztetett arra a közelmúltbéli akcióra, amikor az interneten tettek fel az emberi alapjogokhoz kapcsolódó kérdéseket. Akkor több mint százezren mondtak véleményt, annak ellenére, hogy az a kampány megosztóra sikeredett. Az új kampány középpontjában a gazdaság áll, és ezúttal nemcsak a világhálón tudakolják az emberek véleményét, hanem szórólapokon is. A kérdőívet még a héten Szolnok minden háztartásába eljuttatják, a megyében pedig ott, ahol működik alapszervezet. A kérdőívekből azonnal megtudhatják a válaszadók, hogy melyik politikai irányzathoz áll közelebb véleményük. A válaszokat - postán vagy személyesen - vissza is várja a párt. (tj) Ökoiskola-címet kapott hat intézményünk átadták az Ökoiskola-címe- ket. A címet az Oktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közösen hozta létre. A pályázatban megfogalmazott kritériumoknak 143 iskola tett eleget: ezen iskolák az Ökoiskola-címet három évig használhatják, amennyiben az ellenőrzések során bizonyítják, hogy teljesítik a pályázatban vállalt kritériumo- . kát. Megyénkben hat intézmény nyerte el a kitüntető címet: a jászberényi Belvárosi iskola eltérő tantervű tagozata, valamint a főiskola gyakorló általános iskolája, a jászjá- kóhalmai IV. Béla iskola, a törökszentmiklósi Bercsényi gimnázium és a Székács szakközépiskola, illetve a túr- kevei Kossuth iskola, (ta)