Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-07 / 131. szám

2005. JÚNIUS 7., KEDD EGESZSEG Nem minden koleszterin rossz túltápláltság Hajlamosak vagyunk bármikor degeszre tömni magunkat Rettegünk, ha túlságosan magasra szökik vérünk koleszterinszintje. Emiatt különféle gyógyszereket' kell szednnük, és szigorú diétába kezdünk. Pedig ez a lassan mumussá váló anyag nagyon fontos alkotóeleme az anyagcse­rénknek. A szakértők szerint napi bete­vőnkben elhanyagolható a kész koleszterin mennyisége. A többit a májunk termeli. Sokkal inkább a túlzott kalória-, illetve zsira­dékbevitel okoz tehát gondot, nem a bejuttatott koleszterin. Az anyag mára az első számú bűnösök közé került a szív- és érrendszeri megbetegedések okozójaként. A legnagyobb prob­léma az életmódváltozásban ke­reshető. Az ősember a termé­szetben addig ment a tápláléka után, amíg hajtotta az éhség. Mi­vel étvágyának kielégítése ko­moly erőfeszítésbe került, eszé­be sem jutott az inger elmúlta után is kaja után kajtatni. A fő energiaforrásul szolgáló zöldsé­gekből, gyümölcsökből egyéb­ként sem tudott annyit enni, hogy az kárára váljon. Az állan­dó mozgás, az enyhe éhezés is segítette, hogy normális marad­jon a koleszterintermelése. Azért sem kellett izgulnia, hogy keveset állít elő a szervezete - koleszterinhiány nem létezik egészséges embernél. Ezzel szemben a modern kor embere, ha megéhezik, egyszerűen ki­nyitja a hűtőt, és kolbászt, rán­tott húst, majonézt, tojást vesz elő. A táplálék megszerzésébe fektetett energia a százada an­nak, mint amit az évezredek so­rán megszokott. Az elfogyasztott kalória és zsír viszont jóval több a szükségesnél. Még az 1960-as években is egészségesebben él­tek az emberek, mint ma. Keve­sebb volt a környezetszennye­zés, a stressz és a kóros elhízás. De a gasztronómiai örömök, a megváltozott életvitel, a fogyasz­tói társadalom sugallta elvárá­sok folyamatos túltáplálkozás- hoz vezetnek. A fölös zsírból a szükségesnél több LDL („rossz” koleszterin) termelődik, ami le­rakódik az érfalakon. Mert alig akad HDL („jó” koleszterin), ami elvinné a fölösleget. A mozgás- szegény életmód és a rosszul összeválogatott étrend ugyanis nem kedvez a jó koleszterin ter­melődésének. A koleszterinszint fontos mu­tatója a szervezet állapotának. A kívánatos: 3,8-4 millimol per li­ter. 5,2 felett már kóros, vagy leg­alábbis diétával kezelendő. Igaz, kimutattak már 12 feletti érté­ket is, amit persze az örökletes tényezők szintén elősegíthettek. Az afroamerikaiak például rak­tározó típusúak, hajlamosabbak az elhízásra. Ha úgynevezett jó­létbe kerülnek, hamarabb érhet­A modern kor embere nem küzd az élelemért. Ha megéhezik, kinyitja a hűtőt, kedvére válogat a finomságokból. Napi egy-két tojás nem árthat meg nek el kiugróan magas koleszte­rinszintet. Az életkor előrehalad­tával egyre kevesebb kalória kell a szervezetnek. Sokan mégis ra­gaszkodnak a három tükörtojá­sos reggelihez, a gulyásleveses, pörköltes ebédhez és a szalon- nás, kolbászos vacsorához. És nem addig esznek, amíg éhesek, hanem amíg ki nem ürül a tá­nyér. Nem csoda, ha észrevétle­nül kialakul 10-20 kilónyi súly- felesleg, amit heti kétszer húsz percig megmozgatni nem köny- nyű feladat. Pedig kimutatták, hogy már ennyi sport is napok­ra jó mederbe tereli az anyagcse­rét, így a koleszterint is. Egy ide­ig büntetlenül bűnözhetünk, a HDL-LDL-termelődés egyensú­lya normalizálható. Ám eljön az idő, amikor már késő bánkódni. A rossz koleszterin teret nyer, és rombolni kezd. A negyven évnél idősebb magyarok fele tekinthe­tő elhízottnak, nekik általában a koleszterinszintjük is magas. So­kan ellenzik a pirulákat, a he­lyes életmód mellett kardoskod­nak. Az emberek 90 százaléka sajnos mégsem hajlandó változ­tatni helytelen étkezési, életve­zetési szokásain. ■ Kutatások bizonyítják a koenzim Q10, a fiatalító vitamin kedvező hatásait HIRDETÉS A szervezet természetes Q10-ter- melése az öregedés és számos betegség hatására lecsökken. Ez azért jelent problémát, mert a koenzim Q10-nek nagyon fontos szerepe van a sejtekben történő energia-előállításban. Számos tanulmány beszámol arról, hogy a koenzim QlO-színt sokkal ala­csonyabb azoknak a szervezeté­ben, akik valamilyen betegség­ben szenvednek. FOGÁGYGYULLADÁS Tanulmányok igazolják, hogy a szervezetben a csökkent koen­zim Q10-szint növeli a fogínyvér­zés kockázatát, ami a fogínygyul­ladás korai jele. Tény, hogy a fog­ínyvérzéstől és a száj baktérium­flórájának felborulásától szenve­dő páciensek szervezetében ala­csony a koenzim Q10-szint. A fogágy gyulladása - amely előbb-utóbb a fogak meglazulá- sához vezet - szerencsére meg­előzhető. A koenzim Q10 előse­gíti a beteg fogínytasakok mikroflórájának helyreállítását, és csökkenti a szájüregben a baktériumokat tápláló lepedék mennyiségét. Ezért a krónikus fogágygyulladás gyógyításában a fogorvosi kezelés mellett a Q10 kiegészítő alkalmazásának is fontos szerepe van. Javul a fog­ínytasakok baktériumflórájának egyensúlya a koenzim Q10-tar- talmú fogkrém használatával. HOGYAN HAT A KOENZIM Q10? Gátolja a szervezetben és a szájban a káros baktériumok szaporodását. Erős antioxidáns, mely semlegesíti a szervezetben felgyülemlő szabadgyököket. Ezek akkor képződnek, amikor a baktériumok lebontják a fog­ínyen lerakodott ételmaradékot. FONTOS A FOGÁPOLÁS A QlO-tartalmú fogkrémmel ta­nácsos rendszeresen fogat mos­ni, de mellette fogselyem hasz­nálata is ajánlott. Ez a fogkrém ideális kiegészítője a napi száj­ápolásnak, megelőzi a fogínybe­tegségek és a fogágygyulladás kialakulását, s enyhíti a már kialakult betegségeket. ▲ Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT ♦KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Gyorsabban öregít a mobiltelefon-használat A túlzásba vitt mobiltelefo­nálás öregít - vélik egyipto­mi tudósok. A Kairói Egye­tem tudósai szerint az elekt­romágneses sugárzás káro­sítja a sejteket, és felborítja a hormonháztartást. HÍR sav Homloklebenyünk felel a humorérzékért bebizonyította egy izraeli kutatás, hogy agyunk hom­loklebenye segít a humor megértésében. A kísérletben részt vevőknek történetekből kellett kiszűrniük az ironikus momentumokat. A feladat azoknak sikerült, akiknek ép volt a homloklebenyük. Hibásak az AIDS elleni stratégiák tévesek az AIDS elleni oltó­anyag kifejlesztésének straté­giái. A HIV-vírus felszíni al­kotóelemeivel készített vakci­nák nem ösztönzik az im­munrendszert ellenanyag termelésére - közölte dr. Manfred Dierich profesz- szor, innsbrucki kutató. Védekezzen szexszel az elbutulás ellen remek ellenszer a szex az el- hülyülés ellen, mert stimulál­ja az agysejteket - közölték ausztrál kutatók. Persze an­nak sem kell elkeserednie, aki unja a szexet. Más módjai is vannak az agy karbantar­tásának: a futás, a kereszt­rejtvényfejtés is jó az idő előt­ti lassulás megelőzésére. @ további hírek: www.reggel.hu Hirdetés Vitalitás egy kis kapsralák iám „Személyes tapasztalataim alapián már hiszek a koenzim Q10-ben és más étund- kiegészítőkben" - mondja Kuhár Elem. A sejtek energiatermeléséhez szükséges koenzim Q10 egy természetes, vitaminszerű anyag. Kis mennyiségben szervezetünk is képes előállítani, de az életkor előrehaladtával mennyisége fokozatosan csökken. A koenzim Q_lö szedése ajánlóit parodontitis esetében kiegészítő terápiaként, illetve amikor alacsony a szervezet koenzim Qltí-szintje, amihez kóros fáradékonyság társulhat. A Bio-Quinone Q10 emelt hatóanyagtartalommal is kapható Bio-Quinone QIO Dupla néven. Zymbion Q10 Fogkrém- a tiszta és egészséges fogínyért! Tanulmányok kimutatták, hogy a csökkent koenzim Q10-szint növeli a fogínyvérzés kockázatát*), mely a fogínygyulladás korai jele. A Zymbion Q10 Fogkrém fluoridot és kalcium-karbonátot is tartalmaz, melyek erősítik a fogakat, és védik a potenciálisan ártalmas, fogszuvasodást okozó mikrobák ellen. A Zymbion QIÖ Fogkrém megnöveli a koenzim QlÖ-szintet a fogfnytasakokban. V forrás: Ny lander et al. 1996 „Megállj !-t parancsoltam fogínyvérzésemnek és energiával is feltöltődtem!” A koenzim Q10 fontos szerepet játszik Kulcsár Elena diétaszakértő életében. A koenzim Ql 0 energetizáló anyag népszerű a fogíny- és fogágybetegségben szenvedők körében. Elena megértette ennek az okát, miután saját magán tapasztalta a hatását. „Gyakran vérzett a fogínyem és sajnos kér fogamar ki kellett húzni már emiatt. A Q10 teljesen elállította az ínyvérzést, és emellett energiasziiitemer is megnövelte. Könnyebben boldogulok a munkámmal, a házimunkával ás azóta a mindennapi mozgásigényem is megnőtt, rendszeresen kerékpározom, jógázom. Sokkal nehezebben fáradok el, pedig jelentősen kevesebbet alszom* - mondja Kulcsár Elena. Egy tápanyag a fogínybetegséggd szemben Bár még a pontos hatásmechanizmusa nem ismert, de előzetes tanulmányok és gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az energiafokozó koenzim Q10 tápanyag pótlása elősegíti a fertőzött fogíny állapotának javulását. A fogorvosok gingivitisben vagy parodontirisben szenvedő pácienseiknek a koenzim Q10 szedését is ajánlják kiegészítő terápiaként. Elenához hasonlóan sokan észrevették, hogy a koenzim Ql 0 napi bevitele csökkenti a fogíny vérzését. Egyik hatásmechanizmusa szerint e tápanyag stimulálja az energiaháztartást, ami hozzájárulhat a nagy mennyiségű energiát igénylő sejtregenerálódási folyamathoz. Emellett a koenzim Q10 erőteljes antioxidáns, mely a szöveteteket roncsoló, igen agresszív molekulák semlegesítésével védelmezi szervezetünket. Ezek a káros szabadgyökök akkor szabadulnak fel, amikor a baktériumok megtámadják a fogak közt fennakadó ételmaradványokat. A szervezetünknek kellő mennyiségű koenzim Q10-re van szüksége a szabadgyökök elleni harchoz. Keresse az Arany Mozsárral jelölt termékeket a gyógyszertárakban és a gyógynövényboltokban! Minőségi dán készítmények a Pharma Nordtól! A Zymbion Q10 Fogkrém helyt jótékony hatása fokozható a Bio-Quinone Q10 kapszula szedésével U Pharma Nord Pharma Nord Kft., 1139 Budapest, Váci út 95, Info-vonal: (1)239-2310, H-Sz-P: 9-12-óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom