Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-03 / 128. szám
2005. JÚNIUS 3., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR Botka Lajosné polgármester (balra) Mácsai Bélánénak adja át a gyémánt díszoklevelet A pedagógusi pályán, miként az egész társadalomban, együtt élnek az egyes nemzedékek. A tantestület tagjai tanulnak egymástól, hiszen ahány pedagógus, annyi bevált módszer és tudás, az adott személy egyéniségéből fakadó ötlet, mutatott rá a polgármester. Az a tanár, aki örömét leli munkájában, rendkívül sok értéket képes közvetíteni diákjainak. Hangsúlyozta: a megyeszékhely oktatási, nevelési intézményeiben szakszerű, felelősség- teljes munka zajlik. Tevékenységük nagyon sok eredeti alkotást tükröz. Teljesítményüket a társadalom minősíti. A családok gyermekeik beszámolói alapján naponta értékelik a tanárokat, akiknek szükségük van arra, hogy érezzék a szülők támogatását. A pedagógusi pálya olyan, hogy lehet vele kapcsolatban számadatokat, statisztikákat idézni, de soha sem szabad elfelejteni, azok mögött mindig a legfontosabbak, a gyermekek állnak. Habár intézményátszervezésekről is döntött nemrég a város közgyűlése, munkája során valamennyi döntéshozót közös cél vezérel: minél jobb minőségű oktatást nyújtani a megye- székhely diákságának. A városi tanévzáró ünnepségen ezt követően díszokleveleket, kitüntetéseket adtak át. Pro Talento - elismerés a tehetséggondozásért Idén is átadták az 1999-ben alapított Pro Talento emlékérmet. A kitüntetést a tehetség- gondozás területén kimagasló nevelő-oktató tevékenységet folytató pedagógusok munkájának elismerésére hozta létre a megyei pedagógiai intézet, a megyei pedagógiai tanács és a Versenyképes Tudásért Alapítvány Kuratóriuma. Idén három díjazott kapta az ezüstö- zött plakettet: a jászberényi Liska József Erősáramú Szak- középiskola, Gimnázium és Kollégium fizika szakos tanára, Máthé Barabássy Judit, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium matematika-fizika szakos tanára, Lapu Béla, valamint a kengyeli Kossuth Lajos Általános Iskola földrajz- történelem-orosz szakos tanára, Zagyi Sándor. A pedagógusokat köszöntötték tanévzáró Megannyi bevált módszer és ötlet Mindenki elismeri az iskolákban zajló munkát, amelyet a tanároknak így, a tanév végén tudunk leginkább megköszönni — mondta tegnap Botka Lajosné, Szolnok polgármestere a városi tanévzáró ünnepségen. Molnár G. Attila ígéretes szolnoki vállalkozók életpálya Az internet és a vendéglátás volt a sláger Az Életpálya Alapítvány pályázatára 32 évesnél fiatalabbak jelentkezhettek, olyan vállalkozás üzleti tervével, melyet tavaly június után indítottak, vagy még ezután indítanak el A területi döntőbe került fiataloknak szóban is be kell mutatniuk vállalkozásukat, megválaszolva a szakemberekből álló zsűri kérdéseit is. Két szolnoki fiatal vállalkozása is az ország legígéretesebb induló cégei közé került az Életpálya Alapítvány pályázatán. A megyeszékhelyen tegnap megrendezett területi döntőben az internet volt a sláger. Teleki József Az Életpálya Alapítvány pályázatának kelet-magyarországi döntőjébe tizenkét üzleti terv került. A pályázók közül öten is weblapkészítésben látták vállalkozásuk sikerét, a legkülönbözőbb területeket jelenítve meg a világhálón. De volt, aki pályázatírásban, más fiatalok vállalkozásának segítésében, sőt egy fiatal a mostanság sok gonddal küzdő mezőgazdaságban vélte megtalálni számításait. Az első három helyen végzett cégek mindegyike kötődött az internethez és a vendéglátáshoz. A legjobbnak a minőségi vendéglátást a világhálón megjeleníteni kívánó Gurmandnet elképzelését találta a zsűri. De az országos döntőbe jutottak a világhálón külföldiek számára magyarországi utazásszervezést kínáló Fungaery.hu, illetve a budapesti szórakozóhelyek, programok iránytűjének szánt manemalszom.hu weboldalákat készítő vállalkozások. Az utóbbit egy szolnoki székhelyű vállalkozás működteti, melyet két egyetemista, Bertalan Dávid és Magyar Dániel hívott életre. Ők ketten vehették át az Új Néplap különdíját is. A házigazda inkubátorház különdíját pedig a pályázatíró, menedzselő Cure Consulting Kft.-nek ítélték oda. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL csataszög. Az önkormányzat a napokban fizetett ki 160 ezer forintnyi összeget tanulmányi támogatásra, összesen huszonöt diáknak. A középiskolások és egyetemisták tanulmányi teljesítményüktől függően részesülhettek a pénzből, mga Karcag. Népszerű musical- és könnyűzenei slágerek csendülnek fel a zeneiskola ének tanszakának és Karcag Város Vegyes Karának előadásában szombaton 18 órától a Déryné Művelődési Központ hangversenytermében. DE kétpó. Falugyűlést tartanak ma a településen, melyen a polgármester tájékoztatást ad az önkormányzat nehéz anyagi helyzetéről - a meglévő forráshiányt tovább súlyosbítják a sorozatosan sikertelen pályázatok -, illetve beszámoló hangzik el a 2002-2003-as évről, szs Kisújszállás. Az önkormányzat tavaly sikeresen pályázott háromszáz darab őshonos fa közterületen történő ültetésére a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázatához. így több millió forint értékű fa kerül ki a kis- úji közterekre, bár az eredeti tervet három szakaszon módosítani kellett, mert a közműtulajdonosok előírásai miatt a fák ültetése ott nem volt lehetséges, így ott a jelenlegi fák maradnak. A közműtulajdonosok hozzájárulásával azonban ősszel a városháza parkjába és hét utcaszakaszra kerül a háromszáz kislevelű hárs, díszkörte, gömbjuhar facsemete, de kunhegyes. Huszonnyolc együttes részvételével rendezték meg a IX. Jászkun Citera- találkozót a múlt hét végén, amely egyben országos népzenei minősítő verseny is. A rendezvény színvonára jellemző, hogy három együttes Arany Páva díjat kapott, öt pedig arany minősítéssel távozhatott a nagykunsági városból - közölte lapunkkal Simái János kunkapitány, ta mezőtúr. Feltehetően a vonatból kidobált égő cigaretta- csikkek miatt gyulladt ki Mezőtúr közelében három esetben is a vasúti töltésen az avar. A veszélyes tüzeket a mezőtúri és a szarvasi tűzoltók oltották el. hgy Szolnok. Felújították a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Repülőtiszti Intézetének könyvtárát. Az újjávarázsolt létesítmény megnyitóját tegnap tartotta a nagy múltú oktatási intézmény, hgy tószeg. Kigyulladt tegnap hajnalban a tószegi szeméttelep. Az esethez a szolnoki és a ceglédi tűzoltókat riasztották, akik több órán át küzdöttek a lángokkal. A munka olyan sokáig eltartott, hogy a szolgálatváltás is a helyszínen történt meg. hgy Újabb izgalmak a Verne-vetélkedőn A Verne Gyula halálának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett irodalmi vetélkedő második fordulójának feladatlapját kiküldték a napokban a résztvevőknek. Erről kérdeztük Mátyus Sándort, a szervezők egyikét. Letenyei Ágnes A vetélkedőre mintegy nyolcvan csapat jelentkezett,' az első fordulóra azonban hatvannégyen maradtak. Ez még mindig igen magas részvételi arány, hiszen egy csapatban öten versenyeznek.- Az első forduló aránylag kiegyenlített volt, ezért senkit sem zártunk ki a folytatás lehetőségéből. Akik visszaküldték az első forduló feladatlapját, azok megkapták már a második fordulóét is. A versenyzőknek szeptember végéig kell teljesíteni az újabb feladatokat, amiben szintén szerepel két könyv elolvasása és feldolgozása. A 80 nap alatt a Föld körül és a Nemo kapitány című írások izgalmas kérdésekre adnak választ a diákoknak. Ebben a fordulóban egy újszerű feladat megoldását is várjuk a versenyzőktől. Egy makettet vagy egy terepasztalt kell elkészíteniük, amire az egész nyár a rendelkezésükre áll. A legszebb alkotásokat a verseny döntőjének napján a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Verseghy-termében állítjuk majd ki — tette hozzá Mátyus Sándor. Az olvasás ünnepe (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Annak idején kényszerűség szülte az ötletet, hogy a megye- székhelyről „kivigyék” nz Ünnepi Könyvhét megnyitóját. Egy felújítás miatt ugyanis nem volt hely a rendezvény megtartására - tudhattuk meg az igazgatónőtől. Akárhogy is, rendkívül kedvező visszhangja volt a kezdeményezésnek, s azóta szokássá lett: minden évben a megye más-más települése kap lehetőséget a rendezvény megszervezésére. Sok kutatás szól arról, hogy az olvasás egyre kevésbé jellemKönyvkiadás A Jászapátiak Baráti Egyesülete több kiadványt is megjelentetett már, amelyből mindig a város helytörténetének egy-egy érdekes szeletét ismerhette meg az érdeklődő. A baráti kör kiadói tevékenységét Lóczi Miklós, a JABE elnöke, a megyei közgyűlés al- elnöke ismertette a jelenlévőkkel. A legutóbb napvilágot látott Jászapáti képekben" című kiadványt dr. Suba Györgyné ajánlotta a közönség figyelmébe. ző a felnövekvő nemzedékre. Egyes elemzések szerint a gyermek csak akkor válik olvasóvá, ha a könyvekben választ talál az őt foglalkoztató problémákra. Mások viszont azt vallják, hogy az olvasóvá válás felé az első lépcső, ha a gyermekkorban sok mesét, történetet hall az ember. Megismerkedhet családja, települése, a térség történetével. Ezen a területen mindenképpen elöl jár a Jászság - mutatott rá az igazgatónő. Ha a felnövekvő ember tudja, honnan jött, megvannak a gyökerei, akkor szárnyalhat a fantáziája, alkotóvá válhat, kifejlődik kreativitása. Ebben az esetben nem kell attól félnünk, hogy nem találja helyét áz egyre táguló, globalizálódó világban. A megnyitót Kórodi Anikó operaénekes, illetve Nemesük Károly és Tóth Enikő színművészek az ünnepi alkalomhoz illő műsora tette még színesebbé. * Több száz érdeklődő jelenlétében tegnap Szolnokon a Múzeumudvarban megnyitották a városi könyvhetet. Botka Lajosné polgármester megnyitójában többek között üdvözölte a városban élő alkotókat, akik munkásságukkal gazdagítják Szolnok kulturális életét és a könyvtárosokat, akiknek nélkülözhetetlen szerepük van abban, hogy a könyv eljusson a közönséghez. Elégedetten említette, hogy Szolnokon a megyei könyvtár, a városi könyvtár és a fiókkönyvtárak mellett ma már minden iskolában könyvtár és könyvtáros gondoskodik arról, hogy az érdeklődők hozzájussanak a szükséges könyvekhez. A megnyitón történt meg a többfordulós József Attila internetes vetélkedő eredményhirdetése. A 23 résztvevő közül az első díjat a Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola három csapata nyerte, amelyek mind százszázalékos eredményt értek el. BEMUTATÓ TÁNCTUDÁSBOL A tiszaigari művelődési házban tartották meg a Pátria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény helyi tagozatának évzáró ünnepségét, amelyen közel huszonöt gyerek adott számot tánctudásáról. A gálán a helyi hagyományőrzők mellett a tiszafüredi tagozat táncosai is felléptek FOTÓ: CSABAI ISTVÁN