Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-25 / 147. szám
FOTÓ: CSABAI ISTVÁN 20 05. JÚNIUS 25., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Finom fogások - roma módra hagyományőrzés Még a gasztronómust is meglepte az ételek sokfélesége A lecsó szinte egyetlen bográcsból sem hiányzott Tökpörkölt és halas lecsó is főtt tegnap az első hagyományos cigány ételek főzőversenyén Szolnokon. Bár némely étel igen különösnek tűnt, ám a szakértő gasztronómus szerint akad, amelyiknek az éttermek kínálatában lenne a helye. Teleki József Volt, aki lovas kocsin érkezett a cigány kisebbségi önkormányzat által szervezett főzőversenyre. A szekérderékból ugyan sátor helyett napernyő került elő, ám a bográcsot helyettesítő fazekat - pont mint nagyszüleik - két téglára állították az asszonyok. Mások kukoricaszárral gyújtottak az étel alá, mondván, tüzelő gyanánt régen csak ez volt kéznél, no meg tehénlepény. A fakanalat azonban ezúttal nem csak az asszonyok forgatták. A verseny legidősebb, de talán legfiatalabb indulója is férfi volt. A 72 éves Raffael József például háromféle- sertés, marha és füstölt - húsból készített pörköltet, melyet fokhagymás, kapros ecetes lében érlelt tökkel bolondí- tott meg, pont úgy, ahogy azt még édesanyjától tanulta. Az igazi cigány ételből nem hiányzik se a lecsó, se a tök — erősítette meg az egyszerre három fazék fölött is őrködő, szintén a rangidősek közé tartozó Gáspár Józsefné. Nem csoda, ha az egyik fazékban itt is igazán különlegesnek számító étel, füstölt oldalasból lecsós pörkölt készült ropogós tökkel. A lecsóból persze a fiatalabbak sem engedtek. A Jakab István, Jakab László, Gáspár József és Balogh József alkotta csapat például halas lecsót kanyan'tott a bográcsba. Az ételkészítés legnehezebb részének ők a több kilónyi törpeharcsa horogra kerítését tartották, hiszen egy álló hétig pe- cázták a bográcsba valót. Az ételek sokféleségét persze felsorolni is nehéz. Balogh László, a szervező kisebbségi önkormányzat elnöke szerint ugyanis Kunszentmártontól Tiszapüspökin át Újszászig érkeztek csapatok. Több mint harminc bográcsban főttek a különleges falatok. Az ételek a zsűri vezetőjét a Gasztronómiai Fesztiválok Egyesületének (Gasztrofeszt) elnökét, a Szolnoki Gulyásfesztivál életre hívóját is lenyűgözték. Csányi Sándor szerint jó néhány olyan étel került elő, mely a gasztronómusok előtt is. ismeretlen. Am, ha egy-két év múlva országossá nő a rendezvény — amire minden esély megvan —, akkor méltán keltheti fel az érdeklődést, és akár éttermek ajánlataira is felkerülhet. A húsos fazék körül A rendezvényen nézelődő ezúttal még kevés volt. Csupán néhány roma szervezet vezetője sündörgött a bográcsok körül. Ám dr. Pálfl Miklós, a jogvédő egyesület vezetője, vagy éppen Lukács Mihály és Farkas Flórián, megyénk országgyűlési képviselői legfeljebb kóstolóra számíthattak, a (konyha)főnöki fakanalat senki sem engedte át. Megkezdődött az őszi árpa aratása LZ A megyében több gazdálkodó már megkezdte az őszi árpa betakarítását, ezzel a legnagyobb nyári mezőgazdasági kampánymunkát A mintegy 15 ezer hektárt elfoglaló kalászos szélsőséges hozamokat ígér, átlagosan azonban 4,5 tonna körüli termésre lehet számítani - mondta érdeklődésünkre Gombár Mihály. Az FM megyei hivatalának vezetője hozzátette: elképzelhető, hogy egyszerre, július első hetében indulnak majd el a kombájnok az őszi káposztarepce- és a búzatáblákban. Az olajos magvú kultúra ugyancsak szép eredményekkel kecsegtet, hiszen két tonna feletti termés becsülhető hektáronként. A hagyományosan a legnagyobb területen termesztett kultúra, az őszi búza idén 123 ezer hektáron díszük, termésáüaga pedig 4,2-4,5 tonna között várható, ami elmarad ugyan a tavalyitól, de még jónak minősíthető. Kívül-belül megújult a református templom Jelentős változáson esett át a közelmúltban a Ti- szaszentimrei Református Egyházközség temploma. Farkas István Mint azt Cseh Judit református lelkésztől megtudtuk, az elmúlt időszakban többek között vakolási munkálatokat végeztek el kívül-belül, de nagy hangsúlyt fektettek a régi járólapok felszedésére, kicserélésére is. Emellett a padokat megrövidítették, iüetve egy modernebb harangozóberendezés beszerzésére is lehetőség nyílt. A 18. század végén épült templom felújítása a tervek szerint a nyár végén folytatódik, amikor is teljes belső festés, meszelés várható. A lelkész elmondása szerint nagy szükség lenne a torony helyreállítására is, amely szintén régóta várat már magára. A mostani fejlesztéseket a Tiszántúli Református Egyházkerület, valamint a HEKS egyházi segélyszervezet támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítani. Szükség lenne a torony helyreállítására Is Labor, saját beruházásban (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ennek ellenére a mulasztásért elnézést kért. Javaslatként elhangzott, hogy a mentőket, a tűzoltóságot és a rendőrséget, ha a helyzet úgy kívánja, együttesen lehessen riasztani. A továbbiakban egyebek mellett igazgatói megbízásokról döntött a közgyűlés: a képviselők a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Általános Iskola, Speciális Iskola és Diákotthon (Karcag) igazgatói teendőinek eüá- tásával az iskola eddigi igazgatóját, Csíki Mária Magdolnát bízta meg. A kisújszáüási Kádas György Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója pedig az eddigi megbízott igazgató, Fekete Istvánná lett. A megyei közgyűlés elfogadta a tiszafüredi Hámori András Műszaki Szakközépiskola, Szakképző Intézet és Általános Iskola, valamint a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium fenntartói jogának átvételéről szóló előterjesztést. Ez azzal a feltétellel történt, hogy a megválasztandó új önkormányzatnak is kell kérnie, és az átvétel 2007. augusztus 1-től lehetséges. A megyei közgyűlés döntött az Avas Klinika Kft.-vel kötött beruházási megállapodás megszűnésének megállapításáról, közbeszerzési eljárás lefolytatásáról. A vita nyílt ülésen kezdődött, majd zárton folytatódott. A döntés lényege, hogy a közgyűlés a hemodinamikai (szívkatéteres) labor felépítésére vonatkozó megállapodást visszavonta, a labort az önkormányzat és a Hetényi Kórház beruházásában valósítják meg. Á megyei közgyűlés megszavazta Ifjúságbarát Önkormányzat cím alapítását és pályázat kiírását, majd egyebek mellett iskolák profiljának bővítéséről döntött. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jánoshida. A község önkormányzata sikerrel pályázott az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programra, ahonnan 9.5 miüió forintot nyert az egységes falukép kialakítására. A beruházás összköltsége 12.5 millió forint, lz Karcag. Ünnepélyes keretek között adták át az idei pedagógusnapi díjakat a Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálatnál. A Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban 30 éves óvónői munkája eüsmeréseként Karcag Város Kultúrájáért Díjat adott át dr. Fazekas Sándor polgármester Szarka Lászlóné intézményvezetőnek, aki ezután elbúcsúztatta a nyugdíjba menő kollégákat, majd 25, 30, és 40 éves jubileumi jutalmakat nyújtott át. de kőtelek. Bentlakásos szociális otthont épít egy kft. a település központjában. A cég már megvette az ingatlant, a volt téeszirodát, amit időközben le is bontottak. Az építési engedély is megvan. Az ötven férőhelyes otthonra nagy igény mutatkozik, ta kunhegyes. Somogyi Géza helyi órás Talentum néven minden évben aranymedállal jutalmazza a református iskola valamilyen területen legkiemelkedőbb négy diákját és egy pedagógusát. Az öt aranymedált ebben az évben a mesemondó versenyen országos elsőséget szerző „négyes fogat”: Czövek Bea, Kiss Nóra, Kovács Tamás és Sípos Klaudia kapta, illetve az őket felkészítő Tóthné Danisovszki Ágnes tanárnő, dszm Öcsöd. Egymillió forint készpénz volt abban az övtáskában, amelyet ismeretien tettesek elloptak egy nyitott ajtóval parkoló teherautóból. Rövid időn belül fény derült a tolvajok küétére, akiket a Szentesi Rendőrkapitányság járőrei elfogtak. A négy férfi közül a kihallgatásukat követően egyet szabadon bocsátottak, la tiszaszentimre. Tartalmas szünidőt kínál a 14 éven aluli gyermekek számára a helyi művelődési ház. Augusztus végéig ugyanis színes programok, így például sport és számítógépes játékok, kézművesfoglalkozások, valamint zenés szórakoztató rendezvények várják majd a fiatalokat az intézményben. FI újszász. A város vezetői a közelmúltban felvették a kapcsolatot az árvíz sújtotta Mátra- keresztes polgármesterével. Megállapodásuk alapján a hegyvidéki településről várhatóan tíz gyermeket látnak vendégül az újszásziak a parkerdei táborban, szs Fidesz: sok pénz megy el kampányra TA A kormány soha nem látott rekord összeget, 3,5 milliárd forintot költhet el 2006 tavaszáig kommunikációra - közölte Dobó László, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője tegnap Szolnokon. A közpénzből történő kampányolás azt jelenti, hogy naponta 10 millió forint megy el a kormány népszerűsítésére. Mindeközben az ország gazdasági állapota nem megfelelő. Ezért is felelőtlenség egy nem létező programra ennyi pénzt elkölteni, hiszen a 100 lépés programja nem más, mint hátrálás. Magyarul: Gyurcsány Ferenc és kormánya fordítva ül a lovon. Kormányzásra már nem futja erejéből, ezért kampányol. Á 100 lépés napról napra változik, ez egyelőre ötletbörze, és csak kampánycélokat szolgál. Vörös Ádám, a Fidelitas megyei elnöke kifejtette, a napi 10 millió forintból Szolnokon számos beruházásra futotta volna, amit ugyan a szocialisták megígértek 2002-ben, de ezeket nem tartották be. Ugyanakkor Gyurcsány a minap szolnoki fórumán is csak azt hajtogatta a lakossági felvetésekre, hogy nincs pénz, nincs pénz. FOTÓ: A SZERZŐ