Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-24 / 146. szám

2005. JÚNIUS 24., PÉNTEK 5 AHOL ÉLŰNK Magukénak érzik a találkozót előkészületek Sokat fordítottak a település szépítésére Aprólékos gonddal újították fel a szabadidőparkot- Régóta készülünk már a Jász Világtalálkozó megszervezésé­re, szeretnénk minél szebb ké­pet mutatni településünkről. Nagy öröm az számomra, hogy nemcsak az önkormány­zat, de a lakos­ság nagy része is magáénak érzi a rendez- • vényt. Belátták a helybéliek, hogy egy jól megszervezett ese­mény segíthet abban, hogy a községről pozitív kép alakuljon ki - mutatott rá Eszes Béla, Já- noshida polgármestere a hét vé­gi találkozó előkészületeire utalva.- Sokrétű és színes program vár a településre érkezőkre. Mi­kor kezdték meg a szervező mun­kát?- Jó előre tudtuk, hogy 2005- ben településünk szervezheti meg az immár egy évtizedes múltra visszatekintő találkozót. Egy Jánoshida nagyságú kiste­lepülésnek azonban szüksége is van időre a több ezer embert mozgató eseménysor előkészí­téséhez - emelte ki a polgár- mester, majd hozzátette: — Már tavaly januárban létrehoztuk az előkészítő bizottságot. A testü­let tagjai megkezdték a korábbi világtalálkozók tapasztalatai­nak összegzését, a helyi ötletek gyűjtését. Ez mostanra egy egésszé forrt össze. Remélem, a lebonyolítás is zökkenőmentes lesz.- Idejövet láttam, hogy több helyen dolgoznak, csinosítják a falut...- Jórészt ezek már az utolsó simítások. A közterületek meg­újítását évekkel ezelőtt meg­kezdtük. A szabadidőparkot — ami a rendezvények egyik fő helyszíne lesz - például 2002- ben alakítottuk ki, összesen húszmillió forintos költséggel. Annak idején itt egy „Szúnyo- gosnak’’ nevezett nádas, mocsa­ras terület volt. Sajnos a húsvé­ti ünnepeket néhány felelőtlen ember a vandál pusztításra használta. Megrongálták a szö­kőkutak a padokat, a park fáit. A kistérségi polgármesterek ajánlásával a megyei terület- fejlesztési tanácstól nyertünk 3,2 millió forintot a gyors felújí­táshoz, az önkormányzat 800 ezer forinttal egészítette ki az összeget. Rendbe tettük a sport­öltözőt is. A megyei terület- fejlesztési tanácstól 13,1 millió forintot nyertünk, a település pedig mintegy 5,6 milliót tett hozzá saját forrásaiból. A felújí­tás egyben bővítést is jelentett. Száz négyzetméterre! növeke­dett az alapterületi Külön öltö­zőt kaphat a vendégcsapat, illet­ve a játékvezetők. Megújultak és lefedtük a lelátókat is. Külön öröm volt az számomra, hogy az önkormányzati intézmények környezetén túl a helybéliek gondot fordítottak, fordítanak saját házuk tája csinosítására is. Valóban kedvező képet sze­retnénk mutatni több száz éves múlttal rendelkező települé­sünkről. Egy élet munkáját ismerik el Díszkút lesz a „Kántorkútból” — Szeretek segíteni az embereknek úgy házior­vosként a mindennapok­ban, mint a közéletben a településért tevékeny- kedve — mondta dr. Da- nicz László, amikor a „Já­noshida Községért” Díj elismertjeként kérdez­tük. f it: A település képviselő-tes- tülete idén Éj módosította a községi díj adományozá­sáról szóló rendeletét, amely alapján im­már egy fő részére, településen végzett munkája, egy életmű el­ismeréseként ítélhető oda a dí­jazottnak. A testület döntése értelmé­ben a harmincöt éve orvos­ként, 1978 óta Jánoshidán kör­zeti orvosként, majd házior­vosként tevékenykedő dr. Da- nicz Lászlónak ítélték oda az elismerést. A doktor úr közmegelége­désre végzi munkáját, miköz­ben odafigyel a falu minden­napjaira is. 1990 óta folyama­tosan tagja a helyi képviselő- testületnek, az önkormányzat egészségügyi és szociális bi­zottságának elnöke, de részt vesz a kistérségi társulás egészségügyi bizottságának munkájában is.- Nyitott könyv az életem a falu lakossága számára, min­denki ismer, és megítélheti munkámat. Az egyik legna­gyobb eredménynek azt érzem, hogy az elmúlt évtizedekben rengeteget változott a település egészségügyi kultúrája. Kriti­kusan figyelik az egészségügyi szolgáltatások milyenségét, és szóvá is teszik megfigyeléseiket az emberek. Aki húsznál több telet ért meg a településen, az tudja: a „Kántor­kút” összetartozik Jánoshidá- val. Még akkor is sokan jártak a premontrei rendház szomszéd­ságában lévő „közkifolyóhoz” vízért, amikor már réges-rég ki­épült a falu vízvezetékrendsze­re. Nem volt különösképp tet­szetős kút ez, de igazi artézi vi­zet adott. A falubeliek úgy gon­dolták, hogy megpróbálják fel­éleszteni Csipkerózsika álmá­ból a kutat. Varga István szob­rászművészt kérték meg, hogy készítsen el egy tetszetős dísz­kutat, egy helyi vállalkozó pe­dig — csak úgy szívességből — rendezte a leendő kút környé­két. A Kántorkút újjáéledését, a leleplezést szombaton reggel fél kilenckor a Bánffy György szín­művész által elmondott vers te­szi még emlékezetesebbé. Új kapitányt avatnak a jászok- Meglepetésként ért, de nagy megtiszteltetésnek ér­zem, hogy a község választá­sa rám esett a jászkapitány személyének jelölésekor. Re- mélem, ele­tisztségemmel együtt járnak majd - mondta Zámbori Já­nos, akit a szombati díszün­nepségen iktatnak be jelké­pes hivatalába.- Tősgyökeres jánoshidai vagyok, szüleim, nagyszüleim is itt éltek már - mondja Zám­bori János. - Az általános isko­la után a Lehel Vezér Gimnázi­umban szereztem érettségi bi­zonyítványt Sikeresen felvéte­liztem az Állatorvosi Egyetem­re, de helyhiány miatt elutasí­tottak. Nagy szükség volt ekko­riban a mezőgazdasági szak­emberekre, így a Karcagi Fel­sőfokú Mezőgazdasági Techni­Tíz év Egy évtizeddel ezelőtt rendezték meg első alkalommal a Jász Vi­lágtalálkozót A rendezvénysor azóta hagyománnyá vált a kis­térségben. A rendező települé­sek minden alkalommal próbál­ták valamilyen újítással különle­gesebbé tenni az eseménysort, s az életképes ötletek a találkozók szerves részévé váltak. Feleleve­nítették a jászkapitány-avatás hagyományát, elkészült a re- demptiós zászló, új Jász Him­nusz született stb. A jánoshidai szervezők ígérik, hogy emléke­zetessé teszik az idei, immár ti­zenegyedik alkalommal sorra kerülő rendezvényt is. Illusztris vendégkoszorú Mint az elmúlt években min­dig, ez alkalommal is dr. Mádl kumban tanultam tovább tsz- ösztöndíjasként Az államvizs­gától 1993-ig a helyi szövetke­zetben dolgoztam különböző területeken, húsz éven át vol­tam főállattenyésztő, ágazatve­zető. Időközben két másik, üzemmérnöki diplomát is sze­reztem. A rendszerváltást kö­vetően döntöttem a váltás mel­lett. 1993-tól a polgármesteri hivatal munkatársa lettem, ké­sőbb gazdajegyzőként, falugaz­dászként dolgoztam, dolgozok a mai napig.- Mit tart a kapitányválasz­tás újkori hagyományáról? — Nemes gondolatnak tar­tom a tisztség felelevenítését, s igyekszem majd eleget ten­ni az ezzel járó feladatoknak. A redemptió üzenetét, szelle­miségét - amely szerintem az összefogás és a szolidaritás — máig hatónak, most is érvé­nyesnek tartom. A jász ember az Európai Unió keretei kö­zött ezekkel az erényekkel lesz képes előbbre jutni, he­lyét megtalálni a világban. Ferenc köztársasági elnök vál­lalta fel a találkozó fővédnök­ségét. A védnökök pedig eb­ben az évben dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és dr. Csányi Sándor, az OTP-bank Rt. vezérigazgatója. A házel­nök, illetve a bankigazgató is jelezte részvételi szándékát a szombati díszünnepségen. Rajtuk kívül az ünnepségen köszöntőt mond még Abolfazl Rahnama, az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövete, dr. Boross Péter korábbi minisz­terelnök, valamint dr. Szekeres Imre országgyűlési képviselő. „A Jászságért” Díjat Tálas Er­nő operaénekesnek, a Svéd Ki­rályi Opera magánénekesének dr. Dobos László, a találkozó előkészítésében társrendező­ként megjelenő Jászok Egye­sülete ügyvivője adja át. XI. JÁSZ VILÁGTALÁLKOZÓ JÁNOSHIDA — PROGRAMJA 2005. június 24-25-26. Fővédnöke: dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök JÚNIUS 24., PÉNTEK 10.00 A Keresztelő Szent János-szobor ko­szorúzása 12.30 Vendégek fogadása a polgármesteri hivatalban 13.30 A XI. Jász Világtalálkozó ünnepélyes megnyitója a Szabadidőparkban A rendezvényt megnyitja: Eszes Béla pol­gármester Köszöntőt mond: Járvás István országgyűlési képviselő Tokár István megyei közgyűlés elnöke Ünnepi műsorban közreműködnek: a jánoshidai Napsugár óvoda óvodásai a Petőfi Sándor Általános iskola tanulói Czapkó Antal színművész Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója 15.00 Kiállítások ünnepi megnyitója a Fa­luházban A kiállításokat megnyitja: Hortiné dr. Bathó Edit Faluház kiállításai: —10 év képiekben a jászok világtalálkozói­ról és a Jászságról — A Bartók Béla által Jánoshidán gyűjtött népdalok kottái — Iráni népművészeti tárgyak kiállítása Polgármesteri hivatal kiállításai: — Jász népvisejet Petőfi Sándor Általános Iskola kiállításai: — „Múltunk, amire a jövőnk épül” fotókiállí­tás Jánoshidáról — A Berényi Műhely festőinek kiállítása — Szedő László festményei — Úttörő Vadásztársaság gyűjteménye — A Dósai Alkotótábor festményei — Fejér Mária népi díszítőművészeti szak­kör kiállítása Napisugár Óvoda kiállításai: — Ä helyi alkotók munkái — Jász Színfolt Foltvarró Klub kézimunkái 16.30 A sportöltöző épületének átadása A létesítményt átadja: Tokár István, a me­gyei közgyűlés elnöke 17.00 Jászok-kunok polgármestereinek lab­darúgó-találkozója Vendégek: Törőcsik András világválogatott labdarúgó és Szendrei József válogatott ka­pus Szünetben fellép: Polonkai Zoltán fejelő­művész 18.30 Pioneer huszárok bemutatója 19.30 Magna Cum Laude együttes kön­nyűzenei műsora 21.00 LORD együttes koncertje JÚNIUS 25., SZOMBAT 05.00 Ökörsütés a Szabadidőparkban 07.30 A Szolnoki Olajbányász Fúvószene­kar zenés ébresztője a polgármesteri hiva­tal előtt Vendégek fogadása 08.30 Kántor-kút szentelése Verset mond: Bánffy György színművész 09.00 Jászok főpapi szentmiséje Misét celebrál: Pásztor Zoltán, a Kassai Fő­egyházmegye püspöki helynöke 10.30 Jász települések felvonulása A települési csoportok köszöntése, bemu­tatása a Szabadidőparkban 11.30 Díszünnepség Köszöntőt mond: dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Abolfazl Rahnama, az Iráni Iszlám Köztár­saság nagykövete dr. Boross Péter volt miniszterelnök dr. Csányi Sándor, az OTP Bank Fit. vezér- igazgatója dr. Szekeres Imre országgyűlési képviselő Eszes Béla polgármester „A Jászságért" Díjat Tálas Ernő operaéne­kesnek, a Svéd Királyi Opera magánéne­kesének átadja dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője „Jánoshida Községért” Díj átadása A díjat átadja: Eszes Béla polgármester Zámbori János jászkapitány beiktatása a Kapitányok Tanácsa előtt 14.00 Jászsági csoportok bemutatkozása 18.00 Motorosok felvonulása és bemuta­tója (Street Fighter Show a Fő utcán) 19.00 Pioneer huszárok bemutatója a sportpályán 19.30 Helyi fellépők zenei műsora (Kökény Róbert és Varga Antal) 21.00 Hevesi Tamás és barátainak kon­certje 22.45 Tűzijáték 23.00 Kormorán együttes koncertje A Jánoshidai Himnusz ősbemutatója 01.00 Experience együttes koncertje JÚNIUS 26., VASÁRNAP 11.00 Ünnepi szentmise és búcsúi körme­net a Római Katolikus Templomban Misét celebrál: dr. Szuromi Szabolcs An- zelm 0. Praem. Premontrei szerzetes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem profesz- szora 15.00 Barátságos labdarúgó-mérkőzés: Já­noshida helybéliek—Jánoshida idegenlégió­sai között 17.00 Jánoshida SE 20 év alatti Magyar Válogatott barátságos labdarúgó-mérkőzés 19.00 A XI. Jász Világtalálkozó ünnepélyes zárása a sportpályán Egész napos búcsú és kirakodóvásár a sportpályán. Legyen a vendégünk! Ünnepeljük együtt a XI. Jász Világtalálko­zón! A meleg ételeket és a hűtött italokat bizto­sítja a programok ideje alatt a Frikandó Fo­gadó. A három napos rendezvény műsorvezetője L. Dézsi Zoltán, a MTV Telesport szerkesz­tő-riportere Rendezők: Jánoshida Község Önkormány­zata és a Jászok Egyesülete Információ: Polgármesteri Hivatal 5143 Já­noshida, Fő u. 28. Tel.: 57/558-060 www.janoshida.hu www.jaszokegyesulete.hu Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom