Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-23 / 145. szám
2005. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Uj buszpályaudvar épül közlekedés Túrkevén és Szolnokon is előkészítés alatt áll a kivitelezés A kunhegyes! buszpályaudvar makettje. A kivitelezővel rövid Időn belül szerződést köthetnek 7/IIIIIIHIff Kunhegyes régi panasza, hogy még a város központi megállói is csillagfényesek, hűen visszatükrözve a nagykunsági időjárás szeszélyeit. Igaz, a külső megállókban még csak-csak akadnak fémbódék, ahová el lehet húzódni a tűző nap, a zuhogó eső elől, de egy korszerű autóbusz-állomás mindeddig hiányzott a település életéből. D. Sz. M. Azért valami elkezdődött a centrumban: ugyanis az úgynevezett nagy ABC élelmiszeráruház szomszédságában lebontották a valamikori kiszolgált bútorboltot a hozzá tartozó egyéb helyiségekkel együtt. Ma itt sík terep fogadja a szem- lélődőt. Ide kerül majd az új autóbusz-pályaudvar. Folyik a közbeszerzési eljárás, a hónap végén kiválaszthatják a leendő kivitelezőt. A munkálatok július 1-jével kezdődhetnek. Az elképzelések szerint a hatállásos 2006-ban esedékes, a város ve- létesítményben helyet kapna a zetői bíznak abban, hogy az váróterem, büfé, illetve újságo- utazók, várakozók még az Tervek másutt is Sziráki Pál, a Jászkun Volán vezérigazgatója elmondta, Túrkevén is új buszpályaudvart építenek Az önkormányzat már beadta pályázatát a finanszírozásra. A szolnoki központi autóbusz-pályaudvar jelentős átépítését célzó tervekkel kapcsolatban elmondta, az önkormányzatnak előbb módosítani kell a beépítés-előírást. Döntés szeptemberben várható, ta kát, folyóiratokat árusító idén, év vége körül birtokba stand. A költségek elérik a vehetik a város új nevezetessé- százmilliót, és bár az átadás gét. Nem lesz unalmas a szolnoki nyár Sajtótájékoztatón számolt be Botka Lajosné polgár- mester azokról a nyári rendezvényekről, amelyeket az önkormányzat is támogat. “BÄ A rendezvények zöm'e a Tisza partján zajlik, kellemes, rendezett környezetben. Június 26-tól szeptember 4-ig vasárnaponként 17 órától szabadtéri hangversenyre várják a sétálókat, akik körülbelül egyórás műsort hallgathatnak a színház mellett Az önkormányzatok megalakulásának 15. évfordulója alkalmából Szolnok ad otthont július 1-jén az országos köztisztviselői napnak, amelyre 4500 vendéget várnak. A megnyitó a színházban lesz, a program nagy része azonban a Tiszali- getben zajlik. Várhatóan szintén nagy érdeklődés övezi majd a Fásy Mulató műsorát, amelyet július 2- án tartanak meg a Tisza-parton. A mintegy 4-5 órás rendezvény a város támogatásával jött létre, előtte Szolnokon és a környéken lakó előadók egyórás műsora szórakoztatja a közönséget. A zenei show-műsorról tévéfelvétel készül, amelyet a Magyar ATV várhatóan négy részletben sugároz a későbbiekben. A belépés ingyenes. Folytatódik a Szolnoki nyár rendezvénysorozata is, ezúttal új helyszíneken, a Pláza és a Szolnoki Galéria melletti parkolóban. Idén is működik majd az ételkorzó. A későbbi rendezvényekről kevesebb szó esett, de elhangzott, hogy augusztus 20-án meglesznek a hagyományos ünnepségek, közöttük a vízi karnevál, valamint Szolnok napja a szeptember elsejét követő hétvégén. A nyári programsorozatot szeptember 9-10-én a Gulyásfesztivál zárja. Az önkormányzat a nyári programok támogatására pályázatot nyújtott be, amelyről július 4-én születik döntés. Elégedetten nyilatkozott a polgár- mester arról, hogy egyre több szponzor is hozzájárul a nyári programok megrendezéséhez. Végül munkatársunk kérdésére Botka Lajosné elmondta, hogy a tavaly közkedvelt pizzahajó már megérkezett Szolnokra. Újdonság, hogy a működtető idén már saját tulajdonaként üzemelteti. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL karikahajtás, gólyaláb, bothúzás, köcsögtörés) mutatnak be az érdeklődőknek, n Karcag. Kétezer üveg bébiitalt osztott szét a héten tagjai között a Nagycsaládosok Karcagi Egyesülete. Az egyik gyártótól kapták az adományt, így Varga István elnök a Kátai Gábor Kórház gyermekosztályára, a Gólyafészek Otthonba, Kisújszállásra és Szapárfa- luba is vitt kétezer üveg bébiitalt. Az adományt dr. Aradi Erzsébet főorvos, a kórház gyermekosztályának vezetője vette át. de tószeg. Végre megkezdhették a csőtörés utáni helyreállítást a városi vízműnél, miután visszahúzódott a Tisza. A szolnoki víz- és csatorna- művek munkatársai igyekeznek a munkálatokkal, és valószínűleg a mai nap folyamán visszaáll a vízszolgáltatás a normális kerékvágásba. BAN vezseny. A Tisza árterületén akadtak rá annak a középkorú férfinek a holttestére az elmúl hét végén, akit családja tavasz óta kerestetett a Szolnoki Rendőrkapitánysággal. Mint azóta a vizsgálatokból kiderült, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az ügyben államigazgatási eljárás folyik, amelynek során a halál pontos okát is meghatározzák. LÁ abádszalók. Mától egészen a hónap végéig a franciaországi Bretagne-ban vendégeskedik a Tisza-tó Régió Ifjúságáért Egyesület hagyományőrző né- pijáték-csoportja. A nemzetközi fesztiválon különböző magyar játékokat (csillagdobás, A szolnoki Alfa Kft. autószalonjának megújul az utcai homlokzata, jelenleg a régi üvegtáblákat cserélik le Romákért „aktív” romák munkaügy A jogszabályok miatt át kell alakítani a sikeres programot Az országban is egyedülállónak volt mondható öt évvel ezelőtt a megyei munkaügyi központnak az a kezdeményezése, mely a romákat kívánta bevonni az őket érintő programokba. A sikerek ellenére a folytatását bizonytalanság övezi. TT A Romák a romákért program ott működik jól, ahol megfelelő a kapcsolat a kisebbségi és a települési önkormányzat, a különböző romaszervezetek között, az aktivistát pedig mind a cigányok, mind az intézmények elfogadják - fogalmazódott meg az öt év eredményeit értékelő konferencián a megyei munkaügyi központ programfelelőse. Péter Ferencné elmondta, a program alapját egy öt évvel ezelőtti kezdeményezés adta. Akkor - egy képzés után - 23 közösségfejlesztő aktivista állt munkába a romák lakta településeken, hogy a helyi igényeket felmérve segítsék a különböző képzési és közmunkaprogramokat. Ezt a programot bővítették ki két évvel ezelőtt, így immár a megye 34 településén félszáz aktivista tevékenykedik sikeresen. A program folytatását azonban egyelőre bizonytalanság övezi. A jogszabályok szerint ugyanis egy-egy munkaerő-piaci program három évig futhat. Ez az idő pedig jövő februárban kitelik. Bár keresik a megoldást, a pályázati forrásokat, ám együtt gondolkodásra kérték az aktivistákat. Hiszen — mint elhangzott — a munkaügyi központ támogatna térségi vagy települési megoldásokat is. Elhúzzák a zenészek a Gulyásfesztivál nótáját Cigányzenészek húzzák majd el az idei szolnoki Gulyásfesztivál résztvevőinek nótáját. A szervezők mindemellett két Guin- ness-rekordot is ígérnek a kilátogatóknak. Teleki József Már francia, német és lengyel csapatok is jelezték részvételüket szeptember 9-11-e között immár 7. alkalommal megrendezendő Gulyásfesztiválra. Csányi Sándor, a Gulyásfesztivál Egyesület elnöke arra számít, hogy 65-70 ezren látogatnak ki a fesztiválra, ahol a tavalyinál is több, mintegy 700 bográcsban főzik majd a legma- gyarabb ételt. Ráadásul ezúttal először szeretnék regionálissá tenni a programot Több megye- székhely környéki településsel felvették a kapcsolatot, hogy helyi programokkal kapcsolódjanak a Gulyásfesztiválhoz. A nagy létszám miatt - az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan ezúttal sem hirdetnek versenyt a nevezők között. így a fesztivál jelleg dominál majd — derült ki az egyesület alelnökének szavaiból. Királyházi Andor a programok sorából külön kiemelte a. két Guin- ness-rekordkí- sérletet. A tervek szerint ugyanis a fesztiválon sül majd a világ leghoszszabb rablóhúsa, gyümölcsökből, magvakból pedig féltonnás Zsanna- Manna reformtorta készül. A Gulyásfesztiválhoz számos kísérő rendezvény is csatlakozik: a Szikvízkészítők Nemzetközi Gasztronómiai Fesztiválja, motorostalálkozó, kiállítás és főzőverseny, valamint a cigányzenészek találkozója. A muzsikusok persze nem ülnek majd tétlenül, 2-3 „banda” járja majd a bográcsok körül sürgő-forgók csapatokat, elhúzva mindenkinek a kedvenc nótáját. Takarítanák a folyópartot Pókász E. A Körös több hónapig tartó áradása alaposan megnehezíti a Kunszentmárton központjában lévő szabad strand újbóli megnyitását. A Körös által lerakott iszapos hordalékot szeretné mindenképpen eltakaríttatni a város vezetése, valamint a strand üzemeltetésével megbízott vállalkozó. Mint azt dr. Czuczi Mihály polgármestertől megtudtuk, a folyóparti strand működéséhez szükséges tiszti- orvosi engedély megszerzéséig még számos teendő vár a helybéliekre. Az egyébként egyedülálló adottságú szabad strandon a tervek szerint július első hétvégéjén sportnapot rendeznének, addig bizony meg kell felelni a szakhatósági feltételeknek. így többek között megfelelő vizesblokkról és állandó úszómesteri ügyeletről is gondoskodni kell. Nem játék a játszótér (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A felszámolásra ítélt hatvan játszóteret fokozatosan bontják le. A teljesen kihasználatlan és veszélyes játszóterekkel kezdik a munkát. Azokat, amelyeket még nyáron sok gyermek használ, a bontási folyamat végére sorolják be. Ezzel akarják elkerülni, hogy a város játszótérrendszerében hirtelen nagy űr keletkezzen. Mint megírtuk, Szolnokon egy korszerű játszóteret nemrég adtak át a Czakó Elemér úton. Most folyik a Kolozsvári és a Balogh Béla úti játszóterek teljes újjáépítésének előkészítése.