Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-08 / 132. szám
2005. JÚNIUS 8., SZERDA SPORT 15 Korai bajnoki rajt Labdarúgás A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége határozott az élvonalbeli bajnokság, a Magyar Kupa és a hazai Szuperkupa 2005-ös versenykiírásáról. A testület döntése alapján a július 30-án rajtoló pontvadászat lebonyolítása nem változik. A december 17-én kezdődő téli szünet után február 25-én indul majd újra az Arany Ászok Liga. Az elnökség jóváhagyta a Budapesti Vasas és a Lombard FC Pápa indulását az Intertotó Kupában. A jövő évi Magyar Kupa lebonyolítása ugyanakkor megváltozik, mivel a következő idényben csak az első három fordulóban dönt majd egy meccs a továbbjutásról, míg a nyolcaddöntőtől az elődöntőig oda-visszavágós rendszerben mérkőznek a csapatok. A finálé azonban továbbra is egy összecsapáson dől el. A Szuperkupa sorsa viszont két mérkőzésen - július 16. és 20. - dől el a bajnok Debrecen és a kupagyőztes Matáv-Sopron között. Kispályás foci Jászberény. Továbbra is jól szerepel a Kulacs gárdája az első osztályban — immár a negyedik helyen tanyázik —, de jól hajrázik a Csizmadia együttese is. Eredmények: Világhírű- Csizmadia 1-4, Kanizsa-Flex- coop 0-3, Partner+torlás-Ku- lacs 1-3, Viktórió-Szikla 5-0, Fegyencjárat—Casino 1-2. Be- rény Barátok-T-Plasztik elmaradt. Az állás: 1. Viktórió 21, 2. T-Plasztik 19,3. Berény Barátok ló pont. A másodosztályban újabb vereséget szenvedett a Beton csapata, s ez már listavezető helyébe is került Megszerezte első győzelmét a Kossuth legénysége. Eredmények: Tusor-Beton 1-0, Piccoló-Me- tallica 4-1, Dermesztő-De Lup- po 4-1, Humántrend-Kossuth 0- 1, Hamm-Káta CNC 7-3, P- 20 Trans-Yoshi 0-0. Az állás: 1. Hamm 19, 2. Beton 18 (28- 8), 3. Yoshi 18 (22-9). Szolnok. Két fordulóval a zárás előtt eldőlni látszik az első hely sorsa: a rangadón győztes Épszigker immár 5 pontos előnyre tett szert, ellenben a második helyért nagy csata várható, hiszen a két azonos pontszámmal álló gárda egymással találkozik pénteken. Eredmények: Épszigker-Borovi 6-3, Nefag-Univerz 7-1, Pata- ki-Eurotrend 0-0, Beseny- szög-Félidő 12-6, ZT-Trans- Eurotel 2-1, Ferrum-Trojka 72, Castrum-ex-KK 3-1. Az állás: 1. Épszigker 63, 2. Pataki 58.3. Borovi 58 pont. A másodosztályban dupla fordulót rendeztek az A csoportban. Eredmények - A csoport: Fer- bor-Danyi 4-9, AMT-Ferrari 1- 1, Modul-Vörös Ördögök 1-4, Thermo-Anonim 2-1, Euro- ber-Bercsényi 4-4, MRFK-Fe- rat 2-1, Üvegtigris-Helikopte- resek 1-1, Thermo-Eurober 3- 7, Anonim-Fer-bor 5-0, Helikopteresek—Ferrari 1-6, Da- nyi-Vörös Ördögök 2-1, Ferat- Modul 1-6, Bercsényi-AMT 0- 2, Üvegtigris-MRFK 2-7. Az állás: 1. Anonim 60, 2. Ferrari 55.3. MRFK 55 pont. B csoport: Junior-Sasok 2-3, Aréna- Airborne 2-4, Tiszapüspökl- Oktogon 6-2, lOOxszép-Vízmű 4-0, C-graph-Csontos 3-2, HBI-Plural 2-1, Öröm-Mi-fi 6- 0. Az állás: 1. Aréna 60, 2. Plural 49, 3. HBI46 pont. Zajlik az élet az Olajnál férfi kosárlabda Drágán Aleksziccsel és Pavel Franával nincs még megegyezés Az első két hely kivételével minden pozíció elkelt a férfi kosarasok felsőházában. Az aranyéremért a paksi Atomerőmű SE és a Debreceni Vadkakasok csatázik három győzelemig. Eddig egy-egy mécsesét nyertek a felek, a következő összecsapás — a Sportl közvetítése mellett — ma este hat órakor lesz az atomvárosban. A két együttesnél természetesen a döntő lázában égnek, ám a többi klubnál már javában folynak a tárgyalások a játékosok- , kai, igyekeznek mindenütt megerősíteni az állományt. A Szolnoki Olaj háza táján is javában zajlik az élet. vécsé Az már biztosra vehető, hogy továbbra is Pór Péter marad a gárda edzője, az évad állományából Cziczás László és Fülöp Gábor újabb egy-egy esztendős szerződésben egyezett meg a klubbal. Előrehaladott tárgyalások folynak Michael Tho- masszal. Úgy tűnik, hogy az amerikai irányító ősztől ismét piros-feketében fog szerepelni. Egri búcsú Véget értek a 9—14. helyért folyó küzdelmek, s mint ahogy az várható volt, az Eger csapata végzett az utolsó helyen, ezzel ők búcsúznak a legmagasabb osztálytól. Bár az idényben sok gonddal-bajjal küszködő egriek abban bíznak, hogy mégis csak sikerül valamilyen úton-módon megtartani felsőházas tagságukat. Az egriek helyére a soproniak kvalifikálták magukat. v'" " : Spivey (balról) marad az Albacompnál, Thomas és az Olaj is közel áll a megegyezéshez Ellenben Drágán Alekszicsnek azzal, hogy jó szezont produkált, alaposan emelkedett az ázsiója, az ő ügyében még nem történt megállapodás a felek között. Hasonló cipőben járnak Pavel Franával is. A cseh centerrel sem lehetett még újabb megállapodást kötni. Ha már az ajánlatoknál tartunk, nem fogadta el a klub által felkínált szerződést Szarvas Gábor, vele is tovább folynak a tárgyalások. A riválisoknál annyit tudni, hogy az Albacompnál nem újítják meg Farkas Sándor edző szerződését, ám az utódját még nem nevezték meg. Az állományukból Jermaine Spivey továbbra is kék-fehérben marad. Farkas nem mellesleg a BSE női csapatának edzője lesz az ősztől. Kecskeméten továbbra is Meszlényi Róbert foglalja el a kispadot, soraikból Boros Zoltán abbahagyta az aktív játékot, érkezett az egykori szolnoki nevelésű Mérész Csaba, aki a legutóbbi évadot az NB I. B csoportban első helyen végzett Sopron soraiban töltötte. Az is biztosra vehető, hogy Horváth Csaba, aki szintén az Olajnál utánpótlásánál cseperedett fel a következő évadban is a hírős város csapatával készülhet az október 22-i bajnoki rajtra. Jó idő, kiváló pályák, színvonalas mérkőzések tenisz Remekeltek a házigazdák vécsé Szolnoki Tenisz Klub Kupa néven rendeztek nyílt versenyt a minap a Tiszaligetben. A kétnapos megméretésen több mint 70 teniszező - a 10 évesektől a felnőttekig - fogott ütőt. Kiváló időben a jól előkészített salakpályákon színvonalas, izgalmas küzdelmekben dőlt el a helyezések sorsa. A szolnokiak — SZUSE és Honvéd játékosok — a hölgyeknél taroltak, hiszen a felnőttviadal kivételével mindegyik korosztályban diadalmaskodtak, mellette a dobogós helyek nagy részét is sikerült elcsípniük. Az erősebbik nem csatáiban a 16 évesek korosztályában alakult ki komoly hazai fölény, hiszen az első három hely mindegyikén á SZUSE fiataljai végeztek. A felnőttek küzdelmeiben kellemes meglepetésnek' számít a martfűi Varga Tamás és a fiatal Szivajev Artyom a harmadik helyezése. Eredmények. Leányok, 10 évesek: 1. Koleszár Zsófia, 2. Heves Orsolya, 3. Szabó Dorottya, Tóth Andrea (mind SZUSE), 12 évesek: 1. Sülyös Szilvia (Szolnok, Honvéd SE), 2. Heves Orsolya (SZUSE), 3. Varga Viktória (Salgótarján), Koleszár Zsófia (SZUSE), 14 évesek: 1. Bende Zsuzsa (SZUSE), 2. Szabó Luca (Eger), Szatmári Anna (SZUSE). Nők, 3. kát.: 1. Czizi Evelyn (Szentes), 2. Juhász Adrienn (Honvéd), 3. Szabó Luca (Eger). Fiúk, 12 évesek: 1. Magó Krisztián, 2. Zádor Ákos (mindkettő Tatár TC), 3. Gidai Máté (Szeghalom), Muszka Tamás (Békéscsaba), 14 évesek: 1. Magó Krisztián (Tatár TC), ...3. Koszti- cza Dávid (SZUSE), 16 évesek: 1. Mészáros Viktor, 2. Kormos Róbert, 3. Lengyel Bence (mindkettő SZUSE). Férfiak, 2-es kát.: 1. Kisszőlősi Krisztián (Eger), 2. Molnár Levente (SZUSE), 3. Varga Tamás (Martfű), Szivajev Artyom (SZUSE)'. lajtos Márton a győztes csapatban atlétika K&H olimpiai maratonváltó A minap az „olimpia napjának” tiszteletére megrendezett 12. K&H olimpiai maratonváltóval folytatódott a Futás éve. Az év legnagyobb váltófutóversenyén, amely része a Nemzeti Sporthivatal „Mozdulj, Magyarország!” akciójának, az idén három távon, 855 csapat kezében járt társról társra a váltóbot közel öt órán keresztül, mintegy hét kilométeres futókörgyűrűt alkotva a Parlament körül. A staféták a hagyományos maratoni (6x7031.5 m), a tavaly bevezetett félmaratoni (3x7031.5 m) és az idei újdonságnak számító minimaratoni (3x2100 m) távokon versenyeztek. A hölgyeknél rajt-cél győze- * lem született, a veszprémi atlétáknak köszönhetően a VEDAC vitrinjét díszíti majd a győzelmi serleg. A K&H olimpiai maratonváltó győztes csapatában futott a szolnokiak válogatott atlétája, Lajtos Márton is. A BS1 következő budapesti eseménye a Magyarországon újdonságnak számító 1. ABLON Business Run, június 11-én a Felvonulási téren. Vidéken a 2. K&H olimpiai futónapok versenysorozata kezdődik Somogy megyében, június 12-én. Mindezekről bővebb információ a 1273-0939-es telefonszámon és a www.futanet.hu honlapon kapható. Hazai közönség előtt a leopárdok küzdősportok Ketten a dobogó tetejére léphettek Miskolcon Az SZVSI cselgáncsosal Miskolcon remekeltek Géléi József A küzdősportok egyre népszerűbbek régiónkban, művelői így tavasz végeztével egyre több versenyen lépnek közönség elé. KICK-BOX Nyergesújfalun került sor a kick-box szövetség által rendezett területi döntőre, melyen a szolnoki Európa Fitness KSE fiataljai is küzdőporondra léptek. Kilenc egyesület hatvan versenyzője Indult harcba a semi- és llght-contact kategória érmeiért, Körösi Tibor és Kiss Olga edzők tanítványai két első, egy második és négy harmadik helyet szereztek. Eredmények - semi-contact, nők, 65 kg: 3. dr. Balázs Dorottya, 4. Jancsó Zsanett. Férfiak, -65 kg: 4. Kimák Zsolt. - 74 kg: 3. Kovács Antal, 4. Sánta István, -89 kg: 2. Kiss Lajos. Light-contact, -65 kg: 4. Kimák Zsolt, -74 kg: 1. Kovács Antal, 3. Sánta István, -84 kg: 1. Török Attila, -89 kg: 3. Kiss Lajos. ALLSTYLE JITSU Az alattyáni művelődési ház adott otthont a régióbajnokság döntőjének, melyben a gyermek és ifjúsági korcsoport tagjai semi-contact kategóriában mutathatták meg tudásukat. A Szakmai elismerés A szolnoki Wadokai Judo Klub versenyzőinek nemzetközi szintre emelése, illetve a sok-sok éven ét végzett kiváló szakmai munka elismeréseként a Magyar Judo Szövetség dankollégluma Kovács Gábor vezetőedzőnek a 4. dán fokozatot adományozta. jól szervezet viadalon több mint félszáz karatéka küzdött meg a helyezésekért. A Keskeny Ervin (5. dán) vezette megyei Leopard wu-tang klub tagjai az alábbi eredményeket érték el - I. helyezettek: Takács Kristóf, Csónak Attila, Kovács Viktor, Batka Ádám. II. helyezettek: Nagy László, Balogh Emese, Keresztesi Ádám, Keresztesi Norbert. III. helyezettek: Muntyán Tamara, Korom Szabolcs, Korom Réka, Takács Bálint. CSELGÁNCS A miskolci Magyar Köztársaság Kupa küzdelmein léptek tatamira a Szolnoki Városi Sportiskola diák B korcsoportú dzsudokái. A négy versenyzőből álló kis csapat négy érmet gyűjtött be, s ezzel Németh Tibor tanítványai a csapatok rangsorában a negyedik helyen végeztek. Horváth Zsombor (29 kg) nagy küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot, s csupán egy hajszállal maradt le az első helyről. Gyulai Réka (44 kg) súlycsoportváltása jól sikerűik új kategóriájában sem talál legyőzőre, így a dobogó legmagasabb fokára léphetett fel. Csényi Márk (41 kg) két győztes meccsel melegített, ám az elődöntőben vezető pozícióból veszített, így „csak” a bronzéremért meccselhetett. A tavalyi magyar bajnok sem jelentett azonban akadályt számára, váll- dobással ippont ért el ellene, így harmadikként fejezte be a viadalt. A nehézsúlyú Nagy Ri- chárd, mindvégig megőrizve veretlenségét, aranyérmet szerzett.