Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-05 / 104. szám

8 2005. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI TŰKÖR Szegényítő életbiztosítás szerződésbontás Lejárat előtt fizetett díj csak részben jár vissza Aki a lejárati idő előtt felmondja életbiztosítását, biztos, hogy rosszul jár. Alapvetően kétféle életbiztosítási típust különböz­tetnek meg: a haláleseti és az el­érési biztosítást. Ezekből továb­bi számos, igen elterjedt forma eredeztethető, mint például az említett két típus ötvözeteként leírható vegyes biztosítás vagy a járadékbiztosítás. Életbiztosítást - legyen célja a gyerekeinkről vagy saját, majda­ni nyugdíjaséveinkről való gon­doskodás - hosszú távra kötünk. Legalább 5, de van, aki 45 évre. Ez idő alatt könnyen előfordul­hat, hogy fizetési nehézségeink támadnak vagy máshonnan jobb ajánlatot kapunk. Aki a le­járad idő előtt feladja életbiztosí­tását, rosszabbul jár, mintha megvárná a szerződés végét. Ezen belül azonban vannak át­menetek. A legkevésbé ajánlott, hogy azt kérjük, a biztosító azon­nal vásárolja tőlünk vissza a köt­vényt, vagyis fizessen most. Ha ugyanis ezt kettő-öt éven belül tesszük meg, közel sem kapunk annyit, mint amennyit díjként addig befizettünk. A biztosító- társaság ugyanis - teljesen jog­szerűen - előbb levonja a saját költségeit. Minél hosszabb idő telt már el díjfizetéssel, annál nagyobb összeg jár vissza. Ám öt és ü'z év között jellemzően még mindig nem számíthatunk ho­zamra. Mivel a legtöbb kötvény függeléke tartalmazza az eltelt A legrosszabbul akkor járunk, ha túl korán kérjük azt, hogy a biztosító vásárolja vissza tőlünk a kötvényt Sokat tanulhatunk az alábbi rossz döntés következményeiből Eüv 45 Éves. budapesti férfi 1998-ban kötött húsz évre egy N-N Talizmán életbiztosítást. Évente elfogadta a lehetséges díjemelést, és a kilátásba he­lyezett biztosítási összeg is nőtt Majd amikor beteg lett, meg­ijedt a húszéves távlattól, és a szerződést tíz év lejárati idő re módosította. Rossz döntés volt. A bírálati díjért egyszeri 5000 Ft-ot kértek tőle. Majd újabb egy év múlva azt látta, hogy miközben a havi díj a háromszorosára emelkedett, addig a biztosítási összeg (az az összeg, amit lejáratkor fizetnek) alig változott. Ekkor a szerződést haragjában fel­mondta - ez még rosszabb döntés volt -, és a biztosító néhány levélváltás után vissza­vásárolta tőle. Történetünk szereplőjének biztosítási adatai ÉV BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG (FT) TARTAM (ÉV) DÜ (FT/HÓ) ADDIG BEFIZETETT ÖSSZEG (FT) 1998 1 000 000 20 4 995 59 940 1999 1 137 792 20 5 728 128 640 2000 1255 348 20 6382 205 224 2001 1683 462 20 8 580 308 184 2002 1821111 10 24 432 601368 2003.03. 28. 1 824 609 10 24 478 674 802 2003. 11. 18. - visszavásárlási ár: 511 675 Ft A Ferihegyi reptér leértékelődhet Bécs, Pozsony együtt fejleszt Egy konzorcium megalakításán dolgozunk, hogy a pozsonyi re­pülőtérben részesedést szerez­hessünk - nyilatkozta Herbert Kaufmann, a schwechati társu­lat elnökségének szóvivője a Die Pressében. Közösen üze­meltetnék a két repülőteret. A pozsonyi jobban bekapcsoló­dik a charter- és a fapados for­galomba. A schwechati harma­dik leszállópályát csaknem százmilliárd forintért mégsem építenék meg, a többletgépeket inkább átterelnék Pozsonyba. A Ferihegyi repülőteret üze­meltető Budapest Airport Rt. illetékesei nem válaszoltak kér­désünkre, milyen terveik van­nak a magyar légikikötő leérté­kelődésének megakadályozásá­ra. A helyzetet tovább bonyolít­ja, hogy a BA Rt.-t a kormány el kívánja adni szakmai befekte­tőnek. A hírek szerint a hat je­lentkező egyike éppen a Flughafen Wien AG, a bécsi rep­tér fenntartója. Nem kizárt te­hát, hogy a Bécs-Pozsony- tengely létrejöttének egyik vesztese, Ferihegy a konkuren­cia kezébe kerül. Nem tudni, fel­tétel lesz-e Ferihegy üzemelte­tési jogának értékesítésekor a repülőtér fejlesztése. ■ Bak M.-Gyulay Z. A BUX-index 2005. május 4-én----------------Változás: -0,5X 16 650 16 600 16 550 16 500 16 450 Előző napi 16 400 záró érték: 15.30, a Now York-i tözsd« nyitása 16 350 16496 16 300^ pont 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0ra FORRÁS: BÉT A BÉT indexe az elmúlt napokban 17100 16950 16 800 16650 16500 16350 16200 16 050 16 796 04.27.04.28.04.29.05.02.05.03.05.04. FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2005.05.04. Részvény Utolsó ár (Ft) Változást«) Millió Ft FHB 12 750 0,39 97 BIF 4 020 0,12 1 Antenna 4 600 0,11 252 Richter 24 805 0,08 795 Zwack 10005 0,05 3 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (FI) Változási«) Millió Ft Econet 66-8,33 117 Egis 14 605-2,01 128 Mól 15 780-1,41 7979 Matáv 866-012 1579 OTP 6 020-0,02 4 411 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. május 4-én €/Ft $/Ft €/$ i 250,89 193,80 1,29-0,71 Ft-1,78 FI +0,01 cent HIRDETÉS GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉG OPERATÍV PROGRAM * + A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében 2005'ben eddig 18 pályázatot hirdettünk meg, * ★ közel 80 miljiáid forint keretösszeggel. Az elmúlt évi tapasztalatok alapján a pályázati feltételekét jelentősen * * egyszerűsítettük es a pályázók igényeihez igazítottuk ügyfélszolgálat: (06) i 235 4444 * ★ www.lendulet.hu Lendületbe hozzuk egymást! Minden megírt pályázat tovább fejlesztheti vállalkozását (ÍÁ/i lASAíll i s KO/11 M DIM MINIS,' 11 l’.iDM évek és a tartam szerint a mini­mális visszavásárlási értéket, ezt alaposan nézzük át! Az azonnali szerződésbontás­nál jobban járunk az úgynevezett díjmentesítéssel. Ez esetben sem fizetjük tovább a díjat, de a bizto­sítás nem szűnik meg. így kocká­zati biztosításnál, ha bekövetke­zik a baleset vagy a betegség, az úgynevezett maradék jogon még­iscsak kapunk ellátást ■ K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom