Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-26 / 121. szám
2005. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Drogmérés közben fogták el a dílert lebukott egy spanyol drogdíler Kisvárdán. A 29 éves férfit lakossági bejelentés alapján fogták el a rendőrök épp akkor, amikor kábítószert mért ki. Lakásában jelentős készpénzt és a drog adagolására szolgáló eszközöket találtak, (ned) Háromszor szúrta levitapartnerét elfogták azt a 21 éves, fiatal nőt, aki kedd este késsel háromszor megszúrt egy 30 éves férfit Budapesten. Az áldozat életveszélyesen megsérült, (ned) Fordulat a kisfiú halálának ügyében meggyanúsítottak egy kórházi dolgozót azzal, hogy gondatlansága hozzájárult a februárban mandulaműtéten átesett kisfiú halálához. A gyermeket a szigetvári kórházból vitték Pécsre, amikor útközben életét vesztette, (ned) Több tízmillióra rúg az okozott kár beismerte egy 33 éves, magyar férfi, hogy Alsó- Ausztria és Burgenland tartományban háromszáz gépkocsit tört fel. A tettes DNS-ét azonosították a helyszíneken találtakkal. A férfi ötvenhárommillió forintnyi kárt okozott, (jj) Újabb csaló került rendőrkézre őrizetbe vettek egy kiskőrösi férfit, a gyanú szerint több mint harmincötmillió forintot vett fel jogtalanul az Osztrák Megbékélési Alaptól. Az ügyben eddig ötven gyanúsított van. (szí) Megbilincselve is rúgott az asszony megütötte a vela szemben intézkedő rendőrt egy 34 éves nő Budapesten. A VI-VII. Kerületi Rendőr- kapitányság épületében kiabáló nőt a tiszt meg akarta nyugtatni, ezért támadt rá. A nő még megbilincselve is rugdosott, (ned) Ismét fejtörés a Fenyő-ügy miatt poloska Nem örülnek a nyomozók a kiszivárgott híreknek. De nem is cáfolnak. Egyelőre nem hozott áttörést a Fenyő- bérgyilkosság ügyében a pszichológus professzor húszórás önvallomása. A médiamogul ellenfeleinek egyike magán-titkosszolgálatot működtetett. Szemán László Eddig csak árnyalta a nyomozókban a vélt elkövetőkről és a megbízóról kialakult képet, de nem hozott áttörést a Kapu szerkesztőségében pénteken lefoglalt vi- deoanyag. A húszórás, vágatlan felvételeken Perczel Tamás pszichológus professzor többek között volt munkaadójáról és „betegéről”, Fenyő Jánosról is részletesen beszélt. A felvételek a professzor halála előtti napokban készült, így őt a rendőrök már nem tudják megkérdezni egy- egy izgalmasabb részletről. ■ Nyílt titok volt még Fenyő alkalmazottjai között is, hogy nem okozott neki gondot, ha például lehallgatás ellen ellenőriztetnie kellett az irodáját. A VICO médiabirodalmat létrehozó Fenyő János 1998. február 11-én, délután fél hat tájban indult el a Törökvészi úti VICO- székházból fodrászához. Elkísérte volna barátja, Friderikusz Sándor is, ám ő elfoglaltsága miatt lemondta a fodrászt. Csak utána találkoztak volna. A médiamogul, bár volt páncélozott gépkocsija, mégis a kedvenc autójával, egy Mercedes 600-assal indult utolsó útjára. Bár korábban már többször is figyelmeztették, hogy ne járjon egyedül, ezúttal sem vitte magával testőreit. Csak két, engedéllyel tartott pisztolyát dugta be nadrágövébe. A Margit körútba csatlakozó Margit utcában megállt a piros lámpánál. A VICO-tól őt végig követő, drapp Mitsubishi két autóval mögötte állt meg. Kiugrott belőle a bérgyilkos, és egy horvát gyártmányú Agram minigéppisztolyból golyózáport zúdított rá a Mercedes szélvédőjén keresztül. Fenyőnek mozdulni sem volt ideje. Legalább tíz lövedék érte, azonnal meghalt. I A gyilkos egy, a járdán parkoló autó alá dobta a fegyvert, majd nyugodtan kisétált a körútra, jobbra fordult. Itt az egyik kapualjba dobta kabátkáját és a parókáját. Felsétált a Rómer Flóris utcába, és a Margit utcából időközben visszatolató Mitsubishi a II. Kerületi Rendőrkapitányságnál felvette őt. Az autót később a II. kerületben, Fenyő egyik politikus barátjának a háza előtt találták meg a rendőrök. Itt hagyták el a merénylők. Néhány hét múlva a bolti sorozatgyilkos, Erdélyi Nándor vallomása alapján a koszovói albán Acifi Nijazit gyanúsították meg a Lehallgatókészülékek itt-ott, mindenütt, és behálózzák az életünket A vico-székház mellett-mögött van a Nemzetbiztonsági Szak- szolgálat (NBSZ) központja. Ők az objektumukat egyebek mellett rádiólehallgatás ellen is védik. Figyelmük azonban nem terjedhet túl a területükön. Az NBSZ szigorú törvények alapján csak megrendelésre dolgozik. Tudva Fenyő János kiváló politikai kapcsolatairól, kizárt, hogy az irodájában talált poloska hivatalosan került volna oda. AZ ELMÚLT ÉVEKBEN több politikailag kényesnek mondható hallgatózásra derült fény. Több vidéki polgármesteri irodában is találtak már valószínűleg ipari kémkedés célját szolgáló berendezést. Legutóbb tavaly októberben a pátyi polgármester irodájában. De például a Torgyán József vezette Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyik irodájában is találtak egy lehallgató- berendezést EZEK A kütyük kis hatósugarú, ám profi készülékek voltak. Olyanok, amilyeneket például bécsi kémboltokban szabadon be lehet szerezni. merénylettel. Ó önként visszajött az országba, feladta, majd tisztázta magát. Azóta gyakorlatilag csak a nyomozás megszüntetéséről, majd újraindításáról lehetett hallani. Egészen tavaly novemberig, amikor is optimista rendőrségi nyilatkozatokból az derült ki, hogy heteken belül megoldhatják a kusza ügyet. Idén márciusban áprilisra ígértek konkrétumokat, ám már május vége van, és még mindig nem történt semmi. Pontosabban a Kapu szerkesztőségében lefoglalt felvételek újabb fejtörést okoznak a rendőröknek. Az ügyet tavaly november óta ismét nyílt eljárásban vizsgáló „döglött ügyek” osztályának nyomozói mindenesetre nem örülnek annak, hogy a lefoglalt videofelvételek egyes részletei kiszivárogtak. Mint például az, hogy a gyilkosság utáni napokban Fenyő János irodájának közelében vagy az irodájában lehallgatóberendezést találtak. A gond az, hogy nem a rendőrök, hanem a néhai médiamogul bizalmi emberei bukkantak rá a poloskára. Nyílt titok volt még Fenyő alkalmazottjai között is, hogy a nagy- vállalkozónak nem okozott gondot, ha például lehallgatás ellen ellenőriztetnie kellett az irodáját. Kapcsolatai és pénze volt rá. Úgy tudjuk, hogy a merénylet előtti héten elvégeztek egy „poloskairtást” második emeleti irodájában, akkor semmit sem találtak. A hírek szerint a profi lehallgató-berendezést ez után csempészhették be Fenyő János irodaházába. Minden bizonnyal a merényletre készülve. A nyomozóknak most az jelent gondot, hogy a poloskát már nem lehet megtalálni. Mint ahogy azt sem lehet megtudni, hogy ki találta meg a székház melletti épületben a rádióadóként működő poloska vevőegységét. És hogy ne legyen túl egyszerű az ügy, a néhai professzor Fenyő ellenfeleiről is beszélt a videofelvételen. Köztük arról is, akinek szintén módja nyílott magán-titkosszolgálat működtetésére. Ennek a magyar embernek, aki ismert volt a pénz világában, egyik kapcsolata pedig gyakran megfordult a VICO- székház szomszédságában. Abban az épületben, ahova a poloska nyomát visszavezették. Karcsika kiadatása lehetetlenné vált patthelyzet Az anyának Törökországban is pereskednie kell az apával 9 Mehmet Tüysüz már hónapok óta készülhetett fia Törökországba vitelére. Legalábbis ez derül ki azokból az adatokból, amelyeket az ankarai Magyar Nagykövetség egyik munkatársa írt le levelében Bogosné Pap Edina (27) ügyvédjének. Karcsika (8) anyukája már várt erre a dokumentumra. Azt mondta, azért, mert ebből kiderül a török hatóságok álláspontja. Sőt az is, hogy tárgyalás nélkül hazahozhatja-e fiát, vagy kénytelen Isztambulban pereskedni..- A levélből az derül ki, lesz tárgyalás. Azt mondták, a költségeket nekünk kell állni. Másfél millió forintot kellene kifizetnünk - fakadt sírva Edina. Mint azt már megírtuk, a szegedi Mehmet Karcsikét apja láthatásra vitte el elvált feleségétől 2004. július 10-én. Vissza azonban már nem adta. Karcsikét Varga István néven juttatták el Törökországba. A hamis útlevéllel kivitt kisfiút ma Mehmet Károly Papnak hívják. A nagy- követség leveléből kiderül: az apa egy hónappal a gyerek külföldre csempészése előtt ezen a néven anyakönyvezhette Törökországban. Vagyis előre eltervezte a fiú klszöktetését. Az anyakönyv alapján 2004 szeptemberében a fiú török állampolgársághoz jutott. Ezzel az apa nem követett el szabálysértést. Mivel Karcsika török állampolgár lett, kiadatása - hasonlóan édesapjáéhoz - lehetetlenné vált. Ez azt bizonyítja, a török hatóságok nem mondtak Igazat, amikor arról beszéltek, nem tudják, hol van a fiú. Ha így lett volna, nem kaphatta volna meg a török állampolgárságot. A török külügyminisztérium hivatalosan még mindig nem tud arról, hogy a gyerek Törökországban van. Ennek ellenére felkérték a török hatóságokat: vizsgálják meg az ügyet, mert az apa a sajtóban elismerte, hogy nála van Karcsika. Vizsgálják azt is, hazudott-e a rendőröknek a férfi, amikor azt állította: nem tud fia hollétéről. Az anya az elmúlt napokban közvetve kapott hírt Karcsikéról. Az apa a török sajtóhoz fordult, és elmesélte saját verzióját.- Azt mondta, én már reggel nyolckor kidobtam a gyereket az utcára, ő csak elvitte magával, betakargatta, és hát hogy, hogy nem, épp akkor lépett oda egy házaspár a gyerekem fényképét tartalmazó hamis útlevéllel - fogalmazott Edina. ■ Nagy Eszter Dóra ■ A levélből az derül ki, lesz tárgyalás. Azt mondták, a költségeket nekünk kell állni. Másfél millió forintot kellene kifizetnünk. Karcsika Igazi útlevele. Ma már Mehmet Károly Papnak hívják a fiút