Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-24 / 119. szám

8 2005. MÁJUS 24:, KEDD GAZDASÁGI TŰKÖR Kommandósok felvágottal POftm Már az országúton kiszűrik az egészségtelen élelmiszereket Nem minden arany, ami fénylik. Legalábbis a régi szólás szerint, ami újab­ban úgy is módosítható, hogy nem minden sonka, ami annak látszik. Palásti Péter A paprikaügy óta egymást érik az élelmiszerbotrányok. Felrob­bant a tojásbomba, az egyik áru­házlánc vizeleteiből 300 ezret kel­lett visszagyűjteni, s megsemmi­síteni. Az agrártárca vizsgálatot rendelt el, de ennek még nincs eredménye. Gőgös Zoltán, az or­szággyűlés mezőgazdasági bi­zottságának alelnöke is ezért kezdeményezte az élelmiszer­biztonsági ellenőrzés hatékony­ságának növelését. Az MSZP-s politikus a mezőgazdasági bizott­ság hétfői ülése után utalt arra a szomorú történetre, hogy Pest megyében heten lettek rosszul , egy szalmonellás disznósajttól. A példa nem egyedi. Eddig leg­többször a külföldi árukról de­rült ki, hogy nem felelnek meg semmilyen előírásnak, mégis ott vannak a polcokon. Ezek kiszű­résében volna meghatározó sze­repe az úgynevezett élelmiszer­kommandó tagjainak, akik a kö­vetkező napokban a felvágottak között néznek szét A „csapatok” tagjai között ott vannak az ÁNTSZ, a fogyasztóvédelem, to­vábbá a növény-és állategészség­ügyi állomások szakemberei. Ők bármilyen terméket elvihetnek laboratóriumi vizsgálatra. Amennyiben megállapítható a szabályok megszegése, bírságot szabhatnak ki. Többszörös is­métlődés esetén az üzletet akár fél évre is bezárahatják. A fokozott ellenőrzéseket ha­zánkban nem az élelmiszer­helyettes vezetője azt tette szóvá tegnap, hogy a szegedi Pick Rt- nél - egy minisztériumi telefon után - leállították az élelmiszer­kommandó vizsgálatát Ezt ösz- szejiiggésbe hozta azzal, hogy az érintett igazgatótanács tagja, gyárók telephelyein kívánják végrehajtatni, hanem a kereske­delemben. Ráadásul nemcsak az üzletek polcain, hanem már az oraszágúti szállítások során. Éppen ezért kívánják a hon­atyák most lehetővé tenni az élel­miszer-biztonsági rendszer in­tézményi szigorítását is. Bálint Tibor országos főállat­orvos, akinek e két funkciója összeférhetetlen egymással Gráf József agrárminiszter hétfő délután bejelentette, hogy Bálint Tibor főállatorvost felmenti tisztségéből, de még nem tudta közölni vele, mert külföldön van. A vizsgálatot leállították, a főállatorvost menesztették ÉfNWffc mm a Fidesz-frakció A tisztességes kereskedőknek is kárt okoz, ha megtévesztik a vevőt HIRDETÉS i í I(fill t,f- ...’ So ny Ericsson K508i Akcióban legyőzhetetlen Mostantól jó filmeket nem csak a moziban nézhet. A beépített kamerá­val is rendelkező Sony Ericsson K508i-vel például mozgóképeket is rögzíthet. Forgassa le és nézze vissza kedvenc filmjeit a saját mobilján! Ráadásul most a t-zoneson, a T-Mobile WAP oldalán ingyenesen letölthető tartal­mak várják a készülék tulajdonosait. ■ mozgóképrögzítés ■ beépített kamera ■ mp3 lejátszó ■ ingyenesen letölthető tartalmak A készülékajánlat 2005. május 1-től a készlet erejéig tart és 2 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén érvényes. A készülék csak a T-Mobile Magyarország Rt. előfizetői kártyájával használható. További részletek az üzletekben. Információ: 1230 (T-Mobile Magyarország Rt. hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. Jobb veled a világ FOTC* webshop.t-mobile.hu Uj előfizetéssel vagy készülékváltással Fokozottabban ellenőrzik a strandok vizét NffttfFiWff fognak bakterio­lógiai vizsgálatot tartani a víz­forgató nélküli strandokon a nyáron. Az ÁNTSZ azokat a medencéket ellenőrzi kemé­nyen, amelyek most kaptak jövő év végéig haladékot a vízcserélő berendezések cse­réjére. A vizsgálatok eredmé­nyét a fürdők bejáratánál köz­szemlére teszik, (bm) Női kártyák a Budapest Banktól öf-fí£ ilAIAiÉk kedvez­ményt kapnak a megjelölt üz­letekben a termékek árából a Lady Hitelkártya birtokosai. A legalább hatvanezer forint nettó jövedelem esetén igé­nyelhető hagyományos hitel­kártyát a Budapest Bank el­sősorban nőknek kínálja, (bm) Nyögi a Kulcsár-ügyet a brókerház M/ÍSG&K Éviik» szenved el milliárdos veszteséget a K&H Equities brókerház. A Kul­csár-ügybe belekeveredett társaság 2003-ban 9, tavaly 3,8 milliárd hiánnyal zárta az évet. A tőkeemelés ellené­re előállt deficit hátterében a törvényben előírt, a várha­tó kötelezettségekeket fedező céltartalék képzése áll. (bm) Lehet, hogy megbukik az egykulcsos adó A2 ÉMSfftf* 30 százaléka jö­vedelmének romlását, 40 százaléka annak változatlan­ságát érzi Szlovákiában - de­rül ki egy közvélemény-kuta­tásból. Vagyis - vonja le a következtetést a közzé tevő Sme című lap - a 2004-ben bevezetett 19 százalékos egy­kulcsos szja, áfa és társasági adó nem érte el a kívánt célt. A pénzügyi tárcánál nem ér­tenek egyet ezzel, (bm) Öt biztosító visszaesett az első negyedévben Ai Arim JóóVfr/ÉtMi biztosító, a Groupama, a Magyar Ex­porthitel Biztosító, az AHICO és a QBE Atlasz biztosítók ár­bevétele alatta maradt az egy évvel korábbi első negyedévi­nek - hozták nyilvánosságra tegnap. Tíz másik társaság viszont növelte eredményét, ezzel részesedését is. (bm) Az adó miatt kevesebb alkoholos üdítő fogy riAIVAtm §ZA1A4£MM1 keve­sebb úgynevezett alcopop (al­koholos üdítő) fogyott az év elején Németországban, mint egy évvel korábban. Az első­sorban a fiatalok által kedvelt italokra tavaly óta külön adót vetnek ki. (bm) A BUX-index 2005. május 23-án OTi#ff§ik 2005. 05. 23. Részvény Utolsóar(Ft) Valtozas(%) "M6FT TVK 5750 2,04 35 Egls 17 240 1,71 509 Elmü 22 800 1,42 86 Richter 24815 1,31 712 Antenna 4115 0,37 20 VESZTÉSEK FORRÁSÁÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változási») Millió Ft MTELEKOM 805-7,26 8310 FHB 12250-1,72 104 OTP 6215-1,35 2 577 Mól 15260-1,07 2705 BorsodChem 2128-0,09 188 A BÉT indexe az elmúlt napokban 16700 16550 16400 16250 16100 15 950 15 800 15 650, 16353 16 329 BtmCr .....'w~-....... 165 04 16447 15 963 15816 05.13.05.17.05.18.05.19.05.20.05.23. FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. május 23-án. €/Ft $/Ft €/$ $ B f i 252,88 201,56 1,25 +1,14 Ft +2,37 Ft-0,01 cent

Next

/
Oldalképek
Tartalom