Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-24 / 119. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2005. MÁJUS 24., KEDD VÉLEMÉNY Egy értesítést elvártak volna a nyugdíjasok BARANYI GYÖRGY „felfokozott érzelmi állapotba” kerültek a nyugdíjasok az utóbbi napokban. Felháborodásuk oka nagyon is érthető: késve hozták ki a nyugdíjakat a postától. márpedig a nyugdíjból élők hónapról hónapra kitüntetett figyelemmel várják a pénzes postást, hogy csöngessen náluk azon a napon, amelyet számukra előzetesen bejegyeztek a nyugdíjnaptárba. Csakhogy most változás történt: májusban ugyanis eltértek ettől az időponttól a kifizetésekkel. Indok persze van rá, a 13. havi nyugdíj-kiegészítés korábbi, márciusi kifizetésével magyarázva a csúszás okát, ami azonban korántsem nyugtatta meg azokat az embereket, akik számára megváltásként érkezik a pénz. A magyar nyugdíjak összege aligha nevezhető magasnak, így nyugdíjasaink többsége kénytelen hónapról hónapra élni. Kényszerű okossággal beosztva, minden fillért élre állítva kell megnézni, hogy mire adhatnak ki pénzt addig, amíg meg nem jön az újabb havi nyugdíj. Hogy mégis hol volt, merre „fektették el” a nyugdíjasok pénzét, ki tudja. Mindenesetre a Magyar Posta Rt.-nél már vizsgálat indult az ügyben. A nyugdíjasok sok mindent kibírnak, eltűrnek, ám nem szeretik, ha packáznak velük. S joggal vélik úgy ez esetben is, hogy egy értesítést, híradást megért volna az, hogy e hónapban később érkezik majd a várva várt pénz. Hogy érezzék, tudják: nem csak kampányidőszakban fontosak ők. 0 Évértékelő a TIT-nél díjátadás Emlékérem öt tagnak Bugány János Éves küldöttgyűlését tartotta tegnap Szolnokon a Technika Házában a megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság. A szervezet helyettes irányítója: dr. Józsa Árpád levezető elnökletével a résztvevők beszámolót hallgathattak meg a TIT tavalyi tevékenységéről és gazdálkodásáról, megvitatták és elfogadták az egyesület egyszerűsített mérlegét, közhasznúsági jelentését, idei céljait és költségvetését, valamint módosították annak alapszabályát. Emellett az eseményen díjak átadására is sor került. Múlt évi munkájának elismeréseként a társaság öt tagja: dr. Kertész Róbert, Gubuczné Tömör Mária, Bordásáé Kovács Katalin, Szatmári Zoltán és Hajdú Ágnes vehetett át emlékérmet. HIRSAV Számítógépek a nyelvoktatásban is az oktatási Minisztérium világnyelvprogramjának keretében többek között a számítógéppel támogatott nyelvoktatás előnyeivel is megismerkedhettek a tanév során a diákok és a taná-, rok a tiszafüredi Hámori András Műszaki Szakközép- iskolában. A sikeres pályázatoknak köszönhetően ugyanis a modern technika nyújtotta lehetőségek felhasználásával, illetve a nyelvoktatást segítő programok alkalmazásával bemutató jellegű idegennyelvi órákat tartottak az intézményben, amelyeken például interaktív feladatokat kellett megoldaniuk a fiataloknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a számítógépet mindenképp érdemes bevonni az ismeretátadás folyamatába, már csak azért is, mert rendkívül jelentős szerepet játszik a tanulók motiválásában. Ennek megfelelően az idén megkezdett munkát a jövőben is folytatni szeretnék az iskolában. (fi) Ügyfélfogadást is tart a jászkiséri Cigány Önkormányzat ebben az évben már egy teljes munkaidőben foglalkoztatott irodai alkalmazottal dolgozik a településen, köszönhetően a települési ön- kormányzat támogatásának. Az alkalmazott feladatai közé tartozik az együttműködés az önkormányzat szociális osztályával, a családsegítő csoporttal, illetve ügyfélfogadást tart a kisebbségi önkormányzat irodájában. A roma önkormányzat munkáját elnökként ebben az évben már Túró Zoltán koordinálja - tájékoztatta lapunkat Ajtai Ferenc elnökhelyettes, (bcs) Milliókhoz juthat a Jászság A területi kiegyenlítést szolgáló megyei fejlesztési alap keretéből a Jászság mintegy 161 millió forinthoz juthat ebben az évben. A keretösszeg nagyobb részének -r mintegy 102 millió forint - felosztásáról a napokban döntöttek. Mint azt Dányi Olga térségmenedzser lapunknak elmondta, a pénzből 30 milliót a jászberényi strand vízforgató berendezésének megépítésére, illetve ugyanennyit a jászkiséri szennyvízberuházás finanszírozásának kiegészítésére fordítanak, (bcs) Egyre fontosabb a közmunka FOGLALKOZTATÁS A bért és annak járulékterheit az állam fizeti A közmunkások sokat tesznek a település képének javításáért Kényszernek indult, mára viszont egyre nagyobb szerepet kap a településeken a közmunka. Az ön- kormányzat ezzel sok helyen a legnagyobb munkáltatóvá vált. Pókász Endre Cibakházán, csakúgy, mint másutt, egyre fontosabb lesz a tartósan munka nélkül maradó helybéliek közcélú foglalkoztatása. A település vezetése az elmúlt időszakban közel húszmillió forintot költhetett hetvenhét helybéli ideiglenes foglalkoztatására, ami gyakorlatilag ennyi család megélhetését segítette elő jelentős mértékben. A közhasznú munkavégzés kezdeti ároktakarítós, fűnyírós időszaka után már egyre komolyabb feladatokat bíznak Cibakon is a közhasznúakra, így például az intézmények vagyonvédelmét is a közmunkások látták el. A településen az ő kezük munkája nyomán szépültek meg a parkok és a közterületek, IkÖ/HAS/NU fOCl/UKO/TAIOHAK SZÁMA A MICH BIN J Év Közhasznúak száma (fő) 1999 1931 2001 1384 2003 730 FORRÁS: KSH szűntek meg illegális szemétlerakók, épülhettek járdák és buszvárók. Növeli ennek a foglalkoztatási formának a népszerűsítését, hogy a bért, valamint annak járulékterheit az állam fizeti. Viszont a lakossági aktivitáson még lenne javítanivaló, mert ugyan a település több mint kettőszáz értesítést küldött ki átmeneti munkaajánlattal, végül csak hetvenhetén jelentkeztek dolgozni. Szolnokiak győztes szerepben megméretés Siker az országos dráma- és színjátékversenyen A napokban tartották a II. országos dráma- és színjátékversenyt Csepelen, melyet az Oktatási Minisztérium hirdetett meg művészeti iskolák számára. Mészáros Géza A kétnapos rendezvényen a színészmesterség. valamennyi ágát és területét vizsgálta a zsűri, amely négy korcsoportba rangsorolta az ország minden részéről érkezett diákokat. Az eredményhirdetés kiemelkedő szolnoki sikert hozott. A szolnoki Teátrum Művészeti Iskola diákjai a harmadik és negyedik korcsoportban első helyezést értek el. A III. korcsoportban Nagy Dániel, a Széchenyi krt-i Általános Iskola 8. osztályos tanulója (felkészítő tanára: Panko- tai Tímea), míg a legidősebbeknél, a IV. korcsoportban, Gon- da Kata, a Varga Katalin Gimnázium Diákszínpadának tagja és az iskola 10. évfolyamos tanulója (felkészítő tanára: Fodor Zoltán) szerezte meg az első helyezést. Két év múlva Az izgalmas és nívós versenyt legközelebb 2007-ben rendezik meg, így bőven van még idő az indulók, a tehetséges tanulók felkészülésére. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL csépa. Igazán megadja a módját a község önkormányzata az általa adományozott elismeréseknek. A Csépa Községért Életműdíj jutalma- zottja például egy szép arany I pecsétgyűrűt kap, melyet a település címere díszít, pb fegyvernek. Ingyenes koleszterin-, vércukor- és hemoglobin-szűrést tartanak május 26-án reggeltől a helyi orvosi rendelőben, mg Tiszafüred. Idén is megtartotta gyermeknapi ünnepségét a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Pedagógiai Szak- szolgálat. A rendezvényen többek között szkander-, pingpong- és rejtvényfejtő verseny, illetve foci és kosárlabda is szerepelt a programban, de emellett a meghívott művészek előadásában a Helló, helló gyerekek! című zenés, vidám műsort is megtekinthette az intézmény mintegy hatszáz tanulója, fi tiszainoka. Az orvosi rendelő és a konyha tetejének felújítását a napokban fejezték be a településen. Mint Pfeffer Ferenc polgármester elmondta, a kivitelezést pályázati pénzből valósították meg. mga újszász. A mozgássérültek megyei egyesületének helyi csoportja Ulviczki Józsefné vezetésével kirándulást szervez minden évben. Idén Iváncsik Imre, a HM politikai államtitkárának meghívására a Parlamentet látogatták meg, majd a Néprajzi Múzeum gyűjteményét csodálhatta meg a 110 fős csoport, szs Összesen 214 gyermek 315 alkotása érkezett be arra a kistérségi rajzpályázatra, amelyet a madarak és fák napja alkalmából a tiszafüredi Nyitnikék óvoda hirdetett meg a közelmúltban. A 3-7 éves ifjú tehetségek különböző technikájú munkáiból kiállítás is nyílt az intézményben, amelyet május 26-ig tekinthetnek meg az érdeklődők, n IÁNOS