Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-03 / 102. szám
2005. MÁJUS 3., KEDD 9 Hamar enyhíthető az ízületi fájdalom porckopás Öröklött rendellenesség, túlsúly vagy sok testmozgás okozza Sok embernek már a mindennapi tevékenységgel járó mozdulatok is nehézséget okoznak. Az ízületi kopásban szenvedő betegek eddig kénytelen-kelletlen együtt éltek a fájdalommal, szedték a fájdalomcsillapítókat. Pedig létezik természetes segítség a panaszok enyhítésére. A porckopás elsősorban a terheket viselő csípő-, térd- vagy gerincízületeken jelentkezik. Nagyon gyakori betegség, a negyven év felettiek 20-25 százalékát érinti, és veszélyezteti az élsportolókat is. A porc elfajulásában számos tényező szerepet játszhat. Az öröklött rendellenesség mellett a túlsúly, a túlzásba vitt testmozgás, a hideg, nyirkos helyen való tartózkodás hatására előbb vagy utóbb szinte bizonyosan kifejlődik a károsodás. Jellemző tünet az érintett ízület fájdalma és merevsége. A fájdalom a mozgás megkezdésekor jelentkezik, majd fokozatosan megszűnik. Súlyosabb kopás esetén azonban állandósul, és pokollá teszi az életet. A porc folyamatos pusztulása következtében az ízület mozgása beszűkül, az érintett izmok pedig meggyengülnek vagy akár el is sorvadhatnak. | Kocsis T. Gyógyír a pikkelysömörre A magyar lakosság két százalékának, mintegy 200 ezer ember életét keseríti meg a pikkelysömör. Egy magyar találmány segítségével az orvosok egy új és hatásos krémmel enyhíthetik a bőresztétikai problémákat. A Neoplant natúrkozmetikum növényi hatóanyagai erős bőr- regeneráló és gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek. Elősegítik a bőrsejtek megújulását és az öngyógyító folyamatokat Pál Katalin a krém feltalálója. A biológiai tudományok kandidátusa elmondta: pikkelysömörnél az esetek 80 százalékában egy hetes kezelés után látványos javulást tapasztaltak. Egy-két hónap alatt pedig tii- netmenetességet sikerült elérni. Az ekcémás bőrproblémák tünetei napokon belül csökkentek, néhány beteg egy hét után szinte teljesen meggyógyult. A Neoplant krémet használták lábszárfekélyek, felfekvések, műtéti hegek kezelésére, valamint gombás bőrproblémáknál is. A sebek regenerálór dása minden esetben gyorsult és csökkent a gyógyulási idő. A több mint öt éves teszt alatt az orvosok és a természetgyógyászok mellékhatásokat vagy allergiás reakciókat nem tapasztaltak. A terméket a gyógynövényboltokban és a patikákban árusítják. Natur Arkánum Kft TeL 82/412-352,20/216-1083 wwwjieoplanthu ▲ Ezen a héten három szerencsés olvasónk nyerhet party-grillsütőt a í-del így pályázzon: Vágja ki a Kiskegyed 18. számából a címlapon található vonalkódot (megjelenés: május 3.) és küldje be a megadott határidőre és címre nyílt levelezőlapon. Játsszon a megújult Érvénytelen pályázat kihúzása esetén pótnyertes húzására kerül sor! Beküldési cím: Kiskegyed, 1535 Budapest, Pf.: 960 Beérkezési határidő: 2005. május 13. Sorsolás ideje: 2005. május 19. 9 óra Helye: 1122 Budapest, Városmajor u. 11. a kép illusztráció EGÉSZSÉG Veszedelmes élősködők kullancsok Tavasztól őszig leselkednek a kirándulókra az erdőben Számos rémtörténet kering fertőzést terjesztő kullancsokról. Bár valós veszélyt jelentenek, hatékonyan védekezhetünk ellenük. Kocsis Tímea A látó kullancsok az aljnövényzetben bújnak meg, és alulról kapaszkodnak fel áldozatukra. A vak fajok másfél méter magasra másznak a bokrok vagy facsemeték ágaira, és fentről vetik magukat az emberre. Az emberre jutva a kullancs igyekszik rejtett helyre mászni. Szívesen bújik meg a térd- és könyökhajlatban, a fül mögött és a hajas fejbőrön. Ha ránk akasz- kodott egy kullancs, nem kell megijedni, legfeljebb minden ötszázadik példány terjeszt fertőzést, a többi ártalmatlan. A kullancsok által terjesztett két legveszélyesebb betegség az agyvelőgyulladás és a Lyme-kór. Előbbi magas lázzal, fejfájással, influenzára emlékeztető tünetekkel kezdődik, majd eszméletlenség, bénulás léphet fel. Az agyvelőgyulladás kialakulása védőoltással megelőzhető. Lyme-kór ellen nincs még oltás, de az időben felismert betegség gyógyítható. A kór jellegzetes, gyűrű alakú bőrkiütéssel, ízületi fájdalmakkal, fáradékonysággal kezdődik. Bár a fertőzés sok esetben csak hosszú idő alatt múlik el, az antibiotikumok szedése segít. Kiránduláskor mindig az ösvényeken haladjunk, kerüljük a sűrű bozótost. Húzzunk hosszú nadrágot és hosszú ujjú felsőrészt. Az üzletekben számos rovarriasztó szer kapható, kullancs ellen hat-nyolc órás védelmet nyújtanak. Nemcsak bőrünket, hanem ruháinkat is érdemes vékony rétegben befújni. Nyíregyháza Debrecen yw Budapest [ékesfehérvár ) V.~y J Kecskemét »Szolnok • Szekszárd Magyarország kullancsveszélyes területei fertőzöttség szerint 50 km Agyvelőgyulladás tömeges előfordulása Szeged Agyvelőgyulladás elszórt előfordulása y Nincs veszély Kiránduláskor nem árt az óvatosság. Az erdőben viseljünk zárt öltözéket. Kanállal eltávolítható veszélytelenül csak kullancs- kiszedő kanállal távolíthatjuk el az állatot. Ez egészben emeli ki az élősködőt, és az nem tudja fertőzött nyálát a bőrbe juttatni. A kanál gyógyszertárban és gyógynövényboltban kapható 780forint körüli áron. HÍRSÁV Születésnap tájékán gyakran arat a halál nem örömteli ünnep a születésnap - állítják orosz kutatók. A Kijevi Gerontológiai Intézet tudósai kimutatták, hogy a férfiak 44 százaléka és a nők 36 százaléka a születésnapját megelőző vagy követő hónapban hal meg. Korán felismerhető a rettegett Alzheimer-kór kidolgozták japán kutatók azt az eljárást, amelynek segítségével korai szakaszban láthatóvá tehetők az agyban az Alzheimer-kórra jellemző lerakódások. A betegség az agyat támadja meg, és elbu- tuláshoz vezet Játszva fogyasztanak a képzett német ebek terápiás célra kiképzett ebek segítenek lefogyni az elhízott gyerekeknek a németországi Wismarban. Kutyával játszva a túlsúlyos kisiskolások újra kedvet kapnak a futáshoz és az ügyességi gyakorlatokhoz. HIRDETÉS „Az orvosom azt mondta, többé nem futhatok.....de: Az Bio-Glukozamin megmentette térdeimet" „Még mindig alig hiszem el, milyen javulást értem el ezzel a készítmény nyel. Mindkét térdem borzasztóan fájt és ropogott... de a Bio-Glukozamin segítségével sikerült megszabadulni az összes kellemetlen tünettől. Ma már térdszorító nélkül futok ismét. Nekem ez óriási megkönnyebbülés”- mondja a 66 éves Csorna Tamás, aki lelkes futóként a túl sok sportolással meglehetősen elkoptatta a térdfzületeit, azonban egy glukozamin étrend-kiegészítőnek köszönhetően újult erővel visszatért a futópályára. Még felesége Irma is profitált a készítmény jótékony hatásából. „Kezdtem fájdalmat érezni a csípőízületeimben, de amióta rendszeresen szedem a Bio-Glukozamin étrend-kiegészítőt, elmúltak a fájdalmaim”- meséli Irma. Teljesen megkönnyebbült Amikor Tamás térdei először jelezték a problémát, nem vett tudomást a fájdalomról, és tovább futott. A fájdalom egyre erősebb lett, míg végül az orvosa azt mondta neki, hogy soha többé nem futhat, mivel a bal térdízületében nem maradt ízületi folyadék. Tamásnak a térdműtét sem hozta meg a várt javulást. Két hónappal az után, hogy megkezdte az első doboz Bio-Glukozamin tablettát, levehette a térdszorítót, és különösebb probléma nélkül tudott futni. „Ma már úgy érzem, teljesen rendbe jöttem. Ha nagyon megerőltetem a térdem, akkor egy kicsit fáj, de ez említésre sem méltó” - mondja Tamás. A Bio-Glukozamin glukozamin-szulfátot tartalmaz, azaz egy természetes rákpáncél kivonatot, mely bizonyítottan hatással van a fájó ízületekre és az ízületi kopás (artrózis) más tüneteire. A készítmény hatása 8-12 heti folyamatos használat után érezhető. A Bio-Glukozamin, a glukozamin legjobb dokumentált hatással rendelkező formáját tartalmazza. A glukozamin más formái kevésbé aktívak, és nem biztosítanak hasonló eredményeket. ÜT ) M 1 Hirdetés m Őrizze meg ízületi porcának egészségét! A Bio-Glukozamin 400 egy olyan tudományosan dokumentált étrendkiegészítő készítmény, melynek gluko- zamin-szulföt tartalma képes megállítani az ízületi kopás (artrózis) progresszióját. A Bio-Glukozamin 400 étrendkiegészítő 60 és 150 darabos kiszerelésben is kapható! Pharma Nord Pharma Nord Kft. 1139 Budapest, Váci út 95. info-vonal: (1)239-2310 h-sz-p: 9-12 óráig Bio-Glukozamtn 400" u Art’ A Bio-Glukozamin + MSM masszázskrém ideális a fájó ízületeknek A hatóanyagok - a glukozamin-szulfat és az MSM (az ízületek egészségének fenntartásához szükséges kénvegyület)- közvedenül a fájó ízületek felett bedörzsölve jótékony hatást fejtenek ki. Keresse az Arany Mozsárral jelölt termékeket a gyógyszertárakban és a gyógynövényboltokban! Minőségi dán készítmény a Pharma Nordtól!