Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-19 / 115. szám
4 GAZDASZEMMEL 2005. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK Nyereséges madár Egy strucc a vágósúly eléréséhez körülbelül 20 ezer forintnyi takarmányt fogyaszt. Élősúlyra vetítve egy állat kilónként 500-550forintot ér, de az ép bőréért is jó pénzt adnak. Mindent egybevetve egy vágóstrucc átlagosan 25 ezer forint nyereséget hoz a gazdájának. Veszteséges a juhágazat A magyar juhászatok többsége veszteséges, mert alacsony a szaporulat. Nyereséget csak azok a gazdák érhetnek el, ahol az egy anyabirkára számított hasznosult szaporulat 1,3—1,4 között van - nyilatkozta Jávor András, a Juh Terméktanács elnöke a Magyar Távirati Irodának. MTI A szakember közölte: a liberalizált piaci viszonyok miatt éles a verseny az Európai Unióban. Főként a spanyol és a román tenyésztők a magyar juhászok konkurensei. Az árak gyakorlatilag évek óta azonosak, mert az alacsony infláció, illetve a konkurencia miatt nem lehet emelni azokat. A magyar juhászatokban nagy az élőmunka-felhasználás a rossz vagyonvédelmi helyzet mi■ A Juhágazat árbevétele évente mintegy 10 milliárd forint, ennek 95-96 százaléka az exportból származik. att, továbbá alacsonyak a hozamok. Jávor András úgy vélekedett, hogy emellett az erős forint is akadályozza a magyar juhászok versenyképes megjelenését az Európai Unió piacán. Az elnök rámutatott: stratégia- és struktúraváltásra volna szükség. Növelni kellene a hozamokat, amihez genetikai váltás szükséges, továbbá az élőállat-kivitel helyett a feldolgozott termékek irányába kellene elmozdulniuk a magyar tenyésztőknek. Ez utóbbinak az a legnagyobb akadálya Jávor András szerint, hogy Magyarországon a két legjelentősebb, juh exportvágással is foglalkozó vágóhíd olasz kézben van. Úgy vélekedett, az olaszoknak nem érdekük, hogy ezek jól működjenek. Szükség volna egy magyar kézben lévő vágóhídra, hogy a magyar termék a jelenleginél feldolgozottabb formában kerüljön piacra. Ennek létesítéséhez viszont a hazai tőke hiányzik - hangsúlyozta az elnök. A magyar juhágazat állatexportjának 95 százalékát Olaszországban értékesítik, a kivitel 95 százaléka pedig élőállat Évente Magyarországról jelenleg nem egészen 800 ezer hazai tenyésztésű bárányt exportálnak. A kivitel mintegy 55 százalékát az év első bonyolítják le. Az idén húsvétra nem egészen 300 ezer bárányt szállítottak ki, az ortodox húsvétra pedig további 100 ezret. Jelenleg Magyarországon a statisztikai adatok szerint mintegy 1,17 millió anyajuh van, amely némileg meghaladja a tá- mogathatósági szintet Az unió nem támogatja a juhtartást, de az egyszerűsített területalapú támogatás úgynevezett „juhborí- tékjából” egy anyajuhra a tartó jelenleg évente valamivel több mint 1400 forintot kap anyaállatonként és további ezer forintot, ha kedvezőtlen adottságú térségben gazdálkodik. Csaba, a strucctenyésztő állattartás Keresett a nagy testű afrikai futómadár húsa Az élet néha furcsa dolgokat produkál, hiszen akad, aki nőiruha-készítő létére húsboltban dolgozik, más kitanulta a mező- gazdasági gépszerelő szakmát és vásározik, megint más a papírjai, végzettsége alapján könyvtáros és egy virágboltban kínálja a csokrokat. D. Szabó Miklós Valahogy a leírtak érződnek a kisújszállási Farkas Csaba esetében is, aki az érettségi után mostanság az autószerelő szakmát tanulja. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy a műhelyek is telítettek, és ha végez, aligha itt keresi a kenyérre valót. Szerencsére Csaba olyan családba született, illetve olyanban nőtt fel, ahol mindig tartottak a baromfiudvarban meg az ólakban „lakókat”. Nem véletlen, hogy nagy állatbarát hírében áll. Korábban kutyákkal bajlódott: angol buldoggal, mopsszal, francia buldoggal. Néhány éve ráA tojók rendszerint szelídek, de a hímekkel jó az elővigyázatosság, mert féltékenyek a párjukra, és ezt szisze- géssel, csípéssel adják bárkinek tudtára tért a strucctenyésztésre. Mivel állítólag nagy a kereslet a húsa iránt, a jelesebb éttermekben az ínyencek eledele. Olyan az íze, mint a borjúhúsnak, szóval bárhogy készítik el, felséges eledel. Hat madárral kezdték a tenyésztést, ezek a hímek és tojók azután jókora szaporulatot eredményeztek. Egy-egy nőstény általában évente húsz-harminc tojást tojik, és ha csak egy tojó tartozik a hímhez, ezek többsége jó tojás, azaz kikel. Fogyasztva is kiváló, de mivel jókora, serpenyőben lehetetlen rántottát készíteni belőle, mert tartalmához kicsi ez az edény. A tojásokat tilos kézzel megfogni, papírszalvétával lehet, így ajánlatos hozzájuk érni. Késsel feltörni szinte lehetetlen, körfűrész kell a lékeléshez. Mostanság az a gyakorlat, hogy a kis struccokat Székesfehérvárott keltetik. Egyéves korukra gyönyörűek lesznek, vágásra érettek, ekkor finom a húsuk, később már csak tenyésztésre jók. Esztendő alatt a kis struccból száz-százhat kilós futómadár lesz. Naponta kétszer esznek, olyan takarmányt, amely búzát, kukoricát és napraforgót tartalmaz. Gondoskodni kell megfelelő mennyiségű vízről is. Különösen a hímek veszélyesek: védik a párjukat, azért ha idegen közeledik hozzájuk, csípnek, rúgnak, harapnak. A húsukon kívül a tollúk is csodálatos, sok jeles revűszínház mutatós táncosnőinek egyetlen „ruházata”. Visszatérve Csabához, van egy bt-je, de már rendelkezik gépkocsi- és targoncavezetői engedéllyel is. Későbbi tervei között egy hosszabb lélegzetű amerikai út is szerepel. Szeretne kicsit világot látni, szétnézni a korlátlan lehetőségek hazájában: hogyan élnek, mit csinálnak a hozzá hasonló talpraesett, életvidám húsz-huszonegy évesek. Állami tárolók kizárólag a termelőnek? A tárolókapacitás jelentős részét a termelőknél kellene összpontosítani — vélekedett Jakab István, a Magosz elnöke, amikor Jászjákóhalmán a térség gazdaköreinek tagjaival találkozott. Banka Csaba A terméskilátások rendkívül jók, de a jelenlegi tárolókapacitás nem lesz elegendő az új termés fogadására — mutatott rá a gazdaköri elnök. Szerinte ösz- szehangolt, határozott intézkedéssorozatra van szükség a rendelkezésre álló hazai termény- tárolók kihasználása, korszerűsítése, és újak létesítése érdekében. Ugyancsak lépéseket kell tenni Brüsszelben azért, hogy mihamarabb „kimenjen a gabona az országból”.- Rövidesen megalakítjuk a betakarítással és tárolással foglalkozó operatív bizottságot, ahol az érintett érdekképviseletek, valamint az MVH és az FVM szakértői közösen dolgoznak majd a problémák megoldásán - jelentette be Jakab István. Hozzátette: a tárolókapacitás bővítése önmagában nem oldja meg a problémákat, csak valamennyi terület koordinációjával lehet az ügyeket kezelni. Azt kell elérni, hogy a gazdák maguk tudják intervencióra felajánlani a gabonát. Az összes állami tárolót a gazdák számára kell biztosítani, bérbeadni. Kezdeményezni kívánják az Európai Unió érintett testületéiben, hogy - tekintettel Magyarország speciális helyzetére - csak a termelőknek legyen joga intervencióra felajánlani a terményeket. KERTÉPÍTŐK KERTJÉBEN SZOLNOKON, 4. sz. főút MOL-kútnál Virágok, örökzöldek, cserepek akciós áron! Pavilonok, lap- és terméskő, rönkjátékok, kertbútorok, nyársalok nagy választékban. Nyitva: hétfő-péntek 8.00-18.00 szombat-vasárnap 9.00-12.00 Tel: 06-56/515-206 Tartsuk „készenlétben” a permetezőt Május első felében hűvösebb idő volt, változó fel- melegedéssel. Az éjszakai alacsony hőmérséklet nem kedvezett a növények fejlődésének, az erős szél pedig hátráltatta a növényvédelmet. A megyei növény- és talaj- védelmi szolgálat tájékoztatójából kiderül, készülnünk kell a további permetezésekre. A burgonyában a burgonyabo- gár-fertőzöttség 2-3 százalék, tövenként 1 imágóval. Az NTSZ szakemberei szerint nagy mennyiségű tojásrakást lehet észlelni. A cseresznye és a meggy a gyümölcsfejlődés állapotában van. Ültetvényekben a moníliás virág- és hajtáselhalás tünetei minimálisak, a szórványmeggyfákon viszont általános és járványos a megbetegedés, fapusztulás is előfordult Cserkeszőlőn. A Tiszaszőlősön kihelyezett feromoncsapda alapján a cseresznyelégy még nem rajzik. Az almástermésűeknél (alma, körte) szintén fejlődik már a gyümölcs, a birs azonban még a virágzás végén, a sziromhullás kezdetén tart. Az almafaliszt- harmat-fertőzés mértéke fajtaérzékenységtől függően 3-17 százalék, a levélpirosító levéltetű fertőzöttsége 1-2 százalék. Ti- szaroff és Kisújszállás térségében a varasodás tünetei megjelentek a levélen, a tűzelhalás és egyéb károsító tömeges megjelenését ellenben még nem észlelték. Rajzik az almamoly. Az őszibarack-ültetvényekben a tafrinás levélfodrosodás általános, a fertőzés mértéke 15-30 százalék közötti, azonban a rákóczifalvi ültetvényben gyakorlatilag százszázalékos. Házikertekben is előfordul a száz- százalékos levélfertőzöttség. A kajszibarackon gyenge mo- níliafertőzés található (1-2 százalékban). Szilvában a moníliafertőzés mértéke 5-10 százalék. Cibakházán hajtásszáradás tapasztalható. Rajzik a szilvamoly, a nem védett szilvafákon pedig gyakori a poloskaszagú szilvadarázs károsítása. A szőlőben általában 8-10 centiméteresek a hajtások, de helyenként 20-30 centis is előfordul. Helyenként igen erős gubacsatka-fertőzés alakult ki (Tiszakürt, Bogaras, Nagyrév, Jászberény újerdő), ellene védekezési döntés született. A borsóban levéltetű betelepedését elvétve tapasztalták az NTSZ munkatársai. Baktériumos fertőzöttség tüneti szinten van jelen (Nagyrév). A csipkézőbogár kártételét 4-5 százalékban észlelték, főleg táblaszegélyen. Helyenként az erős gyo- mosodás is gondot okoz. A vöröshagyma-területeken megkezdték a postemergens gyomirtásokat az első vetéseken, valamint hagymalégy ellen védekeztek Jászberény, Jászapáti és Alattyán térségében. CASE mi MTZ EROGEPEK . Kverneland és hazai munkagépek Jf _ ÉÉÉLA f _ 1 Ag r o - B éké s KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 19. Tel.: 66/444-016, fax: 66/530-070 CASE MTZ CASE és pótkocsik Ö ÖNRÉSSZEL, /Á/ÉRHETET LEN ÁKCIÓl W.HCJI070 27.990.000 Ft nettó 34.987.500 Ft bruttó ■■ Az akció 2005. június 1-ig vagy a készlet erejéig tart. Agro-Békés Kft. Békéscsaba, Kétegyházi út 19. Tel.: 66/444-016, e-mail: info@agrobekes.hu I