Új Néplap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-12 / 110. szám

2 2005. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Uj növények kerültek a nyárfák helyére Új növényeket ültettek a kivágott nyárfák helyére Tiszafüreden. Farkas István Mint arról korábban már beszámoltunk, nyárfákat vágtak ki a közelmúltban a város több pontján. A gyérí- tési akciót egyrészt az allergiás lakosok­nak sok kellemetlen­séget okozó májusi „szöszölés”, másrészt az őszi lombhullás, il­letve a vágásérett nö­vényóriások baleset- és életveszélyessége indokolta. A galy- új fácskák sorakoz­nak teljes eltakart'- nak a 33-as út men- tása mellett, amely tón um): a szerző a kedvezőtlen időjárás miatt várhatóan a hét végén fejeződik be, nagy hangsúlyt fektetnek a pótlásra is. Ennek megfe­lelően a 33-as út mentén a napokban közel száz kínai nyárfát ültettek el, melynek kiválasztásá­nál fontos szempont volt, hogy ezen típus nem okoz semmiféle allergiát. Az elkezdett fatele­pítés a tervek szerint ősszel tovább folytató­dik, amikor is a kivá­gásban érintett Húsz­öles, Szegfű és Poroszlói úton kívül a város más ré­szein is lehetőség nyí­lik majd gyorsan nö­vő, esztétikus fák el­helyezésére. Kisorsolt települések (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Az öt év alatt megvalósítandó programra mintegy hatmilliárd forintot szánnak, ebből 1,2 mil­liárd forintot ebben az eszten­dőben használnának fel. A fo­lyamatban elsőbbséget élvez­nek azok, akik az így kialakított földrészletet maguk kívánják megművelni. A kormányrendelet szerint az elsőbbség azokat illeti meg, akik legalább három éve mező- gazdasági tevékenységet végez­nek, rendelkeznek az MVH ál­: ^ A sorsolás eredménye- : ként körzetenként a követke- : ; ző településeken kezdődik : meg elsőként az osztatlan : közös földek kimérése: Já- : : noshida, Nagyiván, Csépa, '■ Zagyvarékas, Tiszagyenda. tál kiadott regisztrációs szám­mal, és nincs a tulajdoni hánya­dukra vonatkozó, idegen hasz­nálatra utaló szerződés. Az első feltételről a kérelmezőnek júni­us 15-ig nyilatkozatot kell be­nyújtania az illetékes körzeti fölhivatalhoz, ehhez nyomtat­ványt a hivatalon kívül a fálu- gazdászoktól is be lehet szerez­ni. A földhivatal e nyilatkozat, valamint a földhasználati nyil­vántartás adatai alapján hatá­rozza meg az elsőbbségre jogo­sultak körét - tudtuk meg Sza- bóné Tánczos Valériától. A me­gyei földhivatal vezetője érdek­lődésünkre elmondta, 2002-től gyűjtötték az osztatlan közös te­rületek kimérését célzó kérel­meket. Szűkebb hazánkban 2485 földrészletre és összesen több mint 85 ezer hektárra vo­natkozóan 12 290 kérelmet tar­tanak nyilván. Azaz ennyien je­lezték, hogy saját helyrajzi szá­mot szeretnének földjükre kap­ni. Mivel a program a tervek sze­rint öt év alatt fejeződik be, ezért az érintettek szempontjá­ból nagy jelentősége van a telje­sítés sorrendjének. Ezzel kap­csolatosan a jogszabály úgy ren­delkezik, hogy a körzeti földhi­vatalok sorsolással állapítják meg az illetékességi területük­höz tartozó települések sorrend­jét, s ennek alapján halad majd a program végrehajtása. A meg­osztás kiindulási helyét és idő­pontját a földhivatal határozza meg, erről mindenki tájékozód­hat majd a polgármesteri hiva­talokban. Az egy földrészleten belüli kiosztási sorrendről a ké­relmezők megállapodhatnak, egyezséget köthetnek. A megyei földhivatal vezetője fontos tudnivalóként említette még azt, hogy' az eljárás nem al­kalmazható az erdőkre, továbbá a kimérés során keletkezett föld­részlet nem lehet kisebb három­ezer négyzetméternél, volt zárt­kertek esetében pedig 1500 négy­zetméter a területi minimum. Hősére emlékezett Karcag kováts mihály-napok Elismeréseket is átadtak az ünnepségen Az Amerikai Függetlenségi Háború karcagi hősére, Fabri- czy Kováts Mihály huszár ezredesre emlékeztek szülővá­rosában Karcagon, a róla elnevezett általános iskolában. D. E. A vakmerő huszár, a legendás katona 1779. május 11-én Charlestonban halt hősi halált. A város szülöttére emlékezve először a Kováts Mihály-emlék- parkban, a hős egykori szülő­házának helyén koszorúztak a diákok, majd délután az iskola előtti téren folytatódott a prog­ram. A zeneiskola ifjúsági fú­vószenekara és a Karcagi Bará­ti Lovas Egyesület huszárjai­nak bevonulása után Kenyeres- né Dede Erzsébet iskolaigazgató köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, köztük dr. Vadai Ágnes és Varga Mihály ország- gyűlési képviselőket és Elek Sándort, a megyei közgyűlés al- elnökét. A legendás huszár I életútját Si­mon Géza, a u Honvédelmi I Minisztérium : ’ I mérnök alez­redese ismer- Ülft*. tette, majd a honvédelem érdekében végzett munkája elismeréseként II. osztályú Honvédelemért kitün­tető címet adott át Györfi Sán­dor Munkácsy-, Mednyánszky- és Szervátiusz-díjas szobrász- művésznek és Kenyeresné Dede Erzsébet Iskolaigazgató­nak. A díj I. osztályú fokozatát Bo- dó Sándor Amerikából hazate­lepült festő- és szobrászművész kapta, aki a tanulók műsora után díjat adott az iskola azon diákjainak, akik a művészetek, a történelem és más területe­ken jelentős teljesítményt nyúj­tottak. A díjátadás után a jelen- | lévők megkoszorúzták Győrfi S Lajos szobrászművész Kováts 1 Mihályról készített dombormű­2 vét. A diákok palotása nagy tetszést aratott Magyar lett a svéd gépből ajándék A Hadtörténeti Múzeum birtokába került á Viggen, A svéd nagykövettől, Bengt Lundborgtól (balról) Holló József vezérőrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múze­um főigazgatója vette át a háttérben álló ajándékot Ünnepélyesen is átadták tegnap azt a kiselejtezett svéd vadászbombázót — a Svéd Légierő ajándékát a FIM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak —, amely még hétfőn landolt az MH 86. Szolnok Helikopterez­red repterén. Horváth Győző Az ünnepségen részt vett a Svéd Királyság budapesti nagy­követe, Bengt Lundborg is. A magas rangú vendég jelenléte és köszöntője is azt sugallta, hogy az esemény sokkal többet jelent egy átadási ceremóniá­nál, mindezek ugyanis a két or­szág jó kapcsolatát is szimboli­zálták. A nagykövet elmondta, nagy tisztelettel viseltetnek Ma­gyarország iránt, elsősorban az ’56-os események és amiatt, hogy hazánk 1989-ben megnyi­totta nyugati határát. Mint mondta, a magyar múzeumnak ajándékozott gép a csúcstech­nológiát jelentette a katonai re­pülésben. A JA-37 Viggent ab­ban az időszakban fejlesztették ki, amikor Svédországnak mint ellenségekkel kellett számolnia az egykori Varsói Szerződés tagállamaival. Ma már új politi­kai helyzet alakult ki, Európa országai együtt dolgoznak azon, hogy az emberek jobban élhessenek. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL abádszalók. Emlékezés József Attilára címmel dr. Lisztóczky László irodalomtörténész tar­tott előadást a közelmúltban a helyi művelődési házban. Az egri Eszterházy Károly Főisko­la egykori tanára elsősorban támpontokat, kulcsszavakat adott a költőóriás életművének feldolgozásához. Elmondta többek között, hogy József Atti­la a külváros és a munkásosz­tály szemléletének meghono­sításával új színt hozott az iro­dalmi életbe. Emellett a bartó­ki szintézis megteremtője is ő volt, munkásságát ugyanis a kivételes zeneszerzőhöz ha­sonlóan egyszerre jellemezte a régi és az új, a hagyomány és a modern, n hunyadfalva. A településren­dezési terv elkészítéséhez sze­retne pályázatot benyújtani az önkormányzat. A másfél millió forintos önerő miatt ehhez a képviselő-testület döntésére is szükség van, amely a napok­ban fogja tárgyalni a kérdést - tudtuk meg Vékonyáé Házi Eszter polgármestertől, mga kengyel. Jövőre negyed évszá­zados jubileumát ünnepli a Kengyelfutás Kengyelen elne­vezésű tömegsportnap a köz­ség Erzsébeti parkerdőjében. A 24. hagyományos nyári ren­dezvényt idén május 15-ére szervezték. A Kengyelfutáson túl megmérkőzhetnek az ér­deklődők kispályás labdarú­gásban, kötélhúzásban, hely­ből távolugrásban, lepényevés­ben, rönkhajításban, szkan- derben, a KRESZ-teszt alatt és a pörköltfőző verseny közben. A kilátogatok körében újdon­ságnak számít majd a tekefoci, illetve a kolompverés is. A reg­gel 8. 30-tól kezdődő esemé­nyeket a tiszafóldvári tűzoltó­egyesület mentőakciója, a tö­rökszentmiklósi rendőrkapi­tányság kutyás gyakorlata és a kommandósok bemutatója színesíti, mg kunhegyes. Országos döntő­ben a hegyesiek. Ami nem si­került a hatodik korcsoportos középiskolás fiú röpiseknek, hiszen az országos elődöntő­ben „csak” a második helyen végeztek, így nem juthattak a legjobbak közé, összejött a fia­talabbaknak. Ugyanis az ötö­dik korcsoportos fiúcsapat - akik elsős, másodikos középis­kolások — az igen jó erőkből álló Dunaújváros előtt meg­nyerte Budapesten az orszá­gos elődöntőt, és bejutott a ka­zincbarcikai országos döntő­be, amelyet május 27-29-én tartanak. Felkészítő tanár, il­letve edző: Nagyné Molnár Er­zsébet és Bodó István, dszm nagyrév. Első jelentősebb ese­ményét a településen szervezi a tavaly alakított Tiszazugi Szociális Népfőiskolái Egyesü­let. A Vaspatkó Lovasudvarral, valamint az önkormányzattal karöltve ugyanis a községben rendezik meg a nagyrévi kike­let elnevezésű programot, me­lyen kézművesek alkotásait, különféle lovasbemutatókat, Valamint pünkösdikirály-vá- lasztást is megtekinthet az ér­deklődő május 14-én. pe Tiszafüred. Az együtt gondol­kodás, a problémák megbeszé­lése érdekében lakossági talál­kozót tart ma a városi művelő­dési központban a Füredi Fó­rum. délután 6 órától, fi A legismertebbek között van a különleges fáival, növényeivel büszkél­kedő Tiszaigari Arborétum. A fenntartó Nefag Rt. rendszeresen gon­dozza a területet FOTO: MÉSZÁROS JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom