Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-07 / 80. szám
2005. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK 5 AHOL ÉLÜNK Megreformált istentisztelet hitélet Megfiatalodott a fegyverneki gyülekezet A fiatal lelkész egy szál gitárral maga mellett tudhatja az ifjúságot Fehér Ákos nyugállományba vonulását követően Pálinkás Gyula helyettes lelkészt bízta meg a fegyverneki református egyházközség vezetésével Szabó József, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese. Mészáros Géza A 31 esztendős lelkész fiatalos lendülete már néhány hét alatt látványos eredményt hozott, hiszen az istentiszteletekre járó eddigi néhány fős gyülekezeti tagságot egy hónap alatt közel félszázas létszámra duzzasztotta.- Egyelőre egy évre kaptam Fegyverneken megbízást, s ez idő alatt szeretném, ha a településen élő reformátusok újra Zajlik a felújítás Pálinkás Gyula, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Gyárén született. A debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett diplomát, s felsőfokú tanulmányai végeztével a cívisvárosban volt ifjúsági lelkész. Fegyverneken javában folyik a parókia felújítása, és tervei szerint az itt kialakított lelkészi lakásban lesz otthona a nyáron házasuló lelkészpárnak. rendszeresen látogatnák a templomot, s a rendezvényeinken aktívan részt vennének — fogalmazza meg terveit Pálinkás Gyula, aki a helyettes lelkészi feladatai mellett a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskola kinevezett hitoktatója is egyben. — Az idősebbek természetszerűleg látogatják az istentiszteleteket, a középkorúakban viszont nyomot hagyott az elmúlt fél évszázad rendszerének ateista tanítása. Ám reményteljes, hogy egyre több fiatal jön el hozzánk. Ez valószínűleg köszönhető annak is, hogy ifjonti véremből kifolyólag jómagam gitárral adom elő a református énekeket, a menyasszonyom, Balogi Beáta lelkész és vallástanár pedig orgonán kíséri a szólamokat. Ez az úgynevezett modernizáció tetszik a gyerekeknek, ezért szívesen vesznek részt a közös liturgiákon is. Én nem csupán személyeket, hanem egész családokat szeretnék megnyerni az egyházközség számára. Ezért az ünnepi rendezvényeket is ennek fényében szervezzük, s lehetőleg a família apra- ját-nagyját igyekszünk bevonni a programokba. Nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a fegyverneki katolikus plébánossal is, akivel ugyancsak közös eseményeket kívánunk megrendezni az ökonómia jegyében - fogalmazta meg terveit Pálinkás Gyula. Gépjárművét újjávarázsolja! A Fegyverneki Autójavító Kft. gépkocsi-javítási tevékenységet végez, már közel 30 éves múlttal. A tevékenységet MSZ EN ISO 9001:2001 minőségellenőrzési rendszerben végzi. A gépkocsi javításán belül gyártmány- és típus- megkötés nélkül, 3,5 tonnáig, személy- és tehergépkocsi, motorkerékpár, lakókocsi, utánfutó, lassú jármű, vontató, mikrobusz teljes körű javítását, diagnosztikai vizsgálatát, HELYBEN TORTENO VIZSGAZTATASAT vállalja, továbbá, minden járműre környezetvédelmi vizsgálatot (zöldkártyát) készít! A Fegyverneki Autójavító Kft. hibakód-leolva- sót működtet, OBD, EOBD, MIL lámpa-felügyeleti rendszerek ellenőrzését, szerviznullázást végez, diagnosztikai eszközök alkalmazásával. A társaság teljes körű gépkocsijavítást, kis- és nagyjavítást, motorok, futómű, sebességváltó, karosszéria, fényező (festőkamrás) és elektromos munkákat végez. (X) Fegyverneki Autójavító Kft. 5231 Fegyvernek, Kun Farkas út 3. Tel.: 56/556-314 Tel/fax: 56/556-315 E-mail: utojavito.fegyvernek@axelero.hu HÍRSÁV előadás. A Nemzeti Filharmónia Ifjúsági bérletével rendelkező fiatalok ma utaznak Kunhegyesre, a Szolnoki Filharmonikusok előadására, (mg) költészet. „Jelen, múlt, jövő” címmel József Attila 100. születésnapja és a költészet napja alkalmából április 8-án 18 órától kulturális rendezvény helyszíne lesz a művelődési ház. Fellépnek: Mészáros Ildikó és Szabó Tibor fegyverneki, valamint Tonigold Gábor tisza- gyendai versírók, illetve fiatal helyi alkotók, (mg) kiállítás. A Fegyverneken született Kovács Imre festőművész április 14-én 17 órakor megnyíló kiállítása április 30- ig lesz látható a művelődési házban, (mg) FE6TVEENEK A kultúra fegyverhordozója A közelmúltban kapott a megyei közgyűléstől Közművelődési Díjat Tűhegyi Julianna, aki 14 éve vezeti a fegyverneki művelődési házat. M. G. Fegyvernek a kultúra egyik megyei fellegvára. Bizonyítja ezt az is, hogy a Baldácsy Művészeti Egyesület néptánc-, népzenei, különféle hangszeres és zenekari, illetve klasszikus zenei csoportjai rendszeres meghívást kapnak évek óta a hazai és a határon túli rendezvényekre.- A csoportok mindegyike önszerveződésen alapul, én csupán helyet adok az intézményben e megnyilvánulásoknak. A kultúrát nem szabad felülről irányítani, ezért is sikeresek a köreink, karaink, együtteseink.- Azért valamilyen szerepe csak van abban, hogy a településen élők többsége aktív résztvevője a nagyközség rendezvényeinek? — Ez szintén a helyiek érdeme, hiszen ők éreznek rá arra, hogy szükségük van a szabadidejük értelmes eltöltésére. Fegyverneken a hagyományos programokon kívül, mint a majális vagy Szent István ünnepe, a településsel azonosítható eseményeket szervezünk. Dyen a Virágzó Tisza napja, a Soly- mászmise, a Fegyvernek Szelleme Pantheon vagy az Orczy iskola által koordinált Ifjúsági Gulyásfesztivál, melyek megrendezésében sokan segítenek. A díjat tehát nem is egyedül én kaptam, hanem az a 25-30 önkéntes is, akik szívükön viselik a nagyközség közművelődését — adta tovább a megyei közgyűlés elismerését társainak Tűhegyi Julianna. Rendkívül eredményes a fegyverneki önkormányzat által kidolgozott nagyszabású sze- lektívhulladék-gyűjtési program. A projekt első akciójaként szárazelemgyűjtő tartályokat helyeztek el a nagyközség több pontján. Mivel a fiatalokon keresztül szeretnék motiválni a szemét szelektálására a lakosságot, így elsőként az Orczy, a Móra és az Újtelepi iskoláknál, valamint a művelődési háznál helyeztek el hasz- náltelem-gyűjtőket. Az egyenként húszliteres edények beszerzését és felszerelését az önkormányzat saját forrásból biztosította. Mint kiderült, a tartályok szinte kizárólag használt elemekkel vannak tele, s ez a nagyközség lakosságának hulladékgyűjtési programhoz való hozzáállását dicséri. A szelektív szemétgyűjtési projekt további elemeként szerepel a későbbiekben a szüárd-, illetve a folyékonyhulladék-gaz- dálkodási rendeletek felülvizsgálata, illetve a lakosság felvüá- gosítása különböző rendezvények és előadások útján. TATÁR ÉS FIA KFT. 5231 Fegyvernek Dózsa Gy. út 63. Tel: 30/3303-745 Fax: 56/481-994 E-mail bronsonboü&fneemaiLhu Takarmányoztasson Tatáréktól! A fegyverneki Tatár és Fia Kft. kezdetben sertés- tenyésztéssel és takarmánykereskedelemmel foglalkozott. Mára már csak a utóbbi tevékenységre koncentrál a vállalkozás, amely a SANO termékek forgalmazása alapján eddig kétszer lett első, kétszer pedig második a hazai kereskedők között. A társaság 4 hektáron egy 480 m2-es takarmánytárolóban 6 tonna premixet, 40 tonna szóját raktároz, de még további 200 tonna szemestakarmánynak is helye van a csarnokban. A SANO azt a feladatot tűzte maga elé, hogy minőségi takarmánykiegészítőkkel, premixek- kel és tejpótlókkal, valamint szaktanácsadással az állatokat egészségesen és nyereségtermelő- en takarmányozza. A Tatár és Fia Kft. főleg a sertés- és a szarvasmarhatartóknak kínál a SANO termékekből, de választékában a baromfitakarmány is megtalálható. A vállalkozás a SANO tápokat térségünkön kívül Észak-Békés és Heves megyében teríti. A kft. megrendelésre házhoz szállítja a bezsákolt takarmányárukat. (x) Fessen, tapétázzon a Kévéből! Keve Festékbolt néven hamarosan újra nyílik a közelmúltban felújított szaküzlet Fegyverneken, a 4-es főút mellett, az Ady Endre úton. Az áprilisi hónapban látogatható üzletben 100-120 féle tapétaválaszték várja az ügyfeleket, ám katalógusból is megrendelhető lesz a kínálat. A tapétaárukon kívül festékek színes palettáját nyújtja a Keve Festékbolt. TERMÉKEK- Tapéták- Kiegészítők- Díszlécek- Rozetták- Festékek- Lakkok- Hígítók A Keve Festékbolt Fegyverneken egyaránt széles áruválasztékot és túrkevei bemutatótermében kínál Kedves Vásárlóinak! (x) KEVE FESTÉKBOLT 5420 Túrkeve József A. út 25. (a régi vasúti épület) Tel: 30/967-532 KEVEFESTÍKBOLT 5231 Fegyvernek Ady E. út 22. Tel: 30/967-5232 Sikeres kezdeményezés