Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-07 / 80. szám

2005. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 „Célzott" forintok fejlesztésekhez Csaknem négy és fél milliárd forintra írt ki pályázatokat az Észak-al­földi Regionális Fejlesz­tési Tanács. A támoga­tást Hajdú, Szabolcs és Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzatai és vállalkozói igényelhe­tik fejlesztéseikhez. Teleki József A legjelentősebb összeg, több mint 3 milliárd forint a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirány­zat keretében áll rendelkezésre. A pénznek 27 százaléka juthat megyénkbe — mondta el tegna­pi tájékoztatóján a megyei köz­gyűlés elnöke. Tokár István a programból külön kiemelte a munkahelyte­remtő és -megőrző beruházá­sok, a vállalkozóvá válást segítő programok, az idegenforgalmi fejlesztések, intézmény felújítá­sok támogatását. Mindezekhez a pályázók 70 százalékos támogatást kérhet­nek, a két hátrányos helyzetű - a Tiszafüredi és a Tiszazugi — kistérségben azonban a 90 szá­zalékot is elérheti a régiós hoz­zájárulás. Az Észak-alföldi Fejlesztési Tanács ugyanakkor külön ke­retből 860 millió forintot bizto­sít a belterületi utak korszerűsí­tésére, illetve 210 millió forintot hulladékgazdálkodási progra­mok megvalósításához. Továbbra is igazoltatnak változatlanul A rendőrök az érvényes szabályok szerint intézkednek Horváth Győző Egyes hírek szerint a rendőr­ség a jövőben csak azokat az autósokat állítja meg igazolta­tásra, akik nyilvánvalóan vala­mi szabálysértést követtek el. Az, hogy a közlekedők közül látszólag minden ok nélkül ki­intenek egy-egy járművet, majd igazoltatják a vezetőt, ál­lítólag megszűnik. Az ezzel kapcsolatos hírek­ről a médiából értesült a me­gyei rendőr-főkapitányság köz- biztonsági igazgatója, Molnár Mik­lós ezredes is. Mint mondta, nemhogy in­tézkedés nem született ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban, de még fel sem merült a sajtóban napvilágot látott változtatás gondolata a szakmai körökben. Munkáju­kat, így az igazoltatással kap­csolatos tevékenységet a rend­őrségi törvény és a szolgálati szabályzat alapján gyakorol­ják, ez a hatályos jogi háttér pedig lehetővé teszi az igazol­tatások jelenlegi módszerét. Amennyiben változik a jogsza­bály, a rendőrök természete­sen az újnak megfelelően fog­ják végezni a munkájukat — mondta. Megfelelő önismeret kell (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Mint hangsúlyozta, az elég jó szülővé váláshoz a megfelelő önismereten át vezet az út, csak ezáltal lehet a képességeknek megfelelő pályát és hasonló ér­tékrendű párt választani, akivel a folyamatos, a nehézségek kö­zepette is jól működő, őszinte, szeretetteljes kapcsolatot tu­dunk kialakítani. S hogy miért ilyen fiatal korosztályhoz szólt az előadás? Főként azért, mert a szülővé válásra való felkészü­lést nem lehet elég korán elkez­deni. A családból hozott minta végigkíséri életünket, s bizony tizenévesen gyakran mondogat­juk: „én biztosan nem így neve­lem majd a gyermekemet”. A későbbiekben azonban hajla­mosak vagyunk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a szülé­ink, s innen gyakran egyenes út vezet a családok felbomlásához, aminek legnagyobb vesztesei a gyermekek. A témához kapcsolódva a WHO magyarországi irodája rajz- és esszépályázatot hirde­tett általános és középiskolás di­ákok számára, melynek célja az volt, hogy az anyaság/apaság örömének, szépségének, sem­mivel sem pótolható élményé­nek bemutatásával erősítsék a gyermekvállalás motivációját, hangsúlyozzák az egészséges életmód fontosságát, az egyéni felelősséget. A pályázat esszé kategóriájá­ban Dósa Edina (Szolnok) és Bernáth Barbara (Szolnok) lett első helyezett, a rajzok közül Marsi Nikolett (Szolnok) és Tóth Emese (Törökszentmiklós) mun­káját tartották legkiemelke­dőbbnek, sőt, Tóth Emese orszá­gos második helyezést ért el raj­zával. A nők egészsége A magyar nők egészségi állapota jelenleg messze alatta marad az európai átlagnak. Az uniós átlagnál háromszor gyakoribb a méhnyakrák, a keringési betegségek halálozási aránya megha­ladja az Európai Unióban élő férfiakét, a hazánkban élő nők legalább fele túlsúlyos és 28,5 százalékuk dohányzik. Pedig a nők életmódja kihat az egész családra... RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Gazdára találtak a Tisza-Coop Rt. „Gazdálkodj coop-osan” nyeremény- játék ajándékai. Képünkön a Coop Szolnok Rt. Tiszavidék Áruházának vásárlói veszik át nyereménytárgyaikat. Megyénkben összesen nyol­cán — a Szolnok ABC, a Bőség ABC vásárlói, valamint tószegi és tisza- süiyi lakosok — vehették át a DVD-lejátszókat, televíziókat, illetve a hű­tőszekrényeket. Továbbra is érdemes játszani a Coop által szervezett nyereményjátékokon, hiszen 2005-ben 64 autót sorsolnak ki. Szolnok. A Pálfy János Mű­szeripari és Vegyipari Szak- középiskolában tegnap szak­mai tanácskozást tartottak „Fejlődő régió, fejlődő szak­képzés címmel”. A rendezvé­nyen szó esett a munkaerő­piaci helyzetről, az érettségi utáni szakképzési lehetősé­gekről, a munkaadók elvárá­sairól, valamint arról is, hogy veszélyes-e a kémia ta­nítása. a Szolnok. Egy megdőlt fa ve­szélyeztette a közelében lévő épületet tegnap a Széchenyi úton, ezért a tűzoltókat hív­ták segítségül. A lánglovagok miután kivonultak, kivágták a fát, így a veszély meg­szűnt. HGY Tiszafüred. Az Alapítvány a tiszafüredi Szőllősi úti óvodá­sokért idén is megtartotta ha­gyományos Dorottya-bálját. A rendezvény bevételét a ter­vek szerint gyermekbútorok vásárlására, cseréjére, felújí­tására fordítják. Ennek kö­szönhetően korszerű, mo­dern környezet várja majd a jövőben az ide járó óvodáso­kat. FI tiszakürt. Kigyulladt tegnap egy családi ház villanyóra­szekrénye. A nagyobb bajt si­került megelőzni azzal, hogy a tüzet még a tűzoltók kiérkezé­se előtt a szomszéd egy kézi tűzoltókészülékkel eloltotta. Az eset körülményeit vizsgál­ják. HGY Partraszállás a Holt-Tiszánál (folytatás az 1. oldalról) ezúttal a partfelderítést, a harc­A feladat az feladat, végre kell erő partraszállását, a víz alatti hajtani - mondják és egymás partmegközelítést gyakorolták után, szabályos rendben ugra- három fordulóban. Elsőként Jól felszerelt alakulat- A Magyar Honvédség egyik legjobban felsze­relt alakulata a miénk - mondta a zászlóalj törzsfőnöke, Deák Péter őrnagy. Ez azt jelenti, hogy eszközeik folyamatosan gyarapodnak és megújulnak. Rendelkeznek olyan, a speciális munkájukhoz ma már nélkülözhetetlen felsze­reléssekkel, mint például az éjjel látó készülék vagy a különleges feladatokhoz alkalmas kisméretű géppisz­toly. Járművekben sem szenvednek hiányt és végre hamarosan hozzájutnak azokhoz a korszerű búvárfelszerelésekhez is, ame­lyek buborékukkal már nem leplezik le a víz alatt rejtőzködő felderítőket. nak ki a víz fölött szitáló heli­kopterből, hogy a pár méteres magasságból csobbanjanak a holtág vizébe. Klemann László zászlós szakmájuk részleteibe beavatva elmondta, embereik egy alapugrást hajtottak végre, ezt követte az, amikor már fel­szereléseikkel együtt kellett a gépet elhagyniuk, végül mind­ezt csoportkötelékben hajtották végre. Uj igazgató az Erzsébet Kórház élén (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Közben kiírták a pályázatot, amelyre határidőig hárman je­lentkeztek. A pályázatokat — tudtuk meg a napirend előadó­jától, Szántai Tibortól, az egész­ségügyi és sportbizottság elnö­kétől — a közalkalmazotti ta­nács egy tagjával és az orvosi kamara által delegált taggal ki­egészült héttagú szakbizottság bírálta el. Az írásban beadott anyagok jogi szakvéleményezé­sét is kérték. Az egyik jelentke­zőnél összeférhetetlenséget ál­lapítottak meg, amely összefér­hetetlenséget a jelentkező nem kívánta a későbbiekben meg­szüntetni, így pályázatát nem tudták figyelembe venni. A versenyben maradtak - dr. Czeglédi István jelenleg a me­gyei Hetényi Géza Kórház Ren­delőintézet fül-orr-gégészeti osztályának helyettes vezetője, illetve dr. kárteszi Márta a váci Jávorszky Ödön Kórház Rende­lőintézet orvos igazgatója — kö­zül választhattak a városatyák. A meghallgatásokat követően a szakbizottság egyértelműen a váci kórházigazgató asszony | mellett tette le a voksát. Ajánlá- I sukat a tegnapi rendkívüli ülés résztvevői is elfogadták, mert egyhangú szavazással — hozzá­szólás és vita nélkül — támogat­ták kinevezését. Ritka születésnapot ültek i I Tiszafüred legidősebb polgárát, a 105 éves Szé­les Józsefné Lidiké nénit köszöntötték tegnap a he­lyi Platán Nyugdíjasott­honban. született Lidi nénit. Az immár 105 éves asszony férjével és egyetlen gyermekével, János fi­ával még a harmincas évek kö­zepén költözött Tiszafüredre, ahol földművesként a további­Családtagjai körében fogadta a jókívánságokat a 105 éves Lidi néni Farkas István A cseperedőóvoda növendékei szép verssel, a város vezetői vi­rágcsokorral és gyönyörű tortá­val, a családtagok és az otthon­béli társak pedig közös énekkel és emlékezetes fogadással kö­szöntötték a jeles napon az 1900. április 6-án, Tiszacsegén akban is rengeteget dolgozott. Ahogy teltek az évek, szép las­san a családi fészek, a Kiss Pál ' utcai ház is benépesedett, oly­annyira, hogy Lidi néni jelenleg három unokával, hat déduno­kával és kettő ükunokával is büszkélkedhet. Jó egészségé­nek köszönhetően egyébként 101 évesen lett az otthon lakója. FOTÓ: A SZERZŐ Mé g fel sem merült a sajtóban nap­világot látott változtatás gondolata a szakmai körökben

Next

/
Oldalképek
Tartalom