Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-06 / 79. szám

2005. ÁPRILIS 6., SZERDA KÉK TÜKÖR Ismertté vált bűnelkövetők száma Magyarországon 2004-es adatok 130182 Visszaeső Többszörösen Különösen Visszaeső Összes összesen visszaeső visszaeső' bűnelkövető Kilenc évre került börtönbe súlyosbította a Szegedi ítélőtábla annak a szőregi asszonynak az ítéletét, aki 2003 szeptemberében hat­van késszúrással ölte meg férjét. A nőnek kilenc évet kell börtönben töltenie tet­téért. (ned) Őrizetbe vették a veszélyeztetőt elfogtak egy negyvenöt éves férfit, aki Ágasegyházán társával két éven keresztül szögeket szórt az utakra. A fülöpházi tettes ellen el­járást indítottak és őrizetbe vették, (ned) Nem gyulladt ki az autóbusz füstölt egy utasokkal teli busz kedden reggel az M3-as autópályán, Gödöllő környé­kén. A lángok nem csaptak fel a járműben és az utasok­nak sem esett bajuk. A füstöt műszaki hiba okozhatta. (ned) Bilincsbe verték a rendőr támadóját megütötte a vele szemben intézkedő rendőrt egy har­minckét éves férfi Budapes­ten, a Mák utcában. Az ellen­álló tettest végül bilincsbe verték. A rendőr könnyebben megsérült, támadója ellen eljárás indult, (ned) Félmillió forint nyomravezetői díj felajánlott ötszázezer forin­tot Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya annak, aki segít a hétfői Etele úti rablás elkövetőinek kézrekerítésében. A három elkövető egy ékszerboltot próbált kirabolni, de az al­kalmazottak ellenálltak, (j)) Ittasan rontott rá a sértettekre berúgta egy vasmegyeri család lakásának ajtaját egy ittas, harminckilenc éves férfi. A késsel fenyegető tettes korábbi sérelmei miatt próbált elégtételt venni. A támadót a családfő felesé­ge fékezte meg. (ned) Baseballütővel bántalmazta eljárás indult egy tiszaburai lakos ellen garázdaság miatt. A férfi lakása előtt az utcán szóváltást követően egy base­ballütővel bántalmazott egy szintén helybeli lakost. A sér­tett férfi a verés során könnyű sérülést szenvedett, (mrfk) Lopáson kapták a tolvaj párost lebukott két fiatal nő Vár­palotán, akik illatszereket próbáltak meg ellopni a tele­pülés egyik drogériájából. A 21 és 17 éves tettesek egyikét már korábban is keresték a hatóságok lopás miatt, (ned) Csúzlizó gyerekek voltak az elkövetők megdobálták a vonatokat Kiskunhalason. A helyszínre érkező rendőrök egy gyere­kekből álló bandát találtak a bejelentés helyszínén. A csúzlizó tetteseket bevitték a kapitányságra és értesítet­ték szüleiket, (jj) Körözött férfit fogtak a nyomozók megtalálták lakásán azt az ötvenkilenc éves férfit, aki március végén Miskolcon megölte harminckét éves unokaöccsét. A tettes a bűn- cselekmény után elmenekült a helyszínről, ezért azóta körözték, (szí) bűnüldözés Szerb fegyverekkel követték el a kettős gyilkosságot? Két profi bérgyilkost keres a rendőrség a múlt pénteki diósdi kettős ki­végzés miatt. Felmerült, hogy Szerbiából csempé­szett fegyverekkel öltek. Szemán László Múlt pénteken kivégezték Diósd külterületén Pipást, azaz F. Jó­zsefet (43) és Colost, azaz K. Nor­bertét (28). A Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság különleges nyomozócsoportja eddig több mint hatvan tanút hallgatott ki, és állítólag két külföldi bérgyil­kost keresnek. Az ATV bűnügyi műsorában elhangzott: elképzel­hető, hogy a merényletet Szer­biából csempészett fegyverekkel követték el. A nyomozók talán éppen ezért szeretnének el­beszélgetni Slobodan Stojanovic- csal (26), azaz Szlobóval. A szerb Szlobó a kecskeméti fegyver­csempészeti ügy együttműködő gyanúsítottjaként szabadlábon van. Büntetlenséget kapott azért, mert az ügy többi szereplőjére vallott. Néhány hete azt nyilat­kozta egy napilapban, hogy Árkán (a délszláv háború híres­hírhedt kommandóvezetője - a szerk.) szupertigrise volt, és nem fél a bérgyilkosoktól. Sze­rinte a magyar éjszakai életet tőle függetlenül mindenképpen újra akarják osztani. Lapunk információja szerint a Szerb Köztársaság belügy­minisztériumának szervezett bűnözés elleni igazgatósága még tavaly októberben írásban közöl­te a magyar rendőrséggel, ki is A kettős gyilkosság helyszínén még csak azt lehetett tudni, hogy két gyilkos legalább hússzor lőtt az a Stojanovic. Egy olyan bűn- szervezet vezetője, amelynek fő tevékenysége a fegyvercsempé­szet és az emberkereskedelem. Ezt tudva érthető, hogy a kettős gyilkosság ügyében nyomozók szeretnének vele elbeszélgetni, netalán ismét együttműködésre bírni őt. Egyébként nem hivatalos hí­rünk szerint a rendőrség már tudja, hogy Colos Pipás testőre­ként dolgozott. Pipás pedig egy Pest megyei bűnözői csoport úgy­nevezett katonai vezetője volt. Meggyilkolásuk oka egy 40 mil­liós üzleti vita. A pénzt nem az ál­dozatokon, hanem főnökükön keresi egy ellenérdekelt csoport. Az ügyben illetékesek nem kí­vántak nyilatkozni. Szlobó két embere maradt a rács mögött Bolcsik Zoltánt figyel­meztet­ték a szerbek A KECSKEMÉTI FEGYVERCSEMPÉ­SZÉSI ügyről szóló sajtótájékoz­tatón Bolcsik Zoltán, a Nemze­ti Nyomozóiroda vezetője is részt vett. A szerb rendőrök neki címezték levelüket Slobodan Stojanovicról és em­bereiről. Eszerint az ügyben le­tartóztatott Vladimir Stanisic és Endrigo Nemet is tagja volt Szerbiában a Szlobó ve­zette bűnszervezetnek. Csakúgy, mint Ledenski László és Szabó Zoltán. Közülük csak Sta­nisic és Nemet van még előzetes letartóztatásban. Botrány miatt zárt be a Süss Fel Nap körözés Azonosították a rendőrök a színész másik bántalmazóját Előd Álmost, a Tv2 Jóban Rossz­ban című sorozatának egyik sze­replőjét szombaton bántalmaz­ták Budapesten, a Süss Fel Nap nevű szórakozóhelyen. A szí­nész azt mondta, azért támad­tak rá, mert egy a kidobók által bántalmazott fiú segítségére si­etett. Előd Álmos kórházba ke­rült, arc- és orrcsontja eltörött. A fiú, akinek segíteni próbált a színész, információink szerint csak könnyebben sérült meg. A rendőrség súlyos testi sértés mi­att indított eljárást, és az egyik elkövetőt, a biztonsági személy­zet egyik tagját rövid időn belül megnevezték. A budapesti Gönczi Gábor (30) ellen napokkal ezelőtt körö­zést adtak ki. Közben úgy érte­sültünk, hogy a rendőrök azono­sították a másik támadót is. Teg­nap délután a lakásán keresték az elkövetőt az V. kerületi kapi­tányság munkatársai. Azonban lapzártánkig nem sikerült a nyo­mára bukkanjuk. Értesüléseink szerint farkas­völgyi BALÁZS (30) ellen nem­zetközi körözést adtak ki. A szó- rakozóhely a botrány miatt két napra bezárt, ám lapunk az üzlet vezetőjétől úgy értesült, ma már kinyitnak. A cég felbontotta a szerződést azzal a biztonsági személyzetet adó céggel, amely biztosította a kidobókat. ■ Nagy E. D. Pécs ellenőrzés Kedd reggel kiemelt ellenőrzést tartott a Pécsi Közlekedési Rt. a helyi buszjáratokon. Büntetés nem történt. A cél a megelőzés volt, azért, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlet­tel vegye igénybe a tömegköz­lekedési szolgáltatást, (nysz) Paks száz százalék A decem­berben tervszerű főjavításra leállított blokkot előző hónap végén Indították újra, és most érte el névleges, 100 százalé­kos teljesítményét. Ezzel a Paksi Átomerőmű ismét a ha­zai vlllamosenergta-termelés 40 százalékát biztosítja, (szpa) Mohács TÉGLA A legnagyobb hazai építőanyag-gyártóként és forgalmazóként Ismert Wienerberger Téglaipari Rt. megvásárolta a mohácsi tégla­gyárat. Értesülésünket meg­erősítette Szabó Diána, a cég marketingvezetője is. (ke) Balsa komp A balsai Tisza- parton a magas vízállás miatt ideiglenesen szünetelt a kompközlekedés. Keddtől immár újból átkelhetnek a Ti­szán az arra utazók, (szpa) Szeged zarándokút Csongrád megyéből szerdán indulnak a hívők autóbuszokkal Rómába, hogy részt vehessenek II. Já­nos Pál pápa pénteki temetési szertartásán, (szpa) Győr kerékbilincs A győri közgyűlés viszonylag szűk többséggel hagyta jóvá, hogy az április 14-i ülésre rendelet- tervezet készüljön a kerék­KERESZTÜL MAGYARORSZÁGON bilincs alkalmazásáról és a jár­művek elszállításáról, (szpa) Debrecen őssejtek a debrece­ni egyetem kardiológiai klini­kájának orvosai Magyarorszá­gon elsőként kapták meg az engedélyt arra, hogy a szív- infarktuson átesett betegeket őssejtekkel gyógyítsák. A kli­nikai próbák első fázisában hét betegen hajtják végre a beavatkozást, (szpa) Eger egyszerűsítés Egységes vállalatirányítási rendszert vezet be az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. Jövő januártól feltehetően egyszerűbbek, ért­hetőbbek lesznek a számlák, naprakészebb a cég nyilvántar­tása. A rendszerhez szükséges szoftvercsomagot a Volán Elektronika Rt. biztosítja, (ss) Székesfehérvár FELÚJÍTÁS Ta­vasszal biztosan nem kezdőd­het el a Gárdonyi Géza Műve­lődési Ház felújítása. Az önkor­mányzat 30 milliós felújítási elképzelésére a legkedvezőbb beadott pályázat is 52 milliós költséggel számolt, (szpa) Veszprém várkert A volt Vár­kert ifjúsági park helyén zenés szórakozóhely nyílik június elején. A beruházás már el­kezdődött, a volt klubot teljes egészében felújítják. A kert­helyiség 200-300 fős terasza koncerteknek, kulturális ese­ményeknek, mozinak ad majd helyet, (szpa) Kiről nevezetes Beloiannisz? NIKOSZ BELOIANNISZ (1915- 1952) a peloponnészoszi Amaliádában született. A görög ellenállási mozgalom egyik ve­zető alakja volt. 1952. március 30-án kivégezték. A települést görög származású menekültek számára hozták létre. A község 1952-ben vette fel a nevét. Komárom megye | M Szftesfetóniár _v ? ■ j Beloiannisz K PotgÁrd! Fejér megye Siitegártl Bács-Kiskun megye »la Régió: Kózép-Dtmántul Megye: Fejér megye Polgármester: Rizojannisz Kosztasz Lakosság: 1238 Terület (hektár): 454 Igazgatási rang: község Lakások száma: 432 Kisebbségi önkormányzat: görög Alapításának éve: 1950 Régi neve: Ferencmajor, Görögfalva Mai neve: 1952, április 3-tól

Next

/
Oldalképek
Tartalom