Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-06 / 79. szám
2 MEGYEI TŰKOR 2005. ÁPRILIS 6., SZERDA A belügyminiszter is vizsgálja az ügyet összetűzés A szurkolók szerint nem volt ok a beavatkozásra A belügyminiszter érdeklődését is felkeltette a Pakson megvert és a rendőrség által előállított szolnoki szurkolók ügye. Honlapunk online interjújában ígéretet is tett az iratok áttekintésére. Pókász Endre Mint ahogyan arról lapunk elsőként hírt adott, összetűzésbe keveredett a szolnoki szurkolók egy kisebb csoportja a paksi kosárlabdameccset követően a rendfenntartásra kivezényelt, különlegesen veszélyes feladatokra kiképzett Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Neutron Bevetési Osztályának kommandósaival. A rendőrKülönleges feladatokra A Neutron Kommandó csapata 2004-ben az USA-ban megrendezett kommandós világbajnokságon az akadályverseny kategóriában világcsúccsal világbajnok lett, összetettben pedig harmadik. Tagjait különleges jeladótokra, többek között terrorelhárításra képezték ki ség állásfoglalásával szemben a szemtanúk egyöntetűen azt állítják, nem adtak okot a speciális egység beavatkozására, s indokolatlannak tartották az erőszakot is. A kommandósok végül négy szurkolót állítottak elő, hármukkal szemben szabálysértési eljárás indul, míg egyikük ellen garázdaság vétsége miatt büntetőeljárást kezdeményeztek. Felfigyelt a történésekre az országos média is, sőt, honlapunk (www.ujnep- lap.hu) online interjújának köszönhetőig en lehetőség nyílt ar- A ra, hogy közvetlenül a belügymi- niszterrel is kapcsolatba lépjenek a szurkolók. Dr. Lamperth Mónika a kérdésekre adott válaszában megígérte, hogy bekéri az ügy iratait, s megvizsgálja az esetet. HÍRSÁV Sikeres volt a tapasztalatcsere A MINAP BEFEJEZŐDÖTT az a kétnapos rendezvénysorozat, amelynek Tószegen a művelődési ház, míg Szolnokon a tiszaligeti Turisztikai és Szabadidő Központ adott otthont. A „Szomszédolás” egy hét évvel ezelőtti, országos seregszemle óta először biztosított lehetőséget a régió községi könyvtárosainak tapasztalat- cseréjére — tudtuk meg a tószegi bibliotéka igazgatójától. Siposné Nagy Julianna érdeklődésünkre elmondta: mintegy harminc vendég vett részt a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatását élvező, hagyományteremtő célú találkozón, ahol az ismerkedés, valamint a három megye bemutatkozása mellett a szakma helyzetéről is tanácskoztak a résztvevők. így egyebek mellett megfogalmazódott: a kistelepülések könyvtáraival szemben támasztott igények az eddigieknél is nyitottabb, több feladat ellátására alkalmas intézmények kialakítását teszik szükségessé a jövőben. (bj) A legkiválóbbak voltak a városismereti versenyen JÁSZBERÉNYBEN A VÁROS napja alkalmából megrendezett városismereti verseny első helyezését a jászberényi Belvárosi Általános Iskola Görög Istennők nevet viselő csapata szerezte meg, a második helyen a szintén „belvárosis" Három Grácia nevű formáció végzett. A harmadik helyezést megszerző Jászberényi Ördögök a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskolából érkeztek a megméretésre, (bcs) Filmrendező a törökszentmiklósi moziban mintegy 350 fő részvételével nagy sikerű előadást tartott a törökszentmiklósi moziban a Balázs Béla-díjas, elsősorban zenés művek - mint például az István, a király; a Honfoglalás, a Julianus barát — rendezéséről ismert kiváló filmrendező, Koltai Gábor István, a királytól Trianonig címmel. A rendező emellett dedikálta a Velünk élő Trianon című könyvét is az érdeklődőknek. Az előadás után levetítették a Trianon című dokumentumfilmet. (Iá) Gálaműsort adnak a diákok A KUNHEGYESI REFORMÁTUS iskola diákjai április 16-án, szombaton délután négytől tartják a kultúrházban immár hagyományos gálaműsorukat, amelyen egyaránt fellépnek az intézmény kis- és nagydiákjai. A program huszonnégy műsorszámot jelent, amely tartalmaz zenét, éneket, szavalatot, sportbemutatót, modern- és néptáncot, énekkari produkciót, de lesznek különböző jelenetek is. (dszm) Nálunk is megkezdődött a kis népszámlálás statisztika Átfogó képet kívánnak kapni a bekövetkezett változásokról A Pálinkás házaspár készségesen válaszolt a számlálóbiztosnak A napokban kezdődött az úgynevezett kis népszámlálás, amelyet a statisztikai hivatal végez, és a megye harminckilenc települését érinti. Az adatok közlése kötelező. Szabálysértők A kis népszámlálás súlyát jelzi, hogy az adatok közlésének megtagadása vagy valótlan adatok közlése szabálysértésnek minősül. Letenyei Ágnes A felvételi mintában a megye 78 települése közül 39 szerepel 3400 lakóegységgel - mondta Kólyáné Sziráki Ágnes, a KSH Debreceni Igazgatóságának szolnoki képviselője. A felmérés célja, hogy átfogó képet adjon a lakosság életkörülményeiben, demográfiai, iskolázottsági, foglalkozási jellemzőiben, a családok életviszonyaiban és a lakáskörülmé nyeiben a legutóbbi népszámlálás óta bekövetkezett változásokról. Az összeírást ezúttal is számlálóbiztosok hajtják végre írásbeli megbízás alapján, amelyet a KSH által kiállított és lepecsételt, névre szóló igazolvány tanúsít. Az adatok közlése - a törvény alapján - a lakás- és személyi kérdőívre kötelező. A szolnoki Pálinkás házaspárnál találkoztunk az egyik számlálóbiztossal, aki elmondta, sok helyen járt már aznap, de nagyon kevés embert talált otthon. A házaspár férfi tagja, Imre bácsi kérdésünkre elmondta: egyáltalán nem zavaró, hogy megkereste őket a hivatal, feleségével együtt szívesen válaszolnak a kérdésekre. A közös gondolkodást hangsúlyozták tájékoztató Az eredményesebb együttműködésért A Tiszafüredi Regionális Fejlesztési Egyesület szervezésében előadásokat tartottak a minap a helyi városi művelődési központban. Farkas István A Kommunikáció a közéleti gyakorlatban című rendezvény legfontosabb célja az önkormányzati, a civil és a vállalkozói szektor megfelelő tájékoztatása, illetve az együttműködés hatékonyságának növelése volt. A meghívott szakembereknek köszönhetően többek között a kistérségi társulások szerepéről, működéséről, valamint a vidékfejlesztés lehetőségeiről is hasznos információkat tudhattak meg a jelenlévők. Szóba került például, hogy rendkívül lényeges a polgármesterek partnersége, a kistérségen belüli közös gondolkodás, az adott területet ugyanis ez viheti előbbre. A települések közötti együttműködés mellett azonban fontos a megyei önkormányzattal való kommunikáció, illetve a civil szervezetekkel történő kapcsolattartás is. A foglalkoztatási adatok javítása érdekében célszerű felméréseket végezni az egyes cégeknél, amelyből az oktatási intézmények is láthatják, milyen képességű emberekre, milyen munkatársakra van szükség. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. A városi önkormányzat már korábban állást fog- j lalt abban, hogy a volt helyőrségi művelődési otthon Püspökladányi út 11. szám alatti épületében ifjúsági házat alakít ki. A kulturális ellátás fejlesztése érdekében így most a város beadja pályázatát az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács decentralizált S területfejlesztési programokra kiírt pályázatra. A fenti keretből az épületfelújításhoz és a berendezések beszerezésére pályázik a város. Mivel Karcag hátrányos helyzetű kistérségben és vállalkozási övezetben helyezkedik el, így tíz százalék saját forrás biztosításával tudnak támogatást igényelni. Az előzetes felmérések alapján az épület felújításához és a berendezések pótlásához 50,3 millióra lenne szükség, mely összegből 45,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást remél a város, a saját ötmilliós önereje mellé, de kunszentmárton. Sikeresen szerepelt Kunszentmárton újabb, társulásos közmunka- pályázata. Ennek köszönhetően tizenöt helybélinek sikerül állást találni a csapadékvíz-elvezető árkok tisztításával, parkok felújításával, közutak rendben tartásával. PE Szolnok. A Nemzeti Népegészségügyi Program és az egészségügyi dolgozók feladatai címmel dr. Hanusz Klánt, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője tart előadást a járóbeteg-ellátásban dolgozók megyei konferenciáján. Az ÁNTSZ ápolási szakfelügyeleti osztálya és a Lakosság Egészségéért Alapítvány által szervezett szakmai értekezlet - melynek április 9- én a megyeháza ad otthont - fővédnöke Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke lesz. szs TISZADERZS. Kilenc intézmény hatvan növendéke vett részt azon a versmondó versenyen, amelyet a közelmúltban rendeztek meg a helyi általános iskolában. A színvonalas megméretésen a zsűri végül a tiszaszentimrei Szivák Judit, a tiszaigari Börkény Boglárka, a tiszabu- rai Bugát Erzsébet, valamint a tiszafüredi Szabó Alexandra előadását találta a legjobbnak az egyes korosztályokban. FI tiszakürt. Ismeretlenek a település külterületén a Tiszai Vadásztársaság tulajdonát képező akácerdőből kivágtak és eltulajdonítottak 10 köbméter akácfát. A lopással okozott kár 120 ezer forint. MRFK FOTÓ: CSABAI ISTVÁN