Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-28 / 98. szám
2005. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK 13 MEGYEI TÜKÖR Történelemből már egyetemista Halász Ferenc Szolnokon a Varga Katalin Gimnáziumban még csak a 11. d padjait koptatja, de a harmadikos, eredetileg kunszentmártoni legény már egyetemista. Legalábbis történelemből. D. Szabó Miklós Mindez úgy történt, hogy Feri előszeretettel foglalkozik az egyetemes és magyar históriával. Mással is, hiszen rendszerint 4,9-es tanuló, németből felsőfokú, angolból középfokú nyelvvizsgával Is rendelkezik. Visszatérve a történelemre, nem most kezdődött a megméretés, hiszen több fordulón kellett helytállni. Úgy tűnik, jókat kérdezhettek, vagy jól felkészült, mert végül a vargás diák harmincad- magával az Országos Középiskolás Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőjébe jutott, amelyet a fővárosi Kossuth Klubban tartottak. Egy komoly tanulmánnyal, az 1885-ben épült kunszentmártoni vasút építésével kopogtatott. A szigorú zsűri tudományosnak ítélte a dolgozatot, ezt meghallva felemás érzéseket keltett benne: jó ez, vagy kevésbé az? Igen összetett, bonyolult, rengeteg ismeretet követelő szóbeli után az eredményhirdetés úgy történt, hogy visszafelé sorolták a helyezéseket. Kezdetben azért drukkolt, hogy benne legyen a legjobb tizenötben, majd ahogy fogytak a helyezési számok, nőtt a feszültség. Amikor még a negyedik helynél sem említették a nevét, már tudta, dobogós lett. így a Szegedi György tanár úr és a dr. Bagi Gábor kandidátus (felkészítette diák végül harmadik helyezett lett, amelynek kimondhatatlanul örült. Ebből a tárgyból már nemcsak hogy megvan az emelt szintű érettségije, de megnyíltak előtte az egyetemek kapui is. Ugyanakkor Feri úgy gondolkodik, hogy a történelem a világ (egyik) legcsodálatosabb tárgya, de ebből lehetetlen megélni, így Inkább valamilyen gazdasági vagy diplomata pálya felé kacsingat. Majd kis idő teltével, ha már egy kicsit anyagilag összeszedte magát, azt tervezi, mint egykoron tette a kezdő táncos. Csak ő a kályhához tért vissza, Feri pedig a históriához akar.- Imádom a históriát, de abból aligha lehet megélni- állítja Halász Ferenc, az OKTV történelemdöntőjének harmadikja c? Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. környezeti nyilatkozata Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. Hajdú-Blhar, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Jász-Nagykun Szolnok megyék területén végzi a villamos energia beszerzésére, szállítására, értékesítésére és az ehhez szükséges elosztóhálózatok, transzformátorállomások és kapcsoló-berendezések biztonságos üzemeltetésére, karbantartására és üzemzavar-elhárításra irányuló tevékenységét. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. 2004 Júniusa óta működteti az ÖQS által 373/0 számon regisztrált ISO 14001:1996 szabvány szerinti Környezetközpontú irányítási rendszerét. 1. sz. ábra: E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt Környezetirányítási rendszerének szerepel Társaságunk menedzsmentje a környezeti politikájában rögzítette környezetirányítási rendszerünk működésének alapelveit, melyeknek teljesülésétfolyamatosan figyelemmel kíséri: Részlet a környezeti politikánkból:- „a környezet politikai célkitűzések a részvénytársaság stratégiájának részét képezik,- elsődleges célunk a részvénytársaság tevékenységére, szolgáltatására vonatkozó jogszabályi követelmények, szabvány és hatósági előírások betartása,- elkötelezzük magunkat a környezetszennyezés megelőzésére és környezetvédelmi teljesítményünk folyamatos fokozására, káros anyagaink, veszélyes Hulladékaink és energia felhasználásunk fajlagos mennyiségénekfolyamatosancsökkentésemellett,- működési területünkön a nemzeti parkokkal együttműködve, kiemelt figyelmet fordítunk a természeti és épített környezetünk értékeinek megőrzésére, tevékenységünk során a madárvédelmet elősegítő technológiákat alkalmazunk,- munkatársainknak egészségesebb munka-környezetet biztosítunk," Társaságunk környezeti céljainak teljesülésére fordított költségeinket az 1. számú táblázat tartalmazza. 1. számú táblázat: Környezeti célokra fordított költségek Társaságunk 2004-ben is, a környezetvédelmi és munkavédelmi hatóságok előírásainak határidőre, maradéktalanul eleget tett, a hatóságok bírságot nem róttak ki. Tevékenységeinkkel kapcsolatosan környezetvédelmi mutatók a 2. számú táblázat szerinti alakult 2. számú táblázat: Környezetvédelmi mutatók Társaságunk a Nemzeti. Parkokkal való együttműködést kiemelt fontosságúnak tekinti, (lásd: 3. sz. táblázat) 2005-ben kitűzött környezeti céljaink teljesülése érdekében társaságunk együttműködve partnereinkkel kiemelt feladatnak tekinti a következőket:-Transzformátorokfelújltása, cseréje.- Közép-, és nagyfeszültségű olajos kapcsolók cseréje.- Zárt tra nszformátor alapok építése ütemterv szerint.- A PCB tartalmú kondenzátorok cseréje a jogszabály által megengedett határidőig.- Madárvédelmi papucsok és gólyafészektartók felszerelése a Nemzeti Pa rkokka I egyeztetve, igényeik a lapján- A vlzmintavételi és vizsgálati tevékenység fokozott figyelemmel kisérése, eredmények elemzése.- A hálózatbontási hulladékok szelektív és környezetszennyezést kizáró tárolása- Energiatakarékosság 3. sz. táblázat: Madárvédelmi eszközök alakulása 4. sz. táblázat: Munkakörnyezet javítást célzó intézkedések Antal József ügyvezető igazgató az Igazgatóság elnöke Gon „Romákra" okítanák a pedagógusokat Romológiát kellene tanulniuk a szolnoki pedagógusoknak — ebben még egyetértés volt a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásáról rendezett tegnapi tanácskozáson. Ám abból már vita kerekedett, honnan lesz pénz mindehhez. Teleki József Elengedhetetlenül fontos, hogy a pedagógusok részt vegyenek egy romológiai kurzuson — állította a szolnoki Roma Integrációs Bizottság elnöke. Vincze Lajos szerint a tanárok cigánysággal kapcsolatos ismeretei bővülnének, ami segítené az intézmény-összevonások miatt iskolát váltó roma fiatalok beilleszkedését is. Bár az elképzelést az önkormányzat is támogatná, ám az iskolaigazgatók jelezték, hogy már lekötötték az idén továbbképzésekre rendelkezésre álló összeget. A tanácskozást szervező Hegedűs T. András szakiskola igazgatója, Csilléi Béla, az integrációs bizottság oktatási vezetőjeként éppen ezért önkormányzati források átcsoportosítását sürgette. A roma integrációs programban rendelkezésre álló forintokat azonban a kisebbségi ön- kormányzat szívesebben fordítaná a cigány gyerekek óvodába járásának megerősítésére, az életkörülmények javítására. A kérdésben újabb egyeztetések lesznek. Az idő sürget, hiszen az áthelyezett tanulók szeptemberben már az új iskolájukban kezdenek, ahol nem minden esetben vannak a pedagógusok felkészülve a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozásra. Éberség mindenek felett vagyonvédelem Nagy a vándorlás A vagyon- és biztonsági őröket is fokozottabban és rendszeresen kellene ellenőrizni, mégpedig az őket foglalkoztató cégeknek — mondta Szécsi György. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magán- nyomozói Szakmai Kamara alelnökét azzal kapcsolatban kérdezte lapunk, mi a véleménye arról, miszerint biztonsági őrök segítségével fosztogatott egy bűnbanda a kecskeméti áruházakban. ~TÄ Az alelnök aláhúzta, alapvető gond a szakmában, hogy nagy a vándorlás. Több ezren váltanak elég sűrűn ahhoz, hogy ez egy bizalmi szakma. A közel 100 ezres létszámú tagsággal rendelkező kamara alelnöke azzal sem elégedett, hogy vagyonőri végzettséggel különböző részterületeket lehet ellátni. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki sportrendezvényt biztosít vagy áruházban dolgozik. Mindegyik „kis szakma” speciális követelményeket igényel. Ezen területeknek meg kell oldani a sajátos oktatását úgynevezett ráképzéssel. Ha ez megvalósulna, részben kiszűrné a vándorlást is. Az emberekkel való kellő bánásmód is javítana a helyzeten. El kell érni, hogy a vagyonvédelmi vállalatok alkalmazottai érzelmileg, anyagilag, erkölcsileg, fegyelmileg és azonosulás tekintetében jobban kötődjenek a munkaadójukhoz. Ebben bőven van még mit tenni. Ugyancsak fontos a megbízó és a megbízott cég rendszeres kapcsolata. Ennek során ugyanis folyamatosan lehet áttekinteni a biztonsági helyzetet. Mindig meg kell ugyanis keresni azokat a „fekete lyukakat”, amelyek bűnre csábítják az őröket. A védelmi rendszer gyakori átvilágítása, a veszélyes pontok kiszűrése jelentősen csökkent- heti a belső lopásokat, a külső behatolásokat. Az alelnök kifejtette, amelyik cég alkalmazottai meglopják azt az objektumot, ahol dolgoznak, számolhatnak azzal, hogy kikerülnek a megbízó cégek látóköréből.