Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-22 / 93. szám
2005. ÁPRILIS 22., PÉNTEK 13 ( i H I 5 1 I i z 3 i i > H H * 3 5 \ r MEGYEI TÜK Ö R Tizenkét évesen hétszeres országos bajnok eredmények Minden versenyen bizonyítani szeretne A műugráshoz tetőtől talpig kidolgozott izomzat kell. Ezt az llyés Flóráról készült felvétel is igazolja llyés Flóra már alaposan benne van a korban, hiszen a tizenkettőt is betöltötte a szolnoki Eötvös iskola hatodikosa. Általában 4,8 körüli tanuló, és különös ismertetőjele, hogy mű- és toronyugrásból hétszeres országos bajnok, a nemzetközi versenyeken kétszeres győztes. D. Szabó Miklós Világéletében örökmozgó kisasszonynak számított, ezért az energiák egyféle levezetéseképpen a szülei háromévesen ba- lettozni adták. Utána a torna, majd a fitnesz fiataloknak szánt része: a fit-kid következett. Nem is akármilyen eredményekkel, hiszen például fit- kidből évről évre bejutott az országos döntőbe, szóval a legjobbak közé. Azért, mert erős is, ruganyos is meg laza is. Tornából is a megyei, sőt a területi bajnoki cím tulajdonosa. Mégis négy éve a családi kupaktanács döntése értelmében - amellyel ő is egyetértett - „átigazolt" a műugrók közé. így 2001 óta Flórát heti öt, egyenként háromórás edzés várja. No, meg Dunai Pali bácsi, aki trénerként messzemenőkig gondoskodik arról, hogy nem hogy plusz kilók, de plusz dekák se legyenek rajta. Ezért a mérlegelés, vagy ahogyan ő hívja, mázsálás beletartozik az állandó napirendi pontok közé. Akár Flóra edzőtársáé, Szabó Kingáé. Mellesleg llyés kisasz- szony jelenleg 145,5 centi, amelyhez 38 kiló „színtiszta izom” társul. Ugyanis egy sikeres gyakorlathoz sokféle erő kell. Az elugráshoz láb, a nyitáshoz kéz, váll, nem beszélve a vízbeérkezésről. Mert ha nem megfelelő a tartás, bizony a víz nagyot tud csípni az ember lányán. Olyan testfelületeken, amelyeket most nem is részletezek. A rengeteg munkának, a kemény edzésnek, a két oroszországi edzőtábornak, Flóra szüleinek meg Pali bácsi következetességének meg is lett az eredménye. Eddig - ha jól számolt - tizenkilenc különböző versenyen indult. Ugrik egyméteres, három-, sőt ötméteres magasságból is. Egyszer volt negyedik, háromszor második, a többit megnyerte. Sőt, a legutóbbi nemzetközi összecsapáson tizenöt induló közül is első lett, és mint korosztálya legjobbja, vándorserleget vehetett át. Rengeteg ugrást tud, és sok hazai, nemzetközi versenyen szeretne indulni. Bizonyítani, hiszen jövőre rangos összecsapás helyszíne lesz országunk. Keményen edz, komolyan veszi ezt a nehéz, de gyönyörű sportot a mű- és toronyugrást. Elvégre az eddigi hét, korosztályos bajnoki cím kötelez, s ha az egészsége engedi vagy valamilyen sérülés nem jön közbe, feltételezhetően további sikerekre is ösztönzi. Gyorsan megtanulta Flóra azon kevesek közé tartozik, aki elmondhatja magáról: olimpiai bajnok tanította meg úszni. Négyéves volt, amikor Hasznos Pista bácsit kérték meg erre a feladatra. Nagyon szerette a mindig mosolygós óvodást, aki gyorsan megtanulta a „vízi közlekedés” elemi szabályait. A végén meg is mondta neki:- Úgy érzem, még egyszer bajnok is lesz belőled! Nos, a prófétai szavak eddig beváltak... Siker, tengeren innen és túl A szolnoki Varga Katalin Gimnázium Teátrum Művészeti Alapiskolájának Diákszínpada hazaérkezett amerikai útjáról, majd idehaza, a solymári gáláról a hat különdíjból hármat ismét Szolnokra hozott. Mészáros Géza A szolnoki Varga Katalin Gimnázium Teátrum Művészeti Alapiskolájának Diákszínpada fellépésékben gazdag hónapot zárt. Alig hogy hazaérkezett a 34 diákszínészből álló társulat az amerikai Maine állambeli Bethelből - ahol egyetlen előadásukkal nagy közönség- sikert arattak -, máris Solymárra utaztak, ahol a XIV. Angol Nyelvű Országos Drámafesztivál gáláján léptek fel. A vargások Mrozek: Tango című darabjukkal a gála második legjobb előadásának járó serleget nyerték el, míg a legjobban angolul beszélőnek járó kupát Kovács Márton, a legjobb női mellékszereplőnek járót pedig Szikszói Éva érdemelte ki. A szolnokiak ugyancsak Solymáron mutatták be a versenyen első helyet szerzett drámájukat, Szakonyi Károly: Adáshiba című művét. A társulat kis pihenő után kezdi az újabb darabok előkészületeit. Átutalták a pénzt a cunami-árváknak A megyei közgyűlés februári ülésén döntött úgy, hogy „jelképesen örökbe fogad” ötöt a cu- namikatasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai országok árván maradt gyermekei közül. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek szülőhelyükön maradnak, s a közgyűlés pénzzel támogatja őket. Baranyi György. Az önkormányzat megkereste a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványt, ahol csatlakoztak a „Fogadj örökbe” elnevezésű kezdeményezéshez, és együttműködési megállapodás aláírását kérték az alapítványt képviselő dr. Szilágyi Béla igazgatótól a Srí Lankán öt gyermek ellátásához szükséges évi 180 ezer forint támogatás helyszínre történő eljuttatására, felhasználására és a felhasználás elszámolására. Az alapítvány tájékoztatása alapján az aláírt együttműködési megállapodást március 21-én postázták a megyei közgyűlés elnöke, Tokár István részére. Időközben megtörtént a támogatás összegének az alapítvány számlájára való átutalása, az alapítvány pedig megküldte a gyermekek adatait és fényképét. Kézzel „mondott” József Attila-versek kultúra Rendkívüli szavalóverseny Törökszentmiklóson Előadóest Ugyanezen a napon, 17 órakor kezdődik a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ pódiumtermében Hobo „Tudod, hogy nincs bocsánat” című József Attila -előadói estje. Mészáros Géza kulturális rendezvénnyel azt szeretnék bebizonyítani, hogy a jelnyelven való művészi megjelenítési forma is élvezhető és értékes. A szervi rendellenességgel született, hallásában vagy beszédében, ezáltal a kommunikációban akadályoztatott emberekben is buzog a szereplési vágy, érzelmekben ugyanolyan gazdagok, mint mindannyian vagyunk. Mi sem természetesebi), hogy az előadások összevethetők, akár el- mondTalán a világon egyedülálló kezdeményezésként együtt rendezik meg a HÍD Jelnyelvi Tolmácsok Megyei Egyesülete és a „Kézzel mondva” Törökszentmiklósi Siketek és Nagyothallók Klubja által meghirdetett Lehullott csönd elnevezésű versmondó, énekelt vers- és prózamondó versenyét, valamint & városi művelődési központ Én mondom: még nem nagy az ember című József At- tila-szavalóversenyt a művelődési központ pódiumtermében, április 23-án 10 órától. A vetélkedő rendkívüliségét az adja, hogy az „épek” (remélhetően itt nem diszkriminatív a jelző) által elmondott versek egyBende Lajos szerint nem kizárható, hogy a Jeltolmácsok habitusán Is múlhat a vetélkedő végkimenetele ^ ugyanazon kategóriában méretnek meg a szavalatokat jeltolmács segítségével előadókkal. Mint azt az ötletgazda, a siketek és nagyothallók klubja vezetője, bende Lajos jeltolmács elmondta, a hagyományteremtő ják azt, akár tolmács segítségével fordítják. Legalábbis erre tesz kísérletet a szombati rendezvény, melyre háromszor any- nyi siket és nagyothalló nevezett, mint „ép”. Kíváncsian várjuk a (vég)eredményt... Uj bölcsődei elnök tisztújítás Budapest lesz a székhely A Magyar Bölcsődék Egyesületének hosszú évek óta Szolnok volt a székhelye. A tegnapi tisztújító közgyűlést követően azonban az elnök személyével a székhely is megváltozott. Szilvási Zsuzsa Dr. Koncz József immár kilenc esztendeje töltötte be az elnöki posztot, de az utóbbi időben már egyre inkább foglalkoztatta a visszavonulás gondolata. Ezért nemrégiben arra kérte az egyesület tagjait, hívják össze a tisztújító közgyűlést. Hasonlóképpen döntött az egyesület főtitkára, a szintén szolnoki Mészáros Mihályné is, így a teljes elnökség megújult tegnap. A tagok Acsainé Végvári Katalint, a XI. kerületi Egyesített Bölcsődék keretében működő módszertani bölcsőde vezetőjét választották új elnöknek, helyettese a szintén fővárosi Kiss Katalin lett, s így mostantól természetesen az egyesület székhelye is Budapest lett. Dr. Koncz József kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a székhelyváltozással térségünk semmiképp sem szorul visz- sza, hiszen Szolnok oly mértékben beépült már a bölcsődei ellátás rendszerébe, hogy ilyesmitől nem kell tartani. Az újjáalakulásra emlékeztek Rimóczi Ágnes A Pedagógusok Szakszervezete újjáalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából titkári értekezletet tartott a megye- székhelyen a PSZ Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Alapszervezeteinek Szövetsége. A tegnapi eseményen a Széchenyi Körúti Általános Iskola tanulóinak műsora után Varga László, a PSZ elnöke emlékezett meg a jubileumról, majd kitüntetéseket adtak át az újjáalakításban részt vevőknek és a szervezetben jelenleg is aktívan közreműködő kollégáknak.