Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-01 / 75. szám
RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Némiképp máshogy emlékezett a történteket a biztosításért felügyelő dr. Lengyel Róbert őrnagy, a Neutron Bevetési Osztály parancsnoka.- Azzal kell kezdenem, hogy néhány ittas szurkoló nehezményezte, hogy nem engedjük be őket az összecsapásra, pedig mi csak az előírtaknak megfelelően tettük a dolgunkat. A meccs valóban viszonylag csendes mederben lezajlott, azt követően azonban három szurkolót is előállítottunk. Azt még csak-csak eltűrtem volna, hogy egy harmincfős mag kórusban szidja a rendfenntartókat, ám amellett, hogy kollégámat leköpik s sörösüveggel hadonászva fenyegetik, már nem lehet szó nélkül elmenni. Nem tagadom, hogy egyiküket erőszakkal szedtük le a buszról, ugyanakkor azt is ki merem jelenteni, hogy nem alkalmaztunk a szükségesnél nagyobb szigort vele szemben. — Három vendégdrukkert kísértünk be a kapitányságra, ellenük garázdaság és rendzavarás miatt indítottunk eljárást. Sérülést egyiküknek sem okoztunk -azt az orvosi vizsgálat is meg tudja erősíteni -, ők sem óhajtottak panaszt tenni, ráadásul a kapitányságon elnézést is kértek viselkedésükért. A fellépésünk indokolt volt, hisz a város lakosságáért vagyunk. Tudom, hogy egy kosármeccs családi esemény, nem engedhetem meg, hogy néhány ittas drukker tönkretegye százak szórakozását — zárta a parancsnok. Otthonára. Az önkormányzat fenntartásában működő Családsegítő és Gondozási Központ Gyermekjóléti Szolgálata pedig 2007. december 31-ig szóló működési engedélyt kapott a közelmúltban. Képünkön a karcagi városháza, de nagyrév. Tavaly tízmillió forintot nyert a település a főzőkonyha és a három melegítő- konyha eszközcseréjére, csempézésére, felújítására. Burka István polgármester elmondta, a munkálatok befejeződtek, a jövő héten megtörténik az átadás is. mga Szolnok. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 15 millió forintot biztosított az önkormányzat 15 milliója mellé, hogy a Mester úti volt magyar laktanya helyén zöldövezeti, kertvárosi jellegű lakópark megépítésének tervezéséhez a városháza a kötelezően elvégzendő hatástanulmányt el tudja készíttetni. A tanulmány kiterjed a környezetvédelemre is. TA Szolnok. Az Adóhétfő rendezvénysorozata keretében április 4-én 14 órai kezdettel a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásáról és egyéb adókötelezettségeiről tart előadást az APEH megyei igazgatósága ügyfélvárójában Tóth-Szabó Anna, az APEH megyei igazgatóságának referense. TA MEGYEI TŰKOR 2005. ÁPRILIS 1„ PÉNTEK Karcag. Mint eljáró jegyző, Karcag város jegyzője az idevonatkozó kormányrendelet alapján határozatlan időre szóló működési engedélyt adott ki a Püspökladányi út 33. alatti Családsegítő és Gondozási Központ keretében működő családsegítésre és az Értelmi Fogyatékosok Napközi ennek fényében furcsa, hogy miért volt szükség ilyen kíméletlen rendőri beavatkozásra, ott helyben ezt semmi sem indokolta. E sorok íróját, a fent leírt történések szemtanúját választották a rendőrök egyfajta kapocsként a buszon lévő szurkolók, a hivatalos szerv, valamint az előállított személyek között. A kommandósegység kezdetben a társaikra csöndben várakozó buszos csapatot le sem akarta engedni a járműről, végül hosz- szas kérlelés után, szigorú őrizet mellett a levegőn is eltölt- hették a bő két órát. Még vécére is csak egyesével engedték el őket a közeli szórakozóhelyre!- Engem csak azért vittek be, mert nem volt nálam a személyi igazolványom — mesélt elvezetéséről az egyik szurkoló, akit még a mérkőzés félidejében tartóztattak le. - Hiába kértem, hogy menjünk el az autómig, mert ott vannak a papírjaim, előállítottak. Három órán keresztül ültem a fogdában,’ senki felém nem nézett, majd elengedtek, s csak szabálysértési eljárást indítottak ellenem a személyi okmányaim hiánya miatt. A később fogdába zárt szolnokiak végül bő kétórányi egyezkedést követően hazamehettek, ellenük a lakóhelyük szerint illetékes kapitányság folytatja le a szükséges eljárást. védelem Fontos a tudatformálás hétvége verekedés Négy szurkolót előállítottak a paksi kapitányságon Mészáros Géza Az elmúlt évi, „Lépjünk tisztán az Európai Unióba!” elnevezésű, az Országos Vadászkamara és a Magyar Vadászati Védegylet által szervezett országos kör- ' nyezettisztító akciónapon több mázsa szemetet gyűjtöttek ösz- sze a vadászok, a természetvédők, a horgászok, a faluszépí- tők, a gátőrök, illetve számos teA mérkőzéseken mindig lelkesen buzdítanak a szolnokiak A vadászok a természetszerető civilek segítségét is várják lepülés önkormányzati és tan- intézményi dolgozói, valamint több száz diák. A hagyományteremtés nemes szándékát, illetve a kezdeményezés eredményét igazolja, hogy idén ismét •megrendezik a hulladékgyűjtési akciót. A hét végén — szombaton és vasárnap egyaránt — tisztíthatják, rendezhetik a környezetüket a vadásztársaságok, természetszeretők. Idén a „Környezetünk tisztaságáért” nevet kapta a jeles program. A tavalyi akciót így jellemezhogy korábban, az uniós tárgyalások alatt Brüsszel többször is felvetette jelentős lemaradásunkat a környezetvédelem területén. Kiderült, nem elég egyetlen nap arra, hogy tisztába tegyük környezetünket. És nem az eseti szemétszedés a megoldás, inkább céltudatos megelőző nevelési programok szükségeltetnek. Az országos esemény példaértékű lehet ez ügyben, ugyanis felkérésre civilek, valamint diákok is részt vesznek a hulladékgyűjtésben. Jó hangulatú szurkolásnak indult a szolnokiak részéről a szerdai Paks- Szolnok kosárlabda-mérkőzés, ám kissé véres véget ért. Négy vendégdrukkert előállítottak a rendőrök, egyiküket a buszon kommandósok verték meg kíméletlenül. Pókász E. Súlyos vereséget szenvedett a szolnoki csapat Pakson. Hamar eldőlt a rangadó, így békében, mindenféle feszültség nélkül ért véget az összecsapás. Még annak ellenére is igaz volt ez, hogy több, érvényes jeggyel rendelkező Olaj-drukkertől elvették a belépőjét a rendezők, s közölték velük, hogy nem jöhetnek be, mert ránézésre ittasnak tűnnek. A mérkőzés végén egy kommandósegység villámgyorsan kizavarta a szolnokiakat a csarnokból, majd szépen lassan szorították ki a sportlétesítmény közeléből is őket. Ezt többen zokon vették, s szóban ki is fejezték ellenérzésüket. A baj akkor kezdődött, mikor azt.a mindössze huszonötfős, busz- szal utazó csoportot egy legalább ekkora létszámú kommandós egység vette körbe. A szolnokiak sérelmezték a fenyegető közelséget, szóvá is tették, néhányan nem éppen irodalmi stílusban. Egyikük, kifejezve ellenérzését, a földre köpött, majd fólszállt a buszra. A kommandósok közül hárman- négyen utánaszaladtak a járműre, s felszólítás nélkül bő másfél percig folyamatosan ütlegelték, majd bilincsben előállították. A feldühödött szurkolók tiltakoztak, de jobbnak látták, ha felszállnak a buszra, elkerülendő a további összeütközést. Sajnos nem sikerült, ugyanis egy újabb, a kommandósoknak nem tetsző megszólalást követően még két embert előállítottak a buszról, az ő esetükben már nem volt szükség különösebb erőszakra. Egyébként sem volt fenyegető a vendégek magatartása, különösen Tábori lelkész Március 30-án a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár személyi állománya előtt egyházi szertartás keretében iktatták be Máté Sándor őrnagy, kiemelt vezető tábori lelkészt. A lelkész április 1-jétől kezdi meg hivatalosan feladatainak végzését szentesi székhellyel, de szolgálatot fog ellátni szinte az egész Alfóldön, így Debrecenben, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten is. Máté Sándor 1998-tól az MH Alföldi Kiképző Központ megszűnéséig Szabadszálláson tábori lelkészként végezte munkáját. Máté Sándor 1958-ban született Vaskúton, hatgyermekes lelkészcsaládban. Debrecenben, a református kollégium gimnáziumában érettségizett. 1982-ben lelké- szi, majd középiskolai vallástanári oklevelet szerzett. Lelkészként Nagysápon, Baján- senyén és Szabadszálláson szolgált. - írta a www.honve- delem.hu. (ta) te Móricz Viktor, a mesterszállási Mester Vadásztársaság elnöke: - Sajnálatos módon bőven akadt munkánk, hiszen szép számmal vannak olyan erdőjárók, akik hulladékudvarnak használják a természetet. Az elmúlt évi esemény kapcsán megtapasztalhattuk, hogy a j környezetkímélő kultúránk messze elmarad a nyugat-európai országokétól. Nem véletlen, Eltűntek a nyárfák Tömeges nyárfakivágásokat hajtottak végre a napokban Tiszafüred több pontján. Százharminc nyárfát vágtak ki. A gyérítési akció, melyet több szakértői vizsgálat is megelőzött, elsősorban a Szegfű utcát, a Húszöles és a Poroszlói út egy részét, illetve a központi orvosi rendelő környékét érintette. A vágásérett fák eltüntetését egyrészt az allergiás lakosoknak sok kellemetlenséget okozó májusi szöszölés, másrészt az őszi lombhullás, illetve a letöredező gallyak baleset- és életve- | szélyessége indokolta. A teljes eltakarítást követően egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a pótlásra is, a növényóriások helyére ugyanis várhatóan áprilisban gyorsan növő, esztétikus fákat ültetnek majd. (fi) HÍRSÁV Környezettisztítási Kommandósok várták a szolnokiakat ILLUSZTRÁCIÓ: BUGÁN V